Nógrádi Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 60-68. szám)
1958-08-20 / 65. szám
8 NÓGRÁDI NfPOiSAG 1958. augusztus 20 Ásványbányászok között Még tizennégy évvel ezelőtt a felsőpetényi ásványbányászok számára ismeretlen volt a fúró és egyéb más bányagép. Addig a kifejtett kőzetet 50-60 méterre talicskán tolták, kézzel fúrtak, rakodtak. így emlékszik vissza a még ma is dolgozó 47 éves Agócs János. Az igaz, hogy azelőtt nem is termelt egy csapat 4-5 csille ásványnál többet, míg ma az 50 csillés teljesítmény sem ritka. De nemcsak a teljesítmény, hanem a kereset is növekedett. Nem ritka az a bányász, aki havonta 3000 forintot visz haza. A talicskázás ma már csak emlék. Rázócsúzda továbbítja a kitermelt kőzetet, de az sem ritka, hogy a rakodást is gép végzi . . . Több Kótaféle rakodógép dolgozik a bányában s hamarosan minA bánya legmélyebb pontján dolgozik az I csapat. Hegedűs Sándor csapatvezető nevét a legjobbak között emlegetik. den munkahelyre eljut. A fejtés sokszor meredekdőlésű, s bizony az elszállítás nehéz problémát okoz. A korszerű buktató könnyíti a munkát. S mint a szénbányában, itt is várni kell a füstre. A csapat tagjai szeretik gyomrukat, de szeretik a futballmérkőzést is. Mivel hétfői nap van, ma a csapat győzelméről kerül szó. S mire a meccset megtárgyalják, elfogy a füst is, és indulnak újra a munkahelyre, (Fotó: Szabó) Az őszi filmévadról. . . Az év hátralévő időszakában nyolc magyar film kerül a közönség elé, mely némileg pótolja az elmúlt hónapokat. Megyénkben a magyar filmeket a „Fekete szem éjszakája” c., a franciákkal koprodukcióban készült film képviseli elsőnek. •A többi főként október első napjaiban a magyar filmnapokon kerül a közönség elé. A Sóbálvány, amely Karlovy-Varyban szerzett dicsőséget a magyar filmművészetnek, az őszi évad egyik kiemelkedő alkotása a „Pesten történt”, a „Csempészek”, az „Édes Anna”, „Razzia”, mind érdekes, jó filmek. A szovjet filmgyártást elsősorban a Csendes Don c. filmtrilógia képviseli. A többszörösen kitüntetett film rendezője Geraszimov főszereplője a nálunk is népszerű E. Bisztrickája. Nagy eseménynek Ígérkezik a brüsszeli filmfesztiválon a „rendezés nagydíjával” kitüntetett „Múló évek” c. szovjet film bemutatása. Többek között bemutatásra kerülnek a „Nővérek”, az „Életem árán” és az „Elbeszélés Leninről” c. szovjet filmek is. A népi demokratikus országok filmjei közül elsősorban a Teuton kard, Vállalkozás c. NDK film emelkedik ki. (I. fődíjat nyert Karlovy- V airyba). Eredeti dokumentációkat használ fel. Döbbenetes erővel leplezi le Speidel egykori náci tábornok — s ma a NATO csapatok európai főparancsnokának — karrierjét. Vádirat ez ► a film a német militarizmus ellen. Művészi alkotás a csehszlovákok „Fekete zászló” c. filmje. Az idegen légióban lévő külföldi fiatalok szörnyű sorsát eleveníti meg hitele- lesen. „Az ördögi találmány”, „A világ teremtése” c. filmek is azt bizonyítják, hogy magas képzettségű művészekkel rendelkezik a cseh filmgyártás. Az őszi évadban kerül a közönség elé az Újévi áldozat c. színes kínai, a „Haláltánc” c. lengyel film. A gyermekekre is gondoltak, a „Jégkirálynő”, a „Mese az arany- hajú királylányról” c. színes mesefilmek műsorra tűzésével. Könnyed, zenés film a „Felesége a sztár” c. NDK film. A nevettető filmekhez tartozik az „Asch őrvezető kalandos lázadása” c. nyugatnémet film. Maró gúnnyal ostorozza hazája hadseregének tisztikarát. Hosszú idő után újra láthat a közönség Chaplin filmet. Ízelítőt ad a fiatal generációnak a nagy művész hat rövid filmje és derűs perceket szerez az idős- sebb filmbarátoknak is a Chaplin parádé c. alatt bemutatásra kerülő film. A könnyű műfajt képviseli a Kopogd le a fán c. színes film is. A haladó nyugati filmek közül a Főutca c. spanyol, az Azon az éjszakán c. norvég és a Calabuid c. spanyol, új színt hoznak az őszi műsortervben. Nem törekedtem teljességre hiszen szeptembert és októbert nézve is több mint 30 film kerül bemutatásra. Ennyi filmnek a puszta felsorolása is sóik lenne. Azt hiszem azonban, hogy a felsorolás egy kis bepillantást ad az őszi filmévad boszorkány konyhájába, ahol jelenleg még csak a tervek készülnek a bemutatásokra. Kálovits Géza Óvoda-avatás a vásártéren A salgótarjáni vásártéri mamák leghőbb kívánságát teljesíti holnap, augusztus 21-én a megyei tanács. Ekkor avatják ugyanis városunk egyik legszebb óvodáját a vásártér sarkában. Az óvoda két szépen felszerelt játszó, egy háló és egy fürdőszobából áll. Újítás itt az elkülönítő betegszoba, amelyben a naponkénti orvosi viziten észlelt beteg gyermekeket tartják majd a szülő megérkezéséig. így elkerülik a közösségekben könnyen előforduló ragályos megbetegedéseket. Gondosan naponta megvizsgálják majd a gyerekeket és a legkisebb betegség tünete esetén a többitől elkülönítik a beteggyanús gyermekeket. Nagy előnye ennek az óvodának, hogy nyugodtan dolgozhatnak a mamák, jó kezekben lesz gyermekük, minden szülő lakásához közel. De sajnos a gyermekek játszásáról nem sikerült kellőképpen gon- doskodniok. A mintegy hetven gyerek számára egynéhány játékot tudtak csak beszerezni.. Hátrány továbbra az is, hogy az útjavítás befejezéséig nincs udvar a gyerekek számára, a levegőztetést csak hosszabb sétautakon tudják megoldani. Ennek ellenére az óvoda iránt igen nagy az érdeklődés a szülők körében. Háromszor annyi gyermek jelentkezett, mint amennyi az óvoda befogadóképessége. A kis pajtásoknak sok-sok szórakozást, rengeteg játékot kívánunk. Új kezdeményezés a szécsényi járásban A szécsényi járási tanács legutóbbi vb. ülésén nagyon fontos, követésreméltó problémáról tárgyalt. Napirendre tűzték a dolgozók ügyes-bajos dolgaival való foglalkozás megvitatását. Eddig ugyanis nem lehetett kifogástalannak nevezni a dolgozókkal való bánásmódot. Elhatározták, ezentúl mindent megtesznek, hogy lelkiismeretesen elintézzék a hozzájuk forduló egyszerű emberek panaszos ügyeit* Ennek érdekében több határozatot is hoztak. így többek között elhatározták: egy-egy panaszos beadvány kérelem kivizsgálása előtt három nappal értesíteni fogják az illető község tanácselnöke révén az ottani dolgozókat X. Y. tanácsi dolgozó értekezéséről. Ezzel lehetővé válik, hogy a dolgozók adózási, építkezési vagy egyéb természetű panaszaikat személyesen elmondhatják és így az ügyintézés ideje is rövidebbre korlátozódik. Az előző szokással ellentétben ugyanis már nem lesz szükség hosszas külön kivizsgálásra. Ha a szécsényiek e nemes elhatározását siker koronázza, érdemes lesz a többi járási tanácson is átvenni követésre méltó példájukat. 1956 október 28 Riadó...! Riadó...! Riadó...!— hangzik a laktanya udvarán a körietekben az ügyeletesek riasztása. Nem váratlan ez a riadó, mert már napok óta készenlétben áll az ezred. Alvásra, pihenésre már az utolsó napokban nem volt idő, s ha mégis elszunnyadt valaki, mellette feküdt fegyvere is. Mindez ezekben a napokban nem volt csodálatos, mert 1956 október 28-át mutatott a naptár. Ám ez a riadó, úgy érezték a fáradt katonák, már harcbainduilást jelent. Mindenki láthatta korán reggel Kiss János honved holttestét a mentőkocsiban. A magukból kivetkezett csibészek nem ismertek könyö- rületet. Egy 25 ezer lakosú város vízellátását akarták megbénítani, a „szénit forradalom” leple alatt, amely még este kezdődött. Ennek a harcnak lett áldozata Kiss János hondvéd * Rövid idő múlva a laktanya kapuján öt tehergépkocsi gördült ki katonákkal megrakva. Irány: a fegyház kapuja. Mindezer. nem csodálkozott egyetlen katona sem. Már napokkal előbb tudták, mi van az ódon épület falai közt. A gyilkos, betörők, hajdani polikitoai kalandorok a „szabadságot” éltették és talán soha nem hangzott el annyiszor a Himnusz a fegyházban, mint ezekben a borús októberi napokban. Am nem elégeditek meg az énekkel, a „szabadság” éltetésével, ettől többet, kiszabadulásukat követelték, hogy a „szent forradalom” segítségére siessenek. Ügy látszott sikerül a rácsot széttörni. Néhány napja a város vezetését a régi „polgármester úr” vette át. aki csíkosruhás kebelbarátai segítségére sietett. A fegyház előtt a katonákat már a főkapun kiözönlő kék-fehér csíkos ruhájú rabok fogadták. Egy csoportban gyülekezett a közel 150 harcos, hogy megkapja a további parancsot. A tisztek azon tanakodtak, mit csináljanak. A szabaduló raibok azonban nem töprengitek: — Ne lőj j etek, magyar testvérek, mi is magyarok vagyunk. — kiabálták összevissza. A parancs a támadásra, a rabok visszaterelésére még ekkor sem érkezett. S ki tudja Homoki őrnagy meddig vitatkozna, lehet, hogy megvárná, míg minden egyes rab sértetlenül eltávozik a kis fegyveres sereg előtt. A szabaduló rabok azonban közbeszóltak. A fegyház-kórház ablakából géppisztoly szólalt meg, s a lövedék nyomán két katona és egy civil máris az úttesten hever, kifolyó vérük pirosra festi az utca kövét. Talán soha ilyen gyorsan nem történt még az oszolj. Mindenki életét védi és miközben a katonák biztos menedéket keresnek a gyilkos golyók elől, addig a még bentlévő rabok a folyó partján szöknek el, noha a géppisztolyok és karabélyok eregetik magukból a lövedéket. De hiába, a rábök már kiszabadultak. Ezen a napon nincs olyan park, vagy sétány, ahol csíkos ruha ne heverne. Délután már a rabok is fegyverrel járnak s keresik a kommunistákat. Főhadiszállásuk a volt városi tanács épülete lett. A lakosság pedig a fegyházat járja, ahol minden tárva- nyitva. Nézik a cellákat, s távozáskor a raktárakat. S arról látni a „hazafiakat”, akik a fegyházban jártak, hogy vállukon lepedőt, vagy fűzős cipőt cipelnek kötegszámra. * De mi lett a katonákkal? — kérdik a becsületes emberek. Tétlenül nézik a rablást, a csőcselék hatalomrajutását? Bizony nem látni katonákat. A laktanyában vannak s szigorú parancs értelmében nem lehet eltávozni, mert a fenyítés: főbelövés. S hallgatniuk kell Héjjas Iván rongyosgárdistáját, aki a laktanya kerítésén át vezérétől kapott kitüntetésével dicsekszik. De elmondja azt is, nem lesz irgalom most a kommunistáknak, mint 1919-ben. S mégis, van a városban három katona és egy tiszt. Igaz, kevesen látják őket. Puskás főhadnagy párttátkár, Havasi Ferenc szakaszvezető, Sándor Péter őrvezető és Szabó Károly honvéd. Bár már nekik sincs csillag a sapkán, rangjelzést sem viselnek, de mégsem ijedtek meg, nem mentek a laktanyába. Erejük van, amely erősebb a géppisztolynál, s a náluk lévő kézigránátnál. S ez az erő a szívük fölött lévő piros párttagsági könyv. Reggel óta még semmit nem ettek, de erre most egyik sem gondol. A megtestesült pokolból jöttek. Arra akarták rábírni őket a „szabadságharcosok”, menjenek Mikófalvára a szovjet katonák ellen. Nem volt könnyű a „megtiszteltetést” visszautasítani, de végülis sikerült. Délután 3 óra lehetett, mire a nagy templom mellett elindultak. Megszökhetnének, senki sem keresné őket, de erre a lehetőségre egyik sem gondol. Pedig a négy harcost otthon a család, feleség, a kisgyermek várja. Nem futa- modhatnak meg, hisz kommunisták. A haza, sorsa aggasztja őket. Eközben a fegyház elé érnek, ahonnan a „hazafiak” még mindig végszámra hordják a lepedőt, pokrócot és egyebeket. Megállnak. Alig váltanak pár szót, csak a szemek beszélnek. S indulnak máris a fegyház kapuján befelé. Nem tudni mi lesz, de nem engedik, hogy mindent ellhordjanak. A géppisztolyok leikerülnek a nyakból, nem tudják honnan jő a veszély. Már az MZ osztályon járnak, innen már csak néhány méter a raktár, a kincsesbánya. — Azonnal hagyják el a raktárt — hangzik a négy harcos parancsa. — Vonakodva bár, de életüket mentve mint meghúzódó farkasok, tűnnek el a rablók. S amikor már biztonságban érzik magukat, visszakiáltainok: — Megálljaink piszkos ávósok., megdöglötök! A négy katona a közös osztályon végig a letéti raktár felé halad. S amit eddig nem tudtak bizonyosan, arról most tények győzik meg őket. Ellenforradalom van. Mert vajon mit akarhat a csendőrezredes, aki a nagy sietségben még egyenruháját isiit felejtette. Vagy az a drága .testvér”, aki Szálasi képét dedikálta. Vagy az a főhadnagy úr, aki itt felejtette vaskeresztjét. Amott emlékérem a jutási tisztes iskoláról, távolabb Hitler-kép arany keretben, mellette Rajnis „Magyar Futárja”. S most gazdáik ismét szabadok. Igaz, most nem a vaskeresztet, hanem a kommunistákat, az ávósokat gyűjtik. Nagy bűnük van: nem engedték, hogy Hitler, Horthy, Szálasi hűtársai tovább folytassák hatalmukat mint 1945 előtt. De nincs idő gondolkodásra. A főkapun 25—30 fős csoport dörömböl és követeli, a benlévő négy ávós adja meg magát, mert különben a halál vár rájuk. S mivel nem sikerült a négy katonát — aki különben Is híradós — megadásra hinni, újabb tömegek jöttek. így mit tettek ezalatt? Óvták a népvagyont, és saját életüket. Azon a száraz kenyéren éltek, ami a cellákban maradt, de mindvégig kitartottak. * Az ellenforradalom véget ért. Az áruló paracnsnok elnyerte méltó büntetését. A szökött fegyencek zöme ismét elfoglalta megérdemelt helyét. A négy katona közül három már a polgári életben dolgozik, míg a főhadnagy továbbra is a néphadsereg tisztje. Egyik sem kapott kitüntetést, sem dicséretet. Igaz, nem is várták, hisz kötelességüket, esküjüket teljesítették... Hortobágyi András
