Nógrádi Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 35-42. szám)
1958-05-31 / 42. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! nógrádi AZ MSZMP íYÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ______ ______________________________ m M^mhbuWlI II1— 19 58 MÁJUS 31. III. ÉVFOLYAM 42. SZÁM ÁRA: 60 FILLÉR Összehívják a MÉSZÖV választmányát Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács határozata aiapján június 4-én ösz- szehívják a MÉSZÖV választmányát és felügyelő bizottságát. A választmányi ülésen megtárgyalják az OFT határozatát a szövetkezeti vagyon védelméről, a gazdálkodási fegyelem erősítéséről, az együtt alkalmazás (rokoni kapcsolatok) szabályozásáról. A harmadik napirendi pont a felügyelő bizottság beszámolója lesz. Ezenkívül megválasztják a kereskedelmi-felvásárlási szakbizottságot és a földművesszövetkezetek megyei termelési tanácsát. Megerősítik a megyei méhészeti tanácsot. Az első három napirendi pont a földművesszövetkezetek járási központjainál is megtárgyalásra kerül június 10-ig. A földművesszövetkezeteknél június 10—30-ig tagértekezleteken ismertetik az OFT határozatát és beszélik meg az ebből adódó feladatokat. nondások felszámolásában a legítség mellett döntően ionos a saját igyekezetük is. reljesen csak az a nevelő szabad, aki ezeket is fel :udja számolni. A pedagógusok értékelni :udják az eredményeket és ízért ítélitek el azokat a nevelőket, akik az ellenforradalmat támogatva akarták megsemmisíteni a munkásosztály hatalmát és visszaállítani a klérus és burzsoázia hatalmával együtt mind azt a rosszat, amit a pedagógusok döntő többsége nem kíván vissza. Az ellenforradalom is világosan megmutatta, hogy hol van a pedagógusok helye. Egyre jobban tisztulnak az elmék és pedagógusaink egyre szilárdabban állnak a munkásosztály mellett a szocializmus építésében. Épp ezért évről-évre jobban érvényesül a társadalom, az egész nép megbecsülése, szeretete a nevelők felé. Ez a megbecsülés annál erősebb, minél többet látják dolgozóink maguk között dolgozni a nevelőket. Napjainkban: kezd széles társadalmi problémává nőni az ifjúság nevelése. Ennek folya- mányaképp még jobban előtérbe kerül a nevelői hivatás, a pedagógia, mint tudomány. Ezen keresztül kezd mind jobbam behatolni a dolgozók tudatába, hogy a pedagógus nemcsak tanítója, hanem nevelője is a gyermekeknek. Amint az orvos a testi betegségek ismerője és gyógyítója, ugyanúgy a pedagógus a lelki, erkölcsi, jellembeli stb. a neveléssel összefüggő betegségek ismerője és gyógyítója. Ezek a betegségek, semmivel sem kevésbé veszélyesek, mint a testi betegségek, mert az egyén egész életét befolyásolják. Kihez fordulhatnak a szülők ilyen esetbein bizalommal? Csak a pedagógusokhoz. A pedagógus minden esetben szívesen és önzetlenül segít. Épp ezért igen szorossá kell vállnia az iskola és a szülők kapcsolatának. A pedagógus munkája nehéz és felelősségteljes. Feladatait a szülők, a társadalom segítése nélkül igen nehezen tudja végezni. A pedagógusok megbecsülésének leghathatósabb megnyilvánulása az, hogy minden segítséget megadunk munkájuk zavartalan elvégzéséhez. A VII. Pedagógus Nap alkalmából megyénk pedagógusait köszönti a megye népe: tanítványok, szülők, £ párt, a társadalmi szervek, £ tanácsok. Munkájuk elismeréseképp megyénk 21 pedagógusa kap különféle kitüntetést, 300 pénzjutáimat, éí 57 soronkívüli előléptetést Ez a