Nógrád Népe. 1956. november (1. évfolyam. 2-4. szám) / Új Úton. 1956. november (1. évfolyam. 1-4. szám) / Nógrádi Népújság. 1956. november (1. évfolyam. 1-4. szám)

1956-11-30 / 4. szám

1956. november 30. NÓGRÁDI NÉPtJJSÁG 3 II párt újjászervezéséért Hogyan tovább? — me­gyénkben nem egy szájból hallani ezt a kérdést A becsületes emberek több­sége magukénak vallják a le­nini elveket — aggódva figye­lik a huzavonát, amely a párt újjászervezésében tapasztal­ható. A rádió és a sajtó többször foglalkozott a Szocialista Mun­káspárt (MSZMP) szervezésé­vel a megyei és járási ideigle­nes intézőbizottságok felada­taival. Az idő egyre sürget. Hazánk több száz sebből vér­zik. A vérző sebek orvoslásá­nak pedig csak egy a gyógy­szere: mielőbb induljon meg rendes medrében a gazdasági, a kulturális és a politikai élet. Igen, ez kell ahhoz, hogy gazdaságilag újra megerősöd­jünk és tovább fejlődhessünk. S hogy a talpraállás, majd a fejlődés útja igazi út, a szocializmus útja legyen, ezért már komoly felelősség terheli a most alakuló marxi-lenini elvek alapján működő Szoci­alista Munkáspártot. Nem lesz könnyű feladat a régitől elté­rő, teljesen új vezetési módszert kialakítani, amely­nek lényege az, hogy a pa­rancsolgatás helyébe válóban a meggyőző, felvilágosító szó kerüljön. Az igazán nyílt, őszinte, meggyőző, felvilágosító sza­vakra talán sohasem volt na­gyobb szükség, mint éppen ma. Igen ma, amikor országunk súlyos politikai, gazdasági helyzetet él át és rosszakarói hazug szavakkal félrevezetve terrorral megfélemlítve a dol­gozókat sztrájkra buzdítják, illetve késztetik. Nem törőd­nek azzal sem. hogy egyene­sen az infláció felé sodorják az országot. Ezek a tények sürgetik a párt úi iászervezését, illetve az MSZMP megalakítását. Ép­pen ezért, ahová a megyei, illetve járási SZMP ideiglenes intézőbizottságainak tagjai még el nem jutottak, már ott is haladéktalanul kezdjék meg a munkát! Legiobb módszer a megindu­láshoz. ha a régi alapszervi pártvezetőségek a népszerű párttagokból alakítanak a he­lyi viszonyoknak megfelelően egy három, öt, hé‘ tagú ideig­lenes intéző bizottságot. Eb­ben a bizottságban a nép bi­zalmát élvező régi pártveze- tőségi tagok is résztvehetnek. Legfontosabb, hogy megalaku­lásuk után azonnal lássanak munkához, szervezzék az új párt tagjait. Sokan kérdezhetnék: mi le­gyen a Dártonkívüliekkel, vagy azokkal, akilk eddig más pártnak voltak tagjai és sze­retnének belépni az MSZMP- be Ezek a jövőben is írásban kérhetik felvételüket és tag­gyűlés dönt felvételük ügyé­ben. Alaposan meg kell néz­nünk. kit vessünk fel a párt tagjává hogy megszilárduljon a korábban már annyira meg­tépázott párt élcsapat jellege. A járási és községi ideigle­nes intézőbizottságok ezen is meretek birtokában végezzék munkájukat, soha sem_ feled­jék, hogy jó részt az ő mun­kájuktól függ, párt életre kel­jen és mint politikai erő ha­zánk politikai, gazdasági éle­tének normalizálásáért, a fel- világosító szó erejével tevé­kenykedhessék. Irányelvek a Magyar Szocialista Munkáspártban való tagfelvétel módjáról i. Az MSZMP Intéző Bizott­sága a pártkongresszuson el­fogadásra kerülő új szervezeti szabályzat megalkotásáig ideiglenesen a következő irányelveket szabja meg a ta­gok felvételének módjára: 1. Az MSZMP marxista- le­ninista párt, a tagok felvéte­lénél érvényesíti Lenin taní­tásait. AZ MSZMP-nek tagjai csak azok lehetnek, akik el­fogadják a párt politikáját, megvalósítják a párt határo­zatait, részt vesznek valamely alapszervezet munkájában, tagsági díjat fizetnek. Tagok csak 18. életévüket betöltöt­ték lehetnek. 2. Az MSZMP elsősorban a munkásosztály pártja. Soraiba felveszi a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség leg­jobbjait, akik demokráciát és szocializmust akarnak, mind­azokat, akik egyenjogúságon alapuló testvéri barátságot akarnak a szocialista orszá­gokkal, a világ összes népei­vel. A párt tagjai sorába lép­hetnek mindazok, akik a füg­getlen, szabad és szocialista Magyarországért küzdenek. 3. Az MSZMP elsősorban a volt MDP-tagokra és szer­vezetekre építi munkáját. A pártba kívánja tömöríteni a régi szervezett munkásokat, azokat a párthfi MDP-tago- kat, akik a nehéz napokban szilárdan a párt mellett áll­tak. 4. Mindazokat, akik nem voltak az MDP tagjai és tag­felvételre jelentkeznek az MSZMP-be, két ajánlás ese­tén egyéni kérelem és elbírá­lás alapján sürgősen fel kell venni. 5. A volt MDP-tagoknak az az MSZMP-be való felvéte­lével kapcsolatban viszont le­szögeztük, hogy nem vehetők fel azok: a) Akiket az Ideiglenes Köz­ponti Bizottság intéző- bizottsága a Rákosi­klikk uralmának idején elkö­vetett súlyos politikai hibák miatt nem tart a párttagság­ra méltónak. b) Akik a Rákosi-féle poli­tikai vezetés idejében nép- és pártellenes bűntetteket kö­vettek el (becsületes, szó­kimondó kommunisták üldö­zése, letartóztatása, kínzása, a dolgozók megfélemlítése — általában a hatalommal való súlyos visszaélés.) c) Akik a fegyveres felke­lés részvevőiként kommunis­tákat, vagy más haladó em­bereket meggyilkoltak, vagy erre uszítottak — fosztogat­tak, spekuláltak, általában önkéntes terrorakciókban vet­tek részt. II. A tagok felvétele a követ­kező módon történjék: 1. A volt MDP-tagok átiga­zolását az MSZMP-be az alap- szervezet, alapszervezet híján a felsőbb pártszerv intéző bi­zottsága végzi. Az MDP tag­jai, akik átigazolásukat kérik, ideiglenes tagsági könyvüket az MDP tagsági könyv fel­mutatása alapján kapják meg. Kérdéses és vitás esetekben a párttagok kollektívája foglal­jon állást. 2. Mindaddig, amíg az MSZMP tagjai tagsági iga­zolványukat megkapják, a volt MDP tagok gyakorolhat­ják az MSZMP-ben párttag­sági jogaikat. (Kivételt képez­nek az 1/5. sz. alatt felsorol­tak. Az újonan jelentkező párt­tagok felvétele a következő módon történik: a) A belépni szándékozó „belépési nyilatkozatot” tölt ki. Az új nyomtatványok el­készüléséig írásban is kérheti felvételét, életrajzot Íratni nem szabad b) A kérelem felett az alap­szervezet kommunista kollek­tívája dönt. c) A felvételre jelentkezett, illetve a pártba felvett tagok listáját el kell juttatni a fel­sőbb pártszervhez. A felsőbb pártszervnek joga van kifo­gást emelni egyes kérelme­zők ellen, ez esetben az alap­szervezet kommunistáinak ismét meg kell vitatni a fel­vételi javaslatot, figyelembe véve a felsőbb szerv indokait. 4. Az MSZMP-be való be­lépés kelte a volt MDP ta­goknál az MDP. tagság kezde­tének ideje, az új tagoknál az alapszervezet által való jóvá­hagyás napja. 5. Az MSZMP tagsági iga­zolványban feltüntetendő, hogy az elvtárs mióta vesz részt a munkásmozgalomban. 6. Az MSZMP tagsági iga­zolványának hitelességét a felsőbb pártszerv titkára alá­írásával és pecséttel igazolja. 7. A tagdíjnyilvántartás új rendjének kidolgozásáig az illetékes MSZMP intéző bi­zottságok gondoskodjanak a párttagok ideiglenes nyilván­tartásba vételéről és biztosít­sák a pártokmányok gondos kezelését. Piaci jelentés A salgótarjáni piacon a fel­hozatal — néhány hiánycik­ket kivéve — a szokásos. Az állami vállalatnál minden nap kapható burgonya, ká­poszta, karfiol, gyümölcs, a héten már kelkáposzta, kara­lábé, zöldség, répa is és mind­ez a szabadpiaci árnál jóval olcsóbban. Csak a piaci nép­bolt 15 mázsa burgonyát ad el -naponta, ezenkívül van min­den a zöldséges üzletben. Amellett, hogy gyakran van vágott baromfi az üzletekben, a piaci NV-nél nagymennyi­ségű élő baromfi is rendszere­sen kapható. Az elmúlt héten mintegy 40 mázsa fogyott el. A szabadpiacon is a novem­berben szokásos kép fogadja a vásárlót: zöldségféle, gyü­mölcs, tej és tejtermékek, stb. Dolgozó parasztságunk dicsé­retére válik, hogy — egy-két kivételtől eltekintve — nem használják ki a nehéz helyze­tet és nem emelik az árakat. A kivételek azok, akik lelki­ismeretlenül magas árat kér­nek a kukoricáért és a tojás­ért, egyes kofák pedig a hagy­máért. Minden becsületes ember föllázadva ítéli el ezeket a ku- fárokat, akik egyéni hasznot húznak a nép nehéz helyze­téből. Az állomáson hatalmas tö­meg szorongva várja az érke­ző vonatot. Néhány ismerő­sömmel találkoztam és beszél­getni kezdünk az elmúlt he­tek eseményeiről. Egyiknek testvére, másiknak férje re­kedt Pesten a forradalom és a közlekedések megbénulása következtében. Azóta naponta kijönnek az állomásra és új­ságolják egymásnak, kik jöt­tek meg és hol indult meg a vasúti személyforgalom. A hatalmas tömeg láttán meg­kérdeztem: akik itt vannak, mind hozzátartozókat várnak? Igen — volt a válasz. Csak­hogy nem Pestről, hanem Pásztó és környékéről. Bort hordanak. Bort hordanak, mint 45-ben. Ez még nem len­ne baj, de feketéznek vele — teszik hozzá. Literét megve­szik 10—12 forintért és adják 20—25 forintért. Ez már csú­nya dolog — mondják. Kel­lene valamilyen rendelkezést kiadni — vetem föl a kérdést. Választ már nem kaptam, mert a vonat dübörögve be­gördült az állomásra. Nem akartam hinni szemeimnek. A leszállók nagyrésze két-há- rom fonott korsót, kis hordót cipel a kijárat felé. Innen- onnan nótaszó hallatszott- Vörös bort ittam az este... A látottakon elgondolkodtam. Most már értem, miért van annyi részeg ember a város­Válaszunk! ♦ A míg a becsületes emberek erejüket megfeszítve azon fáradoznak, hogy meginduljon a munka, helyreálljon a rend, megteremtsék az élet alapját, a termelést, addig a sötétben bujkálok, az erkölcsi züllés lejtőjén csúszók még egy utolsó kísérletet tesznek, hogy szítsák az ellentétet, hogy romlásba döntsék forradalmi vívmányainkat. Miről van szó? Ma, amikor a munkástanácsokban, tanács végrehajtóbizottságaiban és minden becsületes munkásban mélyen megérett, hogy következő lépésük a termelés megindítása, ebben a tiszta gondolatba bele­vegyül a rémhír, mint a szenny. Azt terjesztik, hogy tíznapos sztrájkra készült a megye. ...Munkások, munkástanácsok kérdőn tekintenek egymásra. Ki mondja ezt? Mi megmondjuk: az árulók, a zavartkeltők, a nép söpredékei. l/T ért mi az igazság? A salgótarjáni