Szabad Nógrád. 1956. október (12. évfolyam. 79-84. szám) / Nógrád Népe. 1956. október (1. évfolyam. 1. szám)
1956-10-13 / 82. szám
SZABAD AOGR'ÍD 1956. október 13. Az októberi községi tanácsülések elé Az októberi községi tanácsülések választják meg a községi szabálysértési bizottságokat. Tehát a tanácsülések nem kis feladat előtt állanak. Ezen a döntésen múlik, hogy kik kerülnek abba a megbízatásba, amely ügyel a törvények megsértése felett, védi a dolgozók érdekeit, érvényre juttatja azt az önállóságot, amelyet népi államunk biztosít a dolgozók széles tömegeinek. A falu népét nagyon foglalkoztatja ez a kérdés. Ez is méginkább arra kötelezi a tanácsülést, hogy jól megfontoltan, alapos körültekintéssel, felelősségének tudatában szavazzon, a szabálysértési bizottságba jelölt emberek felett Van-e ok aggodalomra? Igen van, amelyek figyelemre méltóak. Jelenleg a szabálysértési bizottságok tagjainak kiválasztása folyik. Egynéhány helyen már ezen is túlmenve, a kijelöltek a tanácsülés elé kerültek és döntöttek fölöttük. Ilyen eset azonban csak némely helyen volt és némely helyen volt megnyugtató is. Először talán arról, álról a feladatokat helyesen hajtották végre. Somoskőújfalu: kiválasztották az embereket, van közöttük bányász, gyárimun- kás, dolgozó paraszt, alkalmazott. Tehát minden réteget képviselő. A kiválasztásnál azonban mégsem az volt a fő szempont, hogy minden réteg képviselve legyen, hanem az, hogy meg van-e a rátermettség. A falu dolgozóinak éppen ezzel nyerték meg a tetszését. A szavazás azt mutatta, jól jelöltek, mert egyöntetűen szavaztak. Sőt több felszólaló helyeslését fejezte ki. Sámsonháza községben is jól végzik a munkát, mert többek között jelölték Petra József Károly középparasztot, aki eddig elvonultan élt a közügyektől, de mint kiváló gazda, élvezi a község dolgozóinak bizalmát; Ilyen körültekintő munka nem egy helyen van, de mégis azt kell megállapítani, hogy sokhelyütt nem szerencsésen, mechanikusan nyúltak hozzá a munkához. Örhalom községben Bella Istvánt is jelölték többek között, aki ugyan igen becsületes, és jó gazda, de mind a mai napig annyi még az elfoglaltsága, hogy nincs biztosítva a szabálysértési bizottságba való alapos munkája. Többek között a jái-ási tanács tagja és ugyanitt VB tag. A járási népfrontbizottság elnökhelyettese, községi termelési bizottság elnöke és községi tanácstag. E mellett kultúrotthon-igazgató, tűzoltó- parancsnok és a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke. Ilyen körülmények között nincs biztosíték arra, hogy el tudja-e végezni a szabálysértési bizottságban ráeső feladatokat. A kijelölésekkel a párt, a népfront, és a tanácsok végrehajtóbizottságai vannak megbízva. Munkájukban elég 6ok a kapkodás. Ipolyszögön már a tanácsülés elé vitték a tagokat, akik közül három a végrehajtóbizottságnak tagja. Ez nem jó, mert ha fellebbezésre kerül az általuk eldöntött ügy, a végrehajtóbizottságnak kell felette másodfokon dönteni. Hogy fog az menni, ha ott is ugyanazok az emberek lesznek? Nagyon sok helyen huzavona van a kijelöléseknél is. Lucfalván a tanácselnök jóformán azt sem tudja, miről van szó és ez nem egy helyen van így. Határidő, — ami elég szerencsétlenül rövidre lett szabva — vészesen közeledik és arra készteti azokat a kijelölésben lemaradt elnököket, hogy most kapkodjanak, és mit tesznek? A legközvetlenebbül ismert embereiket nyomkodják a bizottságba. Hogy aztán ezekkel meg van-e elégedve a falu, értenek-e a rájuk váró feladatokhoz, az már kisebb gond, Ezzel a gondolattal menjen az októberi tanácsülésre minden tanácstag. Érezze, hogy felelős azért, amire szavaz és azt a régi óhajt valósítja meg, hogy valóban a néphez kerüljön a közigazgatás. A párt Központi Vezetősége és a Minisztertanács a következő években fiem tartja