pedagógus nap adjor új lendületet nevelőinknek í munkához, a szocializmu építésére alkalmas új embe rek nevelésében. Pedagógusok! Jusson esze tekbe, amikor tanítványaitól a meghatottságtól könnye szemmel nyújtják át a ma napon szeretettük jeléül , pár szál virágot, akkor e csak jelkép, mert a szivüké adják, hogy irányítsátok, ne véljétek őket és tanítsátok őket minden szépre és jór< Ugyan ezzel a bizalommal é szeretettel bízza rátok gyei mekeit a szülő, a munkás osztály is. Két hét választ el bennünket a Megyei Ifjúsági Találkozótól, de a kultúrműsor terve már véglegesen kialakult. A járási és a körzeti % »> 32 új belépő a rétsági járás termelőszövetkezeteiben A rétsági járás községeiben még a tavaszi munkák nagy dandárja előtt sokat beszélgettek a dolgozó parasztok arról, hogy a tavaszi munkákat már jobb lenne a kő. zösben végezni. Többeknél az elhatározást tett követte; aláírták a termelőszövetkezeti belépési nyilatkozatot. Ebben az évben a djésjenői Uj Barázda Tsz-ben például 13-an kérték felvételüket. A romhányi Rákóczi Tsz földjein már az a £ új tag is dolgozik, akik az £Í,7ra választották a közös gazdálkodás útját. A rétsági járás termelő- szövetkezeteibe az idén összesen 32 új tag kérte felvételét, Köszörűsük „Barátsági műszak"-kal az MSZBT megalakulásának 13. évfordulójáf — A kisterenyei bányaüzemek dolgozóinak felhívása — A Magyar—Szovjet Baráti Társaság kisterenyei bányai szervezete, a KISZ, a Nőtanács és az üzemi bizottság rendezésében csütörtökön délután 3 órakor a. bánya ki- és beszálló dolgozói békegyűlést tartott. A gyűlés részvevői elhatározták, hogy a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulása 13. évfordulója tiszteletére június 7-én „Barátsági műszakot“ tartanak a kisterenyei bányaüzem és a szolgáltató vállalat valamennyi dolgozójának részvételével. A gyűlés részvevői lelkesedéssel fogadták el a határozatod s egyben felhívással fordultak a Nógrádi Szénbányászati Tröszt valamennyi üzeméhez, csatlakozzanak kezdeményezésükhöz, más üzemek is tartsanak „Barátsági mű- ■ szak“-ot. Ezzel az elhatározásunkkal is a Szovjetunió iránti szere- tetünknek, népeink, a magyar és a szovjet nép örök és elszakíthatatlan barátságának szeretnénk kifejezést adni — hangsúlyozzák felhívásukban. bemutatókon sikerrel szerepelt csoportok már az igazi bemutatóra, a találkozó keretében lebonyolításra kerülő megyei döntőkre készülnek. A Megyei Gyermekművészeti Seregszemle döntőjére június 14-én négy órakor az Acélárugyár Kultúrotthonában kerül sor. A bemutató egyik legjelentősebb eseményének Ígérkezik a pásztói kisiskolások egyesített 150 tagú énekkarának fellépése. A nagybátonyiak énekkara is több mint 100 lelkes énekest foglal magába. A műsor során fellépnek a salgótarjáni zeneiskola ifjú növendékei. Fellép a Rákóczi úti iskola énekkara is. A bujáki iskola tánccsoportja, a balassagyarmati járási művelődési otthon gyermek táncköre Palóc gyermekjáték tánűkompozíoiójával. Bemutatják tudásúkat» a rlmóci, a szécsényi, a sziráki és a gal- gagutai kisiskolások is. Június 15-én a találkozó napján a legjobb KISZ kultúrcsoportok mutatkoznak be a közönségnek. Fellép a magyarnándori, az endrefalvi énekkar, a galga- gutai, balassagyarmati, bujáki és salgótarjáni művelődési otthon népiegyüttese. A jánosaknai, az acélárugyári, Somoskőújfalui, szurdokpüspöki, pásztói, galgagutai és a nógrádi tánccsoport. A műsor során bemutatják tudásukat a középiskolák legjobb szavaiéi is. A műsor során fellépő csoportok lelkes buzgalommal készülnek a nagy napra. Gazdag, tartalmas műsor: bizonyára jól szórakozik majd a közönség. Ifjúmunkások újabb munkasikerei Ha valaki belép a Salgótarjáni Üveggyár kapuján, nyomban szemébe tűnik, hogy megszépült a gyár. Parkosított területek és tisztára sepert részek ragadják meg a látogatót. A munkából de- rekas részt vállaltak az üzem A tiribesiek után a kazáriak is szovjet bányászokkal lépnek párosversenybe A múlt hónap végén a kazárt bányaüzemnél is megalakult a Magyar Szovjet Baráti Társaság. A kazári bányászok kéréssel fordultak az alakuláson megjelent szovjet vendégekhez, hogy segítsék őket abban, hogy felvegyék a kapcsolatot egy szovjet bányaüzemmel. Kérésüket a jelenlévő szovjet vendégek örömmel teljesítették, s néhány nappal ezelőtt a kazáriak levele eljutott a Szovjetunióba, a Sztálinéi Területi Pártbizottsághoz. Mint levelükben írták, szeretnének párosversenyre lépni bányaüzemükkel és az eredményt negyedévenként levélben küldenék meg egymásnak. A kazári bányászok a mennyiség, minőség, és takarékosság területén kívánnak versenyezni. Ezekben a napokban izgatottan várják a postát, a szovjet elvtársak válaszát. Lehet, hogy mire e cikkünk megjelenik, akkora már megérkezett a szovjet bányászok levele is és megindul a verseny Két gyorsvonatpár közlekedik Salgótarján-Budapest között Június 1-én lép életbe a nyári menetrend Június 1-én lép életbe a nyári menetrend a vasútnál. A Salgótarján-Hatvan-Buda- pest közötti szakaszon az új menetrend szerint több változás történik. A leglényegesebb változás, hogy az eddigi gyorsvonatpár mellett újabbat állítanak forgalomba. Ez a gyorsmotorvonat reggel 8.10-kor indul Budapestről és 10 óra 52 perckor érkezik Salgótarjánba. Vissza negyed ötkor indul és 18.58-kor érkezik Budapestre. Az a vonat, amely eddig déli félti- zenkettőkor ért Salgótarjánba, június 1-től — Budapestről változatlan indulás mellett — közel egy órával korábban, 10 óra 43 perckor érkezik. Salgótarjánból éjfél után 1 óra 5 perckor indul vonat Budapestre, hajnalban pedig nem ötóra előtt, hanem 5 óra 10 perckor indul. Megváltozik az eddig közlekedő gyorsvonatpár menetrendje is: Budapestről 18.25-kor indul, Salgótarjánba 21.22-kor érkezik, vissza pedig reggel 5 óraikor indul Salgótarjánból és 8.07-kor érkezik Budapestre. A munkásvonatok menetrendjében lényegesebb változás nem lesz. kommunista fiataljai. A KISZ szervezet kezdeményezésére a gyár fiataljai, ifjúmunkásai összegyűjtötték a. gyár területén fellelhető vas-, papír- és egyéb hulladékokat, — a szemetet eltakarították. Nagy megértéssel fogadták ezt a gyár idősebb dolgozói. Látják, így is lehet a KISZ-re támaszkodni. A KISZ-szervezet és a gyár munkásai nemcsak az üzemen belül szorgoskodnak, de egyéb társadalmi munkából is kiveszik a részűiket. 128-an vettek részt ez- jdáig az új főtér parkosításának munkálatainál, fiúk lányok vegyesen. A KISZ-vezetőség, de az üzem vezetősége is megbecsüli munkájukat. Az elmúlt napokban 30 ipari tanuló vett reszt _ kétnapos budapesti lá- togatáson — teljesen díjtalanul. Fővárosi látogatásuk során uzemnézésen vettek részt es felkeresték az Ipari Vá- sart is- Szombat, vasárnap újabb 25 fős csoport utazik fel Budapestre — jutalom- kirandulásként. A napokban két ifjúmunkás jó munkája jutalmául kéthetes leányfalusi üdülésre utazott. A Salgótarjáni Üveggyár fiataljai, ifjú kommunistái a munkában, a termelés frontján elért sikereikkel és a társadalmi munkában való aktív résztvéte- lükkel is az ifjúsági találkozóra készülnek. Az Üveggyárból nem vesznek részt kultúrműsorral a találkozón, de azt tartják, úgy is hozzájárulnak a találkozó sikeréhez, ha munkasikereket érnek el és még jöbbá, szervezettebbé teszik szervezetük tevékenységét. Köszöntjük a pedagógusokatA VII. Pedagógus Nap jelentősége kiemelkedő az eddigi pedagógus napok közül. Tíz évvel ezelőtt államosítottuk az iskolákat. 1948-iban vette jogos tulajdonába a dolgozó nép azokat az intézményeket, melyekben gyermekeiket nevelik. Ez volt a legfontosabb alapfeltétele a pedagógusok igaz megbecsülésének is. Pedagógusaink döntő többsége nagy lelkesedéssel fogadta az iskolák államosítását. Megyénk iskoláinak igen nagy száma nem állami iskola volt. Az egyházak és különböző kapitalista üzemek voltak iskoláink többségének fenntartói és irányítói. A háromféle iskola: az állami, a felekezeti, a társulati, sok szempontból különböztek egymástól. Nem volt egységes irányítás, egységes szellem. Nem volt egységes bérrendszer sem. Anyagilag legjobban álltak a társulati iskolák és ezek pedagógusai. Ezekhez az iskolákhoz pedagógusnak kerülni nem volt könnyű dolog. A legszegényebbek voltak a felékezeti iskolák vezetői. Abban mindkét típus megegyezett, hogy a pedagógusok részére kijutott a megaláztatás különböző formája, amely megkezdődött a választáskor és tartott mindvégig, mert sorsa a klérustól vagy az üzem vezetőitől függött. A megaláztatás feltételeit biztosította többezer állástalan nevelő. Az állami tanítók viszonylag függetlenebbek voltak, illetményeiket pontosabban megkapták. Ezek is mind hozzájárultak ahhoz, hogy pedagógusaink örömmel fogadták az államosítást. Az iskolák államosítása a nevelők igazi felszabadulását jelentette: erkölcsi, világnézeti, politikai, gazdasági felszabadulását. Nevelőink dereka kiegyenesedett. Lépésről-lépés- re iparkodtak megszabadulni azoktól a tehertételektől, melyeiket a múlt tértiéiként vonszoltak magukkal. Két malomkő között őrlődtek. \ A népből származtak, szívük a népé volt, de ugyanakkor engedelmeskedniük kellett az uralkodó osztálynak. Nyíltan nem képviselhették a dolgozók érdekeit, de ugyanakkor mégis velük dolgoztak, értük dolgoztak, de ki kellett szolgálniok a rendszert is. S ami a legfőbb volt, igen sokszor a nép, a dolgozók azt hitték, hogy ők is „urak” pedig az „urak” lenézték őket. Nem tudni, van-e még egy pálya, amely nehezebb, meg- alázóbb, kivetettebb lett volna, mint a pedagógusoké. A felszabadulás megtörte ezt az átkot, az államosítás pedig teljesen felszabadította a nevelőket. A pedagógusok megbecsülésének számtalan megnyilvánulásával csak azóta találkozunk. Ök is a dolgozók gyermekei, a dolgozók államának mindjobban felszerelt iskoláiban tanítják a dolgozók gyermekeit. Megszűntek a külső ellentmondások, melyek munkájukat erősen gátolták. A belsc ellentmondások jórészét is sikerült felszámolnunk a párl segítségével és irányításával A külső ellentmondásokat s Szovjetunió a felszabaduláskor, a munkásosztály és £ párt az államosításkor és további intézkedései során számolták fel. A belső ellentÖNTÖZNEK A DE.ITÁKI TSZ-TAGOK (Képes riport az 5. oldalon) A Megyei Ifjúsági Találkozó elölt A legjobb kultúrcsoportok bemutatkozása Salgótarjánban