Szabad Nógrád. 1956. augusztus (12. évfolyam. 61-69. szám)
1956-08-29 / 69. szám
Világ proletárjai egyesüljetek1 vuag proieiurjui eyyesui^ ^ Szabad nograd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM. ÁRA: 5« FILLÉR 1956. AUGUSZTUS 29. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozata Németország Kommunista Pártjának betiltásával kapcsolatban A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége az egész magyar nép nevében mély felháborodását fejezi ki Németország Kommunista Pártjának betiltása miatt, s élesen elítéli a német nép demokratikus szabadságjogainak e súlyos megsértését. Németország Kommunista Párja mindig következetesen harcolt az egész nép nemzeti érdekeiért, az európai béke és biztonság megszilárdításáért, a nemzetek közötti őszinte együttműködésért. A párt tagjainak tízezrei áldozták fel életüket a hitleri fasizmus ellen, a német nép és egész Európa szabadságáért vívott harcban. E párt betiltása meggyalázza Németország nemzeti hőseinek emlékét. A karlsruhei ítélet kétségtelenül újabb akadályokat gördít Németország demokratikus alapÜn történő békés újraegyesítésének útjában, s e jogellenes lépés veszélyezteti egész Európa békéjének megszilárdítását is. A második világháború kitörését megelőző évek történelmi tapasztalatai arra tanítanak, hogy Németország haladó, demokratikus erőinek elnyomása a békés európai népek elleni agresszió előkészítését szolgálja. A magyar nép. amely sok százezer emberéletet és javainak tekintélyes részét vesztette el a második világháborúban, amely annyit szenvedett a hitlerista megszállás következtében, sohasem felejti el ezt a történelmi igazságot. Népünk létfontosságúnak tekinti a német kérdés békés és igazságos megoldását, s elítél és ellenez minden olyan intézkedést, amely hátráltatja azt. Ez a vélemény jut kifejezésre azoknak a leveleknek, táviratoknak és határozatoknak ezreiben, amelyekben a magyar munkásosztály és különböző társadalmi rétegek képviselői mélységesen elítélik Németország Kommunista Pártjának betiltását. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége egész népünk mély rokonszenvét és együttérzését tolmácsolja a nyugat-németországi kommunistáknak. Továbbra is támogatjuk Németország békeszerető demokratikus erőinek küzdelmét, mint olyan küzdelmet, amelynek céljai teljesen megegyeznek minden békeszerető nép és így a magyar nép céljaival is. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége Ä fiatalok Jó munkájának Jutalma Megyénkből számtalan dől gozó paraszt készül megtekinteni a szeptember 2—16 tartó Országos Mezőgazdasági Kiállítást. Szorgos készülődés folyik fiataljaink között is, hiszen nem egy községből a fiatalok égés? csoportja készül Buda" pestre. A Magyarnándori Állami Gazdaság például két export-brigádját viszi jó munká- iuk jutalmául a kiállításra. A részvevők létszáma mintegy 40 főt tenne ki, s úgy tervezik, hogy szeptémber 8—9-ét töltenék el fővárosunkban. A Kisterenyei Állami Gazdaságban az ifjúsági cséplőcsapat végezte a legjobb munkát a cséplési idény alatt. Sokat segítettek a fiatalok a gabona beadásánál is. Jutalmul ők is részt vesznek az Országos Mezőgazdasági Kiállításon, Kössünk cukorrépatermelési szerződést T\olgozó népünk cukorral való ellátása egyik igen fontos célkitűzése kormányunknak. Azonban sem az elmúlt esztendőben, sem pedig az idén nem termeltünk elég cu. korrépát ahhoz, hogy cukorellátásunk biztosítva legyen. Pedig, ha a cvlkorrépa-terme- lésnél a fejlett agrotechnikát alkalmazzák a termelők, komoly jövedelemre is szert tehetnek. Az elmúlt évben pl. « pásztói Szabadság Termelőszövetkezet 10 'katasztrális holdon termelt cukorrépát. Ai átlagtermés több mint 300 mázsa volt, ami komoly jövedelemhez juttatta a tagságot. Bu ga Ferenc Szécsényben 400 négyszögöl területen 120 mázsa cukorrépát termelt, ami nem kevesebb, mint 480 mázsa átlagtermést jelent katasztrális holdanként. A cukorrépa-termelés szerződéskötése igen lassan halad ez évben is. Sem a tanácsok, sem pedig az agronómusök nem adnak megfelelő segítséget a cukorgyár megbízottjának. Különösen rossz a helyzet « salgótarjáni járásban, ahol eddia mindössze három katasztrális holdra kötötték meg a szerződést. Feltétlenül meg kell gyorsítani a szerződéskötéseket, hiszen második ötéves tervünk célkitűzései is előírják a cukorrépa termelési területének és az átlagtermésének növelését is. Az idő pedig halad. A cu- korrépa alá, éppen ezért már most elő kell készíteni a talajt, mert ha valaki csak tavasszal szánja rá magát, hogy cukorrépát termel, területe nem lesz előkészítve, s így nem is számíthat komoly termés- eredményre. Csaknem 20000 tonnát teljesítettek már ígéretükből bányászaink! Legutóbbi jelentésünk óta tovább javultak szénmedencénk termelési eredményei. A 11 üzemegységből ezt a hetet már csak három bányaüzem kezdte adóssággal, ezek közül is Kisterenye tartozása az utóbbi napokban valamivel csökkent. Kazár, amely legutóbb még az adósok közé tartozott, immár az élenjárók csoportjába küzdötte fel magát. A már korábban is többlettel rendelkező üzemek azóta növelték tervelőnyüket. Különösen jól sikerült a szombati nagytermelés. Ezen a napon a szorospatakiak dolgoztak a legnagyobb sikerrel, akik napi tervüket 168,6 százalékra teljesítették. Alig valamivel maradtak el mögöttük a nagy- bátonyiak, 146,7 százalékkal. De ez alkalommal — Tiribes kivételével — valamennyi bányaüzem túlteljesítette a tervét. A szorgalmas munka eredményeként a tröszt tervelőnye annyira megnövekedett, hogy ha az augusztusi terv esedékes részén felüli többlethez hozzászámítjuk a júliusi túlteljesítést, akkor a terven felüli szén mennyisége 19 580 tonnát tesz ki. Ennyi került tehát máris felszínre abból az 50 000 tonnából, amelyet a nógrádi bányászok második félévi tervükön felül ajánlottak fel az országnak. ÉLENJÁRÓK: Mizserfa: 4143 tonna többlet. Üzemvezető: Sándor Béla, főmérnök: Józsa Pál. Mátranovák: 2382 tonna többlet. Üzemvezető: Sárai Lajos, főmérnök: Révfalvi János. Róna: 2211 tonna többlet. Üzemvezető: Bükkhegyi János, főmérnök: Laczkó István. Zagyva: 1918 tonna többlet. Üzemvezető: Simon Ernő, főmérnök: Harmos Mihály. Szorospatak: 1315 tonha többlet. Üzemvezető: Fuchs Jenő, főmérnök: Demeter Ferenc. Nagybátony: 428 tonna többlet. Üzemvezető: Tanyai Ferenc, főmérnök: Marton Mihály. Ménkes: 418 tonna többlet. Üzemvezető: Szabó Imre, főmérnök: Gserjési Miklós. Véget ért a vakáció — kezdődik a tanév Véget ért a vakáció. A naptár lapjai augusztus végét mutatják. A táborok zaja elült, sarokban pihen a bőrlabda, nincs már szükség a hátizsákra sem. Ismét az iskola padjai hívják, várják a diákok ezreit. Küszöbön a tanév kezdete. A legapróbbak, akik most lépik át első ízben az iskola küszöbét, már ujjaikon számolgatják, mennyit kell még aludni a nagy napig. A hátralévő rövid idő lázas készülődéssel telik. Megnövekszik a forgalom a papírboltokban; sok-sok füzet és táska, ceruza és toll, vonalzó és egyéb tanszer talál gazdára. Az utca képéről is leolvasható: rövidesen nyitják kapuikat az iskolák. Segítettek a patronálok Nyitják kapuikat az iskolák. Sokan tán rá sem ismernek majd régi barátukra. Mert két hónap alatt ugyancsak megcsi- nosodott, megfiatalodott. Újjászületve fogadja most a diáksereget. Nincs már iskola a megyében, amelyik ne látott volna meszelőt. festéket. Salgótarjánban az üzemek, gyárak, hivatalok vették kezükbe a csinosítás, szépítés munkáját. Míg a diákok a vakáció örömeit élvezték a Mátrában, a magyar tenger partján, vagy éppen Csillebércen, addig a Sztahanov úti iskolában, az Acélárugyár és a Mélyépítő Vállalat dolgozói látogattak el. A Rákóczi úti iskola első emeletét az Üveggyár pat. rónáiéi szállták meg. A Csizmadia úton tűzhelygyári kőművesek munkálkodtak. Baglyas- aljára a MÁV-tól rándultak ki, hogy barátságossá tegyék a gyerekek második otthonát. A Szénbányászati Tröszt ügyeskezű munkásai külső és belső tatarozást végeztek a Bartók B.éla úti iskolán. Sőt. még tornatermet is varázsoltak a gyerekeknek . Rendbetették a sal- gói, forgács: és somlyói iskolákat is. Még egyetlen esztendőben sem volt ilyen szoros a tarjáni iskolák és a patronáló üzemek kapcsolata. Ennek a kapcsolat, nak elsősorban a gyerekek látKazár: 243 tonna többlet. í árukészlete megyeszerte Üzemvezető: Szomszéd Gy. István, főmérnök: Kreffly Iván. ADÓSOK: Kisterenye: 852 tonna tartozás. Üzemvezető: Ujj János, főmérnök: Sándor Gáspár. Tiribes: 961 tonna tartozás. Üzemvezető: Pintér András, főmérnök: Bakos Péter. Kányás: 1024 tonna tartozás. Üzemvezető: Schaffer Péter, főmérnök: Németh Lajos. A tröszt augusztusi többlete eddig — Irén-bánya termelésével együtt — 11 026 tonna. ► közismert lett. t A napokban érdekes szó-j { mításoicat végeztek az áru► ház vezetői. Arra voltak ki- J ► váncsiak, hogy a megnyitás ► óta hány forintos forgalmat5 ► bonyolítottak le. Vala► mennyi osztály számbavet- £ te eladott áruinak érté► két. Végeredményül majd- £ nem öt és félmillió forin-* í tot kaptak. Kiszámították* ► azt is, hogy csupán cipőből* ► 4500 pár kelt el. A Minisztertanács újabb határozataiból A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta a földművelésügyi miniszter és a SZÖVOSZ előterjesztését a termelőszövetkezetek megerősítéséről és az egyszerű termelői társulások továbbfejlesztéséről és több fontos határozatot hozott. A határozatok foglalkoznak az új termelőszövetkezeti tagok által bevitt vagyontárgyak ellenértékének kifizetésekor nyújtható kedvezményekkel, a bevitt háziállatok és takarmány ellenértékének kifizetésével, a termelő- szövetkezetek építőanyagellátásának, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek áruszállításának megjavításával. A határozat szabályozza a termelőszövetkezetek hiteltartozásának kérdését is: néhány kivétellel a termelőszövetkezeteknek nyújtott hiteleket egy szá zalékos kedvezményes kamatfeltételek mellett hosz- szúlejáratú hitellé kell át alakítani. A határozat értelmében az alacsonyabb típusú termelő szövetkezeti csoportok, ameny- nyiben alapszabály szerint gazdálkodnak, tehergépkocsit vásárolhatnak, továbbá a közös tevékenység keretében, s annak előmozdítására segéd- és feldolgozó üzemeket létesítenek. A Minisztertanács megállapította: élő kell segíteni a jelenlegi egyszerű termelési társulások szélesebb körű elterjesztését. A Minisztertanács határozatot hozott az államigazgatási szervek feladatairól az ország- gyűlési képviselők munkájának támagotásában. A miniszterek és az államigazgatási szervek, az intézmények vezetői kötelesek a hozzájuk forduló képviselőket soron kívül személyesen fogadni, a képvi-1 selők által továbbított valamennyi panaszt, bejelentést és I javaslatot érdemben elintézni. A Minisztertanács a város- és községgazdálkodási miniszter előterjesztésére megvitatta a lakásbérleti jogviszonyról szóló előterjesztést. A meghozott határozatok módot nyújtanak arra, hogy a személyi tulajdonos lakóházának megüresedett lakásába ne csak saját maga költözhessék be, hanem azt egyenesen és oldalági rokonainak is átengedhesse. A házában nem lakó személyi tulajdonos saját maga, vagy rokona számára — megfelelő lakás felajánlása esetén — bérlőinek felmondhat. A lakásalap igazságosabb szétosztása érdekében a cím szerinti igénylés rendszere megszűnik. A jövőben a lakásügyi hatóság az időközönként rendelkezésre álló lakásokat a megállapítás szerint a leginkább rászorultaknak juttatja. ják a hasznát. Nem szabad tehát lazábbra engedni, Készülődés a legkisebb diákok fogadására 460 kisfiú és kislány indul majd el az első tanítási nap kezdetén a tarjáni óvodákból, az iskola padjai közé. A Hazafias Népfront nőtanácsai már gondoskodtak arról, hogy a kicsik méltó fogadtatásban részesüljenek. A legtöbb iskolában apróbb kedves ajándékokkal várják a legifjabb diákokat. Újszerű és követésre méltó kezdeményezés a salgótarjáni nőtanácsé, amely nagyszabású ankét rendezését tervezi. Ezen az ankéton az iskola és a szülik kapcsolatáról esik szó, de nevelési kérdésekről is felvilágosítást kapnak a szülők. Ezzel az ankéttal egybekötve divatbemutatót is rendeznek, amely a kisiskolások ruházkodásához nyújt nagy segítséget a mamáknak. Ű| iskolák Már az utolsó simítást végzik Diósjenő új nyolctantermes iskoláján. A falu diákjainak nagy örömére szeptemberben már itt kezdődik a tanítás. A megye egyik legmodernebb iskolája ez, amelyre államunk 800 ezer forintot fordított, a falu népe pedig nagyértékű társadalmi munkával járult hozzá a felépítéséhez. Uj iskola várja a nógrádsza- káli gyerekeket is. Baglyasal- ján a négy tanterem szűknek bizonyult már és egy kéttanter- mes iskolát építettek még. Szeptemberben ezt is elfoglalhatják a diákok. Az építkezések természetesen a tanév megkezdésével tovább folytatódnak. Salgótarjánban a Sztahanov úti iskolára egy emeletet húznak, ami hattantermes bővítést jelenj Uj iskola és nevelői lakás építését kezdték meg a Béke telepi gyerekek részére is Salgótarjánban. Ezenkívül a megye több községében fogtak össze, hogy új iskolát építsenek, vagy bővítsék a meglévőt; Hétmillió tankönyv az új tanévre Milyen lesz a tankönyvellátás? Jut-e minden gyereknek elegendő? Gyakran elhangzó kérdések ezek mostanában. Izgalomra egyáltalán nineg ok. A Tan- könyvkiadó Vállalat befejezte az új tankönyvek nyomását és végzett a régiek újranyomásával is. összesen mintegy hétmillió tankönyv jelent meg az új iskolai évre. Az általános iskolák also osztályainak tanulóit új tankönyvekkel látják el az idén; 14 féle könyvet kapnak, amelyek közül több színes nyomás-, sál, kemény kötésben készült; Ezeket a könyveket már a megye úgyszólván valamennyi iskolája megkapta. Az első tanítási nap alkalmával valamennyi diák megismerkedhet velük. Az általános iskola felső tagozatai a tavalyi könyvekből tanulnak, csupán két tárgy tan, könyvét adták ki átdolgozva. Több új könyv jelent meg a gimnáziumok tanulói számára is. Ilyen például az elsőosztályos matematika és növénytan, a másodikosztályos állattan és kémia, ä harmadikosztályos irodalomtörténet és ábrázoló geometria, a negyedikosztályos irodalom, „Mai magyar irodalom“ címmel, az Egyetemes történelem második része és több nyelvtan, az idegen nyelvek tanulásához. A közgazdasági technikumok és a tanítóképzők tanulói is több új tankönyvet kapnak. Öt és félmillió forintos 5 forgalom 5 Alig egy hónappal ezelőtt^ nyitotta meg kapuit a Sal-% gótarjáni Állami Áruház. 5 Azóta óriási népszerűség-- re tett szert. Fővárosi igé- 5 nyékét is kielégítő, rendkí-i vül változatos és gazdag< Ünnepélyesen adták át a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját az Építőipari Vállálat dolgozóinak Pénteken délután a Nógrád megyei Építőipari Vállalat dolgozói a városi művelődési ház nagytermében ünnepélyesen átvették a SZOT és a Minisztertanács vörös vándorzászla- ját. Az ünnepségen Jancsó Kázmér igazgató üdvözlő szavai után Seregélyi Aladár, az Építésügyi Minisztérium IV. számú igazgatóságának veze tője mondott beszédet. Bevezetésül átadta a Minisztertanács üdvözletét az Építőipari Vállalat fizikai műszaki és adminisztratív dolgozóinak, akik, együttes , jó munkájának eredményeként a nógrádiak elnyerték ezt i magas kitüntetést. Elmondotta, hogy az idei év eredményeivel a nógrádi építők bebizonyították, hogy harcolni is tudó, kemény emberek, akik leküzdötték az elhúzódó tél nehézségeit, a nem folyamatos anyagellátás okozta zavarokat, s másfél hónapos előnyre tettek szert esedékes évi tér vükhöz képest. A vállalat eredményeinek eléréséhez hozzájárult az is, hogy ma már rendelkezik állandó szakmunkáscsoporttal és olyan nehézségeket nem ismerő kőmű vesbrigádjai vannak, mint a Juhász-, a Verebélyi-, a Ver- bói-brigádok. De nem kisebb érdemet szereztek a munkában az ács- és a kubikos-brigádok sem. Seregélyi elvtárs a továb biakban arról beszélt, hogy a második félévben talán az eddigieknél is nagyobb erőfeszítések szükségesek ahhoz hogy az építőipar teljesíthesse a lakásépítési programot. A lakások határidőre való átadásánál még sok a kívánnivaló, ezért a vezetőknek és a fizikai dolgozóknak minden erejükkel azon kell lenniök. hogy a lakások minden esetben határidőre belköltözhetők legyenek. Ez most nemcsak gazdasági kérdés, hanem politikai is. Az építőipar felelős azért; hogy a kormány az adott sza, vát megvalósíthassa. Majd Se, regélyi elvtárs arról szólott, hogy sokkal jobban meg kell becsülni a dolgozó embert, több esetben kell kérni segít, ségét, meg kell hallgatni véle. ményét és javaslatait, hogy így- a meglévő hibákat rövi. debb idő alatt meg lehessen szüntetni. Végezetül azzal a kéréssel fordult a régi szak* munkásokhoz, hogy napi mun. kájukon kívül segítsenek, a szakmunkásképzésben is, mert az építőiparnak sok-sok új, jól képzett kőművesre é9 egyéb szakmunkásra van szüksége. Ezután Garami János, az Építőipari Dolgozók Országos Tanácsa és a SZOT képvise, létében, Seregélyi elvtárs pe- dig az Építőipari Minisztérium nevében átnyújtották a vörös vándorzászlót a vállalat veze. tőjének. Az építők nevében Jancsó elvtárs mondott beszédet és megígérte: továbbra is úgy dolgoznak, hogy birtokuk, ban maradjon még hosszú ideig ez a magas kitüntetés. Az ünnepségen felszólalt Jakab Sándor elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Nógrád megyei Bizottságának titkára. Ana kérte az építőket, úgy készül, jenek fel a télre, hogy ne kall, jen leállni a lakásépítkezések, kel egyetlen napra nem. Ez. után eredményes, jó munkát kívánt az elkövetkező hónapok munkájához. Az ünnepség végeztével több dolgozó vette át „a szakma kiváló dolgozója” kitüntetést és Jancsó elvtárs 30 000 forint jutalmat osztott ki a legjobbak között. Ezután kultúrműsort néztek végig a részvevők, majd a közösen elfogyasztott vacsora után késő éjjelig szórakoztak az építőipar dolgozói.