Nógrádi Népújság. 1957. szeptember (2. évfolyam. 70-77. szám)

1957-09-07 / 71. szám

1957. szeptember 7. NÓGRÁDI Népújság 3 Vendégekből — versenytársak — A Donyeci Szénmedence bányászdelegációjának Tiribesi látogatása Soha annyi külföldi vendég nem érkezett a szénmeden­cénkbe, mint ebben az évben. Jártak már szovjet, kínai, csehszlovák elvtársak, s az év még nem ért véget. Valameny- nyi delegációt nagy szeretettel fogadták bányászaink. Nem egyszer hallottam — mily ér­dekes, nem értjük nyelvüket, mégis egyetértünk. S valóban így van. A külföldi elvtársak látogatásainak nem kis része van a népeink közötti barát­ság továbbfejlődésében. A Bányásznapra ismét jöt­tek szovjet és csehszlovák elv­társak. Az eddigi delegáció tagjait azelőtt nem ismertük, most azonban kedves ismerő­sök jöttek a Donyec medencé­ből. Misanov D. Grigorjevics, az Ukrán Sz. Sz. Sz. K. bá­nyász szakszervezetének tit­kára, a küldöttség vezetője, Maszko A. Nyikolajevics, az Öszszövetségi Bányász Szak- szervezet külügyi osztályá­nak vezetője, Szulin A. Da- nyilovics, a Vjetka Globuka- jai bánya vezetője, Kudrja- cev Nyikotovics, az lljics bá- nyakerület vezetője (Don- medence) és Glukov Pjotr Nyikolajevics, a Don-meden- ce 29. számú bányájának egyik brigádvezetője, a Szo­cialista Munka Hőse. Ez év májusában 10 tagú bányászküldöttség utazott a Szovjetunióba a Donyec medencébe. Azóta pár hó­nap telt el és most mi hívtuk meg viszontlátoga- tásra a szovjet elvtársa­kat. Innen hát az ismeretség. A szovjet elvtársak részt A SZÉCSÉNYI TANGAZDASÁGBAN MEG­KEZDTÉK AZ ELŐKÉSZÜ­LETEKET AZ ŐSZI MUN­KÁK VÉGZÉSÉRE, ezzel egyidőben talajjavító munkálatokat is végeznek. Az őszi kalászosok alá való szán­tást folyamatosan végzik. Ed­dig több mint 150 holdat szán­tottak fel. Az őszi árpa vetését is megkezdik egy hét múlva. vettek a budapesti ünnepsé­gen, majd a salgótarjáni bá­nyásznapi ünnepségen. Az ünnep után látogatásra in- tak. Hiszen — mint ahogy Maszko elvtárs mondotta — sokan szerettek volna Ma­gyarországra jönni. Nagyon megkértek bennünket, hogy nézzünk meg mindent és otthon a látottakról előadáso­kat tartsunk. A tiribesi bányaüzemet lá­togatták meg. A külszín meg­tekintése után a bányában tettek látogatást a szovjet elvtársak. Megnézték a front­fejtést s elbeszélgettek az ott dolgozókkal. A bányában gyorsan végigfutott a hír. Bár kiszállás volt, most azonban nem siettek haza a tiribesi bányászok. A tol­mács alig győzte a sok kér­dést fordítani. Majd később ugyanez ismétlődött meg a felolvasóhelyiségben. Nem volt szervezve a gyűlés napokkal előbb, de mégis a bányászok vala­mennyien ott voltak. A be­széd nem volt hosszú, de a kérges bányászkezek akarat­lanul is összeverődtek. Oly megható volt a két nép bá­nyászfiainak találkozása. A delegáció tagjai elmondották, mit tapasztaltak a bányában. __,Kudrjacev elvtárs arról be­szélt, hogy náluk, a Donyec szénmedencében a geológiai viszonyok jobbak. A munka­helyek gépesítve vannak. A bányabiztosítási anyag fém. Kifogásolta a szállító és légvágat kicsinységét. A biztosítással meg volt elé­gedve. Javasolta a forga­tólemezek megszüntetését helyette kanyar alkalma­zását. Ez igen jól bevált a donyeci szénmedencében és nagy elő­nye, hogy nem igényel külön szállítókat. Együttvéve a bá­nya nagyon tetszett. A dol­gozók jó munkáját a napi terv túlteljesítése bizonyítja. A továbbiakban arról be­szélt Kudrjacev elvtárs, hogy szeretné, ha Tiribes bánya és DURVA TRÉFA Fényszarusi Kálmán asz­talos mester és Szőlős Dezső asztalos segéd ka- rancskeszi egyik föld­művesszövetkezeti ital­boltjában azzal akarták megviccelni az éppen munkából érkező bá­nyászok közül Csonka Ferencet, — miközben a vendéglőből kimentek — hogy a kikért rumba terpentint öntöttek. Úgy vélték, az illető csupán hasmenést kaphat tőle. A siker érdekében az sem zavarta őket, hogy eredeti tervüktől elté­rően a kevert italt nem Csonka Ferenc, hanem Csikós Zoltán itta meg. Az áldozat percek alatt rosszul érezte magát, nem is tudott hazamen­ni. hanem egyenesen az orvoshoz igyekezett, on­nan azonban a kórházba irányították. az lljics bánya között páros­verseny jönne létre. Előkerülnek a jegyzetfüze­tek, a ceruzák. Rövid idő múlva megszületik a tiribesi bányászok válasza: „Elfogad­juk a versenykihívást“. Ci­linek cserélnek gazdát. Most már nem vendégek többé, hanem versenytársak. S hogy a cím minek? Az értékelés havonta tör­ténik majd és az eredmé­nyeket a két bánya dol­gozói levélben közük egy­mással. Elérkezett a búcsú perce. A szovjet elvtársak búcsúzóul további jó szerencsét kíván­tak a tiribesi bányászoknak és fogadják, hogy a verseny győztesei ők, az lljics bánya dolgozói lesznek. — tob — Köszöntsük több szénnel a Nagy Októberi Szncialista Forradalom 40. évfordulóját Az Alkotmány és a Bányásznap tiszteletére indított szo­cialista munkaversenyben ismét kiváló eredményeket értek el bányászaink. Bizonyítja, hogy terven felül 12 810 tonna szenet adtak népgazdaságunknak, az augusztus 1-től szep­tember 1-ig tartó versenyszakaszban. Nógrádi bányászok! Szeptember elsejjével újabb verseny­szakasz indult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40 éves évfordulójának tiszteletére. Ehhez a versenyszakaszhoz minden becsületes, hazáját szerető dolgozó csatlakozzon, hogy újabb kiváló termelési eredmények elérésével ünnepel­jük az Októberi Szocialista Forradalom 40 éves évfordulóját. Negyven évvel ezelőtt az orosz munkásosztály a paraszt­sággal szövetségben megdöntötte a kizsákmányoló cári ural­mat. Mi nógrádi bányászok is a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének köszönhetjük, hogy 1945-ben a szovjet hadsereg felszabadította hazánkat és a magyar mun­kásosztály a kommunista párt irányításával kezébe vette a hatalmat és sorsának irányítását. A szovjet hadsereg az 1956 októberi ellenforradalom le­verésével is megvédte a magyar munkásosztály hatalmát. Nógrádi bányászok, fizikai és műszaki dolgozói csatla­kozzatok a szeptember 2-án megindult és november 7-ig tar­tó szocialista munkaverseny-szakaszhoz és minden dolgozó a maga munkaterületén úgy végezze a ráháruló feladatokat, hogy a széntermelésben minél nagyobb eredmények szüles­senek. Terven felül többezer tonna kitermelt szenet adjunk népgazdaságunknak, mellyel tovább erősítjük a munkásosz­tály hatalmát. KOZIK ERNŐ a tröszt bizottság nevében ÚJ TECHNOLÓGIAI ELJÁRÁS A BÁNYAGÉPGYÁRBAN Az 1957. évi célkitűzések maradéktalan teljesítése nagy feladat elé állítja a Pálfalvi Bányagépgyár összes dolgozóit. Vállalatunk nagyobb önálló­sága azt is megköveteli, hogy ha versenyképesek aka­runk lenni a többi hasonló terméket előállító üzemek­kel. akkor nagyobb teret kell engednünk a technikai színvonal emelésére, hogy áruink olcsósága és fo­kozottabb minősége részünkre előnnyel szolgáljon. Ilyen elgondolással dolgoz­ta ki a vállalat műszaki gár­dája a legfontosabb műszaki intézkedéseket. A párt és szak- szervezet nagyfokú segítségé­vel, üzemünk összes dolgozóit anyagilag érdekelté tettük, hogy a jó munka eredménye­képpen az év végén a vállalat­nál maradó nyereségből vala­mennyi szorgalmas dolgozónk részesüljön. Elsősorban felülvizsgáltuk, hogy melyek azok a nagyobb mennyiségű alkatrészek, ame­lyeket más vállalattól koope­rációban kapunk és jóval ma­gasabb áron, mint ahogy azt az árhatóság jóváhagyta. Ilyen nagy, darabszám gyártmá­nyunk a bányabeli és egyéb szállító szalaghoz szükséges heveder alátámasztó görgő, vagy a kaparó vonszoló lánc- cához szükséges kettős fejű csapszeg. Figyelembe vettük beruhá­zásunk jelenlegi helyzetét. Ily módon kezdtünk foglal­kozni egy olyan technológia alkalmazásával (héjformázás), amely a mennyiségi, minőségi és olcsósági követelmények­nek egyaránt megfelelő. Országosan elismerést sze­reztünk ezen technológia bevezetésével, más na­gyobb öntődével rendel­kező üzemeket megelőzve. Az új technológia bevezetése minimálisra szorította le a forgácsoló műveleteket. Pél­dául egy forgácsoló szakmun­kás műszakonként maxi­málisan 75 darab tömítő- tárcsát tudott kidolgozni, jelenleg pedig egy betaní­tott munkás 500—550 dara­bot készít el ugyanezen idő alatt. Ha ugyanezt a munkadara­bokat más üzemtől kaptuk, akkor 7,20 forintot fizettünk darabonként, jelenleg pedig 2 forintért gyártjuk az új eljá­rással. Feladatul tűztük még ki, hogy több, nagyobb gyártási darabszám alkatrésznél is al­kalmazzuk a gyártási módot, például szivattyú, lapát, ke­rék stb. A kaparókhoz szükséges ket­tősfejű csapszeget az Újpesti Duclos Bányagépgyár szállí­totta darabonként 7,40 forint­ért. Jelenleg ezt házilag állít­juk elő 2,54 forintért. Jövő feladatunkat is az ké­pezi. hogy felülvizsgáljuk gyártmá­nyaink gazdaságos előállí­tását és új. korszerű gyár­tási módot honosítunk meg. Az a célunk, hogy 1957-es év lezártával valamennyi dol­gozónk megelégedetten, egy havi fizetésének megfelelő nyereség visszatérítésével zse­bében köszöntse az 1958-as évet. Trizna János, főmérnök. Á nemti gabonaraktárban. A cséplés befejeztével meg­telnek a magtárak. Vajon a valóságban is biz­tos helyre kerül-e egész évi kenyerünk s állataink ta­karmánya“! E kérdés tanul­mányozására tértem be Nem­űben a gabonaraktárba. Mi­13CXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX3000000000CXXXXXXXXXXXXXXXXXX»000000000CXXXXXXXXX Tjizmkéí iiafL a (Szőrije ti i a ioba a Ül A „szabad világ“ sajtója ** (annyira szabad, hogy ha megírja az igazságot — elkobozzák; hányszor fordult ez már elő a L'Humanite- val!) még ma is bizonygatja, hogy a Szovjetúnió és a szo­cialista országok mesterséges válaszfalat, vasfüggönyt húz­nak a keleti és a nyugati világ érintkezésének útjára. „Elzárkózunk, mert félünk az érintkezés következményétől, mert a nyugati és általában a szocialista táboron kívül élő emberek (csak így „álta­lában“: emberek) jómódú éle­tével való megismerkedés megingatná az embereknek a szocializmusba vetett hitét.“ Ezt mondják ők... És mi a valóság?: Jól tudjuk, hogy mind egyszerűbb és egyre elérhetőbb lett a dolgozó ember számára is a külföldi utazás — közismert az is, hogy igen sok külföldi is fel­keresi hazánkat —, ez a helyzet a baráti országoknál is. A moszkvai Világifjúsági Találkozó egy újabb ütőkár­tyától fosztotta meg a „sza­bad világ“ békétlenséget szító hazudozóit. Mert a nagy ta­lálkozó 34 ezer külföldi fia­talja (és döntő többségükben a „szabad világ“-ból jöttek) előtt hogyan beszélhetnek még a „vasfüggönyről“, meg ar­ról, hogy a Szovjetúnió elzár­kózik a Nyugattal való érint­kezéstől?! A Moszkvában és általá­ban a kint töltött napok egyik nagy-nagy élménye, hogy a Szovjetúnió tekintélye milyen rendkívüli módon megnőtt a világ egyszerű em­berei előtt. Felejthetetlenül szép volt az ifjúság barátko- zásának sok-sok megható megnyilvánulása, de ehhez hozzá kell tenni, hogy a résztvevők döntő többségét nem egyszerűen a tánc, a dal, a szórakozás végtelen lehe­tősége csábította Moszkvába (bár ez is volt éppen elég), hanem inkább az a vágy, hogy első kézből ismerked­jenek— a szocializmus valódi világával. Nagyon sok példát tudnék ennek bizonyítására elmondani, de csak egyet. S oha nem fogom elfelej­teni képüket... Talál­kozásunk napjára is pontosan emlékszem. Augusztus 10-én, szombaton, úgy két óra táj­ban lehetett. A Mauzóleum meglátogatása szerepelt dél­utáni tervünkben — ami ilyen nagy élmény előtt történik az emberrel, az erősen, mara­dandóan bevésődik emlékeze­tembe. Az itteni találkozás még inkább felnagyította előttem a történtek jelentő­ségét ... Talán két kilométer hosszú is volt a Történelmi Múzeumtól a Vörös-téren át végighúzódó, kígyózó ember­sor. Az emberek kettes so­rokban álltak és várták a nagy pillanatot... Álltunk és közben ismerkedtünk. Előt­tünk két indiai fiatal férfi állott. „Finom úriemberek­nek“ néztem őket. Ügy 35 év körüliek voltak. Vékony, ápolt kezük, öltözködésük ele­gánciája messziről sugározta, hogy igen jómódú emberek. Vállukon fényképezőgép ló­gott. Arcuk az indiai embe­rekre jellemző, bánatos-ko­moly volt. Beszélgetésbe kezd­tünk. Elmondották, hogy Kal­kuttából valók. Egyikük or­vos, a másikuk irodalmár volt — mindketten angol egyetemen végeztek. T alán egy órája volt már, * hogy a sorban álltunk. Álltak és nyugodtan vártak ők is. Ebből arra gondoltam, hogy bizonyosan kommunis­ták, ha mindenképpen látni akarják a kommunizmus nagy vezéreit, Lenint és Sztá­lint. Megkérdeztem tőlük, hogy kommunisták-e? Rendkívül érdekesen és az indiai értel­miségre jellemző módon vá­laszoltak. Nem kommunisták. „Egyet tudunk: nem aka­runk kapitalizmust.“ Ismét­lem, mindketten a kapita­lizmus klasszikus hazájában, Angliában végezték egyete­müket. Nem azt mondták, hogy szocializmust akarnak, — azt i.mondták, hogy mit nem akarnak. A Szovjetúnió- ban látottak ábrándították volna ki a kapitalizmusból? — csak ők, tudnák megmon­dani. Megkérdeztem még tőlük, mi a véleményük: India leg­délibb részén, a 13 milliós Kerala államnak (az indiai államon belül) kommunista kormánya van. „A nép vá­lasztotta. Az idő majd eldön­ti: beválik-e ez nálunk“ —' így válaszoltak. Végezetül széles mosoly­gással búcsúztak: Janos Ka­dar harasó! — Én Uzsava- harlal Néhru-ra mondtam, hogy éljen! ( Akkor is, és később is — ha rájuk gondoltam — lelki szemeim előtt fel-fel tűnt az a borzalmas kép, amit évek­kel ezelőtt a budapesti Ke­let-Ázsiai Múzeumban lát­tam. Képek mutatták, hogy az angol gyarmatosítók ho­gyan végezték ki az indiai függetlenségi harc vezetőit: a halálra ítélt hazafiak fejét fatönkre erősítették és ele­fánttal léptettek rájuk! —- így zúzták szét; vagy: az ágyúk csöve elé kötözték őket és így végeztek .velük. Egy döbbenetes számra is emlékszem: 1791 és 1800 kö­zött, tehát kilenc év alatt 19 millió indiai halt meg éhen (az indiai takácsok nem bír­HAJNAL A VÖRÖS TÉREN ták a versenyt a modern technikával dolgozó angol textiliparral — és éhenhal- tak. És még egy szám: a hatal­mas, tíz év óta szabad állam­ban — milyen büszkén emlé­keztek 1947-re, az indiai sza­badság kivívásának évére!—, amely a föld egyik leggaz­dagabb országa, de kincseit még mindig nem a nép él­vezi, — még ma is csak 30 év az átlagos életkor. Angliá­ban pontosan kétszer ennyi. Tudjuk, mi az ára ennek.. a Indiáról hallok, vagy olvasok, mindig fülem­be csengenek a két fiatal­embernek Moszkvában, a Vö­rös-téren, a Mauzóleum előtt mondott szavai: egyet tu­dunk: nem akarunk kapita­lizmust. Valahogy fogadalomnak tűnt ez akkor előttem. Túrái Lajos H vei már késő délután volt, egyedül találtam a gabona­raktár vezetőjét — Lukács Pált. Amikor megtudta, hogy a Nógrádi Népújságtól jöt­tem, nagyon megörült. Mond­ja is, miért. Az újságban ír­nak a vetésről, a növényápo­lásról, a cséplésről, s ezután már meg is feledkeznek a gabonáról, pedig a gaboná­val való foglalkozás csak ez­után kezdődik. Igaza van Lu­kács Pálnak, nem közömbös az, mi lesz a sorsa cséplés után a gabonának. A nemti gabonaraktárban biztos helyre került a körzet gabonája. Ahogy a rengeteg egy helyre öntögetett búzát nézi az ember, megtelik a szíve gyönyörűséggel. Szinté csábít arra, hogy belemarkol- iunk s eljátsszunk a kemény búzaszemekkel. Ha szétnézünk a tiszta, gondozott gabona­raktárban, több helyen is lá­tunk búzát leöntögetve. Szin­te ösztönösen kérdezem, miért ez az elkülönítés“! Erre is vá­laszt kapok. Külön, fajta szerint raktá­rozzák a búzát. A gabona­raktár padlásán járva látom, hogy nemcsak fajta szerint, hanem nedvesség szerint is osztályozzák a búzát. Ame­lyik búzánál a nedvességmérő nem a kívánt szárazságot mutatja, azt felviszik a pad­lásra száradni, csak akkor keverik össze a többivel, ha elérte a kellő szárazságot. Az árpát, a zabot az eme­leten tárolják, azt is fajták szerint. Amikor ott jártam, a ga­bonaraktár a szabad felvág sáriás tervét már 100 száza­lékon felül teljesítette, pedig hol volt még akkor a cséplés vége... Végignézve mindent, azzal búcsúztam Lukács elvtárstól, hogy ha teljesen megtelik a raktár, megnézem újra, mert nincs szebb látvány, mint nagy tömegben együtt látni az oly sok fáradsággal, mégis szeretettel termesztett gabo­nát, (K—I)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents