Nógrádi Népújság, 1958. december (14. évfolyam, 95-103. szám)
1958-12-17 / 99. szám
8 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1958. december 17. QLdoat(iassá(jhó! eddig jeles Mi tagadás, az italboltokat is emberek látogatják, hogy ki-ki a maga módján megigya fejadagját. Tegyük mindjárt hozzá, nem mindeqy sokak számára, hogy a porció elfogyasztása hol történik, milyen körülmények között. A szép, tiszta hely kellemessé teszi az ember számára azt a rövidebb, vagy hosszabb időt, amit eltölt ezeken a helyeken. Kicsi ugyan, de az emberi igényeket e tekintetben kielégítő italboltot nyitottak a vásártéren — Kisvendéglő elnevezéssel. A helyiség kicsinysége és szépsége mellett van más is, ami érdekes, illetve ami lényeges. Alkalmam volt tapasztalni, hogy a kiszolgáló személyzet tagjai, az italbolt vendégeit nem egyszer az asztalhoz szólítják: „Tessék helyet foglalni, majd elviszem.“ Tévedés ne essék, nem többlet pénzért, nem borravalóért. Nem is azért, hogy a feleségek bosz- szúságára, hosszabb idő eltöltésére és több ital elfogyasztására serkentsék a vendégeket. Nem erről van szó. Csupán udvariasságról. Az egyik este egy kislány vásárolt. Cukrászsüteménnyel és egy üveg sörrel a kezében indult hazafelé és várható volt, hogy az ajtó kinyitása nehézséget okoz számára. Már az ajtónál volt a kislány, egyszercsak a kiszolgáló „néni“ ott terem, és a következőket hallom: „Várjon kislány, majd én kinyitom az ajtót.“ De nemcsak nekem tűnt ez fel szépnek és jónak, feltűnt másoknak is. És ha látnák, hogy a két szép fiatal asz- szonynak milyen jól is áll az udvariasság. Csak így tovább ... — hege — — Leértékelt áruk boltját nyitották meg Nagybátony- ban a napokban. Nyitáskor a bolt mintegy 250 ezer forint értékű árukészlettel indult. — Jogász értekezletet tartanak december 20-án Balassagyarmaton. Az értekezleten „Az ügyész, a bíró. a védő szerepe és magatartása a büntető perben“ címmel hangzik el előadás. — KISZ-avató ünnepséget tartott zászlóbontással egybekötve szombat este a Zagy- vapálfalvi Üveggyár KISZ- szervezetc. — Megyénk KlSZ-szerve- zetei a takarékossági mozgalomban az első, második és harmadik negyedévben több mint hárommillió forintot takarítottak meg. — Ezer facsemetét ültettek el a hugyagi KlSZ-fiata- lok az őszi fásítás időszakában. Munkájukat a kedvezőtlen időjárás ellenére is elvégezték. — Egy millió forintot költöttek eddig a ludányhalászi próbafúrásokra. A munka most szünetel, jövőre azonban Értesítjük vásárlóinkat, hogy nyomtatvcrny boltunkat december 23-tól Sportboltunkat december 29-ig leltározás miatt zárva tartjuk. tovább folytatják, hogy mielőbb biztosítsák Salgótarján vízellátását. — Megkezdődött az oktatás a népfőiskolákon. Megyénk területén a 33 népfőiskolán mintegy ezer hallgató vesz részt. — Az export-brigádok munkájának értékelése alkalmából megjutalmazták a legjobb salgótarjáni üveggyári brigádokat. Ebből az alkalomból a Győri kehelyfúvó és a Maurer üvegcsiszoló brigád kapott jutalmat. — Televíziót avattak szombaton az endrefalvi általános iskolában. Az ajándékot a Szülői Munkaközösség adta a tanuló ifjúságnak. — Befejezték Salgótarján főterének villamosítását. Az újszerű, fénycsöves világítás gazdaságosabban használja ki az áramot, mint az eddig szokásos villanykörtés. — Ma érkezik Salgótarjánba a világhírű mexikói balett együttes. Az együttes tagjai ma este 6 órakor bemutatót tartanak a városi kultúrházban. Az MSZMP Nógrád megyei bizottság és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Cser Gyula Szerkesztőség: Salgótarján, Városi tanács-köz KISKERESKEDELMI V. A Műtrágya és Növényvédőszer Értékesítő Szövetkezeti Vállalat, az évvégi leltározási munkálatok miatt december 22-tól 31-ig bezárólag az árukiadást szünetelteti. Ezért arra kérjük vevőinket, hogy vásárlásaikat a jelzett időpont előtt bonyolítsák le. MÜNÖSZER Vállalat megyei kirendeltsége Telefon: felelős szerkesztő: 11-14 Ipari és mezőgazdasági rovat: 10-71 Pártépítési és belpolitikai rovat: 10-64, adminisztráció: 11-39, bányai telefon, kiadóhivatal: 10-2? A lapot árusításban és előfizetésben a Nógrád megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési díj: 1 hóra 4 forint. Előfizetheti bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Starjáni Nyomda. Fv.: Fila István HÉHALMI Földművesszövetkezet, Héhalom. (Nógrád megye.) Azonnali felvételre keresünk szakképzett boltkezelőt. Erkölcsi bizonyítványt kérünk. A bolt készlete 400 000 Ft. Jelentkezni lehet a fenti címre. _ ÜZLET áthelyezés. Csömör Lajos gomb és töltőtoll szaküzletét Balassagyarmaton Rákóczi út 45 alá áthelyezte. Gombok nagy választékban. Töltőtoll javítás, és golyóstoll töltés külföldi festékkel. Anyagbeszerzését vidéki vállalatoknak, szövetkezeteknek vállalom. Anyagbeszerző 41507 jeliigére Magyar Hirdető Budapest, Felszabadulás tér 1. 1 Háziasszonyok, 1 | dolgozó nők, figyelem! 1 W GondQt okoz az ünnepi sütés? EZEN SEGÍT A ée s SALGÓTARJÁNI SÜTŐIPARI VÁLLALAT. Házi | = kenyér, sütemény bérsütését december 22-től 24-ig 3 g vállaljuk, az alábbi üzemeinkben. §j Acélárugyári 2. sz. üzem, Pécskő u. 5. sz. üzem, = s Hajek Rezső u., 4. sz. üzem ugyancsak Pécskő j jg utca. = owm Tatabányáról pontot hozott el az SBTC Tatabánya-Salgótarjáni BTC 1:1 A salgótarjáni NB I-es labdarúgókat kissé borúlátással engedték el Tatabányára a salgótarjáni szurkolók. Borúlátással már azért is, mivel az utóbbi hetekben kissé visszaesett a tar- jani együttes, s a tatabányai labdarúgók éppen az utóbbi hetekben javultak fel, s egymásután érték el a meglepő nagyarányú győzelmeiket. Azonban ez a borúlátás, mint Tatabányán beigazolódott, nem volt szükséges, mivel a tarjáni fiúk mindent megtettek annak érdekében, hogy sikeresen szerepeljenek. s ennek eredménye lett a pontosztozás is, mely kicsit kellemetlenül érintette a hazai bányász labdarúgókat, s szurkolóikat, akik biztos győzelmet vártak ezen a mérkőzésen. Azonban aí SBTC játékosai a sáros, mély talajon is jól meg- állták a helyüket, s nem csüggedve harcoltak a siker érdekében. A csatársor újból a régi összeállításban: egy hely kivételével — Huszár, Vasas, Csáki, Bodon és Taliga összetételben már többet nyújtott, mint az előző hetekben összeforgatott alakzatban. S ez a mérkőzés is bebizonyította, hogy ok nélkül nem szabad összeforgatni a csapatot, mert Így nem tudják azt nyújtani a fiúk, amire egyébként eredeti helyükön képesek, s az összeforgatás csak az együttes rovására megy. Azonban már Bodon is az eredeti helyén, és Taliga is a szélen többet nyúj tott. A látottak alapján igazságos volt az l:l-es eredmény. Bár mindkét csapatnak volt még helyzete, melyet azonban nem sikerült értékesíteni. S hozzátehetjük, hogy ilyenformán bármelyikük meg is nyerhette volna a mérkőzést. Így azonban igazságos az eredmény. A szerdán Budapesten sorra- kerülő idei utolsó forduló előtt, ahol a Ferencvárossal kerül szembe az SBTC, a bajnoki tabellán a Bp. Vasas, az MTK, az VERESÉGET SZENVEDETT Újpesti Dózsa, a Csepel és a Szombathely után a 6. helyre került 17:15-ös gólaránnyal és 13 ponttal. S ha a Ferencváros elleni mérkőzésen sikerülne pontot, vagy pontokat szerezni, s a Szombathely vesztene, akkor az őszi forduló végén, mint a vidék legjobbja, zárhatná az évet a Salgótarjáni BTC NB I-es labdarúgó gárdája. SZEGEDEN A SSE LABDARUGÓ CSAPATA Szeged — Salgótarjáni SE 4:0 Szegeden vívta ezt a mérkőzést az NB II-es Salgótarjáni SE együttese a tabella első helyén álló hazai labdarúgókkal, ahol nem tudták megakadályozni azt, hogy a hazai csatárok négy ízben ne találjanak az SSE hálójába. Ezen a mérkőzésen is igán igyengén játszott a tarjáni együttes. A védelem, míg tellett erejéből, addig állta a sarat, de a rá nehezedő egyre nagyobb nyomás alatt lassan összeroppant és egymásután érték el góljaikat a hazai labdarúgók. Az SSE csatárai ezen a mérkőzésen is kiábrándítóan játszottak, s valamire való helyzetet nem tudtak összehozni a szegediek kapuja előtt. Ehhez még hozzájárult Czuder sérülése is, mely legyöngítette mégjobban a tarjáni csapatot. Jelentkezési (elhívás segédoktatói tanfolyamra Az Edző- és Sportvezetőképző Intézet 1959-ben asztalitenisz, atlétika, birkózás, cselgáncs, evezés, kajak-kenu, íj jászát, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, ökölvívás, öttusa, röplabda, sí, súlyemelés, teke, tenisz és torna sportágakban, valamint úszás, műugrás, vízilabda sportágakban egységes (ösz- szevont) segédoktatóképző tanfoLabdarúgó NB III-ért ÜJABB SZÉP GYŐZELMET ÉRT EL A NAGYBÁTONYI BÁNYÁSZ Trans vili.—Nagybátonyi Bányász 0:2 Budapesten igen értékes győzelmet aratott a Nagybátonyi Bányász labdarúgó gárdája a Transvill. elleni mérkőzésen, ahol kidomborodott a bányász fiúk nagyobb technikai fölénye és gólratörőbb játéka. A mérkőzés első félidejében már bebiztosították a nagybátonyiak a győzelmet, s a második félidőben pedig iskolajátékot nyújtva tartották az eredményt. A két gólt Ponyi szerezte. A nagybátonyi csapat legjobbjai Molnár, Cece és Veres voltak. A nagybátonyiak a szezont l pontos hátránnyal a Gázmüvek után a 2. helyen zárták. BÁNYÁSZ TALÁLKOZÓ Baglyasaljai Bányász— Kisterenyei Bányász 0:0 Baglya salján esős időben nagyiramú mérkőzést vívott a két Bányász együttes, mely abszolút sportszerű keretek között zajlott le. A nagy küzdelemben a két védelem remekelt, melyeknek élén a két középfedezet: Gál és Német nyújtott kiváló játékot lyamokat rendez. Jelentkezési feltételek: A tanfolyamra jelentkezhet az a magyar állampolgár, aki erkölcsi, politikai és egészségügyi szempontból oktató-nevelő munkára alkalmas. Betöltötte a 22 életévét, de 45 évnél még nem idősebb. Érettségizett, vagy legalább a 8 általánost elvégezte Sportágában legalább 3 évig versenyzett. Gyakorló oktatóként (társadalmi edzőként) legalább 1 évig működött. Valamelyik sportegyesület tagja. Jelentkezni lehet 1958. december 24-ig a megyei TST-knél, illetve a budapesti TST-nél beszerezhető nyomtatványokon. A felvételről a kérelem átvizsgálása alapján az Edzőképző és Sportvezetőképző Intézet dönt. A tanfolyamon az oktatás előreláthatóan 1959. január második felében indul. Az általános elméleti oktatási tantárgyakból 3 hetenként, összesen 8 alkalommal 8 órás lesz Budapesten. Bővebb felvilágosítást a megyei TST-n kaphatnak az érdeklődők. A MEGYEI LABDARUGÓ BAJNOKSÁG vasárnapi fordulóján Vereséget szenvedett Karancslapujtőn a Bgyarmati MÁV A november 16-.ról elmaradt fordulót játszatták vasárnap a miegyieú labdarúgó bajnokságban. Ez a forduló zárta az idei szezont, mely bővelkedett meglepetésekben. Igaz ugyan, hogy csonka volt a forduló, mivel a Zagyva- pálfal-vi Építők—M átranov ák és a Tűzhelygyár—Zp. Bányász mérkőzést már előbb lejátszották, de így is igen változatos küzdelmek alakultak. A forduló eredményei a következők: Bgyarmati Dózsa—Kazár 4:1 Balassagyarmaton végire kijött a lépés a Dózsának, s meglepő biztosan seerezte meg a győzelmet a Kazárt Bányász ellen. Forgács—V izslás találkozó elmaradt. Pásztó—Kisterenyei MÁV 6:0 Pásztó az idei legjobb játékát nyújtva biztosan érte el ezt a nagyarányú győzelmet. Sőt még rúgott vagy 3 szabálytalan gólit is. A győztes csapatból Veres, Szőllősi és Mankó játéka emelkedett ki. Szécsény—Salgó 2:2 Szécsényben mély talajon, nagy küzdelemben igazságos eredmény született. Igaz, hogy ánlkább a hazaiak támadtak többet, s előttük nyílt több helyzet a gólszerzésre, de a satgói fiúk lelkes játékkal rászolgáltak az egyik pontra. Jobbágyi Vasas—St Üveggyár 2:1 Az utóbbi heteikben igen feljavult Jobbágyi Vasasnak aíkierüilt a Salg. Üveggyár együttesét legyőzni, s újabb értékes pontokhoz jutni. Karancslapujtő— Balassagyarmati MÁV 4:2 Karancslapujtőn született meg a forduló legnagyobb meglepetése. Ugyanis a bajnokság 2. helyezettjét a Bgyarmati Mávot kitűnő játékkal sikerült kétvállra fektetni a hazai bányász labdarúgóknak. A mérkőzés igen hevesiramú. ikiemény küzdelmet hozott, melyben jól alkalmazkodtak a kémén}', csúszós talajhoz a hazai fiúk. RÁDIÓMŰSOR Szerda, december 17. Kossuth-rádió: 8.10: Operarész- letek. — 9.00: Rádióegyetem. - 9.30: Népi muzsika. — 10.10: Gyermeknevelés. — 10.30: Aranyvirág. Részletek Huszka Jenő daljátékából. - 11.00: Gyári sziréna... - 11.20: Népi hangszerszólók. - 11.40: Szimfonikus zene. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Operettkettősök. — 13.40: Emlékezés Kom j át Aladárra. — 14.00: Dankó nóták. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.05: Ifjúsági műsor. — 15.25: Johann Strauss keringők és polkák. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. - 16.10: Napirenden... — 16.15: Szív küldi... — 16.45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. - 17.00: Salgó László kínai útijegyzete. - 17.10: Élő szóval — muzsikával. — 19.00: Köny- nyű zene. — 19.15: Menyasszonyok — vőlegények iskolája. — 19.35: Alfred Piccaver énekel. •- 20.25: Népi muzsika. — 21.00: Lement a hold. Rádiódráma. — 22.25: David Ojsztrah hegedűestje. — 0.15: Éji zene. Petőfi-rádió: 14.20: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14.40: Tánczene. — 15.25: A lövés. Elbeszélés. — 15.51: Burka Sándor tárogatózik, Lukács István cimbalmozik. — 16.00: Románcok. — 16.30: A Szépművészeti Múzeum kincsei. — 16.45: Ritkán hallott operákból. - 17.20: Zenekari hangverseny. — 18.30: Nagy magyar műfordítók. — 19.05: Monteverdi madrigáljai. Előadás. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Hangverseny. - 21.05: Népi együttesek műsorából. — 21.50: A barátság hullámhosszán. — 22.90: Tánczene. Csütörtök, december 18. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Menyasszonyok — vőlegények iskolája. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A munkásmozgalom dalaiból. — 10.10: Üj hajtás. — 10.40: Hangszerszólók. - 10.50: A planétás ember. — 11.20: Népij táncok. - 11.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 12.10: Szórakoztató szimfonikus zene. — 13.00: A patkó. Elbeszélés. — 14.20! Egy falu — egy nóta. — 14.50: Magyar szerzők kórusai. — 15.10:: Sakkmatt. — 15.20: Népek dalai. - 15.35: Fiatalok filmklubja. — 16.10: Danny Kaye énekel, Kurt Eichler együttese játszik. — 16.50: Lányok, asszonyok... — 17.05: Népdalcsokor. — 17.25: Politikai aprószentek. — 17.40: Atahualpa Yupanqi gitározik. — 18.15: Szív küldi... — 19.00: Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából. Szilveszter. — 22.15: Népi hangszerszólók. - 22.30: Salzburgi Ünnepi Játékok, 1958. - 9.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Tánczene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Operarészletek. — 16.10: Hajdúnánási képek. - 16.40: Ifjúsági műsor. — 17.10: Vers, eredj, légy osztályharcos. Előadás. — 17.25: A rádió ajándékműsora az üzemek dolgozóinak. — 18.15: A Gyermekrádió műsora. — 18.35: Operettrészletek. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Filmdalok. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. - 20.00: Könnyűzenei hangverseny. - 20.45: Évvégi számvetés. — 21.05: Tánczene. 21.50: Tallózás nyugati könyvek között. — 22.00: Muszorgszkij operáiból. — 22.30: A lakbér. Tragikomédia. Péntek, december 19. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrészletek. — 9.00: Ormos Gerő karcolatai. - 9.10: Nótacsokor. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Brahms: Hat magyar tánc. — 10.30: Fúvószene. - 11.00: Bagdadi hajnal. — 11.30: Zongo- raművek - 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvivilág mezőgazdaságáról. - 13.15: Operarészletek. — 14.00: A Gyermekrádió műsora. — 14.30: Napirenden ... — 14.40: Színes népi muzsika. — 15.15: A Gyermekrádió műsora, - 15.30: Ifjúsági műsor. — 16.10: Gogol és a zene. Előadás. — 16.50: Gyári sziréna. — 17.10: Szív küldi... - 19.15: Népi muzsika. - 18.40: Ifjú Figyelő, — 19.00: Szovjet szerzők népszerű operett- és filmdalai— 19.15: Kerekasztal... Beszélgetés. — 19.35: Gianni Poggi énekel. — 20.25: Könnyűzenei tudósítás Varsóból. - 21.05: A Rádió irodalmi hetilapja. — 21.35: Szimfonikus zene. - 22,55: Kedves dalaink. -- 23.30: Operarészletek. — 0.10: Profokjev: D-dúr szonáta. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. - 15.00: Könnyű dalok és hangszerszólók. - 16.00: Tánczene. - 16.50: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel, — 17.10: Karácsony az erdőben. — 17.20: A magyar irodalom története. — 17.50: Művészlemezek. — 18.40: Verbunkos muzsika. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: Czigány György, Midi Péter és Isépy Eszter hangversenye a stúdióban. — 19.40: Falurádió, - 21.05: Klasszikus operettek. — 21.40: Szolnok színházi életéről. - 22.00: Román vendégművészek népzenei műsorából. — 22.25: Aragon költeménye. — 22.30: Mindent zen tvei. Szombat, december 20. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok,.. - 8.25: Kórusok népdalokat énekelnek. - 9.05: A Gyermekrádió műsora. - 9.40: Óvodások műsora. - 10.10: Gyári sziréna... — 10.30: Részletek a ,,Sangháji kaland” c. zenés játékból. — 11,00: A planétás ember. Regény folytatásokban. — 11.20: Hangverseny. — 12.10: Népi muzsika. - 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operarészletek. - 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak, — 13.50: Tánczene. - 14.20: Olymposi séták. — 15.10: Lajtha László népdalfeldolgozásaiból. — 15.30: Időszerű nemzetközi kérdések. - 15.45: Matiny Lajos zongorázik. — 16.10: Élő szóval — muzsikával. — 18,05: A héten történt. . . — 18.15: Szív küldi... — 18.50: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 19.00: Népszerű szimfónikus hangverseny. - 20.30: Vidám zenés műsor. - 22,15: Falusi kislány Pesten. Vers. — 22.20: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Operakalauz. — 15.20: Motorosok ötperce. — 15.25: Szimfónikus hangverseny. - 16,45: A Moszkvai Rádió esztrádzenekara játszik. — 17.30: Hatvan éve fedezték fel a rádiumot. — 17.50: Schumann: Karneváél. - 18.15: Egy esti iskola tanulói között. - 18.25: Rolf Kuhl: Vonósszvitt. - 18.45: Stefan Zweig — Toscaniniről. - 19.05: Tánczene, — 19.30: Falurádió. - 19.50: A Rádió Világszínháza. — Faust.