célszerűnek a teriiletátszervezés végrehajtását (Folytatás az 1. oldalról) kötelezi az államigazgatási szerveket, hogy a határozatokat érdemben megindokolják; nagyobb lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyfelek az ügyiratokba betekinthessenek; pontosan meghatározza az állampolgárok fellebbezési jogát; az eddiginél több lehetőséget ad az államigazgatási határozatok bírósági felüld vizsgálatára. A büntető perrendtartás módosításával foglalkozó törvény- javaslat jelentősen szűkíti a katonai bíróságok hatáskörét: kiveszi a katonai bíráskodás hatálya alól a rendőrség, a büntetés végrehajtási szervek, az állami tűzoltóság, a pénzügyőrség és a vámőrség tagjait. E személyek bűnügyeiben —■ a törvényjavaslat értelmében — a polgári bíróságok járnak el. A katonai bíróságok hatáskörében csak a honvédelem érdekeit közvetlenül sértő bűntettek maradnak. A javaslat részletesen felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyeknek elkövetése esetén polgári személyekkel szemben is a katonai bíróság jár el, s ezzel törvényesen biztosítja, hogy egyéb bűncselekmények miatt polgári személyt katonai bíróság elé állítani nem lehet. A törvényjavaslat értelmében megszűnnék a közlekedési különbíróságok, helyettük a közlekedési bűnügyeket rendes bíróságok bírálják el. A törvényjavaslat biztosítja a törvényességi óvások tárgyában tartott legfelsőbb bírósági ülések nyilvánosságát, előírja, hogy az ülés határnapjáról a feleket értesíteni kell és biztosítja számukra, hogy az ülésen felszólalhatnak, illetőleg írásban észrevételeket tehetnek. A polgári perrendtartást érintő törvényjavaslat lényegében a következő módosításokat tartalmazza: a megyei bíróságok hatásköréből a járás- bíróságok hatáskörébe utalja a házassági bontópereket; megszünteti a házassági bontóperekkel kapcsolatos előkészítő eljárást, ezenkívül eltörli a külön illetéket. A javaslat elfogadása esetén tehát a házasság felbontására okot adó házasfelet nem lehet külön illeték fizetésére kötelezni. Az előkészítő eljárás megszüntetésével pedig lényegesen gyorsabbá válik az eljárás. A Minisztertanács tárgyalta a szabálysértési eljárásról szóló rendelettervezetet, amely az 1956. évi IV. tv. általános rendelkezései alapján részletesen meghatározza a szabálysértési bizottságok működését, s a szabálysértési ügyekben követendő eljárás szabályait. Önmagukat cáfolták meg... „Várunk benneteket, jenkik!“ — ezzel a címmel közölte a New York Herald Tribune egy másik amerikai újság, a Cincinnati Post cikkét a Fü- löp-szigetek és az Egyesült Államok viszonyáról. Nem nehéz rájönni, miért tetszett meg ez a cikk a New York Herald Tribunenak. Noha a cikkíró elismeri, hogy számos országban, ahol az Egyesült Államoknak haditámaszpontjai vannak, mind gyakrabban hangzik el a követelés: „Amerikaiak takarodjatok haza!", mégis van az Egyesült Államoknak egy hűséges és megbízható barátja: a Fülöp-szigetek. „A Fülöp-szi- geteken nem érezzük magunkat kéretlen vendégeknek...“ — írja a lap. Sőt mi több. a fülöp-szigetiek kívánatosnak tartják, „hogy az Egyesült Államok kiszélesítse támaszponthálózatát" a Fülöp-szige- teken. A cikk ezzel a felkiáltással fejeződik be: „Várunk benneteket jenkik!“ Ilyen lírai hőskölteményt szőtt a két lap az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek állítólagos meghitt barátságáról..» Alig telt el egy hónap, s a New York Herald Tribuneban megjelent Steelnek, a lap ma- nilai tudósítójának cikke. Ebben már nyoma sincs a lelkes lírai hangnak. A cikkből kiderül, hogy a Fülöp-szigetiek egyáltalán nem lelkesednek az amerikai támaszpontok iránt és amiatt sem újjonganak, hogy az amerikaiak úgy elterpeszkedtek náluk, mintha otthon lennének. Amikor Nixon, az Egyesült Államok alelnöke. a Fülöp- szigetekre érkezett, a Nahila Chronicle jellemző karikatúrával „üdvözölte“: a bekötöttsze- mű Nixont egy szemétdomb mellett vezetik el, melyen ez a felírás olvasható: „Ez az igazság a fülöp-szigeti amerikai viszonyokról“::: Nem kevésbé kifejező Claro Recto fülöp-szigeti szenátor kijelentése — melyről szintén beszámolt Steel. — A szenátor „amerikai protektorátusnak“ és „területenkívüliségi jogot élvező külföldi katonai intézményekkel teletűzdelt területnek“ nevezte a Fülöp-szigete- ket. „lényegében az egyértelmű az állandó katonai megszállással" — jelentette ki Recto. Világosabban, aligha mondhatta volna! Manilában most folynak a tárgyalások annak az egyezménynek a módosításáról, amelynek értelmében az amerikai hatóságok támaszpontokat létesítettek a Fülöp-szige- teken. A fülöp-szigeti közvélemény követeli, hogy érvénytelenítsék ezt a szerződést. A tárgyalások lényegében zsákutcába jutottak. S ezt a New York Herald Tribune is aligha titkolhatná el olvasói előtt. Ezért volt kénytelen ezúttal az igazságot írni.;; De ezzel önmagát leplezte le ; ; ; A KPDSZ II. Országos Kongresszusa előtt November elején hívják össze a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének II. országos kongresszusát. Az első kongresz- szus óta négy év telt el. Nem hosszú idő, azonban fontos szakasz annak a munkának a történetében, melyet a KPDSZ-hez tartozó szakmák dolgozói, a párt irányításával hazánk erejének gyarapításáért, a békéért végeznek. Megyénk kereskedelmi és pénzügyi dolgozóit öt küldött képviseli a II. országos kongresszuson, mely küldötteket a megye kereskedelmi és pénzügyi dolgozói 1956. III. 17-i területi küldöttértekezleten választottak meg A kongresszusi küldöttek tisztsége a nagy felelősség mellett alapos munkát is igényel, mivel a tanácskozás célja, hogy nagymúltú szaksszervezetünk munkáját magasabb színvonalra emeljék. Eredmény csak akkor várható, ha a küldöttek valóban az őket megválasztó dolgozók véleményét, javaslatait tolmácsolják, ha ismerik dolgozótársaik problémáit és tudják, hogy mik a legszükségesebb tennivalók. A küldötteket megválasztó tagság tisztában van a kongresszus jelentőségével, melyet az is bizonyít, hogy a gazdasági és szakszervezeti élet legkiválóbbjait tisztelték meg bizalmukkal. Az országos küldöttek között van Mezővári Jenő, a pásztói földművesszövetkezet dolgozója, aki több mint két év óta szakszervezeti funkcionárius, Ocsovai Jó- szefné, a szécsényi kisáruház előadója, szakszervezeti bizalmi, Halász Sándor, a DISZ területi bizottság elnöke, Klein Miklósné, a salgótarjáni népbüfé élenjáró dolgozója és Czetmayer Zoltán, a Keletnógrádmegyei Népbolt szakszervezeti bizottságának elnöke. Megyénkben eddig 59 munkahelyen tartottak rendkívüli szakszervezeti taggyűléseket, ahol az országos kongresszus irányelveit vitatták meg. Az eddigi taggyűléseken mintegy 510 javaslatot, észrevételt mondottak el a szakszervezeti tagok, mint megoldásra váró problémát. Mezővári Jenő már hat szakszervezeti taggyűlésen vett részt, ahol a dolgozók különböző ügyek elintézésével bízták meg. Például a pásztói helyi csoport szak- szervezeti tagsága többek között megbízta, hogy vigye a kongresszús elé kérésüket: a kereskedelmi és pénzügyi dolgozók fizetési besorolásé* nál vegyék figyelembe a már letöltött szolgálati időt is és ennek megfelelően emelkedjen a dolgozók fizetése. Ocsovai Józsefnénak, az endrefalvai földművesszövetkezet dolgozói elmondották, hogy a munkaköpenyek kihordási idejének csökkentése érdekében tegyen javaslatot a kongresszuson. A küldöttek számos helyen fogadó napokat is tartottak; hogy minél jobban fel tudjanak készülni a kongresszusra, minél jobban tisztában legyenek a dolgozók ügyesbajos dolgaival. Mert a fogadó napokon és a taggyűlések alkalmával még számos javaslat, illetve megoldásra váró feladat jött felszínre. Például az OTP taggyűlésén felmerült az, hogy a 4 százalékos gyermektelenségi adót igazságtalannak tartják, főleg azoknál a dolgozóknál, akik nem tehetnek róla, hogy gyermektelenek. Elmondották még, hogy változtassák meg a Munka Törvénykönyvének azt a kitételét, amely kimondja, hogy 1953. előtt a „hozzájárulással“ kilépett dolgozó szolgálati ideje nem tekinthető folyamatosnak. A szakszervezetek feladatai, hogy a dolgozóikat neveljék, s azok megtanulva az államigazgatást és a gazdasági vezetést, elkerüljék a hibákat, elvessék a régi előítéleteket, stb. Egyre inkább érvényesülni kell a szakszervezetekben a dolgozók kiapadhatatlan kezdeményező, készségének. Ez lehet csak biztos záloga annak, hogy a II. országos kongresszus tanácskozásai eredményesek lesznek, iránymutatásai pedig lelkesítsenek második ötéves tervünk végrehajtására és a fejlődés újabb távlatait nyitják meg a kereskedelmi és pénzügyi dolgozók előtt. ORAVECZ TIVADAR KPDSZ Nógrád megyei területi bizottság szervező titkára GONDOLATOK A TÁRGYALÓTEREMBŐL JTiz fiatal állott a járásbíróság előtt és kertelés, szépítés nélkül vallottak. Milyen jövő áll vajon előttük? A tíz fiatal közül hat büntetett előéletű. Tizenhat, tizenkilenc éves szőke, barna gyerekek, jobb sorsra érdemes tévelygők, akik nagyon korán megismerték az élet sötét oldalát és úgy látszik, meg is szerették, mert az eddig elszenvedett büntetések nem tartották vissza őket az újabb ballépésektől. — Nem gondolt arra, hogy egyszer elcsípik? — De, gondoltam. És mégis tette. — Mi vezette arra, hogy lopni menjen? — tette fel a bíró a kérdést. — Elbocsátottak állásomból lopás miatt. Súlyosnak találtam a határozatot és elszántam magam, hogy lopni fogok — mondta Bu- csek Sándor. Csak azt nem tette hozzá, hogy bosszúból. A gondolatot tett követte. Betörtek egyenként, csoportosan, mikor hogy adódott alkalom. Éjszaka dolgoztak. Sötétben, villanylámpával. — Előre eltervezték, hová indulnak? — Néha — válaszolta — de legtöbbször hirtelen, előzetes tervezés nélkül jött az ötlet. Kimentünk csavarogni a városba, nézegettük a kirakatokat, elmentünk egy lezárt bolt előtt :és eszembe villant: törjünk be ide! Ügy beszélt, mintha semmi különösebb célja se lett volna egyik-másik betörésnek, hiszen alig hagyott magának valamit, a lopott holmi jórészét ingyen osztogatta el, a pénzt elkártyázta, mintha valóban csak a bosszú tüze hajtotta volna neki az éjszakának, Mintha csak leleményességét próbálgatta volna; Játszott a véletlennel, s pusztított ott, ahol lehetett és amit lehetett. Mint a szenvedélyes bűnözök, nyugtalan vérű gonoszok. Csábította a szenzáció, a kockázat, a rendőrség kijátszása. Vonzotta az örvény. Ügyességi gyakorlatnak szánta, érzékeit élesítette, mint macska szokta körmét a fahasábon. Ha szórakozni ment a kultúrházba, nem a biliárdon járt az esze, hanem mit láthat elmozdíthatót. értékeset. Reggelre az el is tűnt. Különben nem voltak válogatósak. Loptak likőrt, bort, rézhuzait, csokoládét, kályhát, selymet, damasztot, cipőt, élesztőt, lószerszámot, birkát, zsírt, rádiót és el se tudnám sorolni mi mindent. Az éjszaka kalózai voltak két éven át. a rendőrség tehetetlenül figyelt, s bárhova nyúlt, a leltárhiányon kívül egyebet nem állapíthatott meg. Azonban Bucsek is úgy járt, mint a kezdő kerékpározó, aki akkor esik nagyot, amikor már úgy képzeli, hogy tud. A kétéves siker bátorságot öntött belé, s nem számított rá, hogy a kivilágított utcán éjszaka rendőrrel fdg találkozni. Abból az elvből indult ki. hogv amikor sürgősen szükség lenne a rendőrre, akkor soha sincs kéznél. Most az egyszer tévedett. Rendőr sétált az utcán és csupán udvariasságból megkérdezte, hogy mit visz? Honnét jön? Hova megy? És sok egyéb kényes kérdést tett még fel; Hát ezek a fiúk nem tudnák, mi a különbség enyém, tied, övé között? Kiszáradt bennük az önérzet, nem ismernék az emberi méltóságot és nem hallottak volna az erkölcsről? Ilyen esetek gondolkodóba ejtik még azt is, aki ritkán szokott foglalkozni lélektannal. Nem szándékom tudósítást írni a bírósági tárgyalásról. Városunkból sok száz ember fordult meg a nagy teremben, látták őket s hallották vallomásaikat s nagyon jó volt, hogy a hallgatóság közé fiatalokat is becsalt a kíváncsiság. Ám lássák idején, hova vezet a sötét tett. Egyszerű tudósítás helyett inkább a fiatalkorúak elszaporodott bűnözéseiről, kisebb nagyobb kisiklásairól szeretnék néhány gondolatot felvetni s ha szókimondó leszek, a nagy közösség, emberi értékeink megóvása és a javítás érdekében teszem. Amikor Bucsek Sándor iskolába járt, a nevelés terén aggasztó viszonyok uralkodtak. A diák parancsolt és a hivatalos felfogás rettegésben tartotta a nevelőket. A rakoncátlan tanuló komiszkodásait el kellett tűrni, s ha itt-ott pofon csördült végső szükségben, gyermek és szülő szaladt panaszra, elégtételt követelni. Meg is kapták. A nevelőt ledorongolták, fegyelmit kapott. Az apa, sokszor az anya is, lehordta a tanárt jöttment senkiházinak, fasisztának, reakciósnak. Mindezek közismert tények, a sztálini idők kegyetlen emlékei. Akkoriban könnyen vagdosták az értelmiségiek fejéhez a díszítő jelzőket, csak úgy kapásból s ez elég volt, hogy a tanárok közül sokan megfogadták: inkább forduljon fel a tanterem, mint néhány haszontalan gyerekért vállalni a zaklatást, megszégyenítést, rettegést. Mindez a múlté, de nagy hiba volt. Érezte mindenki, hogy ez az állapot nem a normális idők terméke, valahol nagy hiba van de ellene szólni senki se mert. Hát lehetett? A meggondolatlan és éretlen ifjúság ilyen felszabadítása, jobban mondva a nevelőkre rá- szabadítása többet ártott mint használt. Csak ott maradtak meg a józan korlátok, a fejlődő ész és viselkedés szabályozó normái, ahol a szülők messzebb láttak és szorongva vették tudomásul a nevelési anarchia kapkodásait, kísérletezéseit. És az utca neveltjei azóta is szaporodtak s hova fejlődnek, még nem lehet megmondani. Én se tudom, más se. Nem salgótarjáni baj ez. hanem országos és a hivatalos statisztika tükrében az elmúlt tíz év alatt kétszeresére nőtt a fiatal bűnözők száma. Ha mindezt elhallgatjuk. ezzel nem javul a helyzet. Salgótarjáni viszonylatban — kénytelen vagyok e szűk térre szorítkozni, mert ezt ismerem — még egy másik sajnálatos valóságra, mint mulasztásra és megkülönböztetésre szeretném még felhívni a figyelmet. Ha nem tévedek. bátran kitolhatnám e kicsi tér határát Szegedig és Sátoraljaújhelyig. Ez a másik kényes pont általában a tulajdon védelme. Köztudomású, hogy államunk törvényei egyformán védik a társadalmi vagyont és magánva- gyont — elvben és betűben. De a gyakorlatban némi mulasztás és megkülönböztetés mégis történt. A társadalmi vagyon védelméről majdnem minden hónapban hallunk előadást értekezleten, ankétokon. Ez a sűrű tudatosítás helyes. De nézzük meg a magánvagyon védelmét. Néhány példa. Iskolásgyerekek, suhancok megállnak a kerítés mellett és kis ideig nézik a gyümölcsöst. A vezér egyet füttyent, kacsint és nekiesnek közös erővel a drótkerítésnek, széthúzzák s bújnak be a résen a gyümölcsért. Fényes nappal. Az utca másik oldalán öreg nyugdíjas vasutas ül a meleg nyári napsütésben és olvas. Látja a történteket és bántja szemét a vandalizmus. Ö tudja a különbséget az enyém tied. övé között. Föláll, a drót mellé biceg és beszól a gyerekekre. — Menjetek ki a kertből! Szólok a gazdájának. A gyerekek, suhancok hallják, de kutyába se veszik. Szerencsére rendőr közeledik a kert falé. Az öreg megszólítja. — Rendőr elvtárs! Nézze mit csinálnak azok a haszontalan gyerekek. Szóljon rájuk, mert én hiába beszélek nekik;
