Szabad Nógrád. 1956. február (12. évfolyam. 9-17. szám)

1956-02-29 / 17. szám

5 Példamutató tanácsi vezetők A VÉGZETT MUNKA r Üj belépőkkel gyarapodott a nógrádsápi Vörös Csillag Tsz tagsága. A falu két vezető em­bere, Varga Pál tanácselnök és Rolykovics János tanácstitkár aláírta a belépési nyilatkozatot. Példamutató lépésükre felfi­gyelt az egész falu. Megnőtt a nógrádsápi gazdák érdeklődése a szövetkezet iránt. Varga és Rolykovics elvtár­sak már eddig is sok támoga­Varga Pál Rolykovics János táis<t adtak a falu szövetkezeté­nek. Népszerűsítették eredmé­nyeit, segítették tagjait a min­dennapi munka sikeres megol­dásában. A termelőszövetke­zetbe való lépésük például szol­gálhat a megye valamennyi tanácsi vezetőjének, tanácstag­jának. Párizs Mihály agronómus EREDMENYE A Nógrádi Szénbányászati Tröszt bányaüzemei legutób­bi jelentésünk óta több mint tízezer tonnával növelték a terven felül adott szén meny- nyiségét. Az adósok között újra csak két bányaüzem van, Róna és Kányás. Róna adóssága elég nagy, Kányásé viszont ala­csony és könnyen letörleszt- hető. Az élenjárók csoportjában a legjobb Szorospatak. A második hely Kazáré, Élenjárók Szorospatak: 3620 tonna többlet. Üzemvezető: Fuchs Jenő, főmérnök: Demeter Fe­renc. Kazár: 1980 tonna többlet. Üzemvezető: Szomszéd Gy. István, főmérnök: Kreffli Iván. Mi újság a megyei versenyt kezdeményező szécsényi Rákóczi szövetkezetben? Minden felajánlás annyit ér, mint amennyit meg­valósítanak belőle. Ezek a gondolatok jutnak az eszembe akkor, amikor a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Tsz párttitká­rával, Jászberényi Pál elvtárs­sal és a tsz néhány tagjával arról kezdünk beszélni, hogy mit is tettek vállalásuk telje­sítése érdekében február 12 óta. Ezen a napon ugyanis a szé­csényi II. Rákóczi Ferenc Tsz párosversenyre hívta ki a pász­tói Szabadság Tsz-t és a me­gye valamennyi termelőszövet­kezetét. A versenykihívás az egész gazdasági évre szól, van­nak pontjai, amelyeknek tel­jesítése ma még időben is tá­vol van, mégis érdekel, ho­gyan láttak a munkához a kez­deményezők. — Nem sok idő telt el a ver­senyre való kihívásunktól, de ez alatt se aludtunk — kezdi a választ Jászberényi elvtárs. — Ne hamarkodjuk el a há­rom napot. Van már olyan rész, ahol süpped a kerék. Ez­zel lassul a munka. Aztán van is még mit vinni. Egy hét alatt azonban minden trágya kint lesz a földeken, ezt a pontot teljesítjük. — A vetőmag tisztítását és csávázását is elvégeztük már — teszi hozzá gyorsan Varga elvtárs. — Amit eddig el le­hetett végezni, el is végeztük, a teheneknél bevezettük az egyedi takarmányozást. — A begyűjtési tervvel hogy állnak? Egyszerre többen kapnak a kérdésen. — Eddig nagyon jól. Mivel így nehezebben érteni a szót, az egyikük folytatja. — Április 4-re vállaltuk az évi sertésterv 50 százalékának a teljesítését, ma már 70 száza­léknál tartunk. Tejbeadási ter­vünket az előírás szerint telje­Nagybátony: 1938 tonna többlet. Üzemvezető: Tanyai Ferenc, főmérnök: Marton Mihály: Kisterenye: 1931 tonna többlet. Üzemvezető Ujj Já­nos. főmérnök: Sándor Gás­pár. Mizserfa: 1441 tonna többlet. Üzemvezető: Sándor Béla, fő­mérnök: Józsa Pál. Ménkes: 983 tonna többlet. Üzemvezető: Szabó Imre, fő­mérnök: Cserjési Miklós. Tiribes: 644 tonna többlet. Üzemvezető: Pintér András, főmérnök: Bakos Péter. Zagyva: 575 tonna többlet. Üzemvezető: Simon Ernő, fő­mérnök: Karmos Mihály. Máiranovák: 398 tonna többlet. Üzemvezető: Sárai Lajos, főmérnök: Révfalvi János. All ósok Kányás: 63 tonna tartozás. Üzemvezető: Kovács D. László, főmérnök: Szebényi Ferenc. Róna: 1145 tonna tartozás Üzemvezető: Bükkhegyi Já­nos, főmérnök: Laczó István. T/'irga elvtárs a zsebébe ' nyúl, előveszi a szerző­dést és sorra veszd pontonként. — Az április 4-i vállalások­kal jól állunk, amit a mostoha időjárás mellett el lehetett vé­gezni, elvégeztük. A gazdasági udvart rendbe szedtük, az óla­kat, istállókat kimeszeltük. — Jók a boronák is — veszi át a szót a harmadik. De nem­csak a boronát, hanem kijaví­tottuk, rendbe hoztuk a kisebb gépeinket is. Szerszámaink mind rendben vannak. — A trágyahordás még folyik — veszi át a szót Varga elv­társ. — De ez se sokáig tart már, jó három nap és végzünk vele. Jászberényi elvtárs közbe­szól. sítjük, évi vágómarha beadá­si kötelezettségünket eddig 50 százalékra teljesítettük. A to­jásbeadásnál márciusban meg­lesz az 50 százalék. szécsényi II. Rákóczi Ferenc Tsz vezetőségé­ben és tagságában tehát él a versenyszellem. Nem eléged­tek meg azzal, hogy verseny­re hívták a megye összes ter­melőszövetkezetét, hanem úgy dolgoznak, hogy a versenyben meg is állják a helyüket. A fenti adatok ugyanis könnyen ellenőrizhetők. Bárki megnéz­heti óljaikat, istállóikat, kis gépeiket, szerszámaikat, a gon­dosan előkészített vetőmagva­kat. A begyűjtési adatok he­lyességét se nehéz megállapí­tani. Molnár Jenő Akik már túlteljesítették április 4-i felajánlásukat A szorospataki bányászok még januárban vállalták, hogy az év végéig 10 000 tonna szenet termelnek terven felül. Az évi vállalásból a felszaba­dulás évfordulójának tisztele­tére 2500 tonna szén kiterme­lését vállalták, s ma már ott tartanak, hogy csaknem meg­kétszerezték április 4-re tett felajánlásukat. A bányaüzem minden bri­gádja derekasan kivette ré­szét a felajánlás túlteljesítésé­ből. Különösen szép eredmé­nyekkel dicsekedhetnek Zsi- dai János DISZ-brigádjának tagjai, akik 1700 tonnás fel- szabadulási vállalásukat már eddig több mint ezer tonnával túlszárnyalták. TALPRA ÁLL-E VÉGRE A BALASSAGYARMATI MŰANYAGGYÁRTÓ KTSZ? A műanyagok Eokozott alkalma­zása jelenleg iparunk egyik legfontosabb feladata. Pártunk Központi Vezetőségének a tech­nikai színvonal emelésével fog­lalkozó határozata, az ország- gyűlés novemberi ülésszaka hangsúlyozta, hogy a műanyag- gyártásban és a műanyagok legkülönfélébb felhasználásá­ban meg kell szüntetnünk ed­digi elmaradásunkat. Rákosi elvtárs januárban, a SZOT VIII. teljes ülésén, ezt mondta műanyagiparunk helyzetéről: „Ami ezen a téren történik — az egyszerűen tűrhetetlen. A tőkés országokban, a Szovjet­unióban, a Német Demokrati­kus köztársaságban hétmérföl- des léptekkel mentek előre, nemcsak a textíliákhoz, de még a nehézipar gépeihez is egyre több műanyagot használnak fel — mi pedig ezen a téren el