Nógrádi Népújság. 1957. november (2. évfolyam. 87-95. szám)
1957-11-16 / 91. szám
Itfs'í. november 16. NÓGRÁDI Népújság 5 | BARÁTI LÁTOGATÁS | : Már jelentettük, hogy a hazánkban tartózkodó 1 1 szovjet küldöttség két tagja A. V. Aszov, a rosztovi n 1 területi szovjet VB. elnöke és CS. J., kievi esztergá- = f§ lyos elvtársak, november 7-e alkalmából ellátogattak =| 1 .Salgótarjánba. Képsorozatunk a szovjet elvtársak út- jának néhány mozzanatát örökíti meg. s Aszov elvtárs, a megye vezetőinek egy csoportjával s szívélyes beszélgetést folytat. §§ Felszólalt a városi kulturházban rendezett november =j 7-i ünnepségen. Mellette a tolmács. A szovjet hősi emlékműhöz felvonni az ifjúság egy § csoportja. = 3 november 7-i verseny győztesei a bányákban A november 7-e tiszteletére indított munkaverseny legjobbjai között bányáinknál a napokban közel 45 ezer forint jutalmat osztottak ki. Az ünnep előtt lapunk hasábjain több alkalommal beszámoltunk már olvasóinknak, melyik csapatok érik el a legjobb eredményeket. A versenyszakasz végétért. Az elővájási csapatok között Kovács László forgácsi KISZ-brigádja érte el a legjobb eredményt, 183 százalékos átlagteljesítménnyel. Jutalmuk 2000 forint. A feltárási csapatok versenyében az első helyet a ménkesi Kukucska Miklós csapata érte el, 121.6 százalékkal. Ezzel együtt 1500 forint jutalomban részesült. A második helyet a mátranová- ki Etesi József csapata szerezte meg 115.8 százalékos eredménnyel, jutalmuk 500 forint. A frontcsapatok versenyében az első helyezést Hajas Mihály csapata érte el 132.7 százalékkal. A lelkes mizserfai csapat megérdemelten nyerte el a kitűzött 5.000 forintos jutalmat. A kamrafejtések között szintén mizserfai csapat szerezte meg az első helyezést. Kós István csapata közel 18.000 tonna szénnel termelt többet. 4.000 forint jutalmat kaptak. A második helyezést a Mátranovákon dolgozó Susán István II. csapata vitte el, s az ezzel járó 2.600 forintot is. A szép eredményekhez mi is gratulálunk a legjobb helyezést elérő csapatoknak. Indulnak az ezüstkalászos tanfolyamok November 15-én Szilaspo- gonyban, Márkházán. Lucfal- ván elsőéves, a karancsaljí Béke tsz-nél, a Kisterenyei Állami Gazdaságban, valamint Mátramindszenten másodéves ezüstkalászos tanfolyamok indulnak. Az előadásokat a községi, a járási és az állami gazdasági agronómusok tartják. Az üzemi művelődési házak életéről E gy fiatalember elfoglaltsága, nevelése még nem ér véget az iskolában, vagy üzemben eltöltött idő alatt. Hiszen a munka — legyen az tanulás, vagy bármilyen egyéb foglalkozás — bizonyos fokig lelkiismeret, vagy kötelesség dolga. De hogy mit csinál munkaidő után egy fiú, vagy lány, mennyire van lehetőség fejlődésére, képességei kifejtésére, ez már azon múlik, milyen körülmények között tölti szabadóráit, délutánjait. A művelődési házak többek között arra is hivatottak, hogy segítsék a fiatalok fejlődését, táplálják a bennük felébredt művelődési, szórakozási igényeket. Különösen a bányákban dolgozó fiatalok, bányász- települések fiai és leányai számára gond a munkaidő utáni órák kihasználása. Most nem arról akarunk beszélni, hogy például a Rákóczi-telepen és egy sor, s — főként bá- nászlakta településen — gazdagon felszerelt kultúrház, sokféle szórakozási eszköz várja a fiúkat és lányokat. Hogy ezek az ifjú emberek valóságos gazdáivá váltak a kultúrháznak és hogy életet, fiatalos lelkesedésüktől áthatott életet vittek oda. De egynéhány bányász fiatal nem talál otthonra szabad estéi, órái számára. Vagy egészen más az indok és ok, hogy nincs eleven élet egy-egy, fő ként bányász kultúrotthonban. Somlyón például lakik vagy 350 ember. Közülük legalább 40—50 olyan fiatal, aki még nem családos, akinek éppen ezért szüksége volna társaságra, aki szeretné hasznosan, tartalmasán eltölteni délutánjait és estéit. Van is egy kul- túrházuk, az igaz, de rendkívül elhanyagolt, rendetlen , itt-ott már rogyadozó állapotban. De mégis csak kultúrház és még egyelőre jó lenne arra, hogy az itteni fiúk és lányok szórakozási igényében kielégítést nyújtson. A baj ott van, hogy ni ** csen mivel szórakozniok. Sem sakk, sem egyéb társas játék nem segíti elő a fiatalok hasznos időtöltését. Egy dolog volna, a rádió, de az ha jó, a kocsmában szól, a pakli kártya pedig még sem tartozik a leghasznosabb foglalatosság közé. A bányász szakszervezetnek húsz egynéhány kultúrháza van a megyében. összesen 300 ezer forintot kapnak, tehát kevés az a pénzecske, ami egynek-egynek jut évente a fejlesztéshez. így a Somlyói is havonta 400 egynéhány forintból gazdálkodik. Kevés, ez nem vitás, de mégis valami. Arra nyilván nem elég, hogy felszereljék szórakozási eszközökkel magukat és arra sem, hogy pótolják ülőhely és egyéb kellék hiányaikat. De mégis valami, amiből körültekintő gondoskodással tervezgetni lehetne és szerezgetni egyet s mást. Azonban ez a pénz az épületet tisztántartó takarítónő fizetését fedezi. Pedig milyen egyszerűen meg lehetne oldani ezt is. Két-há- rom fiatal összefogna és maguk takarítanák a pár helyiségből álló épületet. Milyen otthonossá tehetnék a lányok és valahogyan közelebb is állna a szívükhöz, ha egy-egy maguk készítette terítő, kézimunka díszítené. Vagy olcsó, színes kreppapírból egészen csinos díszítéseket készíthetnének. Ami meg a töröttlábú ping-pongasztalt és a megrongálódott lócát illeti, tehetetlenségre is vall panaszkodásuk. Mi az egy férfinak megjavítani ezeket a bútordarabokat. Vagy ott az üzem, bizonyára szívesen vállalná a munkát, a költségeket. A z igazgató, Harmat clv” társ hosszú évek óta viszi az itteni kultúrélet irányítását. Valaha lelkes, gazdag fantáziájú kultúrmunkás lehetett, ma már fásult, közömbös. Pedig csak egy kis öntevékenység kellene ide. Ha valóban uraivá lennének a fiatalok ennek az elhanyagolt kultúrháznak, bizonyára több segítséget kapnának felettes szerveiktől. Azt mondják a központi kulturházban és a bányász szakszervezetnél, még nem is mentek kérni valamit, még nem jelentették be, hogy ilyen, vagy olyan segítségre lenne szükségük. A központi kultúrház megint csak más problémákkal küszköd'k. A tarjáni bányász kultúrháznak van már ugyan több évtizedes tapasztalata az emberek kultúrszomja kielégítésében. Van egy csomó, többé-kevésbé jól működő szakkörük, náluk működik az országosan is híres énekkar, páratlan a maga nemében a fiatalokból verbuvált zenei szakkör. Szemet, szívet gyö- nyörködtetően berendezett klubterem várja esténként a fiatalokat. Náluk ott a baj, hogy hiába minden. Hiába van rádió, lemezjátszó, billiárdasztal, sakk, kártya és dominó. Éppen az nincs, aki elszórakozzon a szépen bútorozott klubszobában. Hibó István művészeti előadó szerint volna pedig megoldás. De ez az iskolák merev elzárkózásába ütközik. Milyen boldogan szórakoznának itt az iskolás fiúk és lányok, milyen hasznosan tevékenykedhetnének a zenei és színjátszó szakkörben. Mekkora lendületet vihetnének a most szerveződő irodalmi életbe. És mennyi haszna volna tevékenységükből az itteni szü- kebb értelemben vett társadalomnak. Salgótarján és közvetlen környékének összesen öt bányász kultúrotthona van (bár ne feledkezzünk meg a három üzemi és a városi kultúrház- ról sem) és nem lehet önkényesen eldönteni a bnglyasi, Somlyói, salgói, forgách-telepi és a központi kultúrház szükségességét, vagy hiábavalóságát. De tán mégis csak sok ez a jóból, mert így egyik helyen sem bontakozhat ki éppen a szétforgácsoltság miatt eleven, tápláló, tartalmas élet. Mizserfán például évekig páratlanul jól működött a kultúrház. Ma meg már gombamódra alakult, épült itt is, ott is egy, és emiatt valahogy visszaesett, pangásba fulladt az ottani élet. A parasztfiatalok nagy százaléka otthonra lelt már a kulturházban. Meg kellene találni a módját annak is, hogy ezek a salgótarjáni és környéke bányászlakta települések szintén segítsenek fiataljaink nevelő szórakozásában. Hogy hol a hiba, mi a legmegfelelőbb megoldás, az nem e rövidke cikk feladata feltárni. Feleljenek erre és döntsék el maguk az érintettek: a fiúk és lányok. Újlaki Mária Menyhért Vilmosné XXXX)iJGOGGÜfXXXX3CCXXXXXXXXXXXJOCXXX>GOOCCCXXX>iXXXX.iGt iXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXJCOCCOOOCOGXXXXX* FEKETE JÁNOS J-------------------------V A Z ELLENFORRADALOM Budapesten már tetőfokára hágott, az embereket sorra gyilkolták, az utcán folyt a vér, mikor mi a szálláshelyünkön izgultunk, mérgelődtünk „tétlenségünkben“. Itt vagyunk és nem csinálunk semmit. Budapesten pedig a legjobb elvtársainkat, a becsületes dolgozók százait és katonákat gyilkolják az ellenforradalmárok. — Miért nem visznek minket oda? Ha a pestiek nem tudnak rendet csinálni, majd «sináiunk mi — mondogatta Domonkos elvtárs, idős partizán á többieknek. 1 — Ne nyugtalankodj! — esillapítja Szalvai elvtárs, egy másik idős partizán. — Nekünk itt lesz dolgunk, ha ezek a bitangok provokálni kezdenek. Az a legfontosabb, hogy Nógrád megyét elzárjuk és ne juthassanak be pesti fe’kelők. Szalvai elvtárs beszéde általában helyeslésre talált a bányászok, munkások és a többi partizán között. A fe1- adat azonban nem sokáig váratott. Az egyik október-végi hajnalon olyan hírt kaptunk, hogy Gyöngyös irányából Salgótarján felé három munkásszállító gépkocsival felfegyverzett diákok, illetve felkelők jönnek? Amerre elhaladnak, lövöldöznek, isznak és rabolnak. Nekünk sem kellett több. — Na. az anyátokat, ha nincs jó dolgotok, majd mi megtanítunk benneteket. Mi is gépkocsira szálltunk s pillanatok múlva már robogtunk mißt éj áhél is Pásztó felé a „vendégek“ fogadására. A bányászok, munkások, partizánok és néhány katona hamarosan egy bajtársi kis közösséggé forrt ösz- sze, mintha csak mindig együtt lettünk volna és a szemekből elszántság sugárzott. Vártuk azt a pillanatot, amikor találkozunk a jövevényekkel. Amint Szurdokpüspökibe értünk, mindjárt a gépkocsik felől érdeklődtünk. A lakosság szívesen felvilágosított bennünket. Azt mondták: Jobbágyi felé mentek. Időt nem vesztegetve utánuk vetettük magunkat. — Csak lőtávolságra betudnám fogni, akkor nem menekülnének — mondogatta a gépkocsivezető. Jobbágyiban azzal fogadtak bennünket: Hát még ilyeneket is lehet látni, mint maguk? Mi már azt hittük, hogy mindenkinek elment az esze!' Ez a csürhe népség itt garázdálkodik a faluban. Most meg a kocsmában isznak. Olyan részegek, mint a csap. No, meg van köztük két fiatal lány! Hát azok hogy néznek ki? Mint akik... — Uram bocsá' — sopánkodtak az asz- szonyok. Mi nem sokat tétováztunk. Leugráltunk a gépkocsiról és közrefogtuk a falut, majd bekerítettük a kocsmát, hogy nyakoncsípjük a züllött társaságot. NEM VOLT SZERENCSÉNK. Mire a kocsmához értünk, már nem voltak ott. Sikerült nekik egérutat nyerni. A kocsmáros úgy tájékoztatott bennünket, hogy öt perccel előbb mentek el. Mikor kérdőre vontuk, hogy miért adott nekik inni, elmondta: őt fegyverrel kényszerítették, hogy adjon nekik pálinkát, cigarettát és pénzt követeltek. — Nézzék meg a falat és a plafont, hogy összelövöldözték — mutatta a halálra sápadt kocsmáros. Elmondta még, hogy mintegy harminc főből álló csoport, mind fiatal, Miskolcról jöttek és Pestre mennek harcolni a kommunisták és oroszok ellen. Ez szörnyen felbosszantott minket. JOBBÁGYIBÓL Szarvasgedére mentünk utánuk. Ott szintén azt a választ kaptuk, hogy nincs öt perce sem, hogy elmentek. Hát ez aztán már több volt a soknál. Mindenütt öt perccel járnak előttünk és még sem érjük utói őket — jegyezte meg valaki. Szarvasgedén a földművesszövetkezet boltját és a postahivatalt rabolták ki. A boltból elvitték az összes cigarettakészletet, pálinkát, ennivalót, pénzt, stb. Szarvasgedéről Szirákra szá- guldtunk, mert már száguldtunk. Mégsem sikerült azt a „csodálatos“ öt percet behozni, ha ugyan öt perc volt az előnyük. Sajnos, még Szi- rákon arra is volt idejük, hogy a rendőrőrsöt, illetve az ott lévő egy-két rendőrt leszereljék, elvegyék fegyverüket és lőszerkészletüket elszedjék és magukkal vigyék. Az őrsöt pedig feldúlták, azt a szó legszorosabb értelmében kirámolták az utcára. Szirákról Aszód felé üldöztük a garázdálkodó bandát. Aszód alatt sikerült őket beérni, de csak úgy, hogy abban az időben Nagy Imre kérésére kivonult szovjet csapatok katonái feltartóztatták őket. EZ NEKÜNK nagyon jóleső érzés volt. Jólesett, hogy azt a zabolázat- lan, garázda társaságot feltartóztatták. Mikor megtudták a szovjet katonák, hogy salgó- tarjániak vagyunk és hogy ezt a bandát üldözzük, barátságosan szorítottak velünk kezet, mosolyogtak és biztattak bennünket. Mi pedig a tehetetlen fickókat lefegyvereztük. Milyen fegyvereik voltak? Nehéz lenne felsorolni. Volt ott az amerikai géppisztolytól fogva a kézigránáton keresztül a német villámgéppisztolyig minden. Hogy honnan szerezték azokat? Pillanatnyilag nem kaptunk rá választ. Akkor nem is az volt a fontos, hanem az, hogy nem juthattak célba, nem erősíthették a budapesti ellenforradalmárokat Ezekkel is kevesebben ontották a vért, kevesebben raboltak és loptak. Kik voltak ezek az egyének? Mind fiatal, 14—24 évig Miskolci diákok, félrevezetettek. Mikor elindultunk Hatvan felé, Bozó Ernő bácsi, az öreg salgói bányász, az egyik tizennégyéves gyerektől megkérdezte, de ugyanakkor a többiekhez is szólt: — Mit akartok tulajdonképpen, fiaim? Nincs jó dolgotok? Úgy viselkedtek, mintha legalábbis földbirtokosok, vagy mágnások gyerekei lennétek. Választ nem kapott senkitől sem. A fiatal fiúnak belemarkolt a. hajába, felemelte fejét és belenézett a szemébe. — Mondd csak fiam, apád nak mi a foglalkozása? A fiú erre válaszolt: — Gyárimunkás Diósgyőr ben. Az öreg ellökte magától. — Az apád istenit, nem szé gyenled magad?! Apád ellen fogtál fegyvert? Aztán apád tudja-e, hogy te ilyen aljas munkára vállalkoztál? A fiú sírva fakadt és kö- nyörgött, hogy haza akar menni Miskolcra. AZ ELFOGOTT társaságot gépkocsistól, fegyverestől együtt átadtuk a Hat vanban állomásozó megyei páncélos egységnek, hogy a további sorsukról gondoskod janak. a Járási Hazafias Népfront elnökségének tagja, és egyik megalapítója a nógrádmegyeri nőtanácsnak. Fáradságot nem ismerve tart kapcsolatot az asszonyokkal, csoportos megbeszéléseket tart részükre. Ugyanakkor jó a kapcsolata a község egyéb tömegszervezeteivel is. Lelkiismeretes munkájáért dicséretet érdemel. MéJ nem tudja, kosi a DOMiO tafóiipdr segGóWtor Dongómotor tulajdonosok! SAi\N\**iVVV>A*V\NiVVV«'VVVVVVVWVWV\AAV***# Nem gond már az alkatrész beszerzése. A kiskereskedelmi üzletekben megfelelő választék áll a vásárlók rendelkezésére.