Nógrádi Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 26-33. szám)

1958-04-30 / 33. szám

8 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1958 április 36. A határőrség balassagyarmati kultúrcsoportjának tagjai a magyarnándori állami gazda­ságban. Képünkön: énekszám, harmonika kísérettel. — A MAGYAR NÉPKÖZ­TÁRSASÁG államhatárainak őrzésére vonatkozó harci fe­ladatot megértettem, s ennek végrehajtására szolgálattétel­re elindulunk — mondja a járőrparancsnok. Feszes vi- gyázállás, hátra arc. S a két járőr esőben, sárban, tikkasz­tó hőségben, éjjel és nappal teljesíti feladatát. Hosszú ez a határ. A kacs- karingós Ipoly völgyén majd­n dolgozó nép parancsát teljesítik testvéri csehszlovák népnek is. Zárt a határ disszidensek, kémek, diverzánsok és csem­pészek előtt. Erre ügyelnek ők: derék határőreink. HIDEG ESTE VOLT. A hold sugara nem birt áttör­ni a makacs fellegeken. A két járőr K. S. és C. Z. lép­tei nyomán kopogott a föld. A határ, a szeszélyesen ka­nyargó Ipoly mentén húzó­dik. Rejtelmesen zúgott a nádas. Idegen nesz. A két határőr hallgatott. Néhány perc, s a zseblámpa fényé­ben három férfi körvonala bontakozott ki. Felszólítás. Három ember került „hurok­ra”. A három körözött sze­mélynél felpumpált autóbel­sőt, kötelet, fehérneműt, élel­met, pénzt és egy térképet találtak. A térképen tintával jelölték be kudarcba fúlt ha­társértési kísérletük helyét. KÉSŐBB TÖRTÉNT. Beje­lentés érkezett a parancsnok­ságra. Gyanús alakok köze­lednek a határ felé. Riadó! Feli kell kutatni a határsér­tőket. S a lakosság, a borsos- berényi vadászok segítségé­vel — akik fegyverrel siettek a határőrök segítségére — kézrekerültek a határsértők. Nehéz és felelősségteljes a határőrök feladata. Azt tart­ják, hogy a jó kiképzés egyik feltétele a jól végzendő mun­kának. És ez így igaz. Mert tanítsanak, szórakoztassanak. Sikerrel zárult az alegységek között rendezett kultúrver- seny, amelyben a somosiak országos dicséretet is kiér­demeltek. S ha a falvakban feltűnik a határőrség hang­szóróval, filmvetítő géppel felszerelt kultúrgépkocsija, örömmel üdvözlik azt a la­kók. Magyarnándor, Somos­kőújfalu, Szécsény, Nógrád- szakál, meg a többi község­ben. Várják, kérik a katonák szereplését, mert az mindég szórakozást, felüdülést jelent a falvak lakóinak. Benczúr- falván úgy emlegetik határ­őreinket, mint a kultúra ter­jesztőit, hiszen ebbe a falu­ba még agregátort is visznek magukkal, hogy azzal pótol­ják a villanyt, így tartsák meg a filmvetítést. A SZERETET, A MEGBE­CSÜLÉS veszi körül határő­reinket. Ott segítenek, ahol a legszükségesebb. Ipolytarnó- con jelentős munkát végez­tek a művelődési otthon építésében. A balassagyarma­ti „Előre” termelőszövetkezet­ben szinte már számítanak is munkájukra. Most például a növénytermesztésben, a kertészetben vállalnak majd munkát, — akkor, ha szabad­idejük megengedi ezt. Erre pedig mindég van szabadidő, mert a munkások, parasztok gyermekeik ők. Sokáig emle­getik majd a határőrök segít­ségét a Balassagyarmati Bú­torgyártó Vállalatnál is. Hi­szen nemcsak a város, a me­gye, hanem az egész népgaz­daság érdeke is, hogy mie­lőbb megkezdhesse munkáját a vállalat új asztalos részlege. Ez pedig csak 1962-ben tör­ténhetett volna meg, ha . . . A határőrök segítettek. A rétságiaktól megszerezték azt a hetven méter kábelt, amely az üzem megindításához szük­séges, s csaknem 30 000 forin- tal csökkentették az építési költséget: rövidesen megin- dúl itt is a termelés. Egyek ők a becsületes la­kossággal. Olyannyira, hogy nemcsak résztvesznek a falu életében, hanem a falu lakóit is meghívják egy-egy rendez­vényükre, egy-egy műsoros estjükre. MENNYI EMLÉK, mennyi küzdelem jut osztályrészéül egy-egy határőrnek. De tud­ják: az a feladatuk, hogy bátran, éberen őrködjenek az országhatárra. Hiszen ez a szülők, dolgozó társaik, az egész dolgozó nép parancsa. A parancs végrehajtása, akárcsak a határ sérthetet­lensége szent a határőr előtt. — So — Három boldogság 1889-et írtak akkor. Egy fiatal gyerek is ott sürgölődött a baglyasi erdőben, május elsején a felnőttek között, a majá­lison. Igen, hisz ekkor még majális volt, s az akkori „uraink“ nem látták akadályát, ha a munkások összejöttek. A fiatal gyerek, Szabó Jancsi volt a kis bányai csatlós, aki már hetek­kel előbb készült az ünnepre. Eleinte hallani sem akartak arról, hogy ő részt vegyen az összejövetelen, de végül is ma­kacssága megindította a kemény sziveket. S ezen a napon Jancsi elfeledkezett nyomorúságáról, arról, hogy nem tellett új ruhára és cipőre. Most érezte először, hogy társai vannak. Ekkor ismerte fel annak a lehetőségét, hogy van a munkás­ember gyereke számára úiás élet is a díszes templomi kar­zattól és a föld mélyétől. Húsz évvel később Szabó János „forsíber“ (csapatveze­tő volt. 1909-et mutatott már a naptár. A háború előszele a kicsi Baglyas bányatelepre is eljutott. Most már titokban kellett a május elsejét megünnepelni. így a csapatok külön- külön gyűltek össze. Sokan nem tudták még a proletáriátus nagy ünnepének történetét, de annyi hozzájuk is eljutott, hogy május elseje a munkásnép ünnepe, s nem volt erő, mely az ünnepet akadályozza. Szabó János ma a 80-ik életévéhez közeledik. Az idős veterán azonban három boldog emléket őrizget. Az első a munkásmozgalomba való bekapcsolódása, az 1889-i május 1. A másik, s talán a legboldogabb emléke 1919 május 1-éhez fűződik, mikor szabadon ünnepelhettek. Igaz, később szám­űzetésben volt része a Tanácsköztársaság bukása után. De hát hogyisne. Az egyszerű bányászt nagy bűn terhelte. Volt igazgatóját a palahányóra, fizikai munkára osztotta be. Azon­ban a száműzetés keserű kenyere sem törte meg hitét. S mi­kor felvillant a szabadság hajnala 1945-ben, az idős harcos örömkönnyet hullatott, s ez harmadik emléke. A somesköújfalusi határőrség tagjai — a falu leányaival népitáncot adnak' elő. nem végig, s átszeli a Ka- rancs hegységet. S a járőrök ahányszor elindúlnak, mindég az él bennük: szent ez a ha­tár. Sérthetetlen. Bár két testvéri szomszédnépet vá­laszt el egymástól, mégis éb­ren kell őrködni sérthetet­lensége felett. Érdeke ez nemcsak a magyar, hanem a határőreink a nehéz és fá­radtságos kiképzés után vál­la ják a még nehezebb és több órás szolgálatot ÉS A JÓL VÉGZETT MUNKA után édes a pihe­nés, a szórakozás. Határőre­ink élnek is ezzel. Tanúinak, szórakoznak, sőt gondoskod­nak arról, hogy másokat A Pannónia Filmstúdióban befejezték a Szállnak a darvak című szovjet film szinkronizá­lását. A film két főszereplőjé­nek hangját Csernus Mariann és Buss Gyula tolmácsolja. Folynak a feliratozási munká­latai a Moszkvában találkoz­tunk, című színes szovjet film­nek, amely a moszkvai VIT ünnepségek felejthetetlen nap­jait örökíti meg. A Budapest Filmstúdió má­jusi tervében szerepel egy kis- film, amelyet a Népművészeti Intézet munkatársának, Raf- fai Annának közreműködésével készít el, a film rendezője: Czigány Tamás. A kisfilm cí­me: Tavasz Bujákon, amely a vidék népviseletét, népszoká­sait és művészi hímzéseit mu­tatja be. Színes szovjet film a Haj­sza, amelynek izgalmas cse­lekménye a polgárháború ide­jén játszódik. A Hajsza kie­gészítő műsora a Korok tán­ca, című színes német zenés rövidfilm, amely a táncok fej­lődését varázsolja a néző elé a menüettől a rock and roll-ig. Zola híres regényéből ké­szült a Patkányfogó című ma­gyarul beszélő francia film, rendezője René Clément, fő­szereplője a világhírű német filmszínésznő, Maria Schell. Az Éjszaka szépei című francia filmet René Clair ren­dezte, története egy fiatal ze­netanár hétköznapjai és szí­nes álmai körül bonyolódik. A szórakoztató film főszerep­lői Gérard Philipe, Gina Lol- lobrigida, Martine Garol és Magali Vendeuil. Színes csehszlovák mese­film a Játék az ördöggel, amely egy kiszolgált katona és a lelkeket vásárló ördög ka­landjait meséli el. Mamin — Szibirjak Arany című regényéből filmet készí­tett a szverdlovi filmstúdió Az arany igájában címmel. A film főszereplője Pereverzev, egyik női főszerepét Kaszjánova ját- sza, aki a Don Quijote című filmben Dulcineát személye­sítette meg. Baleset a 8. sz. bányában a címe a legújabb szovjet film­nek, amelynek főszerepét a „Nagy hazafi,, címszereplője, Bogaljubov alakítja. Jancsiból János lett. Ám 66 évével ő is ott volt az elsa igazi szabad május elsején. Roggyant lábakkal, büszkén fel­tartott fejjel vitte a győzelmes vörös zászlót. Szinte meg­táltosodott ezen a napon. Az ünnepi gyűlés alatt a szeméből megeredtek könnyei. S emlékezett az 1889-i május elsejére, midőn eljegyezte magát a munkásmozgalommal. Ma öreg­embernek mondják, de mikor megkérdem: mit tenne ha új­ból az élet előtt állna, így válaszol: — Ismét a megtett utat választanám. — Idős kora ágyához láncolta Szabó bácsit, de május elsején ott lesz a rádió mellett, lélekben együtt az ün­neplők sokaságával. iUWlW Hegváltoztatják a kocsipiac helyét Salgótarjánban megszünte­tik a kocsipiac jelenlegi he­lyét. Május elsejétől a kocsi­piac eddigi helyén, a Novem­ber 7. Filmszínház mögötti téren lesz az autóbusz meg­állóhely. A kocsipiac a baglyasaljai átjárónál, a jelenlegi állat­vásár téren lesz.-------------­Élé nk -kulfúrélef Lőrinc-puszfán A lőrincpusztai Dimitrov Termelőszövetkezet 17 KISZ- fiatalja kultúr csoportot alakí­tott. Az indulás nehéz volt, az igaz. De most már szép ered­ményekről beszélhetnek. Az őszön részt vettek a silózási versenyben és 400 forintot kaptak jó munkájukért. Ebből a legszükségesebbeket igyekez­tek beszerezni, a színpadot épí­tették meg. Eleinte csak a ter­melőszövetkezet munkában megfáradt tagjait szórakoztat­ták, de most már az a tervük, hogy a szomszédos községekbe is ellátogatnak, mert a húsvéti érsekvadkerti vendégszereplé­sük jól sikerült. A bevételből a KISZ helyiséget csinosítják. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiitiiiiw iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiuiiiimir Ez a hazánk, itt a helyünk Azt vártam, hogy azt mondja majd: „.; .a honvágy miatt jöttem haza.;.” A külföldi rádió — és sajtó ugyanis azt szeretné magyarázni, bizonyítani, hogy a „szabad földről“ csak azok a magyarok térnek haza, akik a „nyugati jólét“ ellenére sem tudnak megbirkózni a honvággyal. És érde­kes. A tereskei, alig 25 esztendős, szőkehajú, mosolygós arcú fiatalember, Szinovszki György egészen mást mond nyugati „élményeiről”. Valahogyan egyetlen szavából sem csendül ki az, hogy nyugaton kolbászból lenne a kerítés fonva, hogy mindenki a legragyogóbb luxusautókon futkosna, hogy min­denki dolgozhat, annyi a munkások keresete, hogy bőven fedezi a létfenntartást, a szórakozást, művelődést, s hogy valamennyi tőkésből az emberi humanizmus áradna. Pedig akkor, — 1956 október—novemberében a „Szabad Európa”, vagy az „Amerika Hangja” rádióállomások de sokat beszél­tek erről a képtelenségről. Igen ! Ez idézte elő sok ezer magyar között Szinovszki György és felesége, no meg az akkor még alig 13 hónapos gyermekük, a kis gömbölyű arcú Katika kálváriáját is. Hogyan is történt? Mit is kapott a ,.szabad földön” Szinovszki György és családja? Hallgassuk meg ! — Ügy történt, mint a többieké. Az ellenforradalom napjaiban a tétlenség mellett a „Szabad Európa” rádió adásait hallgattuk. Nem ismertem a Horthy-rendszert, s ami­kor azt hallottam, hogy ennyi, meg annyi magyar léptp át a „szabad világot” jelentő osztrák határt, mi is útnaff in­dultunk. Huszonhárom éves fejjel, kislányommal a karo­mon, feleségemmel a jobbomon. Budapest, Győr, Kapuvár. Ez a három jelentős város. Éjszaka léptük át az osztrák határt. A gyermek sírt. Befagyott a cumis üveg. Aztán az eisenstadti hétezres láger. Reggelre két decilitre tea, feke­te, kis darab kenyérrel. Az erkölcstelenség, a kiszolgálta­tottság és végül az elkeseredés — mondja. Hallgatom. Ott érzem én is magam, abban a borzalmas lágerben. A jegyzetfüzetemben egymás után telnek meg az oldalak, ö beszél. Én írok. Gondolatban kísérem őket. A „jólét” undora. Az embervásár. A hontalan senkik. S most megyek velük. Elég a lágerből! Haza! Haza! Otthon a he­lyünk. Karácsony lesz. Várnak a testvérek, a 74 esztendős öregapánk. Anyánk! Hét testvérünk, anyánk 25 unokája, négy dédunokája. S ez győzedelmeskedik! A szökés sikerül — de csak a határig. Most már amazok az urak ! Hiába az emberi akarat. Minden élőiről kezdődik. Bécs. Másnap már repülővel irány Anglia. Egyetlen nap sem telt még el. Nem kérdezik mit akarnak. Liverpoolból hajón — irány Kanada. Ott, ott kell az olcsó munkaerő ! — így érkeztünk meg Kanadába. Fiatal életem egyik legsötétebb lapjait jelentik ezek a hónapok. Karácsonyra itthon akartunk lenni. Windsorba ért bennünket az ünnep. Akár tetszett, akár nem, templomba kellett menni. De mert nem volt a feleségem fején kalap, kiküldtek onnan bennün­ket. Kalap ! Hiszen még dohányra sem volt pénzünk — ne­vet keserűen Szinovszki György. — Nagynehezen sikerült egy autógyárba elhelyezkedni; Értem a szakmát, hiszen autószerelő vagyok. Arra akartak kényszeríteni, hívjam ki a szüléimét is, a költséget a gyár fizeti úgy, hogy majd ledolgozom; Nem tettem. Kirúgtak; Az utcára kerültem. Úgy beszél, hogy engem is magával ragad. Megint kez­dem követni őt. Földmunkás a farmon. Órabére 50 cent. Ha­vi keresete 85—87 dollár. A lakbér? 110 dollár. A kétségbe­esés. Futkosás, fűhöz, fához. Munka kell. Éhes a gyermek! Hol itt, hol ott sikerül egy-két hétre munkát vállalni. Farm. Építkezés. A Ford gyár. Szilárd talaj sehol! — Nem ezt ígérték ! — vágja a pap szemébe. — Takarodj az utcára, te hazátlan kutya — volt a wind- sori „magyar” pap válasza. — Itt nem lehet követelni. Itt csak kérni lehet' A gyermek, az asszony, a feleség sírása mind-mind egy- egy késszúrás volt Szinovszki szívébe. Rádöbbent az igazság­ra. Hazátlan kutya. Senki; Nem ember; Csak egy hontalan ! — Végső kétségbeesés közben tévedtem el Ottavába, a magyar külképviseletre. Mutattam a leveleket, amelyeket itthonról kaptam. Kértem, könyörögtem. Segítsenek! Haza akarunk menni. Megtévedtünk. — Segítettek, sikerült. Hetven centtel a zsebben útnak indultunk. Hat napot, hat éjjelt az ottawai parkokban, állo­másokon töltöttünk. Szerencsénk az volt, hogy a városba érkezett Erzsébet angol királynő. Ekkor a szegényeknek sem szabad éhezni. Mi is szállodába kerültünk. Ez a „pünkösdi ünnep” nem tartott sokáig. Elment a királynő, újra az ut­cára kerültünk. Az amerikaiak bíztattak. Mi éheztünk. Az ígért repülőgép csak nem jött. Nagy tettre határoztuk magunkat. 1957. december 9-én férfiak és asszonyok, de még a gyermekek is éhségsztrájkba kezdtünk. Negyvennyolc óráig tartott. Lett is nagy riadalom-. Jöttek az újságírók. Rádió és fotóriporterek. Rendőrségi lá­gerbe kerültünk. De eljött a várva várt nap. Írországon, Bi­esen keresztül hazaérkeztünk. — Nem az állig felfegyverzett katonák, hanem szereti barátok, magyarok fogadtak bennünket. — Látja — mutat kislányára — O sem éhezik már, én is dolgozom. Boldog az egész család. De százezrekkel kell megértetni: milyen a „szabad világ” igazi arca ! Szinovszki György ma boldog ember. Dolgozik. Szakmá­jában. szerelő az állami gazdaságnál. Most havi 1200 forintot keres. A nyári hónapokban meghaladja majd az 1800 forin­tot is. Van földje — a gazdaságtól kapta. Olcsó a tej, meglesz a jövő évi fejadagja is. S míg Kanadában az „ígéret földjén” a kétségbeesés volt az úr, ma új terveket sző. Főgépész sze­retne lenni. Tanfolyamra jelentkezett. Jövőre? Új ház építésé­hez kezd — az államtól juttatott telken. A kisemmizett, hontalan emberből boldog családapa lett,- Van értelme az életének, s most érzi csak igazán: — Szabad ország, szabad embere vagyok itthon — mond­ja; Szinovszki György új ember lett. Szabad, gondtalan; S a terve? Valóra válik! — Somogyvári László —

Next

/
Thumbnails
Contents