va­gyunk maradva.” Megyénkben egyetlen üzem foglalkozik műanyagok feldol­gozásával, a balassagyarmati Műanyaggyártó KTSZ. Ezt ke­restük fel, hogy megnézzük, hogyan dolgozik, fejlődik az üzem, megfogadták-e pártunk és kormányunk vezetőinek út­mutatásait, kíizdenek-e a nagy célkitűzések megvalósításáért? Kinn, a város szélén áll az üzem jókora, egyemeletes épü­lete. Kívülről igen elhanyagolt­nak látszik: falai vakolatlanok, az ablakok kereteit ki-be moz­gatja a hideg szél. A portás­fülkében az üzemvezető felől érdeklődöm. Télikabátos, idő­sebb férfi tájékoztat, hogy Kiss Béla, a művezető, Salgótarján­ba ment gépjavítási ügyben, helyette ő, Aradi Ádám irá­nyítja jelenleg az üzemet. — Mit gyártanak az elvtár­sak? — kérdem. — Aradi elv­társ már vezet is a raktárba, s mutatja készítményeiket: a fé­nyes, piros padlóburkoló lapo­kat, a műanyagból készült futószőnyegeket, amelyek fal­védőnek, térítőnek, sőt a gép­kocsik bőrüléseinek pótlására is egyaránt használhatók. Büsz­kén teregeti elém a krokodil- és kígyóbőrhöz hasonló műbő­röket, meg az aktatáska készí­téséhez használatos műanya­got. Szépek, hasznosak és tartó­sak ezek az áruk. felhasználá­suk igen gazdaságos, hiszen a padlólapok az értékes fát he­lyettesítik, a műbőrökkel a drága természetes bőröket le­het pótolni. Ráadásul a mű­anyagok jóval könnyebben tisz­títhatok, s nem utolsó sorban olcsóbbak is. — Ne feledkezzünk meg ar­ról sem, hogy a mi üzemünk hulladékból dolgozik — mond­ja Aradi Ádám. — A MÉH-től kapunk PVC (polivinilklorid) hulladékot, s ebből, amit más üzem már nem tud felhasznál­ni, gyártjuk ezeket az anyago­kat. — Bizonyára van sok meg­rendelésük? — Hajaj, de mennyi lenne! Különösen a nagyobb méretű padlólapokból. Ezeket azonban nem tudjuk gyártani, mert nincs megfelelő gőzprésünk... Most egyébként is alig terme­lünk valamit, rosszak a gé­peink. Nem is tudom, mi lesz velünk, tudunk-e létezni to­vábbra is? (Meglepett ez a kijelentés. Ma a műanyagé a jövő, £» a megye egyetlen műanyagipari üzeme ilyen rossz helyzetben lenne? De közben belép Hrúsz Pál elv­társ, üzemlakatos, a nemrégi­ben megalakult pártalapszerve- zet titkára, s ő is helyben- hagyólag bólint Aradi szavaira: igen, az üzem gépparkja hiá­nyos, elavult, s mostanában az öreg gépek sorra csődöt mon­danak. Legutóbb a legfonto­sabb gép, a kalander (henger) tört el, s még mindig áll. Álta­lában az a helyzet, hogy fél­hónapig dolgozik az üzem, fél­hónapig meg nem működik a különböző hibák miatt. Mi ennek az oka? Aradi és Hrúsz elvtársak, meg az üzem dolgozói a múlt évi helytelen átszervezésben keresik a hibát, és szavaikban sok az igazság. A Műanyaggyártó KTSZ 1954 áprilisában kezdett dolgozni, mint a salgótarjáni Lakáskar­bantartó és Építő KTSZ rész­lege. Már az indulásnál hiba történt: a tágas épület rendbe­hozását és felszerelését csak félig fejezték be. Ezért marad­tak vakolatlanok a falak, ezért rosszak az ablakok, ezért van az, hogy bár meg van az öltö­zők, fürdők helye, a dolgozók mégsem tudják használni a fű- tetlen, berendezetlen öltözőt, s zuhnyfürdő helyett kénytele­nek két rossz kis lavórban mo­sakodni. Később a Lakáskarbantartó KTSZ sem pénzügyileg ellátni, sem irányítani nem tudta az üzemet, így tavaly átszervezés­re került sor. A dolgozók egy gyűlésen kérték ugyan, hogy vegye át a tanács ezt a kicsi, de jelentős üzemet, mert „KTSZ-alapon”, támogatás, megfelelő irányítás hiányában nem mennek semmire, ez az okos javaslat azonban nem ta­lált meghallgatásra, ehelyett a Budapesti Műanyagkészítő KTSZ-hez csatolták a 30 dolgo­zóból álló részleget. A buda­pesti KTSZ valósággal „gyar­matnak” tekintette a balassa­gyarmatit. Keserű szavakkal beszélnek erről a dolgozók. — Nem törődtek azok kérem semmivel — mondja Hrúsz elv­társ. — Az ő jelszavuk ez volt: „Csak még ma menjen vala­hogy, a holnappal nem érdemes törődni.” Ezért nemcsak, hogy nem ruháztak be semmit, ha­nem még azt sem engedélyez­ték, hogy a legszükségesebb ja­vító, karbantartó munkákat el­végezzük ezeken az öreg gépe­ken. Még olajat is a saját zse­bünkből kellett vásárolnunk, mert azt sem adtak. Ök ugyan­is havonta csak 25—30 száza­lékra teljesítették tervüket, s a mi eredményeink kellettek ah­hoz, hogy valahogyan a felszí­nen tartsák magukat. Oe hiába teljesítették túl ter­vüket rendszeresen a balassa­gyarmatiak a legmostohább kö­rülmények között, a legnehe­zebb időkben is, a budapesti KTSZ-t ők sem tudták meg­menteni. Ez január 1-én meg­kezdte a felszámolást, miután dicstelen tevékenységét sik­kasztásokkal is megtetézte. Azt csak az OKISZ (Országos Kis­ipari Szövetkezet) vezetősége tudná megmondani, miért kel­tett éppen ehhez a rosszhírű, gyenge, csőd szélén álló szövet« kezeihez csatolni az amúgyis sok nehézséggel küzdő balassa­gyarmatiakat? Véleményünk szerint felelőtlen intézkedés volt! Az volt, mert a budapesti KTSZ bukása igen rossz hely­zetben hagyta a balassagyar­matiakat. A rendszeres karban­tartás hiánya most érezteti ha­tását: egymás után törnek el és állnak le a gépek. Január 1-én a balassagyar­mati Cipőipari KTSZ vette át a műanyagrészleget, s úgy lát­szik, most jó kezekbe került és végre talpra állhat az üzem. Erre következtethettünk Balázs Ferencnek, a Cipőipari KTSZ elnökének szavaiból, aki így nyilatkozott a szövetkezet új részlegéről: — Nagy tervekkel és remé­nyekkel vettük át a Műanyag- gyártó KTSZ-t. Kicsit megijed­tünk, amikor az átvételnél lát­tuk, milyen elhanyagolt ez az üzem, s mennyi a problémája. De terveinket nem adjuk fel! Először rendbehozzuk a meg­lévő gépeket, ezután beállítjuk a nagy gőzprést, amely lehe­tővé teszi majd, hogy exportál­juk áruinkat. Űi gyártmányo­kat is bevezetünk. Mi gondos­kodni akarunk az üzem fejlő­déséről, s be akarjuk bizonyí­tani: nem igaz, hogy a Mű- anyaggyártó nem gazdaságos, hogy erre csak ráfizetni lehet, mint ahogyan éppen azok mondták, akik elhanyagolták, lezüllesztették az üzemet. A szép feladatok megvalósí­tásához nélkülözhetetlen az irányító szervek, elsősorban az OKISZ segítsége. De nagy se­gítséget adhat az új pártalap- szervezet is. Kell. hogy adjon, hiszen az üzemben eddig szer­vezetlenül folyt a munkaver­seny, hiányoztak a termelési értekezletek, senk; nem törő­dött a dolgozók mostoha mun­kakörülményeinek megjavítá­sával, jogos panaszaik elinté­zésével. A pártszervezet mind­ezen változtathat, ezáltal az üzem fellendítése érdekében mozgósíthatja az embereket. Azokat az embereket, akik még a rossz körülmények kö­zött is helytálltak, s akik ha összefognak, ha egy akarattal látnak hozzá a munkához, ké­pesek arra, hogy becsülettel, jó hírnevet szerezzenek sok rosz- szat megért üzemüknek, amely­nek a műanyaggyártás fontos­sága miatt erősödnie, fejlődnie kell. Méghozzá minél gyorsab­ban! \ M. D. «« «« «« ««««<«<«««««««« «■ Keményen arcomba vág a szél, ahogy a rögös, hóval bo­rított hegyoldalon felfelé !ka­paszkodom. A Miskolci Mélyfú­ró Vállalat CM 45. sz. egysége a tetőn állította fel jellegzetes vasoszlop három lábját. Csak a teteje és az oszlopók között a fúrómű csőteste látszik a köréje épített bádoglemez házból. Az olajmotor dobogását már hal­lom, de még jó néhány száz métert kell bukdácsolnom, míg felérek oda. Nem kellemes most az ilyen kirándulás. Lent a faluban alig van valami mozgás. A párás, hideg szél elől hajlékba mene­kül, aki csak teheti. Az ala­csony, ólmos ég alatt olyan ba­rátságtalan a sima hótakaró is: semmi változatosság, csak egy mezei nyúl nyoma keresztezi utamat. Egészen megmerevedtek arc- izmaim, alig tudom kinyitni a számat, amikor belépek a gép­házba. Az állvány alatt két em­ber dolgozik. A cső már 135 méter mélyen van bent a föld­ben. Számításuk szerint még Vagy 60 métert kell fúmiók. Ha elérték az ismerős kőzete­ket, jönnek a geológusok, meg­alapítják a szénrétep vastag­EGY NÓTA A VAGYUNK ««««««««««««««««««««««««««««««««««««««I«««« ságát, minőségét és a vonulás irányát. Nagyon nehéz megérteni, mit beszélnek. Kétszer, háromszor is kell néha kérdeznem, mert nem szokta meg a fülem a gép zaját, a csövék, láncok csikor­gását. Inkább szétnézek. Az állvány körül, a hevenyé­szett deszkapadlón locsog a híg sár. Néhány méterre széles tömlőn sűrű, sárga víz ömlik egy szögletes szitába. A víz magával hozza a mélyről a ta­lajrészecskéket, s ezek meg­akadnák a sűrű dróthálóban: mutatják, hol jár a fúró. De mi­lyen lucskos ez a munka! A helyiség olyan, mint egy hatal­mas mosókonyha — tele sárral. A tetőn, ablakon és nyitott aj­tón keresztüUkasul húz a leve­gő. Az érzékeny fogamra rá kell hajtani a gallért. Nagy József fúrómester, a vezető, a hegy másik oldalán van a víznyomógépnél. Szíve­sen indulók a megkeresésére, biztosan jobb körülmények kö­zött találók majd rá. Kerekeken járó házikót kép­zeltem el a fúrómester munka­helye közelében, ahol megme­legedhet egy kissé az ember. Amennyire lehet, kilépek hát. A szél eláll. Körül a hegyek­re sűrű köd ereszkedik. Szem­ben az erdőből csak az a né­hány fa látszik elmosódott kör­vonalaikkal, amelyek előbbre merészkedtek az oldalban. A hídépítők jutnak eszembe, amikor meglátom a két mun­kást. A gép áll, valami hibát keresnek, éppen. A kerékek küllőiről, tetejéről és az alváz­ról töredezett jégcsapok csün- genek. Éppen csak felnéznék, aho­gyan megállók előttük. Nagy Józsefnek hatalmas csavarkulcs van a kezében. Az egyik anya­csavarról leveregeti a jeget, puszta balkezével megfogózik a jeges alvázban és neki dől a kulccsal a csavarnák. Csakha. mar könnyedén forgatja felfelé. Itt még komiszább lehet dol­gozni, mint odafönt, A gép kö­rül nincs deséka, sáros, olajos hóban taposnak. Merő víz a ba­kancsuk. A gép mögött egy for­rás kútja, innen nyomják fel a vizet a gépházba. Időnként ki­vágják a jeget, hogy a tömlő bele ne fagyjon. A szomszédos gödörből is idevezetik a vizet. Megborsózik a didergő ember háta, amint hallja a jég Iközött csörgedezni. Én a tollat alig tudom hasz­nálni meggémberedett ujjaim- mal, ök egész télen hideg va­sakkal dolgoznak, jéggel, hóval, vízzel küzdenek. Részvéttel jegyzem meg: — Nem lehet valami kelle­mes munka. Feszítővasat nyom a motor alá. összenézik a hajtó kereke, két, s csak aztán válaszol: — Tudja milyen jó foglalko­zás ez nyáron? Párja nincs. Nem engedem ilyen könnyen elkalandozni egy másik évszak­ba. Elég kemények itt a körül­ményék, illik mindent szem­ügyre venni. — Meleg téli ruhát nem kap. nak? Elmosolyodik. Látom, jól esik az érdéklődés. — Dehogynem. Nézze apót — húzza el idősebb segédmunkása felsőkabátját — ö hordja. Én nem szeretem, akadályoz a munkámban. Csak most nézem meg jobban ezt az embert. Negyven körüli erős, egészséges férfi. Inas. 'kemény nyakán ki van gombolva az ing. Sapkáját hát- ra tolja, így egész homlöka védetten marad. Már nem is az foglalkoztat, hogy ilyen körülmények között látom dolgozni, hanem az, hogy nem igyekszik helytállásából tőkét l'kovácsolni, még elisme­résre sem pályázik. Megint a hídépítők jutnak eszembe. Ha a mélyfúrók nin­csenek is olyan 'közvetlen ve­szélynek kitéve, de az időtől éppen annyifa szenvednek. Csak ezék a dolgozók nem száz. ezrek szeme előtt végzik mun­kájukat. hanem hegyre fel, völgybe le. Legfeljebb egy-egy parasztember vetődik ritkán feléjük. A fúrómester beállítja az el­mozdult gépet társa segítségé­vel. Szótlanul topogok mellet­tük, mert fázni kezd a lábam, a kezem is. Elteszem a tollat, belefújok a tenyerembe. Nagy József akkor egyenese­dik fel. Észreveszi. Megértőén húzza fel a szemöldökét: — Meg kell ezt csak szokni. A köd egyre lejjebb húzódik, mintha szemerkélni kezdene. Varjak szállnak el felettünk, csak. a hangjukat halljuk. — A kereset? Elégedetten int: — Megjárja. — Persze télen 'kevesebb a teljesítmény? «« «« ««« «« «« «« «« «« «« «« — Dehogy kevesebb. Az én brigádom 14 hónap óta 140 szá­zalékon alul nem teljesített- Sztahanovista vagyok magam is, meg a brigád is. — Hát ebben a hónapban? — Biztosan meglesz a szoká­sos. Elértük mi már rjm is egyszer a 170, sőt a 190 százaié, kot is. Most is fel vagyunk ter­jesztve a sztahanovista okle­vélre. — Akkor tényleg nem lehet semmi baj. Dolgozik, nem felel. — Vagy van? — Egy nótát küldhették vol­na már nekünk is. Mindeme mertem volna gondolni: melegedőre a víznyo. mó-gépnél, forró teára, szőrrel bélelt csizmára, de nóta nem jutott volna eszembe. Ügy lát­szik. másnak sem. Pedig hát ők is emberék. mégpedig nem is akármilyen emberek ... — Biztosan nem fog sokáig késni. Bólint, de már nem is érdek­li. mit mondok, mert a gépe dohogni kezd és egész figyel­mét arra fordítja, hogy elegen­dő vízzel lássa el a fúrót. Kazár Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents