Nógrádi Népújság. 1957. szeptember (2. évfolyam. 70-77. szám)

1957-09-11 / 72. szám

195?. szeptember 11.

NÓGRÁDI Népújság

5

A bánya vezetők mulasztása miatt hiányzik 90 vájártanuló

Iparunk zavartalan szénellátásában nem kis része van a jó szakmunkásoknak. Bányász dolgozóink csak úgy tudják iól elvégezni munkájukat, ha a bányászmesterséget tökéletesen elsajátítják. E cél érdekében hozta létre pártunk és kormányunk a vájártanulók intézeteket. Medencénkben Nagybátonyban van a vájár- iskola. Az intézet közel 8 év óta áll fenn. Azóta nagyon sok fiatal vájár került a bányaüzemekbe. de sajnos olyan is akadt elég szép számmal; aki hűtlen lett a bányához.

A tanárok, a nevelők, az oktató vájárok fáradságos munkát végeznek, míg egy fiatalból bányász lesz. Nem csoda bosszúságuk, ha két éves fáradozásaikat nem koronázza siker. Szinte megszokottá vált, bogy alföldi fiatalok jönnek bányásznak- s mikor elvégezte az iskolát, vagy visszamegy falujába, vagy — s ez még a jobbik eset — valahol külszini munkát végez. A probléma nem újkeletű. A közelmúltban a munkaügyi minisztérium foglalkozott a vájártanulók képzésével.

Legfontosabb feladatként szabták meg. hogy vájártanuló bányavidékről, bányászszülők gyermekei legyenek.

hiszen így lehet legjobban a lemorzsolódást felszámolni. Az intézet vezetősége felvette a kapcsolatot a bányaüzemekkel. Az új tanévhez a tanulókat az üzem adja. így tervezték júliusban. Annak rendje módja szerint meg is jött a válasz az üzemektől. Nem akadt olyan bánya, ahonnan ne Ígértek volna legalább öt fiatalt.

Az iskolaév egyre jobban közeledett, míg a tanulólétszám nem emelkedett. Tizenegy bánya üzemegység közül csak Zagyva és Tiribes adott 18 tanulót együttesen. A legfurcsább az volt, hogy a fejlődő bányaüzemek nem gondoskodtak szakmunkáspótlásról. így Hányás, Kazár stb.

Az intézet vezetősége nagy gonddal küzdött. Az utolsó pillanatban négy oktató vájár indult el toborozásra a környező bányászfalvakba. Egy hét alatt 50 tanulót toboroztak. <Vajon ezt az üzemvezetőség nem tudta volna?) A második'

megoldás: a jelenlégi tanulók hozták el barátaikat. így Debrecen és Püspökladány környékéről újabb 30 fiatal jött. Igen ám, de még mindig hiányzik 90 tanuló, öt osztályból csak négy osztályt (azt is hiányosan) tudtak beindítani.

A munkaügyi minisztérium november 30-ig engedélyezte a toborzást. Sőt mi több. most már nem ragaszkodnak a bányász szülők gyermekeihez. A jeleplegi körülmények között 50 tanulótól többet nem tudnak. toborozni. Tehát nem lesz teljes a létszám.

S most nézzük, mi a tanulság. Ismét fennáll a lemorzsolódás lehetősége, hiszen zömmel alföldi fiatalok vannak. Az elmúlt évek hibái pedig innen eredtek. Az sem titok, ki a felelős. Mindenekelőtt a bányák vezetői.

Szeretik a fiatal vájárokat készen kapni, de ezt

semmivel sem segítik elő. Hanyag mulasztásuk zavarja az iskolai év beindítását.

Ezért nem tudnak toborozni. Viszont a holnap kenyerét dobták el, mikor jó szakmunkás utánpótlásról nem gondoskodtak.

Bátran kijelenthetjük, ha a jelenlegi fiatalok nem váltiák be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért egyedül csak őket. bányavezetőket terheli a felelősség. Még nem késő. van idő november 30-ig. Nyújtsanak segítséget az intézetnek abban, hogy bányavidékről kerüljön ki a még hiányzó 90 tanuló. Persze most már nem szép szavakra. ígérgetésekre van szükség. hanem tettekre. Ezt kérjük a jövő szakmunkás utánpótlása érdekében.

— tob —

A világ minden tájára elkerül az acélgyári munkások terméke

(Tudósítónktól)

Néhány nappal ezelőtt a Salgótarjáni Acélárugyárban külföldi kereskedelmi szakemberek voltak. Nyugat-Né- metország képviseletében a gyár termékei iránt érdeklődtek. Különösen’ a csákányok nyerték meg tetszésüket, s

amikor elmentek a rendelés itt maradt. Az év végéig 370 tonna csákányt vásárolnak tőlünk.

Mint mondották, jövőre jóval nagyobb mennyiségre lesz szükségük.

Az export-terv teljesítése az elmúlt hónapban 106.5 százalékos volt. Eljutott a-»•

Jól dolgozik a Salgótarjáni

A Salgótarjáni Üveggyár területi nőtanácsa azon munkálkodik, hogy a telep asz- szonyainak — és természetesen azoknak is, akik a gyárban dolgoznak — minél jobban megkönnyítse az otthoni munkát. A nőtanácsnak ezt a törekvését támogatják a

gyár terméke a távoli országokba.

Angliába. Ceylonba. Nigériába, Afrikába. Belgiumba szöget, Görögországba kapát, a Német Demokratikus Köztársaságba pedig villát szállítottunk. Még csak e hónap elején vagyunk, de már Afrikába 40 tonna szeget, Belga-Kongóba 5000 darab csákányt, 4.800 kapát, Görögországba szintén nagymennyiségű csákányt, lapátot, kapát szállítottunk.

A gyár dolgozói valameny- nyien szívügyüknek tekintik az export-terv teljesítését. Ezt bizonyítja eddig elért jó eredményük is.

a nőtanács Üveggyárban

területi pártszervezet vezetői és az üzem gazdasági vezetői is. Legutóbb például mosógépet vettek — most készülnek venni a másodikat —, mosókonyhát rendeztek be, ahol pár forintért kimoshatják az asszonyok a ruhát.

Ijízenkíi nap a Ámvjehuiiólutn

nmniuliHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMMiiiiiiiiiii"

Tudom: előítélettel kell számolnom, rombolónak kell lennem és így saját »szerepemet« is kisebbítem, de mégis elmondom: nem is olyan nagy dolog Moszkvában a Kremlbe bejutni. Idehaza, sokan még mindig misztikus köddel veszik körül, azt képzelik, hogy a Kreml valami olyan sziget a városrengetegben, amit csak kiváltságosak látogathatnak, nem is szólva arról, hogy csak egészen kiváltságosak laknak, élnek itt. Nos, a Kreml — csalódást okoz. Sokkal több van benne a kultúra, a művészet szentélyeinek tiszteletet parancsoló méltóságos, de zavartalan csendjéből, mint az elképzelt, rejtelmes titokzatosságból.

Csoportunk egyik tagja elmondta, hogy két alkalommal is látta, ahogy Vorosilov, a Szovjetunió legfelső államhatalmi szervének az elnöke, minden kíséret nélkül nagy, fekete autón elhagyta a Kreml-t. Minden szovjet állampolgár, ha bejelenti kívánságát, hogy meg akarja látogatni Moszkvának ezt az élő történelemtárát, az orosz múlt e példátlanul gazdag múzeumát — bejelentés után minden további nélkül megteheti.

Naponta többezren látogatják. Amikor mi kerestük fel, több csoporttal találkoztunk. Voltak itt külföldiek és voltak az ázsiai szovjet köztársaságokból a VIT alkalmából Moszkvába érkezett fiatalok is. Itt, re Arhangelszki székesegyház (bizánci hatást mutató hagymakupolás építészeti műremek) mellett találkoztunk egy nemzeti viseletbe öltözött türkmén csoporttal. Fejükön amolyan cukrászsapka szerűség, fekete anyagból, ezüst és zöld zsinóros díszítéssel. Csizma volt rajtuk, meg fürdőköntösnek tűnő alkalmatosság — olyan anyagból, mint amilyenből a sapka készült, övvel kötötték ezt át. Ilyenek voltak, lehettek vagy harmincán. Fényképeztek. Nem mondom, hogy mindnek, de tizenötnek biztos volt fényképezőgépe.

Néhány méterre a híres székesegyháztól (Nagy Péterig minden orosz cárt itt temettek el) van a Kerml egyik érdekessége. Itt van a cár-ágyú. Nagyságáért kapta a cár jelzőt. 1580- ban öntötték. Csövének átmérője 89 centiméter. Hossza 5,34 méter. Súlya 40 tonna. Ha valaki Moszkvában jár feltétlen megkeresi a módját, hogy lássa a híres-neves ágyút. Türkmén barátaink is felfedezték, körülállták, bennünket, magyarokat is magukkal vonszolva, hogy a messziről jött emberekkel még érdekesebb (nekik mi voltunk »érdekesek«) legyen a kép; egyikünk az ágyú csövére mászott, sőt olyan is akadt, aki a cső belsejéből várta a »riporterek« munkáját. Percekig tartott még végesza- kadt a nagy fényképezésnek. És mindez a Kremlben történt, a Kremlben, amivel nyugaton még most is — mint gyerekeket a mummussal — ijesztgetik az embereket.

A Kremlnek ez az újszerű varázsa jobban megragadott, mint történelmi kincseinek mérhetetlen gazdagsága. Pedig volt itt mit látni. Láttam Rettegett Iván méltóságos, fából készült trónját, láttam az Us- penszki székesegyházban a cárok koronázási aranytermét, az orosz ötvös művészek soksok remekét...

A szabadság különös értelmezésével találkozik itt az ember... A türkmén »fényképészeknél« is nem az volt a megragadó, hogy fényképeztek, hanem ahogyan csinálták. Tizenöt—húsz éve talán még nem is ismerték ezt a különös masinát, most meg a világ legtermészetesebb módján fényképeznek — a Kremlben. Frázisnak tűnik, de ott mély tartalmat kapott előttem — a hatalmas ország egyszerű urai voltak ezek a vidám fiatalemberek. Otthon érezték magukat Moszkvában, a misztikusnak hitt Kremlben. Pedig lehet, hogy ekkor jártak itt először.

Moszkvának van egy szembetűnő rendkívül rokonszenves vonása: az emberek — és nemcsak a fiatalok — roppant kulturális érdeklődése ez. Egyik alkalommal, talán tíz percen belül két fiatalembert láttam a forgalmas utcán könyvet olvasva sétálni. Megkérdeztem mit olvasnak: az egyik Cronin (angol), a másik Dreiser (amerikai író) könyvét olvasta. Érdekes, e tekintetben sem taflz egyeztető bizottságok legyenek a törvényesség őrei

*

Az egyeztető bizottságok létrehozását az üzemi, hivatali és egyéb intézmények dolgozói örömmel fogadták, bízva abban, hogy a munkaügyi problémákat az egyeztető bizottságok útján gyorsabban elintézhetik, mint azt megelőzően. Az egyeztető bizottságok hivatásuknak igyekeztek is eleget tenni és a törvényekben előírt rendeletek maradéktalan betartása alapján végezték és végzik munkájukat.

Az ellenforradalmi események azonban az egyeztető bizottságok munkájában is megtorpanást idéztek elő — részben azért, mert az egyeztető bizottságok tagjai közül többen lemondtak funkciójukról, vagy az ellenforradalmi események következtében más munkaterületre kerültek. Éppen ezért a rend helyreállítása után egyik fontos kérdés volt megyénk szak- szervezeti vezetői előtt, hogy újból létrehozzák az egyeztető bizottságokat. Ezek januárban meg is kezdték működésüket.

Az ellenforradalom óta az egyeztető bizottságok munkája megszaporodott és így fokozottabb gondot kellett fordítani a törvényesség betartására. Az egyeztető bizottságok munkájának megszaporodását mutatja az is, hogy a Salgótarjáni Acélárugyár egyeztető bizottsága ez évben már több mint 400 ügyet tárgyalt, melyből körülbelül 100 ügy került a területi egyeztető bizottsághoz. A Zagyvapálfalvi Üveggyár Egyeztető Bizottsága mintegy 40 ügyet intézett és körülbelül 6 ügy került a területi egyeztető bizottság elé. Hasonló a helyzet a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban és a bányaüzemek nagyrészénél is.

Előfordult azonban nem egy vállalatnál, hogy az egyeztető bizottságok nem tartják be az előírt rendszabályokat, nem hívják meg a bizottsági ülésekre az érdekelt dolgozókat, aminek hiányában nem tudnak igazságos döntést hozni. A Munka Törvénykönyv világosan előírja, hogy az elsőfokú egyeztető bizottság 48 órával előbb köteles írásban értesíteni a munkaadót, a munkavállalót. De ezt sem tartják be több egyeztető bizottságnál. Találkoztunk olyan helytelenséggel is, hogy a vállalatvezetők az általuk delegált tagokat megfélemlítik, sőt egyenesen követelik, hogy az ő álláspontjukat képviseljék, — függetlenül attól, hogy betartják-e a törvényességet. Ilyen eset fordult elő a Salgótarjáni Sütőipari Vállalatnál is, ahol Huszár Ferencné felmondásának ügyét tárgyalták. Hányáson, a Salgótarjáni Üveggyárban az Egyeztető Bizottság nem hallgatja meg a panaszos véleményét, csupán a határozatokban röviden közük a dolgozókkal, hogy kérésüknek helyt adnak, vagy elutasítják azt.

Az utóbbi időben több egyeztető bizottság egyenlő szavazattal az ügyeket a területi egyeztető bizottsághoz teszi át, ami helytelen, mert a helyi egyeztető bizottságok tagjai közvetlen a dolgozók között élnek, jobban ismerik egymást, de félnek a felelősségvállalástól egy-egy dolgozóval, vagy vállalatvezetővel szemben. Ez előfordult a Zagyvapálfalvai Bányagépgyárnál is, ahol az ellenforradalmi eseményekben részt- vett és elbocsátott, vagy áthelyezett dolgozók ügyénél iparkodnak a szép fiú szerepét játszani. Nem határoznak, hanem egyenlő szavazattal a területi egyeztető bizottsághoz teszik át, mosva kezeiket. Hasonló esettel találkoztunk a Salgótarjáni Megyei Kórháznál is, ahol Kovács Ernőné és dr. Nagy László ügyében hoztak egyenlő szavazatot, csakhogy ne kelljen határozni.

Előfordul az is, hogy az egyeztető bizottságok a dolgozók panaszait hónapokon keresztül halogatják és nem tárgyalják a Munka Törvénykönyvben előírt nyolc napon belül, vagy ha tárgyalják is, a határozatokat rá egy hónapra adják ki, úgy a dolgozónak, mint a munkáltatónak. Ilyen eset fordult elő a 33-as számú Autóközlekedési Vállalatnál Simonfi Miklós ügyénél, valamint a

Salgótarjáni Szolgáltató üzemnél, ahol Fejes nevezetű dolgozó ügyét csak három hét után tárgyalták le.

Az ellenforradalom óta a felmondások túlnyomórészt a 15/1956. sz. kormányrendelet alapján, a Munka Törvény- könyv 29. §. b) pontjára hivatkozva történtek, míg 1957 március 31-től az MT 29. §.

c) pontja, vagy b) pontjára való hivatkozással történnek. A megállapításunk szerint azonban ezeket a pontokat nem »mindenkor alkalmazzák helyesen, mert átszervezésre hivatkoznak akkor is egyes vállalatvezetők, amikor nincs átszervezés, vagy megtörténnek olyan dolgok is, amikor azt mondják, hogy ezen két §-ba „minden belefér“. Például a Salgótarjáni Szénszállító és Szolgáltató Vállalatnál Aradi Mihályné munka- viszonyát az MT. 29. §.. c) pontja alapján szüntették meg, hivatkozva arra, hogy munkakörének ellátására alkalmatlan. ugyanakkor a dolgozó nő egyszerű takarító munkát végzett és két gyermek ellátásáról kell gondoskodnia. Vagy a Zagyvapálfalvi Üveggyárnál, ahol Ré- pási Pálné munkaviszonyát az MT. 29. §. b) pontja alapján szüntették meg, holott a nevezett dolgozó nő terhes állapotban volt. Természetesen az ügy felkerült a területi egyeztető bizottsághoz, amely a törvényesség betartása mellett a nevezett dolgozók munkaviszonyát helyreállította.

De legkirívóbb volt a Salgótarjáni Vendéglátó Vállalat, ahol egy Grosz nevezetű dolgozónak a piun- kaviszonyát törvényellenesen szüntették meg és a II. fokú egyeztető bizottság határozatát az igazgató csak hosszú huzavona után, bírósági eljárásra állította helyre és így több mint 5 ezer forintot kellett kifizetni a dolgozó részére anélkül, hogy munkát végzett volna. A fenti példából leszűrheti a tanulságot minden vállalatvezető, hogy nem szabad önkényeskedni, mert ez komoly anyagi károkat okoz nemzetgazdaságunknak és a panaszos dolgozók részéről is ellenszenvet vált ki.

Az egyeztető bizottságok munkáját gátolja az is, hogy tagjai állandóan változnak, pedig a Munka Törvénykönyv előírja, hogy az egyeztető bizottságok tagjait egy éves időtartamra kell kijelölni és el kell látni őket megbízó- levéllel. Ezt a rendelkezést sem tartják be.

Annak érdekében, hogy a következő időkben a törvényesség betartása, illetve betartásánál előre tudjunk haladni, szükséges) hogy az üzemi bizottságok és a területi bizottságok sokkal nagyobb gondot fordítsanak az egyeztető bizottságok munkájára, — rendszeresebben ellenőrizzék azokat és segítsenek a hibák kiküszöbölésében.

SZOVJET KISLÁNY, MAGYAR FIÜ BAKATKOZASA

lálkoztam »vasfüggönnyel«. A Szovjetunióban nagyon népszerűek a nyugati írók.

A mezőgazdasági kiállításon két helyen láttam sorbanálló embereket: igen sokan várakoztak a szovjet tudományos akadémia rendezésében bemutatott atomkiállítás pavilonja előtt és még többen álltak fegyelmezett sorban az attól nem messze lévő Tu 104-es léglö- késes, minden kényelemmel berendezett világhírű repülőgép körül. Mennyien? talán 5— 600-an, pedig hétköznap volt! Lassan halad a sor, mert huszas, harmincas csoportok előtt egy fiatal nő részletesen ismertette a hatalmas repülőgép műszaki-technikai adatait. Néztem az embereket: végtelen büszkeséggel szemlélték az impozáns alkotást. Szembetűnő a moszkvai emberek technikai érdeklődése is.

Moszkva forgalmát csaknem kizárólagosan szovjet autók bonyolítják le. A városban nagyon kevés külföldi autót láttam. Ezek természetes módon feltűnőek, de érdekes, sehol nem láttam annyi embert körülöttük, mint amennyien Pesten csodálnak meg egy-egy külföldi különlegességet. Ezzel kapcsolatban még egy megjegyzés. A Metropol Szálló előtt láttam az első szovjet gyártmányú robogót. Nagyon sokan nézték. Egyesek még a kerekét is megtapogatták.

A felejthetetlen víziparadén (a külföldi fiatalok búcsúztatására rendezték) a Moszkva folyón végigrobogott úgy mondták: 70 kilométeres sebességgel — egy igen nagy gőzturbinás hajó — közönség (rengetegen voltak a Moszkva folyó mindkét partján) ezt lelkesebben megtapsolta, mint a szovjet csapatot az 5:l-es szovjet— magyar futbaldöntőn...

(Folytatjuk.)

TÚRÁI LAJOS

A Szakszervezetek Nóg- rád megyei Tanácsa elnökségének határozata alapján gondoskodjanak arról a területi bizottságok és az üzemi bizottságok, hogy az egyeztető bizottságok tagjainak oktatását a legrövidebb időn belül oldják meg és az egyeztető bizottságok tagjait sem az üzemi bizottság, sem pedig a vállalat ne változtassa.

Az egyeztető bizottságoknak mind a négy tagja az elkövetkező időben munkája során sokkal nagyobb gondot fordítson népköztársaságunk által előírt törvények, rendeletek betartására, váljanak a törvények erőivé. Ha ezen feladatukat jobban be fogják tölteni az egyeztető bizottságok, akkor az üzemekben és általában a dolgozók között nagyobb lesz a rend, a nyugalom, ami egyik fontos érdeke minden becsületes munkásnak.

Sándor István