Nógrádi Népújság. 1957. október (2. évfolyam. 78-86. szám)
1957-10-26 / 85. szám
XIZKa PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÓGRÁDI < \Munkások kesében a fegyver AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. ÉVFOLYAM 85. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR ik november 7. Szerte a megyében november 7-e méltó megünneplésére készülődnek. A nógrádi szénmedence bányászai is újabb munkasikerek elérését tűzték maguk elé, fogadalmakat tettek, versenyre szólították egymást. A fogadalmak teljesítéséért és az elsőbbségért folytatott harc idején az influenza tömeges megbetegedéseket idézett elő, sokat ágyba kényszerített. Az üzemek azonban kivétel nélkül, ha csökkentett létszámmal is, de folytatták küzdelmüket. Íme néhány eredmény a jobbak közül: MÁTRANOVÁK Az üzemegységek közül egyedül a mátranováki tudta biztosítani az egyenletes terPályázati munka Vizslásról Az Országos Népművelési Intézet pályázatot hirdetett néprajzi adatok gyűjtésére, még fel nem dolgozott helységek monográfiaszerű gondos feldolgozására. Megyénkből Sándor Rudolf salgótarjáni lakos, Vizslás község néprajzi adatait dolgozta fel. A határidő előtt elkészült pályamunka remek alkotásnak Ígérkezik. Sokoldalú részletességgel, gondos és mértékadó adatválogatással készült. A pályamű több mint száz régi, jellegzetesen vizslási’ éneket dolgoz fel. A mű külön érdekessé-, ge és egyben értéke, hogy mindvégig igyekezett a vizslási tájszólásnak megfelelő dialektusban beszélni alkotója. A szép, gondos pályamunkához mellékel (1 fényképet is. Értékessé teszi a mellékelt felvételeket, hogy jórészük régebbi, némelyik többévtizedes emlék. Szemléletesebbé teszi velük mondanivalóját, érzékletesebbé az adatok valódiságát. Sándor Rudolfot szép kivitelezésű, gondos munkájáért már előzetesen is csak dicsérni tudjuk. Nem sajnált fáradtságot, anyagi és egyéb áldozatot — szülőfaluja szeretete tükröződik alkotásán. A megérdemelt díj remélhetőleg nem marad el. melést. A nagyszámú beteglétszám ellenére napról-napra magasabban túlszárnyalta az előirányzott tervet. Ezt a nagyszerű teljesítményt olyan dolgozók segítették elő, mint Vanó Péter csapata, amely a hónap elejétől kezdve csaknem rendszeresen másfélszeresére teljesítette előírt tervét. Láng István 12 főből álló csapata is becsülettel kitett magáért, amely mintegy 1200 tonna szénnel küldött több szenet a felszínre a tervezett mennyiségnél. A többi közül még egyet, Bodor József frontcsapatát említjük meg. akinek neve után csupán 108 százalék van írva. de ez közel 60 vagon szénnel jelent többet a frontcsapat tervénél. MÉNKES Ménkesen sajnos a csapatok ,nagyrésze lemaradt a magas beteglétszám miatt. A csökkentett létszámú csapatok havi átlaga legtöbbnél 80—90 százalék körül mozog. Itt Jónás Joáchim és Kukucska Miklós csapatai érték el csu pán a várt eredményt. Az előbbi 111,8, az utóbbi 130,7 százalékos átlagtermést ért el. KAZÁR A kazári bányaüzem dolgozóitól is csak 90 százalékra tellett október elejétől mostanáig. Itt Kazinczi András 12 főből álló fejtési csapata mellett Tóth Gyula II és Radies János idős csapata próbált valamit köszörülni a tervteljesítésen napról-napra ért csorbán. Kazinczi András csapata 387. Tóth Gyula II csapata pedig 536 tonnával szárnyalta túl előírt tervét. Idős Radics Jánosék meg 109 százalékot értek el. TIRIBES A tiribesi bányászok is hosz- szú napokon keresztül alaposan lemaradtak a tervteljesítéssel. Október 23-án azonban már a napi tervüket 127 százalék fölött teljesítették. Ti- ribesen Szakács György elő- vájási csapata állta meg leg- derekasabban a helvét, amelv havi átlagban 114 százalékot, majd utána Pádár József csapata, amely 112,8 százalékos átlagot ért el. Harmadik helyen Lőrincz János csapata van 106,4 százalékkal. Közérdekű problémákat tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Aktuális problémákról tárgyalt legutóbbi értekezletén a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Megvitatták az adótervek teljesítését, az 1958. évi terv- iavaslatokat. és a terményfelvásárlás problémáját. Az idén — állapította meg a VB — nem okozott különösebb problémát sehol sem az adó beszedése. Majdnem probléma mentesen zajlik le az idén a termény felvásárlás is. A megye országos viszonylatban első helyen áll a felvásárlási munkával. Csak a kukorica és burgonya piaci értékesítésénél tapásztal- tak kisebb spekulációs mesterkedéseket. az illetékes szervek minden esetben megteszik a szükséges intézkedéseket. Oz építkezők érdeke . .. A lakástermelésben évről- évre tekintélyesebb részt jelent a magánerőből, állami köl- csöntámogatással épülő házak száma. Az ellenforradalom okozta nehézségek ellenére az Országos Takarékpénztár az év folyamán a korábbi éveknél nagyobb keretben engedélyezett építési kölcsönöket. Bár a dolgozók részéről jelentkező hiteligények a korábbi években magasan meghaladták a hitelkeret adta lehetőségeket és ebben az évben az építési kölcsönök iránti érdeklődés még inkább fokozódott. ennek ellenére az indokolt kölcsönigények legnagyobb része kielégítést nyert. A kölcsönnel épülő házak mindenütt gyors ütemben készülnek. hogy az építkezések még ebben az évben befejeződjenek. Az építkezések ezévi befejezését lehetővé teszi a lakosság építőanyag ellátásának állandó javulása. Ma már — a tetőfedőanyag kivételével, amelyben még kisebb hiányok mutatkoznak — a lakosság részére úgyszólván minden építési anyag biztosítva van. Egyes építkezések ennek ellenére indokolatlanul elhúzódnak. Ezért olyan esetben, amikor a ház építkezése befejeződhetett volna, de a határidőre mégsem készült el. az Országos Takarékpénztár a jövő évre nem tudja biztosítani a fel nem használt kölcsönösszeget. Az éppíttetők elsőrendű érdeke tehát, hogy kölcsön igénybevételi lehetőségüket felhasználva, házukat még az év folyamán felépítsék. illetve az építkezésben minél nagyobb készültségi fokot érjenek el. November 7-ig tartják meg a szokásos évi tanácstagi beszámolókatA múlt évben az ellenforradalmi események miatt nem sikerült minden körzetben megrendezni az évi tanácstagi beszámolókat. Salgótarjánban az idén is csak most HALÁLOS FELHŐK Az Országos Béketanács kiadásában a Külpolitikai füzetek sorozatban megjelent Boldizsár Iván: Halálos felhők című írása. A füzet az egyszerű, fizikához nem értő ember számára is képet igyekszik adni arról, mit jelent az atom a ma embere számára, hogyan lett az évszázad félelme és reménysége egyszerre. Milyen borzalmas, soha nem képzelt következményekkel, járhat a világra nézve az emberiség ellenségeinek a kezében és milyen áldást jelenthetne, ha ezeket a gyilkosokat legyőzve az emberiség javára fordíthatnánk ezt a mérhetetlen erőt. kezdték meg a beszámolók lebonyolítását. A város 91 körzetének tanácstagja egyöntetűen határozta el a legutóbbi tanácsülésen, hogy november hetedikéig minden körzet megtartja évi beszámolóját. A munka október 20-ával vette kezdetét. Elsőnek a Csizmadia úti iskolában ültek össze a dolgozók, hogy megvitassák körzetük legégetőbb problémáinak megoldását. A mindvégig tüzes, élénk vita sok határozati javaslat megtételére és továbbítására kérte meg Gyenes elv társat, a tanácstagot. Csütörtökön az üveggyári körzetben bonyolították le a tanácstagi beszámolót. A november hét tiszteletére megrendezett ünnepi tanácstagi beszámolók sikerét a városi tanács is elősegíti. Minden beszámolóra ellátogat a tanács hivatalos appará tusának egy-egy dolgozója, hogy a felmerülő vitásabb kérdésekben segítsen megoldást találni. 1957. OKTÓBER 26. < < < p Takarékoskodnak m az iskolások- Jól takarékoskodnak a/ i = új tanévben is a Nógrád - > p megyei általános- és közép- j £ H iskolák diákjai Szeptember - l H végéig 51 ezer forintot for- - > p ditottak iskolai takarék- p« s bélyeg vásárlásra. p; p Nem maradnak le a többi p ( p mögött a kislétszámú iskó- p ; ü Iák sorában a mizserfái =; p bányászgyerekek sem. Náv. p ; p luk egy-egy pajtás 31,40 p > H forintot gyűjtött. Alsótol-, p ‘ p dón 16,66, Lucfalván 12,78,1 > p Nógrádkövesden 9,89 fo- =; ^ rint a tanulók átlagos meg- p ; p takarítása. p '• = A középlétszámú iskolák = ; p közül kettő, a kazári és I; p csécsei érdemel dicséretet, p' p Az előbbinél 6,75, a máso- y ; p diknál 6,28 forint értékű I p > p takarékbélyeg van egy egy p > p pajtás gyűjtőlapján. > m < Eredmények, hibák < a nógrádi Béke tsz-ben,< (Tudósítónktól.) Tele van a határ szorgalmas dől- £ gozó emberekkel. Zúg a traktor, < szántanak, vetnek és a betakari- < tási munkákat végzik a nógrádiak. < öt s fennállása óta először ^ történik meg a nógrádi Béke tsz- < ben, hogy már szeptemberben el- f vetették az őszi árpát, rozsot, s < október elején a búzát. < < Az elnök maga irányítja a mun- < kát. Jövőre jobb eredményt akar- ^ nak elérni, mint az idén, pedig g eredményeik ebben az évben is 5 jobbak, mint az egyénileg gazdái- < ködöké. < < Az Idei gabonatermés átlaguk ^ túlszárnyalta az országos átlagot. < A nógrádi kötött agyagos talajú < földeken 172 mázsa cukorrépa tér- ^ mett holdanként. < < A tagság jó munkájának köszön- < hető a gazdag termés. A nógrádi ^ tsz tagok megmutatták, lehet nagy- < üzemileg gazdálkodni a nógrádi< földeken is. ^ A szép eredmények mellett hi- < bák is vannak, főleg a kukorica- < termesztés terén. A kukorica egy < részét elnyomta a gaz, mert csak < egyszer kapálták. A gyomirtást < elhanyagoló tagok most tisztán < láthatják, hová vezet a gondatlan < munka. 1 Baj van az alapszabály betartásé- < val is. A zárszámadás előtt a tag- < Ság nem törődve a szövetkezeti ^ alappal a takarmány alappal, so- < kát akar kapni munkaegységére. < Elfelejtik azt, hogy a munkaegy- ^ ség értékét csak munkával lehet < emelni. Há megkapálták volna há-< romszor a kukoricát, háromszor^ ennyi termésük lett volna, mint < így, s a munkaegység is többet ért j volna. . Teljesítette őszi vetéstervéiA Karancskeszi Állami Gazdaság október 19-én teljesítette őszi vetéstervét. 316 kh őszi búzát, 140 kh őszi árpát s 60 kh őszi keveréket vetettek. A LOTTO E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: Biztosan tartják a pisztolyt, nem remeg kezük, a lőcred- mény kitűnő. Teljes a felkészültség az utcai zavargások oszlatására is. Ezt az „éket” törje át valaki. Kattog a géppuska, munkások irányítják a tüzét. A támadóknak nincs kegyelem... ...mert felzúg a roham, robban a kézigránát és felőrlik az „ellenség” utolsó maradványát. 17, 40, 72, 76, 83. \ vvvvvvvv A menekvőknek sincs kibúvó, mert minden útszakaszt tüzetes ellenőrzés alatt tartanak. V V V V w vVvvvvvvv V VV V VV V V VVV V V v vv yVVWVW VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVWVVVV V V V V V VVVVVVVVV VVVVVVVVVVVVVVVVV VWW V V VVW vvvvvvvv