Szabad Nógrád. 1956. április (12. évfolyam. 27-35. szám)
1956-04-21 / 32. szám
Lenin 1920-ban a Komszomol kongresszusán mondta el „Az Ifjúsági szövetségek feladatai“ című híres beszédét. Lenin állandóan nagy figyelmet szentelt a sajtónak. NAGY ÍR ÓK LENINR ŐL Henri Barbusse: Lenin, ez a csaknem emberfölöttien tisztán látó agitátor és sokoldalú államférfi, aki a legkülönbözőbb helyzetekben hibátlanul és teljes mértékben meg tudta valósítani a forradalmi elméletnek és gyakorlatnak összekapcsolását — mindig a marxizmus alapján cselekedett. Lenin és Marx — két óriási koncentrikus egyéniség, akik mindketten azon a pályán mozogtak, melyet az idősebbikük megrajzolt. Lenin alkotó lángelméje a szocialista elméletnek forradalmak (majd pedig forradalmi rendszer) formájában való megtestesítésében nyilatkozott meg... Lenin nem volt szónok a szó mindennapi értelmében. Nem szónokolt, hanem egyszerűen beszélgetett a hallgatóságával. Egyes mozzanatoktól (így például az Októberi napoktól) eltekintve. amikor arról volt szó, hogy közvetlenül mozgásba kellett hozni a tömegeket, amikor rettentő erőt kellett latbavetni a hatalmas emberáradat irányítására — Lenin csaknem teljesen gesztusok nélkül beszélt. A kongresszusokon fellépése mindig tartózkodó, sőt szinte „száraz” volt. Csupán arra törekedett, hogy meggyőzze hallgatóit, hogy saját gondolatait hallgatóinak tudatába is beágyazza. De ezt nem külső formákkal, hanem beszéde tartalmának világosságéval és súlyával igyekezett elérni. Azt lehet hát mondani, hogy azok a szónoki pózok, melyekben Lenint rendszerint ábrázolják, nem egészen felelnek meg a valóságnak. Az életben Lenin sohasem gesztikulált úgy, mint azt bronz- és márványszobrai mutatják. Lenin szeretett megpihenni a természet ölén. A pihenés erősítő eszköz, amely helyreálitja erőnket a lehető legtermékenyebb munkáihoz. A pihenés formáinak megválogatásához azonban érteni kell. Lenin a természettel való csillapító, megnyugtató érintkezést szerette legjobban és ajánlotta mindenkinek. „Itt csodálatos a pihenés, fürdés, séta, magány, semmittevés. A magány és semmittevés mindennél többet ér” — írja 1907- ben a finnországi Stirsuddenából. Bárhol is tartózkodik, feleségével együtt nagy kirándulásokat tesz. Svájcban megmássza az Alpokat, Galíciában a Tátrát, Münchenben. Londonban, Párizsban szorgalmasan látogatja a környéket. Számos genfi és szibériai levél tanúsítja, milyen élvezettel gyönyörködött a tewnészet szépségeiben, mennyire felfrissítette a természettel való érintkezés. Amikor Szibériában élt, naponta több kilométernyi utat tett meg gyalog, csak azért, hogy folyóvízben füröd- hessen. De, mint tudjuk, sétái főként tanulmányi célokat szolgáltak. Amikor az agrárkérdésnek ez az elmélyült tudósa a nagy városok környékén a falvakat látogatta, tulajdonképpen érintkezést keresett a falu lakóival, s így próbált közvetlen benyomásokat szerezni a paraszti életről. 1935. Martin Andersen Nexő: A dolgozó tömegeik élenjáró emberei, mind a kultúra képviselői, mind az egyszerű munkásaik, Leninben osztályúk és mozgalmuk legnagyszerűbb vonásainak megtestesülését látják; a harcoló proletariátus legértékesebb tulajdonságait Leninben leli fel: a hitét, törekvését, eszméit, melyék Leninnél valódi nagyságukban és ragyogó fényben mutatkoznak meg. Sőt, az a tömeg is, amely még nem ébredt fel, vagy amelyet újból el dkarnak hódítani, ösztönösen érzi, hogy Lenin — vérbeli testvére. Lenin jelentősége a nemzetközi proletármozgalom számára felbecsülhetetlen. Lenin lángesze egyesítette magában a tervezőt és megvalósítót, új célokat mutat a kultúra képviselőinek: a passzív szemlélet világából a cselekvés, a tettek világába vezeti őket. A proletariátus felszabadító harca új lendületet kapott. A munkásmozgalmat nem lehet többé visszafordítani. Lenin életet lehelt azokba az erőkbe, melyek az emberiség haladásáért harcolnak. 1938. Bemard Shaw: Boldog vagyok, hogy hat évvel ezelőtt, amikor az angol sajtó a rágalmaknak olyan özönével árasztotta el Lenint, amelyhez még az 1780-ban George Washington ellen intézett rágalomhadjárat sem fogható — boldog vagyok, hogy én akkor üdvözöltem Lenint egyik neki küldött könyvemre írott ajánlásban, mint Európa legnagyobb államférfiét... Nem kételkedem benne, hogy eljön a nap, amikor Londonban George Washington szobra mellett fognak Leninnek szobrot állítani. 1924. Romain Rolland: ... A történelem ismeri a cselekvésnek olyan mestereit, ismer olyan népvezéreket, akik 'két részre osztották az életüket: életük egyik felét a cselekvésnek szentelték, másikat az elme játékainak, melyékhez pihenés gyanánt menekülték a cselék- vés mezejéről. Az ilyenfajta embereknek egyik talán legnagyobb példája, Julius Caesar volt. Mikor cselekedett, teljesen odaadta magát a cselekvésnek — s még hozzá minő cselekvésnek! Néki azonban éppúgy, mint az angol államférfiaknak, „weekend"-re volt szüksége, amikor szünetet tartott és szép gondolatokkal, szép beszédekkel foglalkozott. Ciceróval társalgóit. Rómának és Galliának ez a meghódítója lényegében dilettáns volt s lelkében mindvégig az is maradt, számára maga a cselekvés is csak játék volt — a legnagyobb szabású, s emberhez, igazi emberhez legméltóbb játék, vagyis lényegében illúzió. Leninnek nem voltak illúziói. Ö nem menekült illúziókhoz. Néki hatalmas és állandó érzéke volt a realitások iránt s az olyan emberék, akiknél ez az érzék hiányzott, akik menekültek a cselekvéstől, Lenint hangtalan nevetésre késztették, mely gúnynak, jóindulatú szánakozásnak és némi megvetésnek volt a keveréke. Olyasféleképp tekintett Lenin az ilyen emberekre, mint ahogy az erős férfiember tékint gyerekes, „infantilis'' elméjű éltes emberekre. Ezt a realitás-érzéket vitte be Lenin a művészeti ábrándozásba is. Szerette a művészetet, egyáltalán nem volt közönyös iránta, mint ahogy egyesek állítottak. „Kitűnően ismerte és nagyon szerette a klasszikusakat.” Újra meg újra átolvasta Tolsztoj munkáit és élvezte azókat, büszke volt Tolsztojra, mint honfitársára, s mint olyan emberre, akinek gondolatai egy úton haladnak az övéivel. Bár Lenin nem tartotta magát kompetensnek a modern költészet kérdéseiben, de mégis elég érzéke volt hozzá, hogy megérezze Majakovszkijban szövetségesét és tapsoljon a költő maró politikai szatírájának. S hogy megragadta a zene! Milyen szenvedéllyel tudta hallgatni. Ki tudná felejteni meleg szavait, melyéket Beethoven „Appassio- nata”-járói mondott! Úgy szerette és olyan erősen átérezte, hogy védekeznie kellett hatásától... A művészi ábrándozás természetesen számára sem volt idegen. De mert harcot folytatott — s ez a harc volt életének törvénye és fő feladata — azt akarta, hogy a művészi ábrándozás is éppenúgy, mint az ő ábrándjai, erőt és támogatást jelentsen a harc számára és mindig kivegye részét a cselekvésben. 1936. Maxim Gorkij: E E TV I TV (Szenieivcnyekj Lenin arcképét megrajzolni nehéz. Kü-sejét egeszen elborítják a szavai, mint a halat a pikkely. Egyszerű volt és közvetlen, mint minden, amit mondott. Lenin heroizmusából telje- nen hiányzik a külső ragyogás. Heroizmusa az Oroszországban nem ritka szerény a z- kéta-hősiesség, mely azoknak a becsületes orosz inteilektuel forradalmároknak a tulajdonsága, akik rendíthetetlenül hisznek abban, hogy a szociális igazság megvalósítható a földön. Lenin heroizmusa annak az embernek a heroizmusa, aki a világ minden öröméről lemondott, az emberek boldogságáért való nehéz munka kedvéért. ★ 1918 őszén megkérdeztem Dimitrij Pavlov szormovói munkást, hogy véleménye szerint melyik Lenin legkiemelkedőbb vonása? — Az egyszerűség. Egyszerű, mint az igazság. Ezt úgy mondta, mint amit jól átgondolt és régen megállapított. Tudvalevő, hogy az embert a legszigorúbban saját alantasai ítélik meg. De Lenin sofőrje, Gill, aki sokat tapasztalt ember, ezt mondta— Lenin — rendkívüli ember. Ilyen nincs több. Viszem egyszer a Mjasznickája utcán, nagy a forgalom, alig tudom vezetni a gépet, félek, hogy összezúzzák, tülkölök, nagyon izgatott vagyok, ö meg kinyitja a kocsi ajtaját, a kocsi hágcsóján keresztül hozzám kapaszkodik — minden percben elütheti valamilyen jármű — és azt mondja: „Kérem, Gill, ne idegenkedjék, csak vezesse « génét, mint a többiek“. — Én régi sofőr vagyok, én tudom, hogy ilyet más nem tesz. ★ Nem találkoztam még emberrel, aki olyan szívből tudott volna nevetni, mint Vlagyimir Iljics. Még furcsának is tűnt, hogy egy ilyen szigorú realista, egy ember, aki olyan jól látja, olyan mélyen átérzi a nagy társadalmi tragédiák elkerülhetetlenségét s aki a kapitalista világ iránt érzett gyűlöletében annyira engesztelhetetlen, tántoríthatatlan, ilyen gyerekesen tud nevetni, hogy hullanak a könnyei és szinte íüldoklik a kacagástól. Nagyon erős, nagyon egészséges lelkének kell lennie, aki így tud nevetni. — Hogy magában mennyi a humor! — mondotta nevetés közben. — Nem is tudtam. Az ördög tudja, milyen nevetséges ... És letörölve a nevetéstől kicsordult könnyeit, most már komolyan lágy mosollyal mondta: — Jó, hogy humorral tudja nézni a balsikert. A humor nagyszerű, egészséges tulajdonság. Én nagyon jól megértem a humort, de nekem nincs humorom. Az életben pedig nem kevesebb a nevetséges, mint a szomorú, igazán nem kevesebb. ★ Zömök, tömzsi ember volt, szokráteszi homlokkal és mindentlátó szemekkel s nem ritkán furcsa és kissé komikus pózzal hátraszegezte a fejét, majd fejét oldalt hajtva. ujjait valahova a hóna alá, a mellénye mögé dugta. Ebben a pózban volt valami csodálatosan kedves és mulattató, valami győzelmesen kakasos s ő maga ilyenkor ragyogott az örömtől — az átkozott világnak ez a nagy gyereke, ez a nagyszerű ember, akinek, hogy a szeretet mű vét megvalósíthassa, sajátmagát kellett az ellenségeskedésnek. a gyűlöletnek áldozatul odavetnie. ★ Sokkal kevesebb figyelmet fordított magára, semhogy másokkal magáról beszélt volna és úgy tudott hallgatni lelkének titkos viharairól, mint senki más. De egyszer Gorkiban, valakinek a gyerekeit simogatva, azt mondotta: — Igen, ezek már jobban fognak élni, mint mi: sok mindent, amit mi átéltünk, ők már nem fognak átélni. Az ő életük nem lesz ilyen kegyetlen. A távolba, a halmok felé nézett, ahol a falu terpeszkedett és elgondolkozva hozzáfűzte: — És mégsem irigyelem őket. A mi nemzedékünknek olyan munkát sikerült végeznie, mely történelmi jelentőségénél fogva csodálatos. A mi életünk kényszerű kegyetlenségét valamikor megértik majd az emberek és helyeselni fogják. Mindent megértenek majd, mindent! A gyerekeket óvatosan. valami különösen 1-öonvű és ’’atos érintéssé" sir-ogaíta. 1930. lenin és Gorkij. Lenin szakadatlanul figyelemmel kísérte a művészetet, benne a nagy szovjet író, Gorkij tevékenységét.