Nógrádi Népújság. 1957. január (2. évfolyam. 1-8. szám)
1957-01-23 / 6. szám
2 NÓGRÁDI Népújság 1957. január 23. Az értelmiség kérdéséhez R égen látott barátommal találkoztam a minap. Csakúgy áradt belőle a szó, a fájdalom..: Politikai kérdésekről beszélt, mint annyiszor, ha összejöttünk egy kis eszmecserére. Az értelmiségnek az elmúlt hónapok alatti magatartását „értékelte“ szenvedélyes hangon: Látod, így számíthatunk rájuk. Belelovaltak bennünket a nagy tragédiába, most meg hallgatnak .:. A „lélek mérnökei” is mintha meg- némultak volna, pedig korábban milyen pontosan tudtak mindenről mindent. :, Hát még az egyetemisták;:: Emlékszel, megmondtam én már a bizonyos értelmiségi határozatkor, hogy baj lesz abból, ha különleges helyzetet teremtünk számukra. — így beszélt a reményeiben megcsalt ember. így áll-e valójában a helyzet, igaza van-e barátunknak: az értelmiség lenne a nemzet tragédiájának okozója? — döbbenek a vád rendkívül súlyosságára. Ha a dolgok felszínén járunk, ha csupán a felületi jelenségeket nézzük, ha mellőzzük a józan ész mérlegelő kritikáját és a szenvedélyeknek adunk szabad folyást, elhamarkodottan torz képet festünk a történtekről. R endkívül bonyolult a helyzet: Az értelmiség nem homogén erő, nem osztály — nem olyan erő, amelynek a társadalom különböző dolgozó osztályaitól, rétegeitől alapjában eltérő érdekei vannak. Az értelmiség a társadalom csaknem minden rétegéből, csoportjából tevődik össze. Ez a körülmény szüli, hogy ideológiailag is a legkülönbözőbb nézeteket vallják. — Igen ám, de a munkáshatalom évei alatt az értelmiség egész új hadserege nevelődött a szocializmus iskoláiban — mondhatná bárki. De nézzük csak. Az élet különböző területein dolgozó vezető értelmiségiek döntő többségükben — legyenek akár párttagok is — a múlt iskoláit járták meg: polgári nevelést kaptak. Ezek az értelmiségiek helyzeti előnyben voltak a szocializmus neveltjeivel. Egyrészt idősebb korukkal járó nagyobb tapasztalat, másrészt arévén — különösen az ideológiai területeken —, hogy az új iskolát járt értelmiségiek az elmúlt évek dogmatikus „tudományát“ kapták és az élet effajta tudományosság cáfolatát adta és így történhetett, hogy az értelmiség elvesztette szakmája tudományosságába, sőt nem ritkán a szocializmusba vetett hitét is. Bár a régi értelmiség tett lépéseket előre a szocializmus felé, mégsem mondhatjuk — az elmúlt évek dogmatikus, szektás értelmiségi politikája folytán teljesen érthetően —, hogy szocialista, kommunista értelmiségünk lenne. Megálltak valahol félúton. És az új értelmiség, be kell látnunk, nagyon sokszor nem hogy pozitív alakítója lett volna e nagy átformálásnak, hanem maga is gyakran a régihez, a polgárihoz vált hasonlóvá. Ezek az elvi momentumok magyarázzák az értelmiség magatartását? Természetesen nemcsak erről van szó. Rendkívül széles körben váltott ki visszatetszést nemzeti múltúnk, nemzeti történelmünk egyoldalú, a napi politikai szükségleteknek megfelelő, az antileninisla vezetést igazoló, támogató feldolgozása. A nem forradalmi, demokratikus hagyományaink szűkkeblű felkutatása sok tehetséges értelmiségit taszított el a szocializmus ügyétől. Apácai Csere Jánosról nevezetük el vezető pedagógiai főiskolánkat —, de a korában rendkívül széles körben ható munkásságát csak szűk körben ismerik. Sokáig nem volt illő Széchenyiről még csak beszélni sem. Orvosainkat arról igyekeztünk „megagitálni’1, hogy a „szocialista" orvostudomány magasabbrendű a „kapitalista” orvostudománynál —. de szükségleteik kielégítéséről, lakás- problémáik megoldásáról már megfeledkeztünk. — Ezért betöltetlen 22 orvosi állás a megyében. A műszaki értelmiséggel szemben azon fáradoztunk, hogy az imperializmus rothadó voltát kimutassuk, a technikai zsákutcát mindenképpen igazoljuk —, de a nyugati műszaki folyóiratok másról tanúskodtak. E zek a tények hát? Ezek is.:; Az anyagi megbecsülés nagyon lényeges, de az ember mást is igényel. Egyebek között azt is, hogy felnőtt emberként beszéljenek vele. Az őszinteség, a bizalom úgy kell az embernek, mint a levegő. Ezek azok a tények, amelyek az értelmiség forradalmas magatartását igazolják? Nem szándékom az igazolás, még csak a magyarázás sem. Beszélnünk kell a nemzet egészét érintő problémáról. Meggyőződéssel állítom: az értelmiség döntő többségének ellenére fajultak el az októberi események és ezeket igen fájdalmasnak tartják, Mit is akart tulajdonképpen az értelmiség? Olyan illúziókat táplált, hogy szuverénitásunkat megtartva „semlegességet“ harcolunk ki és nem az internacionalizmus, hanem a nemzeti szocializmus alapján rendezzük be életünket. Egyelőre amolyan Nagy Imre fajta kom. munistákkal..: Milyen választ adott erre a naív elképzelésre az idő, az egyáltalán nem szentimentális történelem? Nem „sztálinista dogmatizmus”, hanem millió és millió ténnyel igazolt valóság: csak két út lehetséges: szocialista és kapitalista út. Aki harmadik, közbülső utat keres, az tragédiába sodródik. Sajnos az értelmiség és épp leghangosabb csoportja hitt ebben a harmadik útban. Nagy árat fizettünk érte. de az, hogy szegényebbek lettünk egy hazug reménnyel, nagy tanulság. És nemcsak számunkra.;; E cikk természetesen csak a probléma ,felvetésének“ igényével íródhatott, de mégis engedtessék meg, hogy az elmondottakból egyetlen tanulságot levonhassunk — talán általános érvényűén: a munkásosztály, a munkásosztály és pártja vezetése nélkül az értelmiség önálló politikai kezdeményezése, üyen, a társadalom egészét érintő kezdeményezése rendkívül veszedelmes vállalkozás. Egyetlen marxista párt sem mondhat le a polgári nézetek bírálatáról — természetesen a mi pártunk sem. Azt jelenti-e ez. hogy az értelmiség bizonyos részével szemben a kritika fegyverét helyezi előtérbe, s a nézeteinkben eltérő, a szétválasztó momentumokat hangsúlyozzuk? Nem erről van szó. Az elvtársi bírálat fenntartása mellett a bennünket összekötő szálakat kell megkeresnünk és úgy kell formálnunk ezt, hogy soha ne vezessen tragikus konfliktusokhoz. TVTegtisztult, illetve tisztuló szocialista demokráciánkban roppant feladat — és tegyük hozzá — roppant felelősség hárul az értelmiségre. A munkásosztály, a dolgozó parasztság minden együttes erőfeszítése ellenére sem építheti fel új, szabad társadalmát — az egyéniség teljes kibontakoztatásának szocialista rendjét. A münkásosztály és a dolgozó parasztság csak az értelmiséggel együtt képes nagy történelmi küldetésének eleget tenni. (Túrái L.) Akinek inge, vegye magára... Szappanért megyek a Háztartási és az Illatszer boltba, — Sajnos, kérem, nincsen semmiféle mosdó- és mosószerünk — válaszolják lesújtó arccal a kiszolgálók. Kifelé tartok és látom, hogy jön egy csinos, szép arcú kislány. Az ő elbűvölő két szép szeme mégis tud rimánk odúi valamicskét, a „nincsből" is, egy kis piperét, mosószappant, mosóport, sőt a mosolygós árus még a szappanpelyhet is felkínálja neki. I „...S MIBŐL KÉSZÜL A MELEG BOR?" Hidegre fordult az idő. Az emberek fázósan sietnek az utcákon, s bizony jólesik betérni egy-egy vendéglőbe — kis melegítőért. Igen ám, de ez nem olyan könnyű ... Vagy pálinkát iszik a hidegtől reszkető, amely büdösebb, mint erősebb — vagy meleg bort. Hideg bort — mert van, cici inkább ezt inna — nagyon ritkán Kapni! Miért? Nem vagyunk rosszmájnak, de hát azzal minden vendéglőben jobban lehet „kijönni". Ha pedig valaki arra szánja el magát, hogy megkérdezze: miből készítik a salgótarjáni vendéglőkben a meleg bort? — zavart magyarázkodás, vállvonogatás a válasz. Bizonyosan alapos okuk van rá! Bor van elegendő. Helyes lenne, ha az illetékesek erélyes kézzel s minél előbb véget vetnének ennék a nagyon is átlátszó manipulációnak! KOMMUNISTA MARADT 77egyszerű, szerény ember J-j Bárány elvtárs, a lu- dányhalászi szociális otthon vezetője. Az otthon ellátottjai és dolgozói megbecsülik és szeretik ezért. Bárány elvtárs is — mint annyian mások ebben az országban — végigélte az eseményeket minden rémségével, visszataszító cselekedeteivel. Az ellenforradalom szele eljutott Ludány halásziba is. Hiába környékezték meg őt az ellenforradalom ludány- halászi ügynökei, hiába fenyegették és ijesztgették éjjel-nappal, Bárány elvtárs helyt állt a maga kommunista állhatatosságával. Pedig igen sokan zaklatták őt a közelmúltban, sokan vádaskodtak ellené. Fúrták jobbról, fúrták balról különböző okok miatt. Nem vesztette el munkakedvét, bár erről akikor kissé szomorúan beszélt. „Majd a párt igazságot tesz" — mondta és a párt meg is találta akkor is az igazságot. Öelőtte sem — mint a legtöbb ember előtt — nem volt tiszta teljesen az októberi és novemberi események jellege. De azt tudta, hogy olyan „forradalom“, amely a vörös zászlót elégeti, amely kommunistaelle- nes jelszavakat hangoztat, a munkásosztály és a dolgozó parasztság számára csak mégalázást, nyomort és a föld visszavételét jelentheti. Proletár ösztöne megmutatta a helyes utat, azt az utat, amin a Fejesek, a Péterék, a Kovács Jánosok és a Kurucnék nem tudtak haladni, mert letévedtek erről az ellenforradalom mocsarába’ akarva, vagy akaratlanul. No de erről majd máskor. ll/fár itt is — mint más m községekben — sütötték a pecsenyéjükét a dolgozó nép árulói. Elzavarták Juhász elvtársnőt és családját. Fejeséket a faluból zuhogó esőben tessékelték ki, ugyanígy Beviz Tiboré- kat is. Nem nézték Juhász- né apró gyermekeit, akik összekuporodva húzódtak össze anyjuk mellett a bútorszállító kocsiban és kapkodták kicsiny fejeiket a záporozó hideg novemberi esőtől. Előző nap Juhászáét megfenyegették, hogy ha két gyermekét nem keresz- teltéti meg, meglátja a következményeit. A megvesztett asszony megtette. Mit is tehetett volna annyi harag és gyűlölet láttán, ami az egyes ellenforradalmi és félrevezetett emberek szeméből feléje sugárzott. Megtette, pedig éz felfogásával,' elvével ellenkezett és a harag könnyei a félelem könnyeivel összekeveredve folytak az arcán a szertartás végeztekor, hogy még a pap is megsajnálta. Nem magát féltette, hanem kicsinyéit és ezért nem ítélheti el senki őt. a mikor Juhászék, Beviz zí Tiborék és Takács párttitkár már nem volt a faluban, Fejes, e politikai kaméleon büszkén jelentette ki a falu kocsmájában: „Ellenségeinket eltüntettem", Ilyen körülmények 'között tették fel a kérdést Bárány elvtársnak: „Hajlandó-e lemondani a szociális otthon vezetői funkciójáról és hajlandó-e megkeresztelni gyermekeit, vagy sem?" Bárány elvtárs hajthatatlan maradt. A fenyegetések dacára nem távozott állásából és hű maradt elveihez, tudta mi a kötelessége. Nem vitte keresztvíz alá gyermekeit, hiába fenyegették. Tudta, hogy ha ebben a kérdésben enged, akkor más fontosabb kérdésekben sem tud helytállni állhatatosan. Nem is ez volt a fő kérdés Ludányhalásziban sem. A vallás magánügy. Lu- dányhalászi népét Fejesék a vallásra való hivatkozással próbálták megnyerni aljas terveik számára. Ki akarták tenni a szociális otthonból Bárány elvtársat és céljaik érdekében kihasználták a tömeg vallásosságát. Persze hiába a fenyegetés. Bárány elvtárs maradt. Maradt, mert szeretik őt az otthon ellátottjai, alkalmazottjai és a falu becsületes dolgozói, akiknek becsületére válik, hogy a nehéz időkben is kitartottak mellette. Ma már felvirradt Ludányhalásziban is. A falu kezdi visszanyerni a régi, de sók tekintetben új képét, nyugalmát. Az üldöztetésnek most már nincs kitéve senki és a sérelmeket köz- megelégedésre orvosolják.nárány elvtárs kommu-*•' nista maradt. Olyan kommunista, akit a múltban nemegyszer rágalmaztak, kikezdték, most megmutatta: helyt tud állni, becsületes, kommunista bátorsággal. És mi is azt mondjuk, hogy „minden szónál ékesebben beszél a tett.” G. L. Salgótarján, 1957. január 12, szombat este fél ki- O lene. A város utcáin munkába igyekvő dolgozók haladnak szapora léptekkel üzemeik felé. Apró pelyhekben kezd esni a hő. Autóduda hangja zavarja meg a csendet. Hozzák a vidéki dolgozókat munkahelyükre. Az üzletek már rég zárva vannak, nem látni ácsorgó, beszélgető csoportot, vagy mulatságba igyekvő fiatalokat. Csend van mindenütt, a város lakói nyugovóra tértek, nyugalomban, békességben. Hull a hó és lehet, hogy reggelre fehér ruhába öltözik minden, a gyermekek nagy örömére. A távolabbról jövő dolgozók kabátja lassan fehér színűvé válik. így néz ki a város este 9 óraikor, miközben mintegy nagy család készül pihenni. „Nógrád az első.. A gépkocsi sebesen suhan tova. Még csak néhány perc telt el azóta, hogy a Vízválasztói Erőmű mellett járt s mégis már oly messzinek tűnik a Rónabányára vezető szerpen- tinútról visszapillantva. De már fent vagyunk Rónabányán. A bányatelep ablakaiból sárgás fény szűrődik az út felé és bent a házban munkába készül az apa. Mire gondolatban idáig ér az ember, a gépkocsi tovahaladt, még néhány pillanat és hirtelen fékezve megáll Rónabányán a főtáró előtt. Az idő 10 óra lehet és egymás után bukkannak fel a szénnel megrakott csillék a föld gyomrából. A korongőr idős bácsi, aki már megette kenyere javát. Szívével leikével itt van a bányánál. Büszkén mondja — Nógrád az első, mi termeljük a legtöbb szenet az országban. A palaválogatók is ezt mondják, azaz valamivel többet. Tisztábban termelnek, nincs annyi pala egy csille szénben, mint azelőtt. S közben a csillék jönnek gyorsan, egymás után. A külszíni felvigyázóval beszélgetünk. — Nincs minden rendben — mondja. — Mőst a délutános műszakban is hat embert kellett elvenni szénmunkahelyről, mert kevés volt a szállító és ez így megy napok óta. Ez nem egészen érthető. Eddig úgy tudtuk, hogy az üzemnél létszámfelesleg van. A bérezésről is érdeklődünk a szállítóktól. Idős bácsi beszél, rokkant vájár. Elmondja, hogy műszakonként 38 forintot keres. Ez bizony nem jól van, hiszen az új bérezési forma még a szállítóknak is magasabb bért biztosít. Jó lenne, ha az üzemvezetőség többet törődne a rokkant vájárokkal. Közben megérkeznek a vidéki dolgozók gépkocsijaikon, Ceredből, Pogonyból. Az eddig üres felolvasó megtelik. A bányászok beszélgetnek. Egykét megjegyzés hallatszik a decemberi keresetről, de egy másik letromfolja: „Mit akarsz, hiszen nem is dolgoztál!” Majd az új bérezésről beszélgetnek. Bizony nem a legjobban vélekednek róla. Igaz, nem csoda, hisz alig ismerik. Aztán egy középtermetű vájár fordul fe- lém. — Azt írják már meg, miért kell nekünk olyan korán jönni munkába. Még csak negyed tizenegy és már látja, itt van az autó. Bizony, ez nem a legjobban van így. ideje lenne orvosolni a dolgot. Majd folyik a beszéd tovább. Panaszkodnak, hogy a járandósági munkaruháért Salgóra kell menni. A vitatkozásnak akkor szakad vége, amikor az aknász megkezdi a névsorolvasást és megindulnak a bányába. A bánya mélyén problémáikat felejtve dolgoznak és ezen a napon is 622,2 tonna szenet termeltek. A rónai bányászok tudják, mit vár tőlük az ország, bár szeretnék, ha többet foglalkoznának bajaikkal, Bányaszakadás — és rémhír S az autó tovahalad. Margit- tárón vagyunk. Torják Gusztáv körletvezetővel találkozunk, aki Ferenc lejtaknába igyekszik. Bizony, nehéz most a helyzetük. A bányában szakadás volt és az ott dolgozók jelentős részét más bányába kellett elhelyezni. Az idő fél egy felé jár. Az V. Margit- lejtaknába indulunk. Nem sok csapat dolgozik már itt. A bánya lefejtés alatt van. A munka folyik s a lejt alatt gyűlnek a tele csillék. A bal alapközién fiatal bányász fordítja ki a telecsillét a köziére, majd érdeklődik: — Mi volt Salgótarjánban délután? Bizony nem tudván, miről van szó, meghallgatjuk, mit tud. Elmondja, hogy délután a városban valamiféle összeütközés volt. Érdekessége pedig az, hogy ilyesmi egyáltalán nem volt Salgótarjánban. Bár a hír célja érthető. Valamivel — hogy mi az, vagy igaz-e, nem fontos — zavart kelteni a bányászok sorai között. Ez azonban nem sikerült. Annak dacára, hogy Ferenc lejtősben szakadás van, az üzem dolgozói vasárnap reggelre mégis 829,1 tonna szenet termeltek, annyit, mint az előző napokon. „Majd meglátjuk.. A kazári bányaüzemhez indulunk tovább. A hó egyre esik, s már fehér minden, amerre a szem ellát. Tőkés II. lejtaknába megyünk. Alig haladtunk a lejtaknából pár méterre, máris telefon előz meg. A szállítók jeleznek. — „Vigyázzatok lent, a bányába idegenek mennek.“ Úgy, hogy nem csoda, mire leértünk, már az egész bánya tudott jövetelünkről s elindult a hír a munkahelyekre, ahol megkezdődött a találgatás. — Hátha azért jönnek, hogy leállítsák a munkát — folyik a szóbeszéd. — Azt pedig nem engedjük! A találgatásnak hamar végeszakad. Ismerős tűnik fel a szállítóvágat felől, Kazinczi b. László Kossuth- díjas vájár. Egy nagy fejtésen dolgozik, ő a csapatvezető. — Hány ember van csapatában?
