Nógrádi Népújság. 1957. január (2. évfolyam. 1-8. szám)

1957-01-06 / 1. szám

1957. január 6. NÓGRÁDI Népújság 5 Milyen egyszerű volna csu­pán tudomásul venni: volt egy ^ t nagy magyar dráma, melynek clik a fotelben és riadtan néz HAZATÉRT aktusai velőkig ható könnyes fájdalmat okoztak. De ez már elmúlt, a könny felszáradt és kész. Az élet nagy kereke-to­vagördült és feledtet mindent. Milyen egyszerű is lenne ez így. De sajnos, nem ilyen egy­szerű. Mert figyeljünk csak! Öt ember ül a szobában. Két szülő, középkorúak. Az elmúlt egy hónap nagyon megtörte őket. Olyan fáradt a tekinte­tük. Szemük még ég a sok könnytől. Két fiú, az egyik ti­zenkét év körüli, szőke és nyug­talan. Tele pajkos mosollyal. Tekintete hol ide, hol oda pat­tog. A másik, a tizennyolc éves barna, hullámoshajú és komor. Idegesen szívja a cigarettát. Egy-egy mély szippantásnál emeli fel a fejét. Haragos a tekintete, de arca így is meg­nyerő. Pedig rajta van egy hó­nap megpróbáltatásának min­den izgalma. Az ötödik, az ide­gen, a riporter. Nehéz a beszélgetés. A szó hideg, szaggatott és bántóan kong. A tekintetek sokkal töb­bet mondanak. A kisebbik gye­rek nem is bírja a feszültséget. Izeg-mozog, majd felugrik: ■„Megyek ródlizni” és rohan. Az ajtóból csókot dob a kály­ha mellett kuporgó anyjának. Mintha egy napsugár cikázna át szobába. A válasz egy lágy mosoly és egy pillanatra fel­enged a feszültség. Majd ismét kimért szavak. Az idegen kotorász zsebében. Papírt, ceruzát vesz elő. Je­a gyerekre, aki felfigyelt a pa­pír zörgésére és fél útón meg­áll a cigarettát tartó keze. Ar­cát hirtelen harag színesíti. A rökamé megreccsen alatta. — Énrólam ne tessék írni — tiltakozik. Az anya fájdalmasan sóhajt. Az apa tekintete megértést kér. Csend.'A gondolatok villám­gyorsan cikáznak. Valószínű, mindnégyüknél más kikötőt keres. A riporternél így: „Igaz, feltűnés nélkül mert el, úgy is jött vissza. Miért kerüljön mégis neve szenzációként nyomdafesték alá. Még fiatal, alig 13 éves. És nem is a név érdekes, a történet, amely nemcsak övé, hanem sokezer fiatalé. A ceruza, papír vissza­kerül a zsebbe. A íeszültség valamelyest fel­enged. . Már egy-egy halvány mosoly is melengeti a szót, amely végül megárad, mint ta­vaszi zápor. Elsőbb a szülők korholásnak szánt, de erőtlen, valójában gyengébb védelmet nyújtó. — Nyughatatlan vagy — így S.Z aps. — Majd megnyugszik. Jó fia lesz ő anyjának — válaszol a?, anyai szív, és meleg tekintet simogatja a gyereket. Aztán . tovább csörgedeznek a védel­met nyújtó halk szavak. — Csalódott. Nyáron is Bár­óikéra vitték őket, tömve ígé­retekkel. Jó fizetés, ellátás, Két hónapra rá visszatért, le­rongyolódva, bőrig soványod- va, néhány forinttal a zsebé­ben. A remény csalódássá lett. A gyerek hallgat, csak az immár ki tudná hányadik ci­garettát szívja. Az apa bizony­talanul megkozkáztat egy el­lenvetést. — Még akkor sem tele tetü- vel. A gyerek megint felkap­ja a fejét és hangja éles. — Ott azon mindenki át­esik ... Néma csend. A tekintetek a mintás szőnyegen futkosnak. A gyereket a hallgatás megza- varia és magyaráz. — Talán csoda ez? Annyi ember együtt. Szalmán. Nincs ott ágy feküdni... Viz mosa­kodni ... A ruha cl piszkoló­dik. — No és az asszonyok, lá­nyok — kockáztat az idegen egy halk kérdést. Vállrándítás, — Nincs ide­jük a mosásra. Nincs is gond­juk erre — az emlékezés meg- ráncolja a homlokát. — Egyik sír, a másik szerelmeskedik, a harmadik áíkozódik, a negye­dik sorba áll, ha enni akar..; Rövid szünet, mély szippantás a cigarettából. — A fiatalok, ha csinosak, jobban megvan­nak — kényszeredett mosoly- lval pír festi arcát. Az apa haragosan dörmög. — Kát ezért mentek ki? A ilú visszavág. — Ez csak átmenet. Szétvi­szik őket. Mindennap jön va­laki és válogat az emberek kö­zött ... — Hogyhogy válogat? — is­mét egy halk kérdés. munkaruha. Menni akart, hát menjen. Legjobb ruhájában gyezni akar. Az apa fészkelő-- küldtem, vadonatúj cipőben. — Végigmennek a lágeren. Kinek ki tetszik. Minket is egy herceg válogatott ki. Megvizs­gáltak, egészségesek va­gyunk-e. Van-e bennünk erő, van-e szakmánk. Százunkat vitt a birtokára. Itt voltunk két hétig. Nem csináltunk semmit. Főzögettünk magunk­nak. Babot... \ Lassan-lassan megindul be­lőle a szó. Hol halkan, hol han­gosabban. hol gördülékenyen, hol darabosan. — Ide jött értünk az ameri­kai is. Az elnök. Egy kicsit ku­tat emlékezetében. — Nixon. Igen, így hívták, Nixon. Szép autója volt. Egy óráig is beszélt velünk. Megkérdezte, mi a szakmánk. Engem is. Mond­tam, hogy én gyári munkás vagyok és bádogos. Azt mond­ta: „A fiatalokat beengedik Amerikába, ha van valami szakmájuk.” Akinek szakmája volt, félreál iiíották, voltunk vagy öivenen. Mi meg is kap­tuk rögtön az útlevelet. Aki­nek nem volt szakmája, annak ott kellett maradni a herceg­nél. Cselédnek. Szántani, vágy állatot gondozni. Már másnap indultunk volna. De én haza­jöttem ... Többen is hazajöt­tünk. Itthon, jobb. Hazajönnek a többiek is — és elhallgatott. — Édes fiam... Édes fiam... — sóhajtott az anya. A fiú hirtetón felállt, tipe­gett, rágyújtott, aztán bejelen­tette: —- Elmegyek a moziba. — És ment. A szülők gondterhelten néz­tek utána. Áz anya halkan fel- sóbajtott. — Vajon megnyugszik-e...? Bobál Gyula Salgótarjánban állandóan javul a lakosság szénellátása. December 18-án 3.738 mázsa szén érkezett, január 2-án 3.036 mázsa. 700 mázsa szenet a közületek kaptak. Jelenleg 5 vagon szén áll a lakosság rendelkezésére. A legújabb intézkedés sze­rint megszüntették a Város- és Községgazdálkodási Miniszté­riumot. Eddig még nem jött intézkedés hogy mi lesz a Megyei Tanács Város- és Községgazdálkodási Osztályá­val. Valószínű itt is változások lesznek. • Megyénkben jelenleg 45—50 filmszínház működik. A film­színházak filmmel való ellá­tása január hónapban még az eddigi rendszer szerint tör­ténik. Februárban már a film­színházak önállóan fogják a filmeket beszerezni és egy hónapra már előre tudják a műsorokat. Salgótarjánban most tárgyalnak arról, hogy rövidesen bemutatják „Hyp- polit a lakáj” című filmet. Egyébként ezt a filmet Pásztó községben keskenyíilmben már bemutatták. Balassagyarmaton „A három asszony” című fil­met tűzik legközelebb mű­sorra. í * | Forgách-bányatelepen 31-én j délután klubdéiutánt rendezett I a kuitúrgárda. Itt beszélték meg, hogy milyen műsort fog­nak legközelebb színre vinni. Ösagárd községből arra tet­ték panaszt a dolgozók, hogy leállították az arra közlekedő buszjáratot. Az illetékesek az­zal indokolták a buszközleke­dés leállítását, hogy nincs meg a közbiztonság. A busz elé kézigránátot és boronát rak­nak. Ezért a megállapításért a lakosság széles mértékben til­takozni kezdett és elmondták, hogy a buszközlekedést azért állították le, mert az ősagárdi és a felsőpetényi fiatalok összeverekedtek. Az arra köz­lekedő busz vezetője pedig felsőpetényi volt és most félve az ősagárdi legényektől, nem mer a községen áthaladni. Remélhető a két község fiatal­jai megbékülnek. az ősagárdiak rövidesen közlekedhetnek az autóbuszom $ A tanácsoknál 1957. évben új iktatást vezetnek be. A mó­dosított ügykezelés lényege, hogy nem csoportok, hanem érkezési sorrendben vezetik be az ügydarabot. Megszüntetik a kartonokat és iktatókönyvet vezetnek be. Az új iktatási rendszer bevezetésére a salgó­tarjáni járási tanács 4-én tart eligazító értekezletet. C'ered községben nem ki­elégítő a közellátás. A lakos­Még nem késő közbelépni! Ma komoly gondot okoz a feloszló termelőszövetkezetek állami tulajdont képező állat- állományának elhelyezése. Az ezzel kapcsolatos vélemények különbözőek. Az állatorvosok, s az állat- tenyésztők többsége azért küzd. hogy az állatokat árusít­sák el a dolgozó parasztoknak és a, szövetkezetekből kilépő, embereknek. .Egyszóval: ...szét kell zülleszteni az össznépi tu­lajdont képező jószágállo­mányt, .A .másik nézet az előbbivel ellentétes. Meg kell' őrizni az állatállományt. Hogyan? Át kell adni az állami, s a cél­gazdaságoknak. A tenyésztés­re alkalmatlan egyedekel pe­dig az állatforgalmi vállalat értékesítse. E vállalat keretén belül a meglevő férőhelyek felhasználásával lefejötehe- nészetet lehetne létesíteni. Ugyanezt megtehetné a föld­művesszövetkezet '. és a tanács is- y Kemény vita után az utóbbi javaslat került megvalósítás- ra. Szakemberekből, s az ér­dekelt vállalatok képviselőiből bizottságokat alakítottak, mely bizottságok a fe’oszló szövet­kezetektől átveszik s a célgaz- daságokhoz diszponálják az ál­lam tulajdonát képező jószág­állományt. A javaslat megvalósítását kisebb-nagyobb problémák akadályozzák. Egyes gazdasá­gok tartózkodó álláspontra he­lyezkednek, más gazdaságok j viszont oly nagymennyiségű takarmányt követelnek az át­adandó állomány részére, amely takarmánymennyiség­gel kétszer annyi jószágot is át lehetne teleltetni. Egyes helyeken nincs lehe- ! .tőség «». Állattörzsek- egybeha­gy ására. Csak:, eladással lehet megoldani az állatok áttelelte- tését, megmentését. Egyes feloszló szövetkeze­tekben egy szálig széthordták a takarmányt. Takarmány nél­kül viszont egy gazdaság sem akarja átvenni a haszonálla­tokat. Igazig, mit etessenek a jószágokkal egész télen? Saj­nos ezt a káros jelenséget majdnem hogy általánosítani lehet a -felosztó szövetkezetek­re. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél — tartja a közmondás. Az olyan szelet, amely szétfújja a szükséges takarmányt meg lehet állíta­ni, meg lehet fékezni. Lehet, hogy az a bizonyos szél is azért fúj. hogy takarmány hiá­nyában szét lehessen zü’lesz- teni az állam tulajdonát ké­pező állattörzseket. Még nem késő közbelépni, még nem késő betömni azt a nyílást, ahonnét ez a bizonyos szél fűi! A munkánk megbecsülését kérjük... „Öh, ha a sziveket megren- \ tíítené a hangom!” — kiáltott, a költő megértést keresve a2 j emberek felé. Hányszor kell1 még nekünk is ezt kiáltani, i hányszor? Miért nem halljátok ’ meg végre emberek? Hozzátok ; kiáltunk! Hozzátok akik épper, i azért harcoltok, hogy mindenki j becsülje meg munkátokat.: Nincs csúnyább dolog a meg j nem értésnél, a munka lebecsü­lésénél. De erről nektek nem ] kell beszélni, hiszen ezt ti már! sokat tapasztaltátok. Felelje-; tek: megkövetelhetjük-e mi magunknak a megbecsülést? A munkánkról van szó. A mun­kánk megbecsülését kérjük, de ezt már olyan régóta! Olyan régóta kiáltunk felétek: Embe­rek! Mi is csak akkor tudunk dolgozni, ha nekünk is meg­adjátok azt a megbecsülést, amit magatoknak megkívántok. De ti nem halljátok, nem akarjátok meghallani. A mi munkaterületünk: az üzemek, bányák, a falvak, szóval a nép. De lehet-e úgy dolgozni, ha be­zárják előttünk a gyárak ka­puit, ha félvállról, szivarral a szájában felénk dobja a por­tás, hagy „nem lehet bemen­ni”, ha a munkásvezetők azt látják.. az újságíróban, ami rossz, ami nem az övé? De régi ügy már ez és meddig ‘.art még! Milyen kevés amit ké­rünk, szégyen beszélni róla. Olyan természetesnek kéne lenni már, hogy minden ajtó kinyílik előttünk, mindenki bi­zalommal fogad.A legkevesebb és a legszükségesebb; hogy dol­gozni tudjunk. nincs meg és nincs meg! Hogy kívánhat­játok akkor, begy ió legyen az újság, hogy akarjátok olvasni a ti véleményeteket, amikor rom mehetünk közétek? Érzi- tek-e, hogy mit kérünk? É-rzi- tek-e. hogy mennyire nem len­ne szabad ezt kérni? Érzitek-c, hogy szégyenkezni kel! mind­nyájunknak? Nemcsak ne­künk, újságíróknak, hanem nektek, újsággolvasóknak is. Nem jó van ez így. Ha vala­kinek nem becsülik a munká­ját, az bizony nem nagy kedv­vel dolgozik. Az olyan munká­val aztán nem is nagyon lehet dicsekedni. Ez mindenütt így van, nálunk is. Bizonyára nem most olvas­tok először ilyen hangú cik­ket. Sokan megírták már és még sokan meg fogják írni. Lesz-e eredménye? Lesz! Egy­szer meg kell hallani és érteni mindenkinek, hogy az újság­írónak tér kell! Nagy tér! Sza­badon kell mozognia minde­nütt. Ne lehessen megkötni se­hol semmivel. Ne jelentsen akadályt egy párnázott ajtó, mert akkor ott valamit takar­gatnak. Nőm akarunk talál- kcr-.i merev, fcürokrs'a k£ar cokkal, mert az minket is fa­gyossá ‘esz. Nem akarunk ta­lálkozni minden miatt enge­délyéit; küldözgető embe­rekkel, mert ezek nem bíznak bennünk. Nem aka­runk nagyhangú, flegma emberekkel találkőznl, mert azok nem mondanak iga­zat. Nem akarunk látni olyan íróasztalhoz nőtt embereket, akiknek éppen akkor nincs idejük velünk beszélgetni, mert- ezek mátok dolgainak elintézésére sem érnek rá. Olyan emberekkel akarunk ta­lálkozni, akik szívesen fogad­nak, bíznak bennünk, őszin­tén. Csak ezt kérjük: legyenek emberek. Nagyon nehéz ezt megtenni? Sok amit kérünk? Gondolkozzatok majd egy ‘ki­csit. Csak azt kívánjuk, amit minden ember megkövetel: a munkánk megbecsülését. j ság nem kap lisztet, sót, élesz­tőt és paprikát, jelenti a köz­ségi tanács végrehajtó bizott­sága. * Etes községben zavartalan a lakosság ellátása. Mindenfelé cikkíéleségböl megfelelő meny- nyiség áll a lakosság rendel­kezésére. A községben meg-* szűnt a lisztért való sorbán- állás. Etes községbe.’ •* el- mú’t napokban a községi ta­nács végrehajtó bizottsága ülést tartott. Megtárgyalták a község beruházására adott 35 ezer forint hová fordítását. * Karancsberényben a községi tanács végrehajtó bizottsága és a legeltetési bizottsága meg­tárgyalta egy bid megépítését. A munkához hozzákezdtek. * Karaneslapujtő községben az egészségügyi ház udvarán levő kú-tban nem volt víz. Ennek következtében hasznavehetet­lenné vált az ottlevő községi fürdő is. A község 4 ezer fo­rintot kapott, és ebből aá összegből megoldották, hogy az egészségügyi házzal szemben- levő kútból átvezessék a vizet a kiapadt kútba. Ezzel meg­oldják a községi fürdő problé­máját is. leszállítok a bányába Egy dfeialőtt a munkásfelvételi irodán „Dolgozók! Nem akarhatjátok ipari üzemeink tönkreme- nését. Éppen ezért kérünk benneteket, hogy álljatok be ti is a széncsaták hőseinek sorába“ -— mondja a Nógrádi Szénbá­nyászati Tröszt toborzási felhívásában e szöveg. S minderre azért van szükség, hogy a hiányzó 2500 bányászt pótolni tud­ják. A toborzás december 15-én indult és december 31-ig már 492 dolgozó választotta hivatásul a bányász-szakmát. A fel­vétel a tröszt muríkásf elvételt irodáján történik Salgótarján­ban. Naponta 20—25 dolgozó jelentkezik itt a bányaüzemekbe. December 28-án, 8 óra után. mintegv 15 dolgozó szorongott az irodában. A jelentkezők között van Juhász István adatok száma szaporodik Ju­hász. István beszélni kezd. — Már régen gondoltam ar­ra. hogy bányába menjek, de a mester, Tőkés Ferenc nem engedett. Szerencsére most beteg, így nem volt, aki visz­— Nincs mitől félnem. Ha nem is ismerem személyesen a bányát, annál többet hal­lottam már róla. Rokonaim je­lentős része bányász. Jobb lesz ott nekem. Igaz, azt sze­retném. ha két barátommal, Csábi Pállal és Majer Ferenc­cel egy helyre kerülnénk. Nem sajnálom a gyárat. — Menjen el az orvoshoz — hangzik tovább, s fehér papír­lapot nyújtanak kezébe, s máris a következő íelentkező- re kerül sor. Godo József Balázs is, aki most Karancsaljáiől jött be. hogy az ünnep utón az új évben már bányász le­gyen. — Előző munkahelye? — hangzik a kérdés. — Salgótarjáni Acéláru­gyár. Miközben a papíron az szatartott volna. Két falumbe­li, akivei a gyárban együtt dolgoztam, már két hete eljött a f>yárból és Kányáson dol­gozik. A bánya azonban nehéz, ve­szélyekkel tele. vajon nem-e fél Juhász István a föld alá menni? .— Szakképzettsége? — Vájár — majd csendesen mondja tovább. — 16 éves ko­romtól dolgoztam a bányában. 1928-tól. Voltam Ságújfalun s utána Kányáson. Két érvel ezelőtt hagytam ott az üzemet és azóta otthon, a mezőgazda­ságban dolgoztam, de hát csak nem tudtam elfelejteni a bá­nyát. Hallottam én is, hogy bányász kell. Ezért jöttem most felvételre. Hiába, a szí­vem csali a bányához húz. Zsíros József — Szakképzettsége? — Vájár és lőmester. Bányász volt Zsíros József is. Miért jön most vissza is­mét a bányába? — A múlt év júniusában a Megyei Gépállomási Igazgató­ság kikért a bányából. Trakto­ros voltam a karancskeszi gépállomáson. Most azonban már nem maradok ott tovább. Tizenöt évet dolgoztam a bá­nyában. Ismét visszamegyek. Tudom, most jobb lesz, i..mt azelőtt. Jobb a kereset, látom, hogy megbecsülik a bányászo­kat. Tudom én is. hol van a helyem. A másik asztalnál türelmet­lenül várják felvételüket idős báesikák. — Neve? — Bakos Kőházi László — Szakképzettsége? — Vájár. Bizony, nem ifjú vájár, ta­lán már nyugdíjas is. — 55 éves vagyok. 1943-ban mentem nyugdíjba és azóta otthon dolgozgattam a falu­ban. Voltam kocsis, útépítő, de hiába, egyik sem volt az én szakmám. Bányász va­gyok én s úgy gondolom, az én helyem most a bán ában van. Igaz, nem vagyok már íiatal. de fenntartásnál még eldolgozgatok. Az adatgyűjtés folyik to­vább, az asztal előtt ismét idős bácsika áll. — Neve? Kecskés Sándor — Szakképzettsége? — Vájár. Dorogházáról jött ő is Ba­kos K. Lászlóval. — Én is 1943-tól vagyok nyugdíjas. Azóta igaz a fatele­pen dolgoztam Ménkesen 1956. januárig. Most, hogy hallottam, hívják a nyugdíja­sokat, ismét munkára jelent­kezem. Az a tervem, hogy együtt legyünk a fenntartás­nál Bakos Lászlóval. S ki tudná felsorolni azo­kat, akik most bányászok akarnak lenni. Reméljük, rö­vid idő múlva nem lesz lét­számhiány a bányákban s le­hetővé válik a szén-termelés növelése. Befejezésül még szeretnénk felhívni a tröszt figyelmét, hogy fordítson nagyobb gondot a munkást elv ételi irodára. Sajnos, ott nem olvasható sem az, hogy mit keres a bányász, sem az,.hogy milyen juttatásban részesül. Az is nagyon jó lenne, ha egy kis üvegszekrénybe megmutatnák, mit kap min. den dolgozó munkábalépésekor. Úgy gondoljuk, mindez meg­érné azt a kis fáradságot. — TOB —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents