Szabad Nógrád. 1956. július (12. évfolyam. 53-60. szám)

1956-07-07 / 54. szám

1956. július 7. SZAB AH A04.RAB S 40 lt-u sóinkat kérjük ; Segítsenek megoldani Ny. István né problémáját Bocsásson meg ne\kem, ked­ves Ny. Istvánná, hogy meg­szegem az önnek ígért titok­tartást. Hogy felbontom néma egyességün'ket. legfőként azért teszem, mert úgy érzem, az ön •problémája sokkal több, mint egy asszony ügye. Az életben a legdrágább, legfontosabb do­logról van szó, emberi sorsak­ról, emberi életekről, s arról, hogy milyen környezetben és főként milyen körülmények között nő fel egy gyermek, egy leendő állampolgár. Tehát mi­ről is van szó? ★ Tán először időzött hosszabb ideig az égen a meleg suga­rakat öntő nap. A játszótér egyik padjára szelídarcú, rö­vid, fiús frizurás fiatalasszony ült le- Nem messze tőle egy szőkehajú, hároméves fiúcstka játszott a homokban. Egyszer­eseik feltekintett ön kötése fe­lől és arcán borzalmasan kese­rű, megindítóan szomorú mo­soly suhant a gondtalanul ját­szadozó. homokvárat építő La­cika felé. Már akkor megérez- tem, hogy valami tragédia rej­lik a szelíd homlok mögött. Elég sókat találkoztunk, s min-. dig ott a játszótéren. Emlék­szik még? On a gyermekét vi­gyázta, én meg néha-néha ké­résére felolvastam magának könyveimből eqy-egy aranyos humorú Tömörkény-novellát, egy-egy sajátosan szép Illyés- vagy József Attila-verset. Meg­lepett, hogy mily nagyon ér­deklik magát az irodalom gyöngyszemei és mégis meny­nyire tájékozatlan. Meglepett, milyen szomjasan itta a művé­szi formába öntött szavaikat az életről és kérdésemre mégis azt felelte, nem, nem szokott olvasni. Aztán ismeretségünk egyre bensőségesebb lett, egy­re gyorsabban szövődött meg­hitt barátságod. Egyszeresük kirobbant a heves vihar, he­ves zókogással fakadt ki: — Nem bírom tovább! El kell mondanom ... segítsen nekem! Nem élet az enyém ... «— és akkor megtudtam ön régóta sejtett tragédiáját. IS éves voltam — mesélte szomorúan —. amikor megis­mertem, Ny. Istvánt. Ő volt az első, aki kedves, szép szavak­kal szólt hozzám és előtte ta­lán az édesanyám, valamikor nagyon régen. Öt éves lehet­tem, amikor eltávozott közü­lünk, árván hagyva kettőnket, négy éves húgommal. Apánkat nem is ismertem, a nyomor elől kivándorolt a „mesék or­szágába” egy szép napon, s azóta sem hallottunk róla. Ért­hető tehát, hogy az első sze­Ny. Istvánhoz. Egy hónapig nagyon boldogan éltünk, de az­tán . : ; Én is dolgoztam, hogy hama­rább jusson bútorra, kelengyé­re. Amikor hazajöttem, rend­szerint már otthon volt a fér­jem, végignyúlva vaságyunkon és olvasott. Éjjel-nappal min­den szabad idejében olvasott. Alig léptem be az ajtón, máris sürgette az ennivalót és én főz­tem, mostam, takarítottam, varrtam, stoppoltam, holott legtöbbször holtfáradt voltam. Valahogy belülről nagyon bán­tott, ahelyett, hogy segíte­ne, a könyveket bújja. Gon­doltam — úgy látszik, •>?. a vi­lág sora, az asszony takarít­son, mosson a férjére, holott legalább úgy dolgozik, mint ő, ha ugyan nem többet. Mert ő irodában dolgozott, én meg f i­zikai munkán voltam, eszter­gáltam. Ahogy teltek a hóna­pok, egyre fáradtabban, inge­rültebben fogtam az otthoni munkához. Lassan mindenna­posak lettek a veszekedések. Úgy hiszem, férjem eddig nem csalt meg engem. Érthe­tetlen. hogy mégis nagyon el­távolodtunk egymástól. Pedig kimaradtam a gyárból is, hogy jobban gondozhassam, meg az­tán útban volt a mi kis Laci­kánk. Gondoltam, majd az ő életre jötte elsimítja az egyre hullámzóbb bajokat, a gyerek­sírás kacagást, életörömet hoz a mi szakadozott életürikbe. Férjem is örült a gyermeknek eleinte. Azt sem tudta, mit csi­náljon vele. Csókjaival, becéz- getéseivel halmozta el a csöpp­séget, de soha eszébe sem ju­tott egy jó szót szólni az anyá­hoz ... Sókat, nagyon sokat ol­vasott most is, állandóan mű­velte magát és lassan rádöb­bentem; engem lenéz. Én meg lassan odajutottam, hogy meg­gyűlöltem a könyvet, ha nem volt otthon, előfordult az is, hogy tűzbe vetettem egyiket- ,másikat. Úgy éreztem, azok a mi' 'szeténcsétlen házasságunk okozói. Ny. Istvánné keserűen és szégyenpírtól égetett arccal felkacagott. Hátrasimította szélcibátta hajfürtjeit és így folytatta: — Lacikánk 'két éves volt, amikor a következő eset történt. Javasoltam a férjem­nek. adjuk napközibe a gyer­meket, én meg elmennék visz- sza dolgozni az üzembe. Mind­járt jobban élnénk, mert jól keresnék, hiszen szakmám is van. Vérbenforgó szemekkel fa­kadt ki. — Még mit nem kén­piszkos munkára mégy. Meg­döbbentem ennyi szeretetlen- ség, önzés és ostobaság láttán. Hát nem is engem félt, eszébe se jut engem kímélni, hanem ilyen ostoba, felháborító kifo­gás miatt kell szűkösen él­nünk, mert ő félti a „karrier­jét". De hát hol vagyunk, nem a XX. században? Hát létezhet még ember, aki viszolyog a munkától, aki csak azt kíván­ja el, hogy őt kiszolgálják, ké­nyelmét biztosítsák. Ettől a naptól kezdve még rosszabb lett az életünk, pedig már alig veszekedtünk. Egyszerűen na­pokig nem beszéltünk. Neki nem volt mondanivalója szá­momra. én meg kezdtem meg­gyűlölni. De azért csak főz­tem. mostam, takarítottam és aztán éjszakákon át töpreng­tem sorsomon. Mi a kiút eb­ből az életből? Hosszas tépelödő szünet után kicsit felcsillanó szemmel foly­tatta: hamarosan eljött a meg­oldás. Megismertem valakit. Hogy hogyan történt? Talán felesleges is ez. Először csak véletlen találkozások, aztán jöttek a megbeszélt randevúk. Lassan rádöbbentem, nem tud­nék a férjemmel tovább élni, nem tudok, képtelen vagyok rá. De képtelen vagyok a kisf iám­tól is megválni. Az apa pedig ragaszkodik a gyerekhez, mert — magyarázta kínos mosoly- lyal — válásról egyre többet beszélünk ... De azért ne gon­doljon rosszat rólam, az a má­sik még csak meg sem csókolt. Kedvesen, emberien, baráti módon bánik velem, ő az első, akinek kiönthettem telkemet. Ha elválnék a férjemtől, azon­nal feleségül venne, és a kis­fiút is magához venné. De nem tudom mit tegyek? Él­jek-e a gyermekem érdekében továbbra is ilyen szörnyű éle­tet, vagy csak a saját boldog­ságomra hallgassak és hagy­jam ott... nem, erről nem le­het szó, nem tudnék a kis­fiam nélkül élni. És a lelkiisme­retem sem engedné egy ilyen apa házában hagyni, egyre nö­vekvő gyermekemet. Ki tudja, mi lenne belőle? •k Eddig a történet. Milyen szomorú, hogy mégis igaz, élő emberekkel, a ma embereivel lejátszódó eseményről van szó. Mit is lehet ebben az esetben tenni. Nehéz és súlyos problé­ma a döntés, a mérleg egyik oldalán egy gyermek eljöven­dő sorsa, a másik oldalán egy szebb életre hivatott édesanya követel sürgős segítséget. És ehhez kérjük olvasóink véle­ményét. Mester Mária. rető szóra kinyílt a szívem. 16 zeisz. csak nem akarsz engem éves voltam és férjhez mentem I kompromittálni azzal, hogy Kérdés illetékesekhez — strand-ügyben A Szabad Nógrádban a közel­múltban megjelent egy cikk a strand helytelenül és méltányta­lanul megállapított magas árai­ról. A cikk megállapításait nem­csak a dolgozók, de illetékesek — például Galajda elvtárs. a városi tanács elnöke — is he­lyeslik. Az árak módosítása en­nek ellenére sem következhetett be. Galajda elvi ár s javasolta ugyan a tanácstagságnak, hogy bizonyos összegű kártalanítást szavazzanak meg a Bányász­sportkör részére a jegyek árá­nak csökkentése következtében előálló veszteségért. Ezt a javas­latot azonban a temácstagság el­vetette. A város dolgozóinak a véleménye viszont ez. hogy a kérdés megoldására kell valami módot találni. Sajnos, városunk­ban nincs olyan szerv, amely a strandfürdő túl magas árait el­lenőrizné. Ez pedig annyit jelent, hogy a Bányász-sportkör veze­tősége a stranddal kapcsolatos kivételes helyzetében — több strand nincs a városban és az árakat úgysem ellenőrzi senki — tetszés szerint a mostani ma­gas áraknak akár a kétszeresét is megállapíthatja. Ha a Bányász-sportkör veze­tőségének az a célja. hogy a strand az előirányzott bevételi tervét a körülményekhez képest a legmagasabb százalékban tel­jesítse. akkor több üzleti érzék­kel, alacsonyabb árak mellett nagyobb tömeget kell megmoz­gatnia. Ha pedig az a szándé­ka, hogy a strandról elűzze a látogatókat, akkor emeljék fel még magasabbra a jegyek árait, bátran megtehetik, hiszen, úgy látszik, senkinek sincs beleszó­lása. Bár úgy néz ki, hogy in­tézkedést. méltányosságot a fen­tiekkel kapcsolatban úgyis hiába várnak, mégis megtették észre­vételeiket Salgótarján város dol­gozói. Hasonló észrevételekkel for­dult hozzánk Tóth Lajos Balas­sagyarmatról. és jó lenne, ha végre figyelembe vennék e té­ren is a dolgozók kívánságát és nagyon ésszerű javaslatát. „Csak egésa napra szóló jegy kapható a strandon — veti fel a tarjá- niakhoz hasonlóan ez az olva­sónk is —. de ki ér rá egész nap a strandon lenni? Esetleg az a pár dolgozó, aki elhatá­rozta, hogy a szabadság ideje alatt egész nap kint lesz. A többi dolgozó csak 4—5 óra után tud­na kimenni, tehát alig 2—3 órát töltene ott naponta. miért fi­zesse meg az egész napra szóló drága jegyet? Be kellene vezetni 5 óra után az 1 forintos jegyet, vagy az olcsó havi bérletjegyet. Az eddigi árak mellett nem cso­da, ha ráfizet « városi tanács a fürdőre, mert felnőttek nem jár­nak, csak a sok gyerek. Pár évvel ezelőtt az Ipoly- ban is három helyen lehetett fürdeni, ezt azután betiltották. Most már csak egy helyen, a kórház fölött lehet. Tudjuk, hogy az Ipoly a