állomásfőnök- " ség dolgozói a napokban elmentek a kormányhoz egynéhány kérdést tisztázni. Közben szén hiányában korlátozták a személyszállító forgalmat. De a rémhír- terjesztők sztrájkkal rágalmazzák őket. Nemcsak őket, az acélgyáriakat is. Ahol a legbe­csületesebb érzésektől hajtva megfeszített munka fo­lyik, hogy meginduljon a termelés. Maga az igazgató utasítja vissza a rágalmat. — Nem igaz — mondja. — Mert a bányatröszttel éppen azon tárgyalunk, hogy az üzemünkből is adunk bányá­szathoz értő embereket, hogy legyen szenünk és teljes erővel mgindulbassunk. — A mi gondunk a termelés, nem a sztrájk. De a napnál is világosabb már a rosszindulat, ami­kor a nagybátonyiakat akarják szembeállítani a megye dolgozóival. Azt terjesztik, hogy ott fegyveres csopor­tok akadályozzák a munkát. Közben Nagybátonyban azt híresztelik, hogy Salgótarjánban fegyveres csapa­tok készülődnek a nagybátonyiak ellen. T gy akarják a munkásokat szembeállítani egymás­sal. Hogy sikerül-e, az teljesen rajtunk, dolgozó­kon múlik. Válaszoljunk a zavartkeltőknek — munkával! Borosok ban. Mellettem kis csoport verődött össze, jobban meg­néztem őket, két fegyveres rendőr, három korsóval meg­rakott asszonyt választott ki a tömegből és bekísérte az ál­lomásra. A többiek ennek lát­tán még gyorsabban igyekez­tek a kijárat felé. Valaki megszólalt mögöttem. — Ez már mégis csak disznóság. Azt hittem ÁVÓ-sok vannak itt. A módszerük ugyanaz. Miért engedték meg, hogy elvigyék a szerencsétlen asszonyokat. Kinek mi köze hozzá, mit hoznak és mennyiért? Ehhez valóban nem sok közünk van — felelte egy fiatal ember. — De ahhoz már van közünk, hogy ne feketézzen. Hia tudni akarja, ezek feketéznek. Ki­használják a jelenlegi szesz- tilalmat és az italra kiéhezett emberek mindent megadnak, csakhogy ihassanak. Hát, ha így áll a dolog — felelte az előbbi —, csukják be őket, mert nem tűrhetjük a feketé- zést. — Nézzék emberek — kapcsolódtam a beszélgetésük­be —, igazuk van. Itt feketé- zésnek helye nincs, nem is lehet. Hogy valaki bort hoz, az meg nem baj, csak ne üzérkedjen vele. Igaz? Igaz — felelték. Csakhogy a baj az, hogy mindinkább többen fog­lalkoznak ilyen és hasonló üz­leteléssel. Az kellene — szó­lalt meg újból a fiatalember —, hogy nyissák már ki az italboltokat és megfizethető áron árulják az italt. De hát ehhez rend és fegyelem kell. ügy mint Szolnokon. Ott már nyitva vannak az italboltok, mert megindult a normális élet. Közben a kis csoport megnőtt, lehettünk vagy har­mincán. Mindenki igazat adott a fiatalembernek, jómagam is. Sz. I. Kiszabadult bűnözőket fogtak el A Megyei Rendőrkapitány­ság széleskörű nyomozást in­dított azoknak a bűnözőknek a felkutatására, akik a forra­dalom során kiszabadultak a fegyházból. Eddig öt személyt vettek őrizetbe, akik már azó­ta is követtek el közönséges bűncselekményt és veszélyez­tették a dolgozó nép személyi és vagyonbiztonságát. A letar­tóztatott öt személyt vissza vitték a fogházba. A Megyei Rendőrkapitányság ezúton is kéri a lakosságot, hogy ha tud ilyen bűnözőkről, jelentse azt a legközelebbi rendőrőrszem­nek. vagy a Megyei Rendőr­kapitányságon. ÍAAAAJlAAAVAZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAáAAAAAAAAA AAAAAZAAAA1AÍ.AAAA4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA4AZAAAAA1AAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA VOLTAM AZ ACÉLGYÁRBAN (Jegyzeteimből) Szorongó érzéssel indultam erre az útra. Részben mert ilyen céllal utoljára 1950. de­cemberében, a laptól való eltávolításom ide­jén voltam, részben mert a különböző hírek­ből egy egészen rendkívüli helyzetre számí­tottam. A szorongó érzésem csak addig tartott, amíg átléptem a bejárati főkapun. Alig lép­tem kettőt régi iskolatársak, jóbarátok, is­merősök köszöntöttek. Ez nagyon megnyug­tatott. Hátra volt még: hogyan fogadnak a gyár új vezetői? Nem titkolom, a rendkívüli kelyzetre itt számítottam. Egyes tájékoztatás alapján a vezetésben egy egészen nagy fel­fordulást, zűrzavart, — elcsépelt nyelven: anarchiát — vártam. El voltam készülve, hogy kevés szóval kiadják utam. Ezt vártam. És mi történt? Első utam az üzemi munkástanácshoz vezetett. Helyén csak a titkárt találtam. A tagok szerte az üzemben dolgoznak. Egyik a munkapadnál, másik gondterhelt arccal tárgyal, harmadik a gépírónak diktál, a hevesebb vérmérsékle- tűek hangoskodnak. Egyszóval: tevékenyked­nek. Mint láttam, a maga módján mindenki azon van: rend legyen, meginduljon az annyira óhajtott normális élet. Helyzetük nem könnyű. Kérésemre a titkár kisebb gondolkodás után — ami nagyon megnyugtató jel —, leg­nagyobb meglepetésemre, udvariasan mond­ja: ’’Kérem, tessék, tetszése szerint, szaba­don tekintsen szét az üzemben”. Majd hoz­záteszi: „De szándékáról tájékoztassa az igaz­gatót is”. Az igazgatónál. Az előszobában sürgés-for­gás. Sok-sok ismerős arc. Párnázott ajtó mö­gött tárgyalnak. Ennek ellenére soronkívül fogadnak. Kedvesen, udvariasan, emberie- sen. Az asztalnál a fiatal, új igazgató. Mo­solyog. Ami a legszebb, nincs ebbe semmi erőszakolt. Ez jó jel Hogy a későbbiekben milyen lesz munkája, még nem tudhatjuk. Körülötte az acélipar ismert szakemberei. Néhányuk kérdőn, de többen ismerősként néznek rám. Rövidesen megkapom a választ: „Tessék, nyitva az út.” Meglepődöm, mert ellenvetéseket vártam. Amikor halkan bezá­rul mögöttem az ajtó, egy kicsit‘szégyellem magam. Elhittem, hogy az Acélárugyár az el­lentétek tűzfészke. Nem igaz! Gőzösfejű em­berek festették falra az ördögöt. Az üzemben. Nekem olyan, mint egy áju­lásból ébredő ember. Egyes testrésze még élettelen, hideg, de szíve halkan, erőtlenül már meg-megdobban. De a munkások — en­nek a betegnek az orvosai — már ápolják. Lassan dolgozgat a GSZ „B”, a dróthúzó, s egynéhány műhely. Meggyőződésem, ezt a beteget csak a dolgozók tudják életrekelteni. Az érdekelt engem a legjobban, hogy ezek­ben az orvosokban milyen akarat van. Be­szélgettem nagyon sok emberrel. Jóbaráttal, haragossal, egyszerű munkással, vezetővel, leváltott funkcionáriussal és új funkcioná­riussal. (Ha jó ez a szó.) Mondhatom, senki az ég világon nem mondta, hogy nem akar dolgozni. Akikkel én beszéltem, azok közül egy sem. Legyen energia, legyen nyersanyag, hazzákezdenek. » Aki most megkönnyebbülten felsóhajt, s azt mondja: na, hál’ Isten, az illúziókban rin­gatja magát. Mert ma munkásokkal csak arról beszélni, hogy megindul-e a munka, az dőreség. Szemellenzővel való járás, a mun­kások forradalmának semmibe vevése. lyen nevetséges helyzetbe kerültek az elmúlt években. A kitüntetésre érdemes ember meg­kapta a kohóipar kiváló dolgozója jelvényt, de fizetését vasipari bérrendszerrel számol­ták. Tudvalévő, ez lényegesen alacsonyabb. Egy 150 százalékot teljesítő munkás 1400 fo­rintot kapott. Ha ebből a különböző kötelező levonásokat elvették és eltett magának egy hónapra 200 forint zsebpénzt, egy ezresnél nem tudott többet a családnak adni. Ehhez több kommentárt nem fűzök. A vasöntödében csak egész rövid ideig vol­tam, mert mindössze hárman melegedtek a lyukacsos kályha körül . Több embert nem láttam. Ez a három ember is nagyon okosat mondott. A munkástanácsba jó szakembere­ket küldtek, többségében bíznak. Arról még fognak beszélni, ki az, aki nem oda való. Itt éreztem egy kicsit a bizalmatlanságot, mert alig léptem ki, vagy nyolcán jöttek utánam. Nézték merre megyek. Pedig ha megkérde­zik, nem titkolom. Sőt beszélgetésünk hasz­nos lett volna. Ezután tértem be a kazánkovácsokhoz. Iga­zán kitűnő embereket ismertem meg bennük. Hallgassuk csak: az acélöntődében higgadt, komoly megfontolással mérlegelik, hogy mi- A kazánkovácsolás mellett értenek az ország dolgaihoz és aggódnak érte. Annyira szeret­ném neveiket feltüntetni, de erre nem adtak felhatalmazást. Megmondom: a jövőben ilyen egyességbe nem megyek bele. Idős, élettapasztalt emberek állnak körül, sok okos szót mondanak. Én olyan kicsinek érzem magam. Csavarodik a szó belső dol­gainkról, kereskedelmünkön át egész a nem­zetközi helyzetig. Mindenből az csendül ki: rendet akarnak. Ne legyen, hogy az újonnan épült házak egyik szárnyában 90 forint lak­bért, ugyan e ház másik szárnyában azonos terjedelmű lakásokért 126 forint lakbért fi­zessenek. Kapja vissza az acélgyári dolgozó az ő ősi szerzett jogait. Egy fiatalarcú, szőke­hajú munkás békés szóval feszenged keres­kedelmünket: olyan kereskedelmet csinál­junk, hogy 9 éves kislányom tudja, mi az, hogy narancs, füge. Mennyi ilyen kérdés, amire az újságíró jelenleg, bármennyire sze­retné, nem tud választ adni. Esetleg annyit: ha a rend helyreáll, erről beszélni fogunk, mert beszélni is kell. Kérdő tekintetek és utána jön a legsúlyo­sabb szó: „deportálás”. Már maga a szó is borzalmas. Nem, ez nem igaz! Nem lehet igaz! Én nem hiszem. Bizalmatlanul néznek rám. És nehéz, nyomasztó érzéssel válunk el. Tudom, többet vártak tőlem. De megmon­dom: a jövőt illetően én is nagyobb lelkese­dést vártam tőlük. Ismét az üzemi tanácsnál: megnyugtatnak, hogy ők a dolgozók jogos követelése mellett állnak, csak induljon meg a munka. Az igaz­gató ezt megerősíti: mindennek alapja a munka. Egyik oldalról a remény, másik ol­dalról az aggodalom van szavában. Újságol­ja, hogy Ózdon felvették a munkát és az első szállítmányt Salgótarján kapja. Csak az ener­giával lesz baj. Szén kell! . . . Ezután valamivel jobbkedvűen léptem ki a gyárból. A GSZ környékéről hallom, hogy betegen lélekzik a gyár. A hideg azért meg­borzongat. Ez a szó dobol fülemben: „de­portálás . . . Meg kell tudnom az igazat. Loholok az orosz parancsnokságra. Minden kertelés nél­kül felvetem a kérdést. Nem lepődnek meg, válaszolnak. Nem igaz! Szemenszedett ha­zugság! Majd hozzáteszik: ha valakinek el­vitték hozzátartozóját, jelentsék be a szer­kesztőségnél. így ért véget az acélárugyári látogatás. Most várom a holnapot. Békéről, emberek­ről, hőstettekről, győzelmekről szeretnék írni. B. Gy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents