Nógrádi Népújság. 1959. január (15. évfolyam. 1-9. szám)
1959-01-31 / 9. szám
1959. január 31. NÓGRÁDI NÉPÜJSÁG 9 Tizennégy év az 1944-et írtunk akkor. A szovjet csapatok elérték a salgótarjáni szénmedencét is. Rohamosan közeledett a döntő pillanat, amikor elérik a bánya áramszolgáltató telepét is. 1944 december 24. Karácsony. A háború vihara már végigszántott a békés emberek munkáján, családi életén. Az erőműben egymásután hangzottak a gyilkot hozó parancsszavak, robbanóanyagot helyeztek a forgógépek csapágyai alá. Befejeződött. Az utolsó pillanat következett, amely megbénította a további áramfejlesztést. Megremegett tőle az egész környék. Az emberek egymásnak mondogatták: „Felrobbantották a központot” (mert így hívták akkor egymás között az erőművét). Futótűzként terjedt a hír azok között is, akik nem hallották a robbanást. Ezzel egy időben megszűnt a salgótarjáni szénmedence villamosenergiával való ellátása. Felrobbantották az erőmű I. sz. 7500 KVA-s, a II. sz. 2500 KVA-s és az V. sz. 13500 KVA-s gőzturbina gépegységeket. Ha valaki belépett a gépházba, siralmas látvány fogadta a szemlélőt. A gépek roncsaira ráhullott a hó, a légnyomástól kitörött ablakokon át a szél kergette a hópelyheket a gépházban. A gépek némán, zajtalanul, összetörve feküdtek helyeiken. A szovjet csapatok felszabadítása után a roncsok között MEGINDULT ÚJRA AZ ÉLET. Szorgos munkáskezek igyekeztek üzemképessé tenni minél előbb az egyedüli épségben maradt 10 000 KVA-s IV. sz. turbóegységet. Ezt az egy gépegységet a gerjesztő és más segédberendezés leszerelésével tették csak üzem- képtelenné. Ennek megcsonkítására már idő nem volt. Dolgozóink fáradságot nem ismerve járták a környék vasútállomásait, hogy a becsomagolt segédberendezéseket az ott szétlőtt vasúti roncsok és lőszervonatok közül visszaszerezzék. A gép hiányzó gerjesztőjét a még ostrom alatt álló Budapestről hozták dolgozóink. Ily- módon a gép már üzemképes volt. A kazánok csővezetékei azonban a nagy hideg miatt befagytak, most már ezt kellett csak üzemképessé tenni. A fáradozás meghozta a várt napot, amikor a rostélyos kazánok felfűtésével gőzt kapott a turbina és az Acélgyártól visszatáplált árammal a gép gerjeszthető volt. 1945 február 2-án belépett a termelésbe az első gépegységünk. A salgótarjáni szénmedence újra villamosenergiát kapott. Megindult az élet a bányákban, a csa- ládiházakban is újra kigyulladt a fény. Azóta 14 év telt el munkában. Ezidő alatt a többi gépegységünk is, amelyeket felrobbántottak bekapcsolódott a termelésbe, dolgozóink jó munkája nyomán. De nemcsak a gépek újraindításával, hanem egyéb más módon is fejlődött Erőművünk. A felszabadulás óta T«BB ÜJ LÉTESÍTMÉNNYEL BŐVÜLT. Űj laboratórium épületet, fürdőt, étkezdét építettünk. A dolgozók részére Zagyva községben űj lakóházak épültek, kultúrház, amelyek mind az életszínvonal emelkedését szolgálják. Az eddigi salakszállító siklópálya helyett új salakszállító kötélpálya, salakszállító szalagrendszer az útja a kazánokból kikerülő salaknak. Folyamatban van a 10 KV-os kapcsolótér korszerűsítése, hogy az üzemeltetés biztonságosabb legyen. Rövid időn belül megoldódik a porszenes kazánok szálló pernyéjének lekötése is, amely szennyezte a környék levegőjét. A szükséges építkezés már befejeződött, a pneumatikus szállítóberedezés szerelése is folyamatban van. Nem lenne teljes a kép, ha megfeledkeznénk dolgozóink eddigi és jelenlegi jó munkájáról. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy üzemünk több esetben elnyerte az élüzem címet, legutoljára 1958 első félévében. Ez a kitüntetés elsősorban dolgozóinknak szól, akik a már igen megkopott üzemi berendezéseinket gazdaságosan üzemeltetik és karbantartják. Az 1956. évi ellenforradalmi események során termelésünk egy pillanatra sem torpant meg. Ennek eredménye lett ,hogy ezen időszak alatt nemcsak a salgótarjáni iparvidék és szénmedence kapott villamosenergiát, hanem jutott a környező falvak lakóinak is. Üzemünk dolgozói megértették a forradalmi munkás-paraszt kormány felhívását és munkájúkkal járultak hozzá a mielőbbi talpraálláshoz. Azóta is pártunk és kormányunk vezetésével valósítjuk meg az elénk kitűzött feladatokat a villamosenergia termelésben. A további jó munkához sok sikert kívánunk az erőmű dolgozóinak az üzem háború utáni termelésbe való bekapcsolódásának 14. évfordulóján. Máté Endre mérnök Salgótarjáni Erőmű KISZ-fiatalok a% úttörő munkában Az ellenforradalom óta egyre több fiatalt lehet látni a pirosnyakkendős úttörők között, amint azokkal játszanak, foglalkoznak. Akik látták már őket, bizonyára feltették magukban a kérdést: „Mit keresnek ezek a fiatalok ott, amikor már kinőtték az általános iskola padjait?” A felelet egyszerű. Azok a fiatalok, akik felvonuláskor az úttörők élén menetelnek, önként vállaltak el egy olyan munkát, ami a lehető legszebb feladat egy fiatal számára: nevelni az úttörőket a magyar haza szeretetére és az egész népi demokratikus rend megbecsülésére. Ezek az úttörővezető fiatalok KISZ megbízatásként végzik munkájukat. Hogy feladatukat jól el tudják látni, kiképzik őket. A kiképzést szolgálják a Balassagyarmati járásban az úgynevezett KISZ klub és az őrsvezetők őrsének a foglalkozásai. Ezeken a foglalkozásokon előadást tartanak az ifivezetőknek, megbeszélik velük, hogy mit és hogyan tárgyaljanak meg a pajtásokkal, hogy az úttörőfoglalkozások színvonalasak, érdekesek legyenek. Balassagyarmaton az úttörővezetői pozíciókat főleg tanítóképzősök és gimnazisták töltik be. Ha jól megnézzük, azt tapasztaljuk, hogy sok úttörővezető igen jó munkát végez. Ezt bizonyítja a legutolsó KISZ-klubon történt jutalomosztás is, amikor megjutalmazták a jó munkát végzett ifivezetőket. Az első díjat — egy Pajtás fényképezőgépet — Stolcz Gyula kapta, aki a baA nagybátonyi nőfanács az „ördöglagzi megrendezésére készül Pár hónappal ezelőtt alakult meg Nagybátony faluban a nőtanács helyi szervezete bányász és egyénileg dolgozó parasztok feleségeiből. Megalakulásuk óta már komoly eredményeket értek el. Több esetben végeztek társadalmi munkát, s az ebből eredő bevételből megajándékozták a gyermekeket, az elmúlt év télapó ünnepélyén. Már elkészítették ezévi tervüket, melyben többek között egy szabás- varrás és főzőtanfolyamokat szerveznek, melyen az asszonyok mellett résztvesznek a KISZ fiatalok is. Ezenkívül rendszeresen felkeresik a betegeket és az idős lakosokat. Segítenek nekik kitakarítani, megfőzni és sohasem felejtenek el ajándékot vinni. Február 10-én farsang utolsó keddjén megrendezik a már hagyományossá vált „ör- döglagzi”-t, melyet Nagybá- tonyban 50 éven keresztül eddig még minden évben megrendeztek; A felszabadulás előtt ezeket az összejöveteleket házaknál tartották meg a falu asszonyai egyszer egy évben, ahol is az asszonyok kimulatták magukat. A felszabadulás után az összejöveteleket már nem a házaknál, hanem a kulturház- ban tartják meg. Az „ördöglagzi” szereplői már megkezdték a próbákat, hogy a kijelölt napon sikeresen tudják szórakoztatni a község lakóit. Ezúttal már nem zárják ki a férfiakat sem. A helyi rendezvény után pedig azt tervezik, hogy a környező falvakban is bemutatják a hagyományos „ördöglagzi”-t. Kiszely Zoltán *" “ •' “ “““ “*• SZABADJEGGYEL tartott még az új életért folytatott belháború. Mégis huszonhat nagyon boldog proletár gyerek készülődött egy, az akkor még csodába illő eseményre. Milyen nagy dolog is volt számukra üdülni menni, meghódítani a Balatont. A készülődés boldog izgalma anyjukra is átragadt. Egész éjjel foltozgatta az elnyűtt kisruhákat. Sütni-főzni nem tudott az útra. De számított is ez valamit az éhezésbe a Balatonra 1919 QáUm. 16 — uuqmztui 1 beleszületett gyerekeknek. A végtelen hosszú éj alatt nem jött szemükre az álom. Kis agyukban rohanva kergették egymást mesébe illő gondolatok. Ha nagyon nehezen is, de csak rájuk köszöntött a varázslatos reggel, Alig tolatott be a vonat, /ii r qc gyíkként kúsztak fel rá lés örömzsivajjal foglalták el •az üres kupét. Vidám nevetgé• lés közepette dobálták motyó- Ijukat a sárga padra, és bir- Ikózni kezdtek az ablakért. • Legtöbbjük először utazott vo• naton. Almélkodva gyönyör- Iködtek a rohanó tájakon. Délutánba bukott a nap, amikor egyre közeledve fel- kéklett a Balaton. Mintha ösz- -szebeszéltek volna, egyszerre | kezdtek az örömteli Marsel- j leisbe. A tanár összeráncolta • homlokát és óvatosan körülinézett. Nem tudta még beleiéiül magát a szólásszabadságiba. összerezzent, amikor a hi• vogató dal nyomában belépett • a kalauz. A jóarcú barna em- Iber őket jött figyelmezteni: í — Balatonfenyves követke• zik... Aztán jól mulassatok, |fiúk... — mosolyodon el, és Ssapkájához emelte a kezét. A |vonat megállt. A gyerekek l szélnek eresztett jókedvükben • hatalmas hurrával rezegtették • meg a levegőt. Lármás jókedv ivükre még a pocakos állomás• főnök is kidugta a fejét. — Honnét, gyerekek? A fürgearcú Kis Jóska sugárzó arccal kiáltotta: — A gyárból, elvtárs! Akit itt lát, mind először jön köszöntem a Balatont. — Erre tréfásan leemelte sapkáját és meghajtotta fejét. A többiek jóízűen nevették. A főnök szeme csodálkozva suhant végig a foltos ruhájú, rosszul táplált gyerekseregen, Megkérdezte: — És honnét volt pénzetek, fiúk?... Ilyen nagy útra sok pénz kell ám. A kísérő tanár készségesen válaszolta: — Az üzemi tanács küldi őket... Szegényeket... Életükben először jönnek világot Ezen felül egy-két fillér többletkeresetet elérni már csak protekcióval lehetett. Vegyen a kezébe ceruzát és számoljon. Siralmas! Hat-hétszázszor több volt az akkori „vezetők keresete a munkásénál. Ezt önök arányosították így! Saját mércéjükkel! Úgy látszik, most ön sem a megszokott, régi arányokhoz „arányosan” kapja a jövedelmet. így hát azt írja: robotol. De mindegy, hogy minek nevezi: dolognak, munkának, robotnak, vagy éppen mókernek. Nálunk aztán igazán a végzett tény a mértékadó a fizetés alkalmával. A ZT ÍRJA: megöregedett. Mi erről igazán nem tehetünk. Aztán meg, hogy az öregsége mellé ez a „vacak” nyugdíjtörvény sem biztosít kedvező előnyöket az ön részére. Erről sem tehetünk! Mert tudja: ha önt nem is, 600 ezer nyugdíjast, tehát több mint félmillió olyan embert viszont érint, akinek 30—50 éve van, aki becsületesen dolgozott egész életében. És tudja mennyivel fordít többet az állam a nyugdíj címén kifizetett járulékokra? 630 millió forinttal! Rengeteg! Hogy eshetett ki ennek a nyugdíjrendezésnek a hatóköréből? Hát kérem: azt írja, hogy 9 évet dolgozott! öregségére: kilenc esztendőt! És nem restelte leírni. Az az érzésem, hogy korábban nem a legbecsületesebb kereseti forrást választotta. Különben ismerünk ilyen eseteket. A proletár- diktatúra megszüntette az élősködést és a régi „munkaadóknak” is szerszámot kellett fogniok, ha élni akartak. Bizonyára tudja, de azért a hangsúly kedvéért még elmondom: vigasztalódhat, mert mások már 12—13 éves korukban megkezdték azt, amit ön öregsége ellenére csak kilenc éve ismert meg. De el ne fecsegje másnak, mert, ha megtudják úgy néznek önre, mint a társadalom fekélyére, férgére. Érthető a mondanivalója: A pénz kevés. Dehát higyje el, kilenc év: nem sok! Kilenc év is kevés: nagyon kevés! A becsületes dolgozók éppen azért kifogásolták a korábbi nyugdíjtörvényt, mert 40—50 évi munka után sokszor kevesebb nyugdijat kaptak, mint egyes spekulánsok, akik öregségükre gyorsan összekapartak 10—12 év szolgálati időt. önnek meg még annyi szolgálati ideje sincs, amennyit a nyugdíjtörvények legalacsonyabb fokon megkövetelnek. De hol járhat az az ember egész életében, aki mindössze kilenc esztendőt képes ledolgozni- Vagy, ha munkáról van szó, előzékenyen utat engedett ön is annak, aki dolgozni akart, és csak a pénzért nyújtotta a kezét? Persze kedvezőbb olyan feladat: időnként kinyitni a pénztárcát, hogy bele- tehessék más emberek verejtékének gyümölcsét. De ilyenkor? ... Ilyenkor, amikor megkérdezik, hogy ki hol töltötte az idejét, ki hány évet dolgozott, akkor elkezdeni ordítozni: mi az, hát én nem kapok semmit? Micsoda dolog ez? Micsoda egyenlőség ez? Hát miért az atommal, meg a világűrrakétával foglalkoznak ebben az országban? Nem látják, hogy nekem pénzre van szükségem? Hát ezek meg már milyen vezetők? A becsületes arányok teszik lehetetlenné és valamiféle „igazságos” arányosításról szaval! Nevetséges! öregségére ledolgozott kilenc évet és oda akarja tartani a markát, ahol 40—50 évi becsületes, szolgálati idő után osztják a nyugdíjat. Trükkhöz folyamodik! Tollat és papírost ragad. Mumussal próbálja ijesztgetni a vezetőket. Azt írja: Ha ebben a nagy proletárdiktatúrában nem tőrödnek eleget a néppel, akkor a párt könnyen elveszítheti a világ proletárjait. H AT AMI AZT ILLETI: az olyan proletárokat, mint ön, mi meg sem akarjuk nyerni magunknak. Így természetesen nem is kell majd elveszíteni. Azután meg arra kérnénk: ne aggódjon ön azon, hogy a párt elveszíti a világ proletárjait. A párt ugyanis a becsületes ,dolgozó nép érdekeinek állandó és szigorú figyelembevételével munkálkodik, az ő ügyükben szervezi a szocialista építőmunkát, tervez, határoz és intézkedik. Ebből logikusan következik: a becsületes dolgozók érzik, látják és felismerik, hogy a párt törődik velük, méltányolja szorgalmukat, harcol a spekuláció és a kizsákmányolás ellen, következésképpen a proletárok közül egyre több és több tisztelője, becsülője lesz a pártnak, ergó, nem elveszíti, hanem egyre jobban megnyeri a világ proletárjait. Jó napot! Orosz Béla látni... Egy papírt kaptak, szabadjegyet az utazásra. Ha megengedi, bemutatkozom... Gyenes Izsó zenetanár... és elvtárs — tette hozzá zavartan. Az állomásfőnök rideg arccal fordult a forgalmistához, sürgetve az indulást. Gyenes leforrázva sietett a gyerekek után. A huszonnégy fiú báró Korponay pazar fekvésű villáját kapta meg. A parton fekvő gyönyörű épület a gyerekek zsivajától vált otthonossá percek alatt. A fiúk barátkozva simogatták a selymes paplant. Nagy Bandi bukfencezve vetette magát a süppedő, puha ágyra. Egész testük élvezte az új, szokatlan csodálatot. Aztán Kiss Jóska kiadta a jelszót: — Irány a Balaton! Gyenes Izsó alig tudta fegyelmezni őket. Visszatartha- tatlanul futottak a vízhez. A partra vivő kavicsos út csikorgó jókedvvel ugrándozott rohanó talpuk alatt. A parton ihletett szívvel álltak meg. A szilaj természetű Kovács Janinak könny szökött a szemébe. Kitárta izmos, sápadt karját, mintha magához ölelné a kékszínü tengert. Gyenes tanár szerényen hajolt a víz fölé. Benedvesített tenyerét meghatottan emelte szájához. Aztán elsőnek vetette magát a vízbe. Gyerek lett ő is, gondtalan, vidám, életnek örülő. Kezével, lábával lövelte a hűs vízsugarat a száraztestű gyerekekre. A Balaton két hétre megtelt az élettel. A fenyvesi parton a bíbor nappal egyidőben ébred a 24 tanoncgyerek. És a fekete éjszaka is jólesően gyönyörködött leírhatatlan boldogságukban. A z utolsó éjjel ragyogó világosságot árasztott az égbolt. A villa nyitott ablakán kíváncsian merészkedett be egy eltévedt holdsugár. Megbűvölve felejtette szemét a kikerekedett gyermekarcokon. Csak az ébresztőre szólító hajnal tudta elzavarni onnét. A pirosarcú tanoncgyerekek iassagyarmati Petőfi iskolában működik. Rajta kívül még jó pár ifivezetőt megjutalmaztak, ami azt bizonyítja, hogy a kiszista fiatalok jó munkát végeznek az úttörőn belül. Az úttörő pajtások is megbecsülik, szeretik őket, mivel ők teszik a pajtások délutánját érdekessé, vidámmá. De nem csak játékkal telik az idő. Különösen a VIII. osztályos rajoknál vetődik fel az a probléma, hogy a következő évben már ők is belépnek a KISZ-be. Itt is az úttörővezetőkre vár az a feladat, hogy előkészítsék a pajtásokat arra, hogy méltó tagjai legyenek majd a KISZ-nek. Ez előbbiekből pedig láthatjuk, hogy a két szervezet közt az összekötőkapcsok az ifivezetők. Az ő munkájuk hozzájárul ahhoz, hogy szocialista társadalmunk számára olyan emberek nevelődjenek, akik szeretik hazájukat és tudatosan építik majd hazánkban a szocializmust. Gyürky Tibor Felhívás! A 31-es vörös gyalogezred volt katonái, akik 1919-ben a Felvidék (Miskolc-Hemád- kércs-Kassa), valamint a román frontszakasz harcaiban részt vettek, találkozó megrendezése és megbeszélése céljából közöljék címűket Forgács Béla volt zászlóalj parancsnokkal. Budapest, V, Városház u. 9-11. f. 12. Telefon: 189-650 (Fővárosi Tanács). hangos örömmel búcsúztak a gondnoktól: — Jövőre is várlak benneteket — intette utánuk a boldog viszontlátást az idős ember. A gyerekek énekelve közeledtek az állomáshoz. Folytatták a nótát a kopár váróteremben is. Szinte kihaltnak látszott az épület. Gyenes a pénztárhoz sietett. Megkopogtatta az ablakot. — Tessék már lebélyegezni — szólt és belemosolygott a ■pénztáros értetlenkedő szemébe. — Nem értem, micsoda papír ez? — Nem emlékszik, két hete jöttünk, huszonnégy fiúval. Azt mondták akkor, visszafelé csak le kell bélyegezni ezt a papirost... Ebben a pillanatban belépett a főnök. A pénztáros hozzá fordult. — Tessék már... állomásfőnök úr megmondani... — Éppen önhöz jöttem, uram — szakította félbe villámló beosztottját és Gyenes- re nézett — hallgattassa el ezeket a kölyköket ...És oktassa ki őket, lejárt a Marseilles ideje. Gyenes meghökkenten kapta fel a fejét. — Nem értem, elvtárs ... Miért ne énekelnének... hiszen úgy örülnek ennek a szép nyárnak... — Én nem vagyok elvtárs, és sosem voltam az. Maga meg jobban teszi, ha befogja a száját — nézett fenyegetően a tanárra. Aztán odament a pénztároshoz és ketté tépte a papirost. — Ügy képzelte, ingyen utazhat az állam vonatján? Elég volt idefelé a potyázás- ból. Ha nincs pénz, hivatom a csendőrséget. Értjük egymást? E lhallgatott. A váróteremből mintegy válaszként behallatszott a fiatalok szűnni nem akaró dalolása.: — „Halljátok már, küldi a zsarnok Vad bősz, ölni kész rab hadát, Letörni népet és hazát.. Gyenes lesújtott arccal ment közéjük. Mondott valamit, mire a dalos ajkak elnémultak. Aztán megtört szívvel nekivágtak a messzi útnak. Egyenletes léptük alatt dübprgött az országút ÜJLAKT MARIA