határ és ott vigyáaril kell. de a határőrség azelőtt is megengedte, bizonyára most is megengedné, ha a város kérné.” Szeretnénk, ha az illetékes szervek a lapon keresztül adná­nak választ olvasóinknak, mi­lyen intézkedéseket szándékoz­nak tenni annak érdekében, hogy minden dolgozó számára olcsó áron hozzáférhető legyen a strand. Dudás ERSEKVADKERTEN Megérkezvén szerdán délután Vadkertre, érdeklődtem volna: „mi újság van erre?” Igen ám, de kitől? Hisz’ ameddig láttam, élőlényt az utcán seholsem találtam Kiderült, a falu apraja és nagyja kinn, a hatarban a gabonát aratja, késő alkonyaiig, ameddig csak lehet — hadd mondjak hát nekik, ezért köszönetét! S bár munkájuk miatt nem beszélgethettem hosszasabban velük, ím’ eleget tettem mégis hűségesen szép feladatomnak: megtudtam, Vadkerten milyen bajok vannak. Mint mondtam, Vadkerten szorgosan aratnék, de néhány gazdánál sajnos, learattak árpaérés előtt, jó nagy darab táblát a cseresznyeszedők, kik dehogyis bánták, mikor szüretelték az útmenti fákat, letiporva sok-sok ezer búzaszálat, hogy a gazdákat így mily veszteség érte. A vadkerti tanács jegyzőkönyvben kérte, kártérítést adjon, aki hibás ebben; a fák gondozója, a boros Egerben lévő Útfenntartó Vállalat központja. Annak azonban még válaszra sincs gondja! Azt hiszik, elég, hogy a cseresznyét szedték, kiárusították, s a pénzt zsebretették... Pedig, ha jól esett a pénzt zsebretenni, az okozott kárt is tessék megfizetni! A vadkerti gazdák jogosan kívánják: aki gondatlan volt, adja meg az árát! Lelkemre kötötték: nehogy elhallgassam, kivész a határból a lucerna lassan, mert magot nem tudnak fogni évek óta. Nehogy kipusztuljon, tenni kéne róla... Megyei vezetők! Mezőgazdászaink! A község panasza íme munkára int! Kutassák ki okát, keressék, mi végre pusztul a lucerna immár évről évre. Es ha megtalálják, mért van ez így vajon, tanáccsal s egyébbel segítsünk a bajon. A Termény forgalmi osszon kölcsön-magot, ezzel lendíthet a község sorsán nagyot... „Kívánságlistánknak” ezzel sincsen vége, mert a községnek egy kis cement is kéne, nem nagyobb mennyiség, néhány mázsa csupán, — ma még csak futnak az Ígéretek után.-,. Pedig az a cement jaj, de fontos volna, hogy rendbejönne a kultúrotthon dolga. Ez a kultúrotthon Érsekvadkert vágya, érte vállalkoztak önkéntes munkára, erre gyűjtögetnek építőanyagot, iparost szerezni sem voltak hanyagok. De az építéssel mégsem haladhatnak, ameddig néhány zsák cementet nem kapnák. Kiutalásra” nincs — „szabadon” akadna, ha „szabad vételre” a bank pénzt adhatna. Csakhogy nem'adhat ám Most mihez kezdjenek? „Illetékes szervek!” Ezen segítsenek! Van itt még egy dolog, mit nem ért az ember. Több mint féléve már, talán úgy december közepén küldtek egy drága fagylaltgépet a szövetkezetnek, fagylaltgyártás végett. Azóta csak áll, áll, használatlan.-.-. Persze, mire is lenne jó, hisz? nincs felszerelve?! Ugyanígy a péknél közel három hete áll a dagasztógép, bár a mester tele. van munikával, ezért kért ő segítséget, el is küldték neki ezt az ügyes gépet, ám felszereltetni már elfelejtették, — „segítségükkel” a péket jól rászedték! Nehogy bennünket is hasonló sors érjen, a vadkertieknek ezennel ígérem’ amit itt elmondtunk, tovább tartjuk szemmel, nem érjük be egy-két üres ígérettel, s kik a bírálatra nem tennének semmit, ismét dudaszóra vesszük valamennyit! DR. GAJZÁGO ALADÁR: ÉLMÉNYEIM A SZOVJETUNIÓBAN Május 5-én, moszkvai tartóz­kodásunk utolsó napján, kora reggel talpon voltunk. Minden percért kár, amit elmulaszta­nánk. Az egész délelőtt vásár­lással telt el. Vásárlás közben több „apróságot“ figyeltem meg. Elsőnek a Szovjetunió legnagyobb áruházát kerestem fel a Vörös téren, ebben az áru. házban naponta 200 ezer vevő fordul meg és az elárusító asz­talok hossza összesen 2,5 kilo­méter. Voltam a csemegebol­tokban, ahol narancs, citrom, pörköltkávé, jószagú tea, csoko­ládé illata terjengett a levegő­ben. Mindenütt a legnagyobb udvariassággal szolgáltak ki. Az áru csomagolópapírját nem számítják be a súlyba, ellen­súlynak rakják. Azt soha nem kérdik, hogy lehet-e több? A boltokban ellenőrzőmérleg van. aíhol mindenki meggyőződhet a vásárolt áru súlyáról. Innét utam a könyvesboltba vezetett. Meglepett, hogy a könyvek, térképek, papír- és írószeráruk milyen olcsók. Töb­bek között vásároltam egy töl­tőceruzát. amelyen a Kreml ki­sebbített tornya látható. A ce­ruzát dobozva csomagolva ad­ták át, benne 10 darab pót'hegy, használati utasítás, amin még az is rajta állt. hogya ceruza az év melyik napján készült. Ahogyan az üzleteket jártam, megtudtam, hogy a Szovjet­unióban nem vasárnap van szünnap a boltokban, hanem hétfőn. Ez azért vált szüksé­gessé, hogy a dolgozók nyűgöd. ugyanis Szép Ernő: Lila akácát. Leningrádban a magyar cirkusz vendégszereplését hirdették a „falragaszok“. A „falragaszo­kat“ azonban nem falra ra­gasztják, hanem hirdetőoszlo­A moszkvai Kijev-pályaudvar tan tudjanak vasárnapi szün­napjukon vásárolni. Utam to­vább vezetett, betekintettem az automata-büfékbe, majd meg­pillantottam a „Gázolás“ című magyar film plakátját az egyik hirdetőoszlopon. Jólesett, hogy mind a három általunk meglá­togatott városban magyar dara­bokat is játszanak, Kijevben pokra. Kímélik a házak falát. Végezetül egy teaszaküzletbe tértem be, ahol pompás illat fo­gadott. Nagyon sokféle teát le­hetett vásárolni, az azerbajd- zsánitól a kínai teáig, első sze- désűtől a préselt fajtáig, papír- csomagolásútól dobozosig. Sőt, külön kapni üvegben teaaro­mát, amihez már csak meleg­vizet kell önteni és kész az illa­tos tea. Mi jellemzi az áruházakat és boltokat? Mindenekelőtt szép kivitelük, például a GUM már­ványból, vörös gránitból és ne­mes fából készült, benne sok csillár, függöny. Minden üzlet­ben nagy a tisztaság. Naponta többször is söpörnek, porszívóz­nak és padlókefélővel fényesí­tik a parkettát. Az elárusítók ízlésesen és tisztán öltöznek, körmük tiszta, ápoltak. Ciga. rettázva nem lehet belépni egy üzletbe sem. Meg kell állapíta­ni azonban azt, hogy Moszkvá­ban a lakosság számához ké­pest. kevés üzlet van. Utolsó moszkvai óráim úgy teltek, hogy este még megte­kintettem a csodás kivilágítású központi Kultúrparkot, ahol a fiatalok ezrei és ezrei szórakoz. tak. táncoltak és muzsikáltak. Utamat a Vörös téren keresztül folytattam haza. s még meg­vártam, hogy ismét hallhassam a Kreml toronyórájának ha­rangjátékét. Másnap, 6-án reggel eleredt az eső, s olyan szomorú volt az idő, mint mi a válás miatt. Ha­talmas autóbusszal utolsó kör­sétára indultunk, majd a kijevi állomásra mentünk és 10 óra 10 perckor a fülkénkben meg­szólaló induló hangjára gördült ki velük a szerelvény, hogy két nap múlva megérkeztünk Bu­dapestre. Sokáig haladtunk a nyolcmilliós Moszkva területén, de lassan eltűntek a magas épületek, elmosódtak a város körvonalai, megjelentek a fa­házak, egyhangúvá vált a táj, csak a rádió adott felüdítő mű­sort. Vasárnap volt. Éppen bal­lagási műsort közvetítettek Moszkvából, s egyszer csak megszólalt a jólismert „Gau­deamus igitur“ (Vigadjunk hát) című régi diákdal. Hosszú órákat utaztunk a hí­res brjanszki erdő mellett, majd másnap délután 6 óra felé Tarnopolba érkeztünk. Este 0 órakor futólag megtekintettük Livovo-Lemberget. 8-án reggel 5 órakor érkeztünk moszkvai időszámítás szerint Csapra, majd Záhonyba, ahonnan két­órás késéssel érkeztünk be Bu­dapestre. Elszoktunk már a ké­sésektől. mert a Szovjetunióban az ezer kilométeres távolságo­kon is percnyi pontosan közle­kedtek a vonatok. Rövid ideig voltunk kint a Szovjetunióban, de sokat ta­pasztaltunk és láttunk. Megfi. gyeltük a két országban az apró dolgok közti különbségeket. S ezekkel a határon innen újból találkoztunk, de csoportunk igényesebb lett, s máris változ­tatott .;; Ugyanis a Szovjet­unióban megszokott dolog volt, hogy a vonat étkezőkocsija ra­gyogott a tisztaságtól és friss ennivalót adtak. Amikor a ma­gyar étkezőkocsiban reggelihez hívtak, már nem tetszett vala­mi nagyon egyikünknek sem, hogy nem volt kisöpörve a ko­csi, s morzsás asztalok mellé akartak ültetni bennünket. Mindannyian tiltakoztunk, míg ennek hatására végre söpréssel kezdték az étíkezőkocsi alkal­mazottai a napot. Az ellátás sem hasonlítható össze. Nálunk két száraz zsemlét hoztak a vajhoz. Apróságok, de meggon- dolandók!; s j Elmentem, hogy szemtől- szembe láthassam a szovjet nép életkörülményeit, lássam a nagy alkotásokat, amelyekről már 6okat hallottam és olvas­tam. Ezek a nagy alkotások, s a szovjet emberek életformája meggyőzött mindannyiunkat a szocialista rendszer felsőbbren­dűségéről. Hatalmasat fejlődtek 1917-től és mások lettek az em­berek. Nyugodtabbak, higgad­tabbak, gokkal jobb az életszín­vonal is. Nagyobb a fegyelme­zettség, féltve őrzik műemlé­keiket, büszkék történelmükre, harcaikra. Olvasási, művelődési láz tapasztalható az egész or­szágban. Hiányosságok azonban ott is vannak, például Moszkvá. ban nagy a lakáshiány, a ru­házkodási cikkekből nincsen széles skálájú választék stb. — amelyekre a XX. kongresszus is rámutatott. A mérnökökből, orvosokból, geofizikusokból, írókból, költők, bői álló kis csoportunk boldo­gan tért haza. új lendülettel kezdett munkához az ország minden részében, s tanulmányi utunk után most még jobban érezzük a párthoz való tartozá­sunk szükségességét. Vége.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents