Nógrádi Népújság. 1957. január (2. évfolyam. 1-8. szám)
1957-01-30 / 8. szám
2 NÓGRÁDI Népújság 1957. január 30. Annak a világnak vége ? Vagy csak most kezdődik igazán az a világ? Alig alakult meg az MSZMP alapszervezete a salgótarjáni állami áruházban, máris azon fáradoznak a vezetői, hogy a dolgozók jogos kéréseinek hangot adjanak. Fellépnek egyes vezetők önkényes, a dolgozókat sértő viselkedése ellen. Mivel a szakszervezet még nem tölti be a feladatát, mint a dolgozók érdekvédelmi szerve, egyre többen fordulnak ilyen ügyekben is Vígh elvtárshoz, az ideigleneá intéző bizottság elnökéhez. Sőt maguk a vásárlók is keresik a pártvezetőséget panaszos ügyekben. Vígh elvtárs megkérte a szerkesztőséget, hogy az újságban is adjunk hangot a dolgozók bírálatának, akik jogosan kifogásolják, azt a helytelen rendeletet, amely kizárja a prémiumból a dolgozókat és csak az osztályvezetőknek és helyetteseknek kedvez. Mi eleget teszünk ennek a kérésnek. Valóban tarthatatlan, hogy amikor a terv teljesítése, vagy túlteljesítése az osztály összes dolgozóinak jó munkáján múlik, akkor az ezért járó prémiumból kizárják őket. s,Kapjanak az osztályvezetők többet mint mi, hiszen több a ■felelősségük, ele nélkülünk ők nem tudnák teljesíteni a tervet. Mi csak dolgozunk, de a pénzt ők veszik fel" = mondják az eladóké A segédmunkások még rosz- szabbul járnak, ök még a jutalékból is ki vannak zárva. Vajon ha az áruház 150 százalékra teljesíti a tervét, a raktáros nem többet dolgozik, mintha nincs forgalom ? Többet bizony, de sajnos több fizetést nem kap. Vígh elvtárs nagyon helyesen szállt síkra azért, hogy az igazgatóság legalább célprémiumot /tűzzön ki részükre. Ezt egy kis jóakarattal meg is tehetnék; Sok a panasz a jutalékot illetően is. Az elmúlt két hónapban és még a jövőben is egy ideig nem azön múlik egy- egy osztály tervteljesítése, hogy ők jól, vagy rosszul dolgoznak, hanem azon, kapnak-e árut, vagy sem. A méterosztályon, sőt még a konfekción is sokkal több az áru, mint például a cipőoszíályon. A veÉrtesitjük az Állami gazdaságokat, vállalatokat, gépállomásokat, termelőszövetkezeteket és egyéni hogy vállalatunk teljes kapacitással üzemel; Vállalunk: épületlakatos, géplakatos, autószerelő, kismotor, rádió, villanyszerelési, finommechanikai (kerékpár, varrógép, írógép, számológép, pénztárgép) gumijavító, kovács, bognár, kárpitos, motortekercselő munkákat, valamint autókarosszéria magasító, ponyvuvtartó és ponyva készítését. Balassagyarmati Vasipari és Javító Vállalat (volt Vegyesipari Javító V.) ARCOC KAPCSOLÓT adunk cserébe ALII9III SODRONYÉRT, SZÖGVASÉRT ÉS R. 25-ÖS !5J Nógrádmegyei Villany és Épületszerelő Vállalat Balassagyarmat zetők is szívesebben hoznak méterárut, amióta autón szállítják, hiszen abból négyszer olyan értéket lehet fölpakolni egy teherautóra, mint cipőből. így aztán egyes osztályokon jóformán semmi jutalékot sem kaptak, míg más osztályokon a csomagolok is 3000 forinton felül kaptak egy negyedévre. Ezekben a rendkívüli időkben ezt is egységesen kellene elosztani az áruház dolgozói között. Annál is inkább, mert azok az eladók, akiknek saját osztályukon nincs munkájuk, átmennek segíteni oda, ahol van. Szólt Vígh elvtárs még egyebekért is, ami nem tetszik a dolgozóknak és az a véleményünk, hogy Nagy elvtárs, az áruház igazgatója téved, amikor azt mondja, hogy rossz politikát folytatnak a párttagok, amikor „mindenbe beleszólnak”. Még inkább téved Szalai Mihály, az áruforgalmi osztály vezetője, aki kijelentette: „Az az idő már elmúlt, amikor mindenki beleszólhatott a vezetők dolgaiba, ezt még az igazgatótól is kikérem ma- gamnaSk.’’ Téved bizony, mert még csak ezután fognak igazán beleszólni mindenbe. Éppen az volt a baj eddig is, hogy túl keveset szóltak bele. A nagyobb önállóság, a túlzott centralizáció megszüntetése nemoazt jelenti, hogy a vezetők tevékenységét a beosztottak ne bírálhassák. Sőt sokkal többet és erélyesebben kell bírálniok, akár pártvezető, akár gazdasági, ha az hibát követ el, vagy ha a maga malmára hajtja a vizet. Úgy bizony, kedves Szalai kartárs! Az a véleményünk, hogy föntről ne szóljanak bele például abba, hogy kötelesek elhozni Pestről olyan árut, ami itt a kutyának sem kell. De a dolgozók igenis szóljanak azért, hogy az igazgatói alapot igazságosan használják fel, ne fizetés kiegészítés legyen a könyvelőnek. És azért is szóljanak bátran, ha több ezer forintot költenek arra, hogy a hat irodahelyiség mellé még hármat hozzanak létre és ezt az amúgy is kevés raktárhelyiségből veszik el. Úgy bizony. Annak a világnak van vége, amikor a dolgozók nem szóltak ilyesmiért, vagy hiába szóltak. Jól sikerült aktívaértekezlet a salgótarjáni járásban 1957. január 24-én a salgótarjáni járási MSZMP ideiglenes intézőbizottsága lelkeshangú aktívaértekezletet tartott mintegy 80 fő községi, üzemi pártelnökségi tag megjelenésével. Bevezetőben Bemáth elvtárs értékelte a pártszervezési munka, a párt előtt álló feladatok, a propagandamunka állását. Utána a nemzetközi helyzet néhány fontos prob'é- máját ismertette. Elmondotta, hogy a járás területén eddig a létszám 2775, az alapszervezetek száma 78. A pártszervezet—munkástanács helyes viszonyáról is beszélt, egyben megjelölte a pártmunka új módszereit az üzemek életében. A hozzászólók kapcsolódtak a vitaindítóban felvetettekhez. Több segítséget az iPOSZ-szervezeteknek! Sorra alakulnak az EPOSZ- szervezetek a szécsényi járásban. Eddig négy községben — Ludányhalászi, Nagylóc, Nóg- rádszakál, Nógrádsipek — szervezkedtek a falusi fiatalok. Egy sor más községben előkészületek folynak a szervezet létrehozására. A fiatalok érdeklődését mutatja, hogy a volt DlSZ-szer- vezetek létszámát eléri az EPOSZ-szervezetek tagsága. Ez az érdeklődés abból fakad, hogy a falusi fiatalok most már önálló szervezetükben jobban megtalálhatják helyüket, érdekeik képviseletét. A falusi leányok külön megtárgyalhatják problémáikat, a különböző tanfolyamokon értékes dolgokat sajátíthatnak el. Nógrádszakálban két csoport színdarabot tanul, s 2—3 hét múlva számítják előadni, Nagylócon — de más községekben is — a téli sport iránt érdeklődnek a fiatalok. Azonban egyelőre nincs megfelelő irányítás járási versenyek megindításához, a szükséges támogatás biztosításához. Többek között ebből ered, hogy például Endrefalván is a fiatalok estéről-estére a korcsmában töltik el szabad idejüket. Helyes lenne, ha a járási tanács népművelési csoportja is több gondot fordítana a falusi fiatalok ilyen irányú igényeinek kielégítésére. A gyerekek maradjanak - gyerekek — Brrr ... Brrr— hanq- zik a szünetet jelző csengő hangja. Vagy három tucat pajkos, hancúrozó gyerek özönlik ki a második osztályból, az iskola udvarára. Egyenesen neki az ajtónak, ki az udvarra, majdhogy nem nyakig a hóba. Már rohanás közben két részre oszlik a gyereksereg, s alaposan hozzálátnak egymás helybehagyá- sához. Pista, az egyik csoport „v®zére” nyúlánk, fürgemozgású emberpalánta. Két-három hógolyó a kezében, zsebében. Jó keményre gyúrta, s sebesen hagyigálja az „ellenfél” tábora felé. Csoportja is követi őt, s szinte csak úgy záporozik a sok hó az udvar másik oldala felé. — Gyerünk, ne sajnáld! — kiabál Pista. — Jó keményre, pontosan célozz! — süvít egy másik hang. A gyors, pergő támadás „visszavetette’’ az ellenfelet. Pista csoportjában itt- ott már feltör az öröm: „Győzünk, majd adunk mi nek »>k ...” A másik csoportban, ahol Karcsi, egy zömök, nyugodt mozgású fiú a vezető, nem lesz úrrá a fejetlenség. — Csak várjátok ki a végét — kiabálnak ők is vissza., s egy bucka mögött már egy egész halom felhalmozott hógolyó mutatja, hogy Karcsiéknak más a taktikájuk. Egy-eqy Jól célzott hógolyóval s testükkel védik a mögöttük levő és az utánpótlást készítő társaikat. — Csak nyugodtan, srácok, várjunk, míg közelebb érnek — biztatja is, meg nyugtatja is Karcsi a több okét... S valóban, Pistiék csapata a 30 — 40 méteres távolságot egyre csökkentik és közelednek az „ellenfél” állásai félé. Ekkor hirtelen csatakiáltás: „Előre, Kádár-kormány” — „Hajrá, hajrái” — zúgnak a fiúk Karcsiék táborában, s most ők „lendülnek” támadásba. Pistiék bizony már csak a futás közben fel-felkapott hóval tudnak válaszolni a feléjük zúduló hóförqetegre. Egy-két perc és fejük búbjáig havasan, kipirulva, lihegve rendezik soraikat az iskolaudvar másik végén ... Ám a csengő újból megszólal, vége a szünetnek ... Most Karcsiék győztek. * De mi is történt tulajdonképpen? Hiszen itt-ott gyerekszáj számára egészen furcsa, szokatlan megjegyzések hangzottak el? Nem más, minthogy megyénk eqyik nagyközségében az általános iskola második osztályában két csoport „küzd” hógolyóval egymás ellen. Az egyik a Kádárkormányt, a másik a Nagy Imre-féle kormányt képviseli. A hógolyó-csatát megmosolyogjuk ... De azért nem lenne helyesebb, ha a szülők úgy intéznék a politizálást, hogy gyermekeink azért gyermekek maradjanak?. .. A fehér lovas Nagy Elemér Vannak gyerekek, akik valamilyen tevékenységükben példaképeket választanak. Példaképeik minden mozdulatát figyelik, utánozzák, még a külsőségekben is hozzá hasonlók akarnak lenni. Ezért ugyanolyan nyakkendőt kötnek, vagy hasonló ruhát hordanak, még a hajukat is úgy fésülik. Gyerekes dolgok ezek, fiatalkorban mindenki csak mosolyog rajta, hadd reméljenek — mondogatják a tapasztaltabbak. S ha egy felnőtt ember tesz iiyet, ezen is mosolyognak, de nem úgy mint az előbbin, ebben a mosolyban már sokkal több a szánalom, mint az öröm. Azt szokták mondani, hogy felnőttkorban a gyerekesség rossz jel. S mi mégis ilyen 28 év körüli embert mutatunk be olvasóinknak, aki ugyancsak példaképet választott magának s akinek — a történelemben példanéikül — Horthy Miklós lett a példaképe. Igen, így van ez szó szerint. Nézzük csak. Az esemény az ellenforradalmi időkben történt. Nagy Elemér, zabari lakos az illető, akiről szó van. Már évekkel előtte Özdon dolgozott és október 26-án az ellenforradalom első hetében hazajött falujába. Még ezen a napon rokonaiból és azokból, akik Özdon vele együtt dolgoztak, megszervezett egy csoportot. Ez a csoport lett az ellenforradalom magva, ők tüntettek, leverték a csillagokat, a községi tanácsházából ki- kergették a választott funkcionáriusokat és helyükbe a forradalmi tanács tagjait ültették. A forradalmi tanács elnöke — mint máshelyeken is — a fő hangadó, Nagy Elemér lett. Neki volt már bőven tapasztalata, az-'ellenforradalom munkáiról, hiszen Özdon ő is részt vett az országosan ismert ózdi ellenforradalmi tevékenységekben. No meg aztán hazafelé is tevékenykedtek. Tudta jól, hogy mi az ellenforradalom célja, az ózdi fasiszták tájékoztatták erről. Ennek a szellemében cselekedett is. Hazakerülva arra gondolt: ilyen forradalmi tevékenység után miért ne legyen ő különb a többieknél? így hát tekintélye növelése végett a határőrségen szerzett fehér lovat és azzal járt. Horthy is így csinált — gondolta magában. A felvonulásra is azzal ment és mint a község lakói mondogatják, elfoglalta Zabar községet. Ezután kikiáltotta, hogy Salgótarjántól leszakadtak, nem fogad, ják el az innen jövő utasításokat, sőt meg is fenyegette a tarjániakat. Tevékenységeit az ózdi rendeletek, utasítások szerint végezte. így hát Zabar község az „Özdi Köztársaság” domi- niuma lett. Összekötőket menesztett ki a kapcsolat fenntartására: Katona. Jánost és Pataki Istvánt. Miután a szervezési munkák már megvoltak, s hogy né? mi népszerűségre tegyen szert, Nagy Elemér azzal kezdte a munkáját, hogy korlátlanul engedte a fahordást, sőt hivatalos engedélyekkel látta el az erdő- irtókat. Tevékenységét mindvégig ellenforradalmi politikai harc jellemezte. A számára megbízható elemeket nemzetőrökké nevezte ki, sőt több polgári embernek is adott fegyvert s rémterveket gondolt ki a baloldaliak ellen. A rendőrparancsnokot és több kommunistát ki akarta lakoltatni a lakásukból. Nem egynek közülük éjjel kellett menekülnie, mert az ellenforradal- márok lakásukra törtek és halállal fenyegették őket. A faluban többen még arról is beszélnek, hogy Nagy Elemér a majdnem magára hagyatott határőrség épületéhez fegyveres erőket vitt, hogy „megvédelmezze a nép vagyonát” és még ezen az éjjel kocsival több mindent, takarmányt. zöldségféléket stb.-t elvittek. Hogy ennek az üldözésnek és fosztogatásnak idejében vége lett, nem az ő akaratukból történt. Amikor a Kádár-kormány megalakult, még utána is azt kiabálták: — Le a Kádár-kormány- nyal! Nem ismerjük-el a Kádár-kormányt! — s amikor látták, hogy nincs jövője az ellenforradalomnak, így az ellenforradalmároknak sem, mert a nemzetközi munkásmozgalom a legjobb magyar hazafiak segítségére sietett, „hajladozni” kezdtek és még addig is eljutottak (a járási tanács hibájából), hogy a Kádár-kormányra letegyék az esküt. A község lakóinak csak a napokban sikerült Nagy Elemért (Horthy kettőt) és karrierista társait leszerelniük és a községben visszaállítani a törvényes rendet. Kökényes! Béla Egy novemberi napon történt, hogy P. Imrét hiába várta haza a felesége. Várta napokig, hetekig, mindhiába. Semmi hír róla, nem tudta hol kéréssé, merre érdeklődjön. A búcsúzás pedig olyan volt, mint a szokásos, egy becéző csók és a szerető intelem: jó légy, vigyázz magadra míg hazajövök. És most nyolchónapi boldog együttélés után. se szó, se beszéd itthagyta, csinos, fiatal feleségét. Miért? Nehéz volt erre választ adni. A férj meg ezalatt belekóstolt a „szabad" világba. A határt tehergépkocsival közelítette meg. Két-három kilométert kellett csupán megtennie és máris Ausztria földjén volt. Itt valóságos népvándorlásba csöppent bele. Ugyanis éppen ekkor szökött ki egy határszéli újdonsült házaspár násznépestől, cigányostól. Eisenstadtban vonatra rak. táJk a menekülteket. Nem kérdezték, akarnak, vagy nem akarnak menni, Olaszországba vitte őket a vonat. A hűvös november>• nap kilométerről kilométerre melegebbé vált. Mire Calambronebe értek — Pisa és Livorno közötti tengerparti üdülő — már ingujjra vetkőztek a férfiak. Csudalattal töltötte őt el az olasz táj, soha ITT VAN AZ ÉN HAZÁM... sem látott még tengert. Az éppen haragos kedvében volt és csak úgy fújta a terebélyes hullámokat. Az üdülőben az olasz vendéglátók szívélyesen fogadták az otthonukból elszakadt magyarokat. Szívük szerint legjobb falatjaikat tették a magyarok asztalára. De a disznó- sülthöz, csirkepaprikáshoz szokott magyar gyomor undorral utasította el a nyálkás csigát, undorító kagylót. Pedig ezzel aztán nemcsak asztaliakon találkoztak. Az olasz városok utcáin csakúgy hemzsegnek a csigát, kagylót árusító standok. Sőt a munkanélküliek azzal töltik napjaikat, kiülnek a tengerpartra, szedik, gyűjtik ezerszám a csigákat. Mit volt mit tenni p re ném bírta már tovább az éhezést és a szakácshoz fordult. — Egy karéj kenyeret — és mivel az olaszok zsírral nemigen főznek — egy fej vöröshagymát kapott. A világlátástól először a gyomra vette el a kedvét. De a honvágy is mardosta, árván- hagyott fiatal felesége iránt. írjon neki? Telerótt nyugtalan betűkkel oldalnyi sorokat, de csak nem küldte el. Minek szo- morítsa őt el azzal, hogy közöttük többezer kilométer van. Az ittmaradáshoz sem volt kedve. Itt nincsen munka, ezerszám állnak tétlenül az olasz munkanélküliek. Ezektől vegyék el az idegenbe szakadt magyarok a kenyeret? A kö- vyöradományokból sem lehet élni örökké. De nem is lenne otthona ez az idegen ország soha. Más itt a levegő, mások a szokások, más itt a nép és minden-minden olyan más, olyan idegen. P. Imre szívét tépte a keserű honvágy. Járta az idegen országot, de már csak egyetlen célja volt, minél előbb hazatérni. Legyen bármi is otthon, csukják akár börtönbe is, de mégiscsak otthon van az ember. A táborbeli lakókkal sem beszéltek másról, mint a hazáról, az árván hagyott hazáról, az árván hagyott otthonról. Csak azok akartak kintmaradni, akiknek rokonuk, hozzátartozójuk van valamelyik idegen országban. A haza elhagyására sdk féle ok Ijesztette az embereket. Jórészük pesti, vagy azért jöttek, mert otthontalanná váltak, kibombázták lakásukat, vagy azért, mert kalandot kerestek, szerencsét próbáltak. És a táborokban szép számmal tündökölték az Ilkovics-büfé tündérei. Pest éjszakai mulatóhelyeinek züllött lányai is, Botrányos viselkedésük még inikább elkeserítette a hazakí- vánkozókat. Nappal arcukat kozmetikálták, csinosítgatták ruhájukat, éjjel meg ... tökrészegen verődtek haza. A jobbérzésű, hazájulkat szerető magyarokban fájó sebet ejtett éz a magatartás. Meglehet, ilyenekről, ezekről ítél a világ. Pedig hát a magyarnak ezek csak a söpredékei. — Gyerünk innét haza minél előbb — javasolta P. Imre. De utitárs nem akadt. Olaszországban még nem működtek ekkor a hazatelepítő bizottságok. És a bizonytalan szökés útját sokan nem merték vállalni. P. Imre nekivágott hát egyedül az útnak. Hol gyalog, hol buszon, hol szekérré kapaszkodott fel, hol pedig vonatra segítették egy kis pénzzel a jószívű olasz munkások. Sorra maradt el mögötte az idegen táj. A kertes, villás, de eléggé elhanyagolt városkák, a sok emeletnyi magas római házak. Közeledett a határ. Sziklás csúcsok, meredek hegyek között jutott el a szépséges Tirolba. Onnét ismét a különböző járművek és „saját közlekedő eszköze" igénybevételével jutott el Ausztriába. Itt égy darabig újra élte a táborok szomorú, egyhangú, sivár életét. Végül is kijelentette a tábor- parancsnoknak. lesz ami lesz, ö haza indul. Már nem bírja tovább ... Ismét szökött a határon. Minél hamarább haza akart érni. Már azt sem bírta kivárni, hogy a hazatelepítő bizottságok intézzék el hazatérését. És január 8-án újra fiatal felesége karjai közt volt.., Másnap kis félelemmel, de ugyanakkor nagy-nagy sóvárgással, kíváncsisággal ment a munkahelyére. Mi lesz vajon? Hogyan fogadják? Ki dolgozik az ő helyén? Aztán jóleső melegség járta át a szívét. Senki sem kérdezett semmit. Mintha tégnap lett volna itt utoljára. Kezébe adták a szerszámot és dolgozik újra, it.hon. P. Imre most tollat fogott, levelet ír a kintieknek. A levélben ennyi áll: Ne maradjatok egy napot se tovább, gyer- ték, siessetek haza. UJLAKY ISTVANNÉ
