Szabad Nógrád. 1956. január (12. évfolyam. 1-8. szám)

1956-01-25 / 7. szám

SZABAD KOftBÁD 1956. január 11. A. néppel» vagy a nép ellen ... ? — A választások után, kormánr alakítás előtt Francia országban — rodásához és Franciaország legnagyobb, leg­veszélyesebb nemzeti ellenségének, a nyugat­német militarizmusnak feltámadásához veze­tett. kommunistáit és szocialisták együttműkö­dése napjainkban csak akkor válhat valóra, ha okulva a szomorú történelmi tapasztalatok­ból, a szocialista pártban sikerül háttérbe szo­rítani azokat az elemeket, amelyek most is a hagyományos kommunistaellenes politika foly­tatását kívánják. Ezeknek egyelőre még elég nagy befolyásuk van a párt vezetésére, amit leginkább az bizonyít, hogy a választások előtt megtagadták a kommunistákkal közös lista­kapcsolásokat, noha ezáltal még több mandá­tumot, hatalmas többséget szerezhetett volna a baloldal. fit UtObul fläptm külpolitikai eseményei kö­zött a legnagyobb érdeklődést világszerte az a levél keltette, amelyet a választások után és az új kormány megalakulása előtt a Francia Kommunista Párt intézett Guy Mollet-hoz, a Szocialista Párt főtitkárához és Eduard Her- riothoz. a Radikális Szocialista Párt vezető­jéhez. A levél bevezetésképpen megállapítja: „A választók többséfje akkor, amikor a Kom­munista Párt. a Szocialista Párt és a Radiká­lis Párt jelöltjeire szavazott, kifejezte azt a kívánságát, hogy az ország ügyeit baloldali kormány kezébe akarja adni. Nem értené meg, ha e három párt nem tenne meg minden 'kö­vetelhetett ennek megvalósítása érdekében”. A levél további részében a Kommunista Párt javasolja, hogy a baloldali pártok kezdjenek megbeszélést, vitassák meg, hogyan működ­hetnek együtt, hogyan alakíthatnának a nép kívánságainak megfelelően közös kormányt. A Kommunista Párt felszólítása nyílt szín­vallásra kényszeríti a Szocialista Párt és a Radikális Szocialista Párt választási szövet­sége által létrehozott úgynevezett „köztársa­sági frontot”. A szocialista vezetők válasza — ha valóban szavazóik kívánságát tartanák szem előtt — csak egy lehetne: megegyezni a kommunistákkal a legfontosabb politikai irányelvekben, s egy új népfront-kormányt alakítani. Olyan kormányt, amely — a dolgo­zók követeléseinek megfelelően — véget vetne Franciaország háborús konfliktusainak, min­denekelőtt az algériai vérengzésnek; olyan kormányt, amely a genfi szellemhez híven a nemzetközi feszültség enyhítésére törekedne, csökkentené a fegyverkezési hajszát, s az így felszabaduló összegek felhasználásával, továb­bá a gazdagok fokozottabb megadóztatásával és a monopóliumok hatalmának korlátozásá­val javítaná a francia dolgozók gazdasági helyzetét, építő jellegű beruházásokkal csök­kentené a munkanélküliséget. Olyan kor­mányt, amely szembeszállna a fasiszta törek­vésekkel (ennek egyik legújabb megnyilvánu­lása a Hitler és Mussolini módszereire emlé­keztető Poujade-mozgalom jelentkezése) s biz­tosítaná a polgári demokratikus szabadság- jogokat, a munkásosztály erőteljes szervezke­désének lehetőségeit. Ilyen kormány alakítására most kitűnő al­kalom nyílik azáltal, hogy a választásokon a francia nép nemet mondott a burzsoázia ed­digi politikájára. Ha népfront-kormáhy ala­kulna, ez élvezné a dolgozók többségének ha­tározott támogatását, s figyelem be véve a Komumnista Párt és a „Köztársasági front” mandátumainak arányát, állandó, biztos több­séggel rendelkezne az új nemzetgyűlésben még akkor is, ha a nyíltan burzsoá pártok (MRP, függetlenek, Faure-féle radikálisok) a szélsőjobboldallal, a fasiszta Poujade-csoport- tal fognának össze egy-egy kérdésben. A kedvező pillanat tehát — amely új fordula­tot hozna, nemcsak a francia politikában, ha­nem a békeharcban is, hiszen jelenleg Fran­ciaország az Atlanti Szövetség (NATO) egyik alappillére, s ez a pillér ugyancsak meginog­na, ha békekormány kerülne hatalomra— el­érkezett. Kérdés azonban, élnek-e a pillanat nagyszerű lehetőségeivel a francia szocialis­ták? Erre most még nehéz válaszolni. Több olyan tényezőt ismerünk, amely arra mutat hogy a szocialisták tartózkodnak majd a kom­munistákkal való megegyezéstől. Ilyen minde­nekelőtt az a szovjetellenes, antimarxista, kommunistaellenes irányzat, amely gyászos hagyományokkal rendelkezik, s a Francia Szo­cialista Párt eddigi történetét valósággal az árulások, a munkásosztály ügye ellen elkö­vetett mérhetetlen bűnök történetévé teszi, íme: 1936-ban, amikor a Kommunista Párt kez­deményezésére létrejött és kormányra került az antifasiszta népfront, a „szocialista” Leon Blum volt az, aki miniszterelnöksége során végig szabotálta a népfront programjának végrehajtását, majd hamarosan átjátszotta az uralmat a nyilt burzsoá pártok, a jobboldal kezére. Az árulás eredménye Franciaország legnagyobb történelmi veresége, német meg­szállás, a francia nép mérhetetlen szenvedése lett. 1944 decemberében létrejöttek az úgyne­vezett „egyeztető bizottságok”, ezeknek* az volt a feladatuk, hogy előkészítsék egy új népfront megalakításának alapját, a munkás- osztály teljes akcióegységét. 1946-ban a szo­cialista vezetők feloszlatták ezeket a bizott­ságokat. majd megbontották a munkásosztály közös harcának egyik legnagyszerűbb vívmá­nyát, a már 1936-ban létrejött szakszervezeti egységet is: kiléptek a CGT-ből és szakadár szakszervezetet alapítottak. 1947-ben, amikor a kommunisták tiltakoztak a szocialista kor- mányfériak által kirobbantott vietnami hábo­rú miatt, éppen a „szocialista” Ramadier vál­lalkozott arra, hogy eltávolítsa a kormányból a komumnista minisztereket. Az „eredmény” most sem maradt el: bekövetkezett Francia- ország csatlakozása az Atlanti Szövetséghez, a háborús célokat szolgáló „Európai Védelmi Közösséghez”, ami az ország további elnyomo­Jobb munkára köteleznek eddigi eredményeink — A gépállomások gépjavítási munkájáról ­A Kommunista Párt — amint a szocialis­tákhoz intézett levél bizonyítja — a választás után sem adta fel együttműködési készségét. A szocialisták még nem adtak választ a fel­hívásra. Egyelőre azzal kisérleteznek, hogy a „köztársasági front” egyedül alakítson kor­mányt. Igen ám, csakhogy ez eleve kisebbségi kormány lenne! Ahhoz, hogy bármilyen kér­désben többséget szerezzen, vagy a kommunis­ták, vagy a burzsoá pártok támogatása szüksé­ges. A szocialista párt vezetői ma még jobb Pedig minden gépállomáson felé kacsingatnak, s noha Guy Mollet és. Men- ! van brigád-beosztás, a brigá- des France az elmúlt héten kijelentették, ! dóknak megvannak a terveik, hogy „nem hajlandók kompromisszumot kötni a reakcióval” — kétséges, meddig tartják ma­gukat ehhez a kijelentéshez akkor, amikor egyre erősebb mind a fenyegetés, mind a csá- bítgatás a burzsoázia részéről. Megyénk gépállomásai de­cember 31-ig mindössze 72,2 százalékra teljesítették esedé­kes gépjavítási tervüket. A globális terv teljesítésétől pe­dig 10,9 százalékkal maradtak el. Súlyos ez a lemaradás. Egy­úttal azt is jelenti, hogy Nóg- rád megye gépállomásai az utolsó helyet foglalják el a me­gyék versenyében. A lemaradás okait úgy gon­dolom fölösleges lenne most vizsgálgatni. Az tény. Néhány nap múlva, január derékéhoz érünk és még mindig hem ki­elégítő a gépjavítás üteme. In­kább beszéljünk arról, hogyan lőhetne meggyorsítani a mun­kát. A munkaszervezésben van a legnagyobb hiba. A gépállomá­sok műszaki vezetői nem so­kat törődnek a munkafegye­lemmel sem. Eltűrik, hogy a szerelőműhelyekben, munkaidő alatt egyesek sétálgassanak, lopják a napot. Nem ellenőr­zik kellőképpen azt sem, ho­gyan végzi — és elvégzi-e — napi munkáját egy-egy brigád. A fenyegetés az amerikai kormányköröktől ered, amelyek a választások eredménye feletti dühös felháborodásukban egészen durva, nyilt beavatkozásra ragadtatták magukat sajtóköz­leményeikben. Az amerikai lapok elkeseredett és dühös kórusából elég. ha a New York He­rald Tribune hangját idézzük, amely „ellen- intézkedéseket” helyez kilátásba a franciák­nak, „különösen a bonni kormány fegyveres erejének növelése útján”. Ügy látszik, az USA vezetőinek kezében Adenauer az a mumus, amelynek mutogatásával rendet próbálnak te­remteni „rakoncátlankor)'4" szövetségeseik kö­zött ..: Ugyanakkor a választások eredményétől megszeppent francia burzsoázia a békítgetéssel, ígérgetésekkel próbálkozik eleget termi az Egyesült Államok kívánságainak. Miután a meggyengült burzsoá nártok önmagukban nem képesek kormányalakításra, szükségük van a „köztársasági front” segítségére. Ezért politi­kusaik, lapjaik — amelyek a választási küz­delemben oly hevesen támadták a szocialistá­kat — most egyszerre elcsendesedtek és azt hirdetik, hogy „félre kell tenni a nézeteltéré­seket”, hogy „össze kell fogni a jobbközépnek és a balközépnek” (azaz a burzsoá pártoknak és a szocialistáknak). Kényes helyzetben ül hát össze január 4- és 15-én a Szocialista Párt kongresszusa, majd ezt követően a Radikális Szocialista Párt vég­rehajtó bizottságának tanácskozása, amely azt fogja eldönteni, kivel és merre tartanak a szocialisták. A párt vezetői egyik oldalon az amerikaiak dühödt rikoltozását és a francia burzsoázia álszent szirén-hangjait hallják, a másik oldalon viszont a francia nép erős, harsány „Éljen a Népfront!” kiáltása zúg egy­re sűrűbben, még a párt soraiban is azoknak a becsületes szocialista dolgozóknak ajkáról, akik több üzemben máris egységfrontot alakí­tottak a kommunistákkal és közös népfront- bizottságokat szerveztek az ország számos ré' szében. v llgVSII incghallják-e az ország igazi hangját Guy Mollet és társai? Együttműködnek-e a kommunistákkal, segítik-e létrehozni a béke­kormányt? Mindenesetre a válasz, amelvet ki kell mondaniok, a történelemnek szól. „Mellé­beszélés”, ez esetben nincs: vagy a néppel tar­tanak, vagy a jobboldalhoz, a nép ellenségei­hez csatlakoznak, méghozzá immár nyíltan, hi­szen a jelenlegi helyzetben semmiféle ügyes manipuláció, semmilyen kendőzés nem leplez­heti a lényeget. Ha ez utóbbi lépést választa­nák, ezzel elveszítik tömegbázisukat, hiszen a dolgozók nem azért szavaztak rájuk, hogy to­vább folytatódjék a reakciós kül- és belpoli­tika, hanem azért, hogy balodali kormány ala­kuljon. Ha pedig a szocialista munkások előtt lelepleződik vezetőik opportunizmusa, mun- kásellenessége, ez a Kommunista Párt további erősödését, tömegalapjának szélesedését idézi elő. A Kommunista Pártot, Franciaország le? nagyobb pártját akkor sem sikerül meggyeh- gítenie a burzsoáziának, ha árulásra bírja a szocialistákat és ezzel ideig óráig elodázza a népfront megalakítását. Mindent elveszíthet azonban a szocialista párt, ha ismét megkísér­li, hogy gáncsot vessen a haladásnak. Talán éppen e? a meggondolás készteti végülis az egyetlen helyes út követésére a francia szo­cialisták vezetőit! Miklós Dezső Munkájuk könnyűszerrel ellen­őrizhető hát, csupán az szük­séges, hogy a gépállomás fő­mérnöke, műhelyvezetője, vagy igazgatója napjában többször lemenjen a műhelybe és meg­nézze, hogy halad a munka. Értékelje minden műszak eredményét. Az értékelésből aztán könnyen meglátszik, hogy teljesítette-e tervét a bri­gád, vagy pedig lemaradt. Ha lemaradt, másnap fokozottab­ban kell ellenőrizni, segíteni munkájukat. Sokkal többet kell törődni a szociális körülményekkel. En­nek is nagy része van a lema­radásban. Visszaveti, hátrál­tatja az előrehaladást. Az Ér­sekvadkerti Gépállomáson pél­dául fűtetlenek a műhelyek, pedig van kályhájuk. Nincs lehetőség arra sem a vadkerti gépállomáson, hogy munka után meleg vízben lemosakod- janak a dolgozók, pedig két üstház beállításával biztosít­hatnák a melegvízszolgáltatást. A vadkertiek december 31-ig 58 százalékra teljesítették ter­vüket. Nagy része van a lema­radásban a fentemlített hibák­nak. Nem kisebb hiba az sem, hogy Fülöp Zoltán, a gépállo­más megbízott igazgatója és Tóth elvtárs, a műhelyvezető nem ad kellő támogatást a fő­mérnöknek, aki nem rég került a gépállomásra. A Berceli Gépállomás 64 százalékra teljesítette esedékes javítási tervét. Az állomás fő­mérnöke Geszti elvtárs, az igazgató tudta nélkül két napig igazolatlanul hiányzott a mun­kából. Az ilyesmi nem arra vall, hogy Bercelen nincs baj a munkafegyelemmel. Lemaradt az Erdőkürti Gép­állomás is. Itt azonban már lé­nyeges intézkedések történtek a munka meggyorsításiára. A jól átszervezett brigádok meg­gyorsult munkája arra enged következtetni, hogy január 15-ig behozzák a lemaradást. Jól halad a javítás Pásztón, ahol a helyes munkaszervezés­nek, a kiadott utasítások pon­tos végrehajtásának köszönhe­tik a szép eredményeket. A néhány jó eredmény elle­nére azonban — mint azt már említettem is — változatlanul utolsók vagyunk a megyék versenyében. Arra van most a legnagyobb szükség, hogy azo­kon a gépállomásokon, ahol eddig elmaradtak a terv telje­sítésével, vegyék számba a hi­bák okait, és helyes munka- szervezéssel, a tervek ütem szerinti teljesítésével gyorsít­sák meg a murikát. Nagy szükség van arra, hogy a gép­állomások keressék és felve­gyék a kapcsolatot a patronáló üzemekkel, vállalataikkal, gyá­rakkal. A patronálok az elmúlt esztendőben is igen nagy segít­séget nyújtottak a javításhoz. Élénkíteni kell a versenyt is. Ez egyik legfontosabb rúgója a gyors és minőségi munkának. Támaszkodni kell a gépállomás kommunistáira, akik eddig is példát mutattak a munkában és jobb eredmények elérésére serkentették a többieket is. Nagy szerepe van a dolgozók kezdeményezéseinek, ésszerű­sítéseinek, esetleges újításai­nak is. Fel kell karolni ezeket. Az elmúlt évi gépjavitási tervet határidő előtt teljesítet­tük. Szép eredményt értünk el a termelési terv teljesítésében is. Az eddigi eredményeink köteleznek bennünket arra, hogy ne valljunk szégyent most sem a gépjavításban. Schrodt Ernő, megyei üzemgazdász. A tanulók kérdeznek * — a tanácstag válaszol Alkolmánytan óra a Karlók Kóla üli iskolában A SALGÓTARJÁNI Bartók Béla úti Általános Iskola igaz­gatói szobájában vagyok. Ta- mássy Aladár igazgató, Kraj- nák Tibor igazgatóhelyettes és Richter Vilmos szakfelügyelő­vel beszélgetünk. Nem vizs­gázni jöttem és mégis különös izgalom vesz .erőt rajtam. Vagy. ha úgy tetszik, vizsgáz­ni jöttem. Nem kisebb feladat előtt állok, mint beszámolni a VIII. osztály előtt, hogy mi­lyen munkát végez egy ta­nácstag. PONTOSAN 9 ÓRAKOR megszólal a csengő. A VIII. osztály tantermében Vörös Gyöngyvér hetes. harsány hangon „vigyázz‘’-t kiált és je­lent. Mindenki leül. s kipirult arcok figyelik, vajon ki lesz az első felelő. A feleletek után az izgalomtól kipirult arcok meghalványulnak, de kigyulladnak a szemek és ref­lektorként reám szegeződnek. Most ők kérdezhetnek egy ta­nácstagtól. Pillanatnyi csend, elgondolkoznak, majd ma­gasba lendülnek a kezek és már zúdítják is a kérdéseket, amelyekből csak néhányat ra­gadok ki. Hogyan építi ki a pénzügyi állandó bizottság az aktívahálózatot? Vajon milyen kapcsolata van a pénzügyi ál­landó bizottságnak a többi ál­landó bizottsággal?... A vá­laszolás után beszerveztem négyezer csemetét óvjátok és ne engedjétek, hogy rossz gye­rekek azok ágait letörjék, el­pusztítsák, mert ezekkel por­mentesebb, szebb lesz váro­sunk. Láttam az arcokon, hogy megértették és nem lesz a jö­vőben annyi probléma a gye­rekekkel. Ebből az ifjú meg­győződésből tanulhatnak azok a felnőttek is. akiket nem tu­dok megleckéztetni. AZ ÓRA TOVÁBBI RÉ­SZÉBEN a tanácstagok beszá­molóiról és fogadóóráiról volt szó. A főbb gondolatokat für­ge ujjak jegyezték papírra és az előadás után a jövő lecke anyagaihoz most már bátrab­ban, s többen adták fel a kér­déseket. Hogyan szokott fel­készülni a tanácstag a beszá­molóra? Továbbá milyen panaszok fordulnak elő a fo­gadóórákon? ... Talán vége sem szakadt volna a kérdé­seknek és feleleteknek, ha nem szól bele a csengő. Vége az órának. A nevelő köszönő szavaira már válaszolni sem tudtam, mert legszívesebben az egész osztályt szerettem volna megölelni. Mikor e so­rokat papírra vetem, ezt azért teszem, hogy más iskolák is vegyenek példát erről a nagy­szerű kezdeményezésről. A tanácstagoknak meg annyit üzenek, hogy az eltöltött óra nemcsak egy kedves óra ma­őket is az aktívahálózatba. A j rád, hanem több erőt ad to- várcsunkban most elültetett I vábbi munkámhoz. Pálföldi I MEGBUKTAM TÖRTÉNELEMBŐL Gyermekkoromra emlékezem... Apám fiatal gyermekkorában béres volt, anyám pusztán élő számadójuhász nyolcadik, vagy kilencedik, legkisebb lánya. Miután egy­máshoz kötötték fiatal életüket, apám felha­gyott a béreskedéssel és bányász lett. Egy kis bányatelepen kaptak egy szoba-konyhás, élés­kamrás lakást, mivel azonban bútoruk alig- alig volt, „ajándékot“ is kaptak a bányától, egy egyszerű vaságyat. Ma is megvan még. Ebben a vaságyban adtam először tudtára a világnak hangos sírással, hogy megérkeztem. Harmadik gyermek vagyok a családban, furcsa, érzékeny természettel. De. ez nem is csoda, hiszen egyszer már meghaltam. Azaz­hogy nem is én, hanem fiatalabbik bátyám, aki kicsiny korában tragikus hirtelenséggel elhunyt, s miután én nemsokára megszület­tem, ugyancsak Zoltánnak kereszteltek, mint elhúnyt bátyámat. Szegény anyám annyira szerethette azt a másikat, aki már nem volt, hogy talán bennem is őreá akart emlékezni. Az iskolában az első tanulók közé tar­toztam. Bolondja és rabja lettem a betűknek, könyveknek. Olyan hirtelen döbbentem rá a betűk értelmére, hogy mikor az első osztály­ban megismertük őket s a többiek még csak „mutogatva“ tudtak olvasni, én már „Sobri Jóskát a Varsó hóhérát, Rinaldó Rinaldinit olvastam égnek meredő hajjal késő éjszakáig. Annyira beleéltem magamat az izgalmakba, hogy bele is betegedtem. Egy évig minden éj­jel hidegvizes lepedőbe csavartan aludtam. Ezért sajnos osztályt is kellett is- I mételnem és így tizenhárom éves voltam, ami- I kor a hatodik elemit jártam. De minden tan- I tárgy közül legjobban szerettem a történel- < met. Büszke örömmel fújtam őseink hőstet- I teit, nem volt előttem semmiféle nációnak be­csülete, csak a magyarnak. Csak a magyar a hős, a bátor, a merész, a rettenthetetlen, ne­künk senki sem tud ellenállni. Mátyás ki­rály is, hogy földhözvágta azt a Holubárt..; De jól is tette mert a csehek mind gyáva em­ber, zsebrákok, gonoszak; egy magyar tíz csehvel isi fölér. Árpád és Szvatopluk „kény­szeregyezsége’“ azonban már gondolkodóba ej­tett. Valahogy keserű mellékíz vegyült lelke­sedésembe, de ettől eltekintve továbbra is na­gyon jól tudtam a történelmi leckéket. Mc lostani emlékezetemmel már tu­dom, hogy a kis bányatelepen mellettünk, körülöttünk is sok tót-család lakott, de én ak­kor csak egy „igazi“ tót embert ismertem; Péter bácsit, a drótostótot. Péter bácsi volt nálunk akkoriban a tíz éven aluli rossz gyermekek réme. Ha valame­lyik gyerek például elszakította a nadrágját, ezzel fenyegették; — Vigyázz, mert odaadlak a drótostótnak! És hű, micsoda félelmetes egy ember volt szemünkben az öreg! Hetente kétszer, reggel befordult a koló­niánk végén és mélabús-vastag hangon elkiál­totta magát: —- Dhrótooozni... fótooozni! Hátán ott volt a nagy ládája, benne fényes pléh-lemezek, drótok, rengeteg félelmetes szerszám. Rémisztő, vastag görbe botja is volt neki, azzal szokta oldalba boldogítani a körü­lötte csaholó és vonító kutyákat. Néha azon­ban bennünket is megfenyegetett, ha csúfol­tuk. Ilyenkor fennhangon kérdezte meg az asszonyokat: — Vannag-e rósz gyeregeg? Ilyenkor aztán eltűntünk padlásra, pincébe s onnan órákig nem mertünk előjönni. Én meg különösen féltem és őszintén bevallom, tőle

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents