Nógrádi Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-8. szám)

1958-01-04 / 1. szám

1958. január 4. NÓGRÁDI Népújság 3 A szeretelet nem lehet kierőszakolni Amikor reggel, fél nyolc előtt sie­tek kisfiámmal a bölcsőde felé, gyakran találko­zom sajnálkozó te­kintetekkel. Szin­te hallom gondo­lataikat: „Szegény gyerek, viszik a bölcsödébe“. Pár évvel ezelőtt én is szegény gye­reknek tartottam, akit kénytelenek szülei bölcsödébe vinni. Ez a véle­ményem azóta, mióta saját gyer­mekem is van, nagyot változott. A balassagyar­mati I. számú bölcsödé a Ma- dách-utcában van. Kívülről semmi­ben sem külön­bözik a többi ház­tól. De amikor az ember belép, va­lami mindjárt szemébe tűnik: a tisztaság. Nagy vadgesztenyefa áll az udvarban, ami ősszel sok száraz levelet hullatott. Bármilyen idő­pontban mentem oda, reggel, vagy délben, mindig tiszta, elgereblyé­zett udvar foga­dott. Amilyen az udvar képe, olyan tiszta és rendes bent is minden. A szobák, ahol gyerekeink játsza­nak, alszanak, ét­keznek, ahol át­veszik őket, min­den helyiség egy­formán tiszta, ren­des, barátságos és meleg. Ezek a külső­ségek is nagyon fontosak gyere­keink szempont­jából. A rendes, tiszta és meleg környezetnél van persze fontosabb tényező is. Ez is elsőrendű ebben a bölcsödében. S ez a gyerekekkel való bánásmód. Azok a gyermek­gondozónők, akik az úgynevezett nagycsoportban vannak, egytől- egyig szeretik a gyerekeket, meg­értéssel bánnak velük. Pedig nem könnyű huszon­négy gyereket rendben tartani, ellátni, foglalkoz­tatni. Soha türel­metlenül, vagy haragosan, vagy fáradtan nem lát­tam őket, csak mosolyogva, ba­rátságosan és sze­rető szóval bán­nak a kis aprósá­gokkal. Milyen jó ér­zés, hogy nyugod­tan dolgozhatunk munkahe lyünkön, mert kisgyerme­künk szerető bá­násmódban, jó el­látásban részesül. Merem állítani, hogy városunkban egyetlen napközi- otthon-, kollégium­vagy* étkezde­konyhájában sincs olyan elsőrendű, olyan tápértékű, ízletes, változa­tos koszt, mint ebben a bölcsödé­ben. A szakács néni, a gyerekek által nagyon sze­retett „nagyma­ma“ nemcsak kö­telességből végzi így munkáját, ha­nem minden sze- retetet belead a főzésbe, ami meg is látszik annak minőségén. Ezért nem saj­nálom már azo­kat a gyerekeket, akiket reggelen­ként sietve visz­nek a szülők a bölcsödé felé. Amíg ilyen ma­rad a bölcsödé vezetőjének és dol­gozóinak munkája, mint most, addig nyugodtan viheti minden szülő oda a gyermekét■ Gya­korlott, hozzáértő, lelkiismeretes munkájuk nem­csak a bölcsödé külső rendjén, ha­nem a mosolygó, őket szerető gyer­mekarcokon is meglátszik. Több­ször láttam, ami­kor reggel átad­juk a gyereke­ket, milyen szere­tettel ölelik át az őket átvevő nénik nyakát. A gyere­kek szeretetét pe­dig nem lehet ki­erőszakolni, ők csak azokat tud­ják így szeretni, akiktől cserébe már sok-sok sze- retetet kaptak. Magam és min­den édesanya ne­vében mondok kö­szönetét nekik, akik biztosítják gyerekeink szá­mára a nyugodt, barátságos, egész­séges, szerető ott­hont. Viczián Pálné Balassagyarmat £PCQOOOOOQOQOOOOOOOC^ VISÍTOZÓ főnyeremény Az az ünnepi hangu­lat, jókedv, amely ka­rácsonykor vette kez­detét, Szilveszter éjsza­káján érte el a tetőfo­kát. A szórakozóhelyek a szó szoros értelmében zsúfolva voltak. Egy- Cgy táncos helyen, üzemi kultúrotthonban, mint mondani szokták, egy gombostű se fért volna el. Sok újévi malac ta­lált gazdára éjfélkor Salgótarjánban, nem­csak a kultúr,otthonok­ban rendezett bálokon, hanem a