Nógrádi Népújság. 1957. február (2. évfolyam. 9-16. szám)
1957-02-20 / 14. szám
2 NÓGRÁDI Népújság 1957. február 20. Nyílt levél ifjúsági ügyben Kedves fiatal Barátom! Tán emlékszel még beszélgetésünkre. A gyárban találkoztam veled a kemence mellett. Arról érdeklődtem tőled, hogy tagja vagy-e már az Ifjúsági Szövetségnek. Te akkor fölényesen legyintettéi, miközben azt mondtad: — Ugyan hagyd — s azután szinte vallatni kellett. Hasztalan próbáltalak érvekkel meggyőzni. Elmondtam, hogy most hol a helyed. Te mindig csak hallgattál. Miközben messze a műhelyen, a gyáron is túl néztél. Már-már arra gondoltam, így kell elválnunk, amikor megszólaltál. — Nézd elmondom neked, hogy mit érzek. Tudom magam is. mit jelent az erős ifjúsági szervezet. Egy másik otthon, ahová az ember mindig szívesen jár. Tudom, most talán idegenkedésemnek is ez az oka. Új szervezet. Hányadik? Volt MADISZ, SZÍT, DISZ és valamennyire jellemző volt megindulásakor a program, a nagy tervek. És mi lett ezekből a tervekből. Nem mondom el, hiszen tudod Te is. Emlékszem, milyen örömmel tettem fel fejemre a csillagos SZIT-sapkát, sosem felejtem el. És mi lett belőle. Újjáalakult a SZÍT, DISZ lett belőle. Hangzatos szavak, függetlenített vezetők sokasága és mi a régi sziteseik, akik annyira lelkesek voltunk, amikor a budapesti VIT-re készültünk, nem lelkesedtünk többé. Szinte terhes volt, ha DISZ-gyűlésre mentem. Volt ott mindenről szó, csak arról nem, ami bennünket, fiatalokat a legjobban érdekelt volna. Elhallgattál, fürkészve néztél rám, úgy tettél, mintha zsebedben keresnél valamit. Fiatalos indulatod engem is elragadott és ahogy elhallgattál, úgy érzem, mintha becsaptak volna. Nem tudtalak nyugodtan nézni téged. — Tudom, hogy így volt, de most mi tart vissza, hogy tagja légy Ifjúsági Szövetségünknek? Vagy talán nem akarod, hogy megint olyan lelkesedéssel, olyan szeretettel gondoljunk szövetségünkre, mint a SZIT-re? Beszélj hát? — sürgettelek türelmetlenül. ■— Hát igen, belekezdtem, folytatom. Uj szervezet, az mondod. Igen. De mi a biztosíték, hogy nem úgy lesz, mint a DISZ-ben volt. Nem szeretnék ismét csalódni. Nem tudok egyszerű tag lenni, dolgozni akarok, jól akarom magam érezni, azt szeretném, hogy második otthonra találjak. Félek, hidd el. Mikor elváltunk, nálad hagytam program-tervezetünket. s Te megígérted, hogy gondolkodni fogsz rajta. Ma újra találkoztam veled a műhelyben. Szóhoz sem juthattam, mert Te beszéltél. — Gondolkoztam azon, amit mondtál, beléptem. Sőt már tervünk is van, hidd el, örülök, hogy tagja vágyók az Ifjúsági Szövetségnek. Közösen beszéljük meg, mit akarunk, nem föntről szabják meg, hogy mit kell tennünk. Most már tudom, hogy nem lesz úgy, mint azelőtt. Kiharcoltuk már a klub-helyiséget, sőt be is rendeztük. Tudod — mondtad bizakodva — van már pénzünk is és a nyáron a jól dolgozó fiatalok ingyen mehetnek üdülni. Szeretnénk a csehszlovák fiatalokkal is fetá venni a kapcsolatot. Bár még sokan idegenkednek és félnek közénk jönni. Kedves ifjú Barátom! Tudom nem haragszol meg rám, hogy kettőnk beszélgetését a nyilvánosság elé hozom. De Te magad mondtad, sokan még idegenkednek és félnek közénk Ifjúmunkás üdvözlettel: HORTOBÁGYI ANDRÁS a MAFISZ Nógrúdmegyei int. Biz. tagja Megtalálták a salgótarjáni szovjet hősi emlékmű bronzcsillagát Salgótarján dolgozóinak többsége már egyre sűrűbben fordult az MSZMP intéző bizottsága, valamint a városi tanácshoz, hogy állíttassa helyre Salgótarjánban is a barbár módon ledöntött szovjet katonák hősi emlékművét. Azzal indokolják, hogy nem volt emberséges cselekedet meggyalázni a síremléket, méghozzá olyan emberek síremlékét, akik vérüket hullatták, életüket adták Magyarország megszabadításáért a fasizmustól. A ledöntött emlékművel azokat gyaláz- ták meg, akik a nép ellenségeivel szemben harcolva haltak meg. Ezeknek a kéréseknek megfelelően már hozzáláttak, hogy helyreállítsák az emlékművet. Az emlékmű tetején levő bronz csillagot azonban nem találták. Megindították érte a kutatást. Kiderült, hogy Farkas József büntetett előéletű munkakerülő, a rombolást végző csoport egyik tagja vitte el, és 216 forintért értékesítette. A hősi halottak emlékét meggyalázó csoportot felelősségre vonják. Az emlékművet pedig helyreállítják. De jellemző az ellenforradalomra, hogy még az ilyen gyalázatos cselekedettől is igyekezett magának hasznot hajtani; Új tagok a pásztói MSZMP alapszervezetben Pasztán szép eredménnyel halad az MSZMP szervezése. A Területi Intéző Bizottság ez idáig 65 tagot szervezett. A tagok között olyanok is vannak, akik korábban nem voltak semmilyen párt tagjai. A dolgozó parasztok érdeklődése is megnőtt az új párt iránt. A napokban többek között Sütő Gábor gazdálkodó kérte a felvételét. Venezuelában letartóztattak öt magyar ál-papot A történet 1951-ben Meranoban kezdődött; Megjelent öt jólöltözött magyar fiatalember, Ausztriából jövet. Varga Ferenc „tisztelendőúr“ vezetésével. Elmondták, hogy a Mind- szenty-pör idején menekültek el Magyarországról a kommunista politikai rendőrség elől. Vezetőjük, ez a középkorú, igen finom modorú férfi, azt mondta, hogy már fölszentelt papok, és menedéket kértek Olaszországban. A menedékjogot meg is kapták R az öt magyar: Varga Ferenc, Papp Arisztid, Kőváry Adalbert, Bornaky János és Szabó István Merano közelében, egy kastélyban kaptak szállást. Engedélyt kértek és kaptak egy jóléti intézmény felállítására. A vatikáni államtitkárságtól szereztek egy ajánlólevelet, s minthogy a levél eredetinek látszott, eszközül szolgált nekik felebarátaik megkopasztására. Csakhamar levelek százait küldték szét a világ minden részén levő vállalatokhoz, egyesületekhez stb. A levélhez mellékelték a vatikáni ajánlólevél fotókópiáját és támogatást kértek jóléti intézményük számára. Európa és Amerika legkülönbözőbb részeiből áramlottak az adományok a meranoi „kegyes barátokhoz“. A környék buzgó hívei is szívükbe zárták a szegény magyarokat, úgyhogy kasz- szájukba csakhamar aranyeső hullott. A dolgok szépen mentek a maguk útján, mígnem a meranoi rendőrségre furcsa bejelentések kezdtek befutni a jámbor magyar papok különleges bevásárlásairól. így bőven vásároltak nylonharisnyákat, női fehérneműket, s ez mégis kissé furcsa volt. Az öt pap megszimatolta a bajt és sürgősen, nyomtalanul odébb állt. A kastélyban hátrahagyott holmik világosan mutatták, hogy az öt fiatalember nem volt egyházi személy. Az öt szélhámosnak sikerült Venezuelába kivándorolnia, útközben mindenütt igénybe véve az egyházi szervezetek vendégszeretetét. Maracaiboban ismét egy villát szereztek és ifjúsági otthont nyitottak. Itt nemcsak fiatalembereket, hainem fiatal lányokat is fölvettek. Ez okozta azután a vesztüket. Egy lány feljelentette őket a rendőrségen, hogy az egyik állítólagos magyar barát erőszakot követett el rajta. , Az öt szélhámos, amikor hírét vette a feljelentésnek, motorcsónakon próbált Haitiba menekülni. de a venezuelai rendőrség elcsípte őket. Miért élesednek a harcok Algériában? J z ENSZ közgyű- z* lése napirendre tűzte az algériai kérdést, amelyet a világ közvéleménye különösen azóta figyel, hogy 1954. november 1-én kirobbantak Algériában a fegyveres harcok. Milyen a hadihelyzet? Akárcsak a szomszédos Tuniszban és Marokkóban, az utóbbi években Algériában is bekövetkezett a függetlenségi mozgalom nagyarányú fellendülése. A Kínai Népköztársaság létrejötte, a vietnami nép győzelme, a nagy közel- keleti átalakulások, Tunisz és Marokkó függetlenségének kikiáltása természetesen jelentős ösztönzést adott az algériai nép nemzeti felszabadító harcának. A francia kormányok. nem voltak hajlandók elismerni Algéria önrendelkezési jogát és ragaszkodtak ahhoz a nevetséges álláspontjukhoz, hogy Algéria azért nem kaphat önállóságot, mert Algéria három francia megye, vagyis Francia- ország része. A tömegmegmozdulásokra a francia hatóságok terrorral feleltek. Ez azonban csak növelte az elkeseredést, s 1954. november 1-én az Aures hegységben fellángolt a fegyveres harc, amely már-már kiterjed egész Algériára. a tuniszi határtól Marokkóig. A z algériai fiigget- zí lenségi harcot vezető Nemzeti Fel- s zabadítási Front ügyesen kapcsolja össze a harc különböző formáit. Legutóbb beszámoltak a hírügynökségeik az algériai általános sztrájkról, tüntetésekről. De közben naponta érkeznek jelentések a fegyveres harcőkról, rajtaütésekről is. Ezek a rajtaütések, amelyek a legkülönbözőbb helyeken történnék, arra kényszerítik a francia kormányt, hogy mindenütt nagyszámú katonaságot tartson. A francia lapok beszámolnak arról, hogy a franciáknak kockázatos dolog egyedül utazni az egyik városból a másikba, ezért meghatározott órákban autókonvojok gyűlnek össze, hogy együtt tegyék meg az utat. Teljesen bizonytalan a francia földbirtokosok helyzete is: vagy el- sáncolják magukat az erőddé átalakított házaikban, vagy a városikba költöznek. A fegyveres harcok által követelt veszteségekről egymásnak ellentmondó adatok látnak napvilágot. Ferhat Abbas, a Nemzeti Felszabadítást Front emigrációban élő vezetője nemrég kijelentette, hogy 200 ezer arab és 40 ezer francia halt meg az algériai harcokban. Robert Lacoste, Algéria francia kormányzója szerint 1954. november 1- től, a fegyveres harcok kezdetétől, 1956. októbér 30-ig 16 450 embert vesztettek a „lázadóik“. Az igazság a két adat Iközött van. Itt csak az a különös, hogy míg „reguláris“ háborúban általában ■nem szokták kisebbíteni az ellenfél veszteségeit, a francia kormányzó éppen fordítva cselekszik. Ezzel nyilvánvalóan az a célja, hogy a közvélemény előtt csökkentse a rendkívül népszerűtlen algériai háború súlyos voltát. gy évvel ezelőtt a helyzet már olyan súlyossá vált, hogy az 1956. január 2- án megtartott francia nemzetgyűlési választások központi kérdése Algéria volt. A szocialista és a radikális párt koalíciójából létrejött Köz- társasági Front programjára is tűzte az algériai harcok befejezését. Miután a francia nép többsége január 2-án az algériai háború és a nyíltan jobboldali pártok ellen szavazott, a szocialista Guy Mol- let alakított kormányt. Kormánya azonban egyre inkább közeledett a jobboldali állásponthoz és ma az a helyzet, hogy a francia nép többségének egyértelműen kinyilvánított akarata ellenére, a választók bizalmával visszaélve, a szocialista kormány újabb és újabb erősítéseket küld Algériába, ahol a francia politika 'katonaiig~ és politikailag egyaránt zsákutcába jutott.. Ti ober t Lacoste alIt gériai kormányzó 1956 februárjában bejelentette, hogy „júniusig végéz“ a partizánokkal. A helyzet viszont az, hogy azóta a harcok a városokra is kiterjednek. a többször átfésült vidékeken is újra és újra fellángolnak, noha újabban már francia ejtőernyősök is büntető akciókat hajtanak végre és jelenleg már 600 ezer francia katona állomásozik Algériában. Egyre nyilvánvalóbb, hogy — akárcsak Vietnámban — a francia hadsereg itt sem képes a függetlenségi mozgalom. elfojtására. Ez&k után felvetődik a kérdés: Miért nám tárgyalnak akkor a franciák? A józan meggondolás a tárgyalások mellett szólna. Erre kötelezné a szocialista pártot választási ígérete. Tunisz és Marokkó példája is a tárgyalások helyességét bizonyítja, hiszen ez a megegyezés Franciaországra is kedvezőnek bizonyult. Másfelől nyil_ vánvaló, hogy Franciaország kapcsolata Tunisszal és Marokkóval sem rendeződhetik teljesen, amíg Algériában háború folyik. A ■ francia kor- zí mány mégsem tárgyal. Vezetői több_ szőr kijelentették, hogy vom hajlandók tárgyalófélnek elismerni az algériai függetlenségi harcot vezető Nemzeti Fel- szabadítási Frontot, noha az a maga részéről hajlandó olyan megoldásról is tárgyalni, amely Algériát meghagyná a Francia Unióban. Amikor ez teljesen nyilvánvaló lett, a józan polgári politikusként ismert Men- dés-F ráncé lemondott államminiszteri tisztségéről. Ű is katasztrófa-politikának tartja a kormány politikáját. De miért is nem tárgyal a kormány? Ezt csak azzal lehet magyarázni, hogy a szocialista vezetés alatt álló kormány ebben a kérdésben a reakció foglya lett. Alaéria ugyanis nemcsak a francia ipar fontos piaca, de jó terület a Vietnamból kiszorult i^nricLn. ifjlro O'*ri/.m.nlcsöző elhelyezésére. Algériában nyolcmillió mohamedán mellett egymillió, többségében francia származású európai lakik. Jelentős részük kisember, vasutas, tisztviselő stb., de felső rétege kezében hatalmas vagyon gyűlt össze. Érdekvédelmi szervezetük a Presence Francaise (Francia Jelenlét), amelyet szoros kapcsolatok fűznek a francia jobboldalhoz és a francia tábornoki kar jelentős részéhez. Ezek a körök a gazdasági ökokon kívül nyíltan hivatkoznak Algéria stratégiai jelentőségére és állandó nyomást fejtenek ki a kormányra. G uy Mollet kor- mányrajutása után nagyarányú tüntetést szerveztek Algírban a miniszter_ elnök odaérkezése- kor. Ugyanakkor a sajtóban és a parlamentben összponto„ sított támadással „sakkban“ tartották a miniszterelnököt, aki ugyanis bizalmi szavazásokkor csak úgy tudja megszerezni a többséget, ha faját csoportján kívül vagy a kommunistákra. vagy a jobboldalra támaszkodik. A Presence Francaise már a nyílt összeesküvéstől sem riad vissza. Faure tábornak, az algíri hadosztály parancsnoka a szélsőséges gyarmatosítókra támaszkodva nyílt katonai diktatúrát akart megvalósítani. Tj'zen a helyzeten A-J előreláthatólag az ENSZ közgyűlése sem tud majd változtatni. A kép ez: Franciaország tiltakozik az ellen, hogy beavatkozzanak bel- ügyeibe és az afrikai- ázsiai országok felhasználják a vitát a francia gyarmati politika léleplezésére. Megoldást alighanem csak az hozhat, ha a felszabadulási mozgalom ereje és a francia baloldali tömegek nyomása végül mégis tárgyalásokra kényszeríti a kormányt. Előfordulhat persze, hogy — akárcsak Vietnamban — itt is francia szempontból túl későn kerül erre sor és Franciaország Algériában is elveszti befolyását. Nagy Imre miniszterelnöki tevékenysége A legelső lépés a szovjet csapatok kivonása volt, amely Budapestről már meg is történt. Márpedig, az ellenforradalmárokat egyetlen tény, a szovjet csapatok jelenléte késztette — úgyaihogy — bizonyos ^mértékletességre”. A szovjet csapatok kivonulása után semmi nem gátolta volna őket abban, hogy a kezükben levő kulcspozíciókon keresztül az USA reakciós körei által inspirált régi tervük szerint — nyíltan kezükbe vegyék a hatalmat. A kapitalista körök nem is titkolták, hogy „fantáziát” látnak Magyarország helyzetének ilyetén alakulásában és a legkülönbözőbb kölcsönöket, hiteleket ajánlották fel. Márpedig a kapitalista jól megnézi, hová teszi a pénzét! És valójában egy. ország, ahol a hatalom várományosai (sőt részben már nyílt birtokosai) olyan erők, akik ENSZ csapatok (tehát angol, amerikai csapatok) megszállását követelik, nem rossz befektetés az imperialisták számára. De a történelem arra tanít, hogy ami jó az imperialisták számára, az semmiképpen nem lehet jó az egyszerű emberek számára. Amerikai orientáció, vagy éppen megszállás esetén — senki előtt nem vitás. — szó sem lehetett volna a szocializmus épitéséről. A magyar és a külföldi tőke járma visszakerült volna népünk nyakára. De az új háború veszélye is igen közelivé vált, hiszen az imperialistáknak éppen mint a szocialista országok közé beékelt haditámaszpontra volt szükségük hazánkra. V ajon az ilyenfajta „semlegesség” a Nagy Imre-cso- port által fennen hangoztatott szocialista demokrácia megteremtésének útja volt-e, vagy a szocializmus felszámolásának útja? Erre a kérdésre nem nehéz felelni. Egyetlen józan ember sem gondolhatja, hogy a szocialista demokrácia megteremtésének nem a szocialista országok baráti közössége a támasza, hanem az amerikai imperializmus. Mi volt a tényleges szerepe ebben az időszakban a Nagy Imre-csoportnak? A kezükben ekkor már — a sorozatos engedmények következményeként — sem számottevő fegyveres erő. sem számottevő szervezett politikai bázis nem volt. A fegyveres erők olyan elemek vezetése alatt állottak, mint Maiéter, Király vezérőrnagy. Ezenkívül fegyverben állottak a különféle ellenforradalmi csoportok, olyan elemek vezetésével, mint pl. Dudás, a hírhedt szélhámos. Szabó József, a volt csendőr, stb. I gen tanulságos, ahogyanG. Cole, az oxfordi egyetem szociális és politikai elméletek tanára Nagy Imre szerepét szemléli a „New Statesman and Nation” c. angol lapban: „Nagy Imre ... nem mutatta semmi jelét annak, hogy képes lenne a felkelők fő csoportjait kormányának elismerésére késztetni. Minél inkább igyekezett kormánya alapját kiszélesíteni a legkülönfélébb irányzatú politikai személyek felvételével, annál kevésbé volt képes eredményes vezetést adni. A százszázalékos reakciósok olyan erőseknek érezték magúikat, hogy egyszerűen nem vettek tudomást róla.” Miért tartották meg mégis Nagy Imrét a miniszterelnöki székben? Azért, mert számukra igen előnyös volt, hogy meghúzódhattak egy kommunista miniszter- elnök mögött és így némileg leplezhették, hogy az események egyre nyíltabban ellenforradalmi jelleget öltenek. így igyekeztek bekötni a hazai és külföldi haladó erők szemét. Tudták, hogy Nagy Imrétől nincs mit tartaniok, mert előretörésüket meg sem igyekezett gátolni. Valóban így is volt. Egymásután támadták meg a pártházakat, fogták el és gyilkoltak le vadállati kegyetlenséggel ismert kommunista vezetőket, de Nagy Imrének. a kommunista miniszterelnöknek - ez ellen egyetlen szava sem volt! Hová vezetett ez az út? B ármennyire behódolt is Nagy Imre az ellenforradalomnak, pozícióját nem szilárdíthatta meg. Egyre jobban előtérbe kerültek azok az erők, akik elérkezettnek látták az időt a hatalom nyílt megragadására. Napirendre került egy Mindszenty-kormány megalakítása. Ez a lépég persze nem volt független az amerikai imperialisták terveitől, akik be akarták takarítani a Magyar- országra szabadított emigránsokra költött százmillió dollárok termését. Igen szemléltetően mutatja ezt Stredbertnek, az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatala főnökének október 31-én New Yorkban tartott sajtóértekezlete, ahol a következőket mondotta: „Nagy Imre kormányát az amerikai külügyminisztérium csak átmeneti kormánynak tekinti. Amerika vaslkezű kormányt vár emigráns politikusok részvételével, mely gyökeresen szakítani tud a kommunista rendszerrel és képes megtisztítani az államapparátust. Mindezek után Magyarországot visszavezeti a nyugati táborba." Streibert azt is kijelentette, hogy egy Ilyen kormány élére az amerikai kormány Mindszenty bíborost tartaná megfelelőnek. * miniszterelnöki szék e vá- rományosa rá is szolgált a bizalomra és ismert rádióbeszédében már nyíltan, mint bukott rendszert említette a népi demokráciát. íme, ide vezetett Nagy Im- réék tevékenysége. A becsületes kommunisták nem nézhették tétlenül, hogyan válik hazánk az ellenforradalom vadászterületévé. A kormány szocializmushoz hű elemei szakítva a Nagy Imre-csoporttal, megalakították a forradalmi munkás-paraszt kormányt és a szovjet csapatok segítségét kérték az ellenforradalom leveréséhez. Nagy Imre azzal tetézte be egész tevékenységét, hogy lövetett a szovjet csapatokra és az ENSZ-hez fordult a szocializmus megvédéséért harcbaszálió erők ellen. Ehhez a lépéshez nem kell kommentár. Harcot hirdetni a szocializmus sorsát megmenteni képes egyedüli erő ellen és a kapitalistákhoz fordulni segítségért, ez már leplez- hetetlen elárulása volt a szocializmusnak. De bármilyen megdöbbentő is ez az árulás, nem meglepő Nagy Imre egész október-novemberi tevékenységének ismeretében. Az az út, amelyen Nagy Imre akkor elindult, szükségszerűen ebbe a szakadékba torkollott.