vendéglátó- ipari vállalatok egysé­geiben is visitozó kis­malac volt a tombola főnyereménye. A jókedvre bujtogató ital korlátlan mennyi­ségben volt mindenhol. De fogyott is olyan mennyiség, amilyenre még egyetlen szilvesz­terkor sem volt példa. Pálinkaféléből és likőr­ből például olyan kész­lettel látták el az ital­boltokat, sőt palackozott áruból a fűszer- és cse­megeüzleteket is, hogy egyes italboltok már vissza is utasították az új szállítmány átvételét. A Salgótarjáni Vendéglá­tóipari Vállalat 1.500 hektoliter bort adott ki az egységekhez, sokkal többet, mint eddig bár­melyik. szilveszterkor és egyes egységek már ja­nuár 2-án jelentkeztek az újabb igényekkel, ami azt jelenti, hogy óriási készletek fogytak el. Jbaooooooooooooooooci? A KÖZVAGYON i MIMIM ÉRTEKEZLETEKEN elhangzott felszólalások, sze­mélyes beszélgetések, a kü­lönböző szervekhez érkező le­velek, bejelentések során egy­re gyakrabban hangzik el az a nagyon is helyénvaló kö­vetelés, hogy legyen végre rend, szigorúság a társadalmi tulajdon védelmében, a köz­vagyon megőrzésében, fel- használásában. A becsületes többség joggal várja el, hogy az új esztendőben az ellenfo:- radalom maradványai ellen ebben a tekintetben is folyjon következetes, a jelenleginél kokkal erőteljesebb küzdelem. A köztulajdon védelmében jelenleg talán legnagyobb aka­dály, hogy értelmét sok he­lyen leszűkítve, csak némely oldaláról fogják fel. A tár­sadalmi tulajdon megóvásában kétségtelenül nagy helyet fog­lal el a kisebb-nagyobb lopá­sok megelőzése, felderítése, s megtorlása. De ennél többet is jelent. Jelenti azt, hogy céltudatosan, megfontoltan használják fel a beruházások­ra, fejlesztésekre fordítandó összegeket. E fogalom körébe tartozik, hogy a bér, az anyag, a munkaidő minden tekintet­ben magasfokú szervezettség­gel és takarékossággal bizto­sítsa minél több új érték elő­állítását. Jelenti azt is, hogy gondos gazda módjára kezel­jék, óvják a berendezéseket, gépeket, épületeket. S nem utolsó sorban annyi, mint megelőzni minden visszaélést, felelőtlenséget, elnézést, amely e területen manapság igen gyakori. Ám e fontos feladatban nem jutunk előre, amíg főleg a gazdasági, de a mozgalmi ve­zetők is nem tisztázzák ma­gukban a társadalmi tulajdon védelmének szerteágazó teen­A kormány nagy gondot fordít a gyerekek nevelésére. Ezt igazolja az a tény is. hogy megyénkben, amíg 1957-ben 11 állandó és 6 idénybölcsőde működött és ennek fenntartására 2 millió 934 000 forintot fordított, addig 1958-ban a bölcsődék száma 12 állandóra emelkedett. Az idénybölcsődék száma ma­radt 6, azonban a fenntartására 3 millió 117 ezer forintot fordít dőit, s- maguk is nem tanúsí­tanak megalkuvás nélküli magatartást saját magukkal szemben. Milyen erkölcsi alapja van a felelősségre vo­náshoz annak a vezetőnek, akinek kezén milliók „úsznak el“ a beruházások gondatlan- felhasználásával? Mit mond­hat a garázdálkodóknak az olyan, aki fényűző vacsorát rendez a miniszteriális kül­dötteknek, akik egyébként is megkapják napidíjukat? Emelhet-e szót a vezető, ami­kor a gyárban, bányában ren­detlenség van, szanaszét he­vernek a gépek, alkatrészek, nyersanyagok? S mert az előbb felsorolt jelenségekkel bőségesen találkozunk, nyil­vánvaló, hogy nem egy he­lyen a „bölcs hallgatást“ vá­lasztják. Vagy milyen vezető az, akinél — mint az Acél­árugyár egyes üzemeiben — lopják a szerszámot, mert az új ellenében nem kéri az el­használtat? Sok olyan igaz­gatónk is van, akik tudják, hogy lopják a bányafát, a szenet, de a tanakodáson, a bosszankodáson mégsem jut­nak túl! ELÉG GYAKRAN elhangzik az a megállapítás a közvagyon védelmében, hogy olyan légkört kell teremteni, amelyben nem terem babér a herdálok, a szarkák számára. De mit jelent ez? Mindenek­előtt azt, hogy a vezetők, a kommunisták fedhetetlenek legyenek, s teljes mellel, har­cossággal lépjenek fel min­den lopás, pazarlás ellen, sze­mélyre való tekintet nélkül! Aki lop, az hazudik is — tart­ja a szólás-mondás. Ennek gyakorlati megnyilvánulása, hogy aki elvitt valamit a kö­zösből, tettenérés esetén „le­tagadja még a csillagos eget is”, rágalmaz, igyekszik má­sokat is „bemártani”. S csak természetes, hogy akit zaklat­nak, meghurcolnak, mert fel­fed különböző visszaéléseket legközelebb nagyon meggon­dolja, érdemes-e szólni. Sőt, vannak olyanok is, akik a le­leplező cikkek nyomán nem átalnak útszéli hangon be­szélni a sajtó munkatársairól, a fenyegetőzéstől sem riadnak vissza. Biztosíthatjuk azokat, akik megtorolják a visszaélé­sek felfedezését, a magunk ré­széről mindent megteszünk, hogy a jövőben elvegyük ettől a kedvüket. DE NEMCSAK AZT KELt| elmarasztalni, aki kezet emel a társadalmi tulajdonra. Leg­alább olyan bűnös az is, aki elnézi, szemethúny felette, s ezzel akarva akaratlanul se­gédkezik. Az ilyen nem tesz egyebet, mint hozzájárul ren­dünk alapjának, a társadalmi tulajdonnak lazításához, gyen­gítéséhez. Sajnos azonban alig- alig hallani felelősségrevonás- ról! A közvagyon szigorú védel­me légkörének kialakításához tartozik többek között, hogy a bűnüldöző szervek beosztott­jai maradéktalanul .lássák el feladatukat. A salgói bánya­vezetőség például feljelentést tett mert a fogaskerekű vasút felbontásából származó sínt és talpfát meg'dézsmálták. A nyo­mozás sajnos mégis eredmény­telenül zárult, a vizsgálatot végzők nem jártak el körülte­kintően, s most, még azoknak ’’áll feljebb”, akiket pedig len­le miért felelősségre vonni. Az igazsághoz tartozik, hogy a feljelentések, fegyelmi eljárá­sok pontos végrehajtása is sok követelnivalót hagy maga után egyes gazdasági vezetőknél. Nem lehet azt állítani, hogy az embereket nem érdekli a társadalmi tulajdon erősítésé­nek ügye. Sőt! A sok közül egy példát: e sorok írása köz­ben keresett fel egy nyugdíjas bányász, s felháborodva adta elő, hogy falujában egyesek hogyan fosztogatják a nép va­gyonát, hogyan jutnak jogta­lan előnyökhöz némely embe­rek, mert vezető beosztásban vannak. Tehát a baj éppen ott van, hogy a társadalom ellen­őrző szerepe, a dolgozók ezrei­nek észrevétele tekintetében nincs összefogva, a közös ügy szolgálatába állítva. Például nagyon sürgető feladat lenne, hogy szakszervezeteink fel­élesszék, újjászervezzék a tár­sadalmi bíróságokat. Olyan fórumot biztosítani, amely a felelősségre vonással egyidő- ben a nevelést is biztosítja! LEGYŰRTÜK az ellenforradalom fegyveres erejét, súlyos csapásokat mér­tünk eszméire is. Van erőnk, bátorságunk és elszántságunk arra is, hogy a társadalmi tulajdon iránti szemléletben tapasztalható maradványát is visszautasítsuk, ha kell, szép szóval, ha szükséges, kemény kézzel! Ez a munka egyike a legfontosabbnak, amely 1958- as feladataink közé tartozik. Balogh Gyula ©©©©©0* ©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©© ©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©' Megakadályozható-e a háború kitörése? Az egyszerű emberek örök problémája a békés élet biz­tosítása. Békét biztosítani a családban, a szomszédokkal, a nemzeten belül és a nemze­tek között egyaránt, egysze­rűen békében élni és ter­melni- Az emberiség törté­nete viszont azt bizonyítja, hogy a háború gyakori és kel­lemetlen kísérője volt az emberek életének és így nem is csoda, ha még napjainkban is elhangzik, hogy „háború mindig volt és mindig lesz“. Igaz-e ez a mondás? A mar­xisták határozott nemmel fe­lelnek, mert a háború csak a kizsákmányoló társadalmak velejárója, ha ezek megszűn­nek, megszűnik a háborút elő­idéző okok alapja is. Jelenleg a kizsákmányoló társadalmi rend megszűnésének és a szo­cialista társadalom világmé­retű győzelmének időszakát éljük és így a kapitalista és szocialista társadalom egyidő­sen van jelen. Ez nem hogy kizárná, de feltételezi a há­borút. Az alapvetően külön­böző két társadalmi rend kö­vetel magának teret, nyilván az újnak, a haladónak a tel­jes győzelmével fog végződni ez a harc, de mint ez már beigazolódott, a tőkés rend­szer a háborút is felhasználja a szocializmus megfojtására. A II. világháború utáni hely­zet, a szocialista világrend­szer létrejötte arra a végkö­vetkeztetésre vezette a kom­munista pártok vezetőit, hogy olyan nyilatkozatokat tegye­nek, melyekben kijelentik, hogy a jelenlegi viszonyok mellett lehetséges egy esetle­ges világháború kitörésének megakadályozása. E nagyje­lentőségű nyilatkozatoknak realitását a világ társadalmi helyzetének alapos tanulmá­nyozása biztosította. Milyen tényekkel magyarázhatók a háború elkerülésének lehető­ségei? A szocialista tábor földrajzi méretei megnövekedtek. Az első világháború után kiala­kult az első szocialista ország a cári Oroszország helyén. A méreteire és lehetőségeire nagy ország azonban elszige­teltségénél fogva még nem képviselhetett olyan töme­gekre ható erőt, mellyel a második világháború kitörését megakadályozhatta volna. A második világháború befejez­tével a kapitalista tömbből kiszakadtak a népi demokra­tikus országok és Kína több mint 13 millió négyzetkilomé­ter területtel és több mint 600 millió emberrel. Ez a tény magában is sokat jelent, mert a felszabadult országok hatal­mas profittól ütötték el a ka­pitalistákat, de nem kevésbé jelentős az a tény, hogy ezek az országok gazdaságilag és katonailag is megerősödtek, nem is beszélve az első szo­cialista államról, a Szovjet­unióról. A Szovjetunió ipara és mezőgazdasága erőteljesen fejlődik és ami nem kevésbé meghatározó jelentőségű, ma már világszerte elismert, első­rendű fegyverekkel ellátott nagyhatalom. A szocialista tá­bor gazdasági, katonai ereje és politikai súlya egyre nö­vekszik. A tőkés országok gazdaságilag sem kényszerít­hetik a háború kirobbantására a szocialista országokat, mivel ezek nyersanyagbázisa és ter­melése független a kapitalista országoktól. A tőkés társadalom belső ellentmondásai a jelenlegi konjunktúra mellett sem szűn­tek meg. A jelenlegi gazda­sági konjunktúrát a háborús hisztéria táplálta fegyverke­zési hajsza okozza, de ki ál­líthatja meg a válság elmé­lyülését akkor, ha a háború­ban vesztes országok fejlődő hadiipara csökkenteni fogja a piac lehetőségét. Milyen erő lenne képes visszatartani a válságot a gyarmati rendszer felbomlásából adódó reálbér- csökkenés és nyersanyagbázis elvesztése után? Az élénkülő sztrájkmozgalmak, a gyar­mati országok mozgalma nem azt bizonyítják, hogy erre le­hetőség lenne. Indonéziában, Egyiptomban stb. nem arról beszélnek, hogy a szocialista tábort hogyan lehetne meg­szüntetni, hanem arról, ho­gyan lehetne megszabadulni a gyarmati elnyomástól és ho­gyan élhetnek békében. A háború megakadályozásá­nak kimagasló harcosa a kommunista propaganda rea­litása. Az a tény, hogy a ki­zsákmányolásmentes társada­lom nem álomkép, hanem lé­tezik és fejlődik, fényes bizo­nyítéka a kommunista eszme realitásának. Az eszmének a széles tömegekkel való meg­ismertetése sok-sok emberi agyban világítja meg a való­ságot, a kizsákmányolás lényegét és állítja csatasorba a szocializmus ügye mellé, a béke ügye mellé. Ennek a propagandának köszönhető, hogy a semleges országok és a kapitalista országok külön­böző társadalmi rétegei meg­értették a béke szükségessé­gét és a békeharc adott vi­szonyok közti formáját. Mi­nél több ember ismerkedik meg eszménkkel, annál ne­hezebb egy új, nagyméretű háború kirobbantása. Ezt tud­ják azok a körök is, akik a háború mellett döntöttek, akiknek érdekük a háború. Ezért támadják ma nagy hév­vel a marxizmust hű segítő­társukkal, a jobboldali szo­ciáldemokratákkal. A táma­dás lényege — a marxizmus megreformálása; eredménye — ellenforradalom­A háború kitörésének nagy akadálya A II. világháború bebizo­nyította, hogy a szovjet tech­nika kiváló. A szovjet hadi­ipar termékei biztosították a vörös hadsereg győzelmét. Háború után a szovjet tech­nika rohamos fejlődése csodá­latba ejtette a barátot és el­lenséget egyaránt. Atom- és hidrogénbomba, atomvillany- telep, atom-jégtörő, a külön­böző gyorsító berendezések, vízierőművek, automata gyá­rak jelzik a technika fejlődé­sét. Az interkontinentális ra­kéta és a szputnyikok fellö­vése zavart okozott a kapita­listák táborában. Egyre töb­ben lépnek fel a végzetessé válható háborús politika el­len. Az atomtámaszpontok lé­tesítésének ésszerűsége is el­vész ezeknek a fegyvereknek az alkalmazása esetén és a polgári politikusok nagy ré­sze is kénytelen lesz a békés egymás mellett élés lehetősé­geire támaszkodni. Lesz-e háború? — vetődik fel a kérdés. Az ismertetett tények azt igyekeznek bizo­nyítani, hogy a háború ki­törése megakadályozható. A dolgozó tömegek, akár a szo­cialista táborhoz tartoznak, akár nem, a háborút nem akarják. Egy részük aktívan is porondra lép a béke meg­védésének érdekében (lásd aláírásgyűjtés, gyűlések és tiltakozások az agressziós lé­pések megakadályozására). Az államok nagy csoportja poli­tikájával segíti a béke meg­óvását (a szocialista és semle­ges országok). Az erőviszo­nyok megváltozásával még a kapitalista országokban is ki­alakult a reálpolitikusok egy olyan csoportja, mely a tár­gyalásokat helyezi az agresz- sziós lépések elébe­Lesz-e háború ? Ezek után sem válaszolha­tunk a feltett kérdésre úgy, hogy most már a háború le­hetősége teljesen kizárt do­log és nyugodtan ölbe tehet­jük a kezünket. Hruscsov elv­társ szavai szerint ilyen reá­lis tények mellett is lehetnek őrültek, akik kirobbanthatnak egy méretében példa nélküli háborút. Az őrültek lehetősé­gei még nagyok. A levegőben még cirkálnak a hidrogén­bombával felszerelt repülőgé­pek. A NATO az atomtámasz­pontok felállításával újabb le­hetőséget nyújt egy háborús provokáció kirobbantására. Ilyen körülmények mellett a tömegek félrevezetését jelen­tené, ha kategorikusan kije­lentenénk, hogy a háborúnak a lehetősége is megszűnt. Ez nem szűnt meg és ezért szük­séges, hogy mindenki mun­kájával, szavával és tehetsé­gével gyarapítsa azoknak a táborát, akik a békét akarják. Szabó Aladár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents