Szabad Nógrád. 1956. január (12. évfolyam. 1-8. szám)

1956-01-14 / 4. szám

4 T956. január 18. SZABIM KOCKÁD A lengyel főváros felszabadulásának tizenegyedik évfordulója Tizenegy évvel ezelőtt, 1945. január 17-én a szovjet hadsereg és az oldalán küzdő len­gyel kötelékek felszabadították Varsót, Amikor a szovjet és a lengyel katonák be­hatoltak a városba, borzalmas kép fogadta őket. Ahová csak a szem ellátott, mindenütt pusztaság és rom volt. A főváros lakossága, az egész lengyel nép hősi erőfeszítésével Varsó néhány év alatt új­jáépült, sőt kiépült. Ma sokkal szebb, mint valaha. Amikor 1950. novemberében Varsóban ülé­sezett a második világbéke-kongresszus, a lengyel fővárost kitüntették a nemzetközi bé­kedíjjal. Varsó ragyogó jelképe lett a békés építömunkának. Élő és szép bizonysága annak, hogy az alkotó munka győzedelmeskedik a háborús pusztítások felett. Varsó lakosainak száma ma már meghalad­ja az egymilliót. A hatéves terv végrehajtása során 120 ezer lakószobát kaptak a dolgozók. Felépült a Kultúra és Tudomány Palotája, a szovjet—lengyel barátság szimbóluma. A múlt év nyarán a 70 ezer személyes új stadionban zajlottak le az ötödik VIT sportversenyei. Üj ipari üzemek, mozik, színházak, bölcsődék, is­kolák — s ki győzné felsorolni az összes épít­kezéseket — ragyogó bizonyítékai a hős város erőfeszítéseinek. Az új ötéves tervben, amely 1956. január 1-én kezdődött, tovább fejlesztik ezt a 700 éves várost. Az ötéves terv végéig Varsó lakosai­nak száma eléri majd az 1 200 000-t. Az új terveket ehhez mérten állapítják meg. Varsót még jelentősebb ipari központtá fejlesztik. Felépül a Warszawa nevű nemes acélkohá­szati üzem, megépítik a Visztula—Bug össze­kötő csatornát, évente sok tízezer lakószobát adnak át a dolgozóknak. Az új ötéves terv célkitűzéseinek előteré­ben áll mindenekelőtt az ember, a dolgozókról történő gondoskodás. Varsó felszabadulásának 11. évfordulóján a lengyel főváros dolgozóival együtt ünnepelnek a magyar dolgozók is, akik méltán büszkék a baráti lengyel nép minden sikerére. A ha­gyományos sok százéves lengyel—magyar ba­rátság tartalma egyre szebb, s újabb vonások­kal gazdagodik, mindinkább elmélyül. Egyre népszerűbbé válik a szerződéses magtermelés Egyre népszerűbbé válik megyénkben a szerződéses magtermelés. 1956-ra a terme­lőszövetkezetek és egyéni gaz­dák 16 600 holdra kötöttek szerződést. Ez 3000 holddal több a tavalyinál. Növekszik ez évben az ex­port termelésünk is. Az elmúlt évben csupán fehérhere magot küldött megyénk külföldre. Ez évben már fűmagot, étkezési borsót, babot és szarvaskerepet is exportálunk, több mint 2400 holdról. A járások között a rétsági érte el a legjobb eredményt a szerződés kötésben. Balcsik Péternek a magtermeltető vál­lalat szakfelügyelőjének, Sívó Antalnak a járás főagronómu- sának és Kalapcza Jenőnek, a járási mezőgazdasági osztály vezetőjének jó munkáját di­cséri az 1167 hold szerződött terület. Miről ismeretes Duties és Harriman Salgótarjánban?- Regi emlékek két amerikai üzletember-államférfiról ­A Szovjetunió és a iiépi^mokráciák életéből SZIBÉRIÁBA ÉRKEZETT A BASKIRIAI OLAJ A napokban helyezték üzem­be a Tuimazi-Omszk olajveze­téket. A több mint 1300 kilo­méter utat megtett első ezer tonna baskiriai olaj már meg is töltötte az omszki nyersolaj- finoroítógyár tartályait. Az olajvezeték, melyeit rend­kívül rövid idő alatt készítettek el, öt folyót, sok száz ország­utat, rengeteg mocsarat, sza­kadékot szel át. A vezeték út­vonala mentén négymillió köb­méter földet mozgattak meg, 43 MILLIÓ D-MARKA A LIPCSEI OPERA ÚJJÁÉPÍTÉSÉRE _ A Német Demokratikus Köz­társaság kormánya több mint 43 millió D-márkát (kb. 215 millió forint) bocsát rendelke­zésre a háborúban elpusztult lipcsei opera újjáépítésére. Az alapozási munkákat 1956. ja­nuár 2-án kezdték meg, az építkezés befejezését pedig 1959-re tervezik. Az új opera- ház másfélszer akkora lesz, mint a régi lipcsei opera volt; HÁROM HORDÓ EZÜST­PÉNZT TALÄLTAK CSEHSZLOVÁKIÁBAN A csehországi Svitava köz­ségben építkezés közben há­rom hordó osztrák, belga és egyéb ezüst pénzeket találtak. A pénzek 1700—1830-ból szár­maznak. Az ezüstpénzek súlya meghaladja a 23 kilogrammot és minden jel arra mutat, hogy 1848-ban ásták el azokat. A „nagy és szép ígéretekkel teljes“ karácsonyi üzenetek szerzőinek névsorából raga­dunk ki most kettőt: Dullest, az Egyesült Államok külügy­miniszterét és Harrimant New York állam kormányzóját. Hozzá kell még tennünk, ami elsősorban kívánkozik a ne­vük után: mindketten dollár­milliomosok, mindketten üz­letemberek. Az a célunk mind­össze, hogy felidézzük régebbi „kapcsolatainkat“. A kará­csonyi üzenet és az igazság kapcsolatára nem térünk ki külön — nem tartjuk érdemes­nek. Megmaradunk csupán az emlékeknél. * Mivel tette ismertté magát Dulles és Harriman Salgótar­ján munkássága, a Nógrádi Szénmedence bányászai előtt? Az ő szavát használjuk: népszerűtlen intézkedéseivel. Igazolásul álljon itt az alábbi 1933. március 9-én kelt bizal­mas jelentés. Ghika New York-i magyar főkonzul küld­te Kánya Kálmánhoz, az ak­kori külügyminiszterhez. A le­vél a magyar kötvények ame­rikai tulajdonosait védő cso­port képviseletében Budapest­re látogató John Foster Dul- lesnxk, a magyar pénzügyi helyzetről való beszámolóját tartalmazza. A jelentésben többi között ezeket olvassuk. „Dulles felhívta a bankárcso­port figyelmét, hoqy a jelenlegi viszonyok között okvetlenül szükségessé válik ... olyan intéz­kedések megtétele, amelyek min­denütt népszerűtlenek (unpopu­lar) lesznek és amelyekért a kor­mány, főleg belpolitikai vonatko­zásban nem szívesen vállal fele­lősséget.” Ezeknek a népszerűtlen in­tézkedéseknek a végrehajtásá­ról ad hírt, egy másik bizal­mas jelentés. Dr. Jánossy Ödön Salgótarján akkori rend­őrkapitánya a többi között ezt írta néhány nappal Dulles lá­togatása után, Horthy belügy­miniszteréhez: „A Salgótarjáni Kőszénbánya RT folyó évi január hó 15-én, február 1-i hatállyal 850 mun­kásnak mondott fel és hírlik, hogy február 1 5-én további 900 bányászt bocsátanak el. Olyan értesüléseink is vannak, hogy a bányavállalat ez év áprilisáig a mai 7000-es munkáslétszámot 2500-ra szándékozik csökkente­ni ... A bányamunkások hangu­lata oly elkeseredett, hogy erre évek óta nem volt példa ...” __„A Budapest-Salgótar jáni Gé pgyár és Vasöntöde RT (ma; Vasöntöde és Tűzhelygyár) mun­káslétszámát az elmúlt napokban 280-ról 180-ra apasztotta. A Sal- aótariáni Palackgyár RT (ma: Salgótariáni Üveggyár) két hét­tel ezelőtt még 780 munkással dolgozott, ma márcsak 480 fő a munkáslétszám. Ilyen előzmé­nyek után számítani lehet -arra, hogy február 1-vel a kenyérte- lenné vált munkások száma ©gyedül Salgótarján város terü­letén meg fogja haladni az 1300 főt...” Egy későbbi bizalmas jelen­tésben azt írja Jánossy, hogy március 15-én újabb 527 mun­kásnak mondott fel a Salgó­tarjáni Kőszén. Dulles Harriman megbízásá­ból utasította ezekre a népsze­rűtlen intézkedésekre a ma­gyar kormányt. Harriman csa­ládi bankja a Brown Bros Harriman and Co. megvásá­rolta a Pesti Magyar Kereske­delmi Bank részvényeinek nagy részét. Az említett salgó­tarjáni részvénytársaságok vi­szont a Kereskedelmi Bank ér­dekeltségéhez tartoztak. Ez a szoros összetartozás adja meg a népszerűtlen intézkedések okát. Ezeken a tényeken kí­vül persze még sok minden „kötötte“ Magyarországot Har- rimanékhoz. Csak futólag em­lítünk néhány dolgot: A 3000 Ganz-gyári munkás elbocsátá­sát eredményező 100 000 Ganz- részvény a Harrimanéknek hétszázezer dollár tiszta nye­reséget eredményező Buda­pestnek nyújtott húszmilliós kölcsön, a magyar városoknak nyújtott 3,8 millió dollárost lcölcsön, amelynek névértéke 5 millióról szólt — ezután fizette a magyar állam a ka­matot cs a törlesztést —, az 1931-ben kimutatott Harri- manékra eső másfélmilliárd pengős államadósság, az ame­rikai irányítással megszerve­zett magyar csendőrség, az el­lenforradalmi korszak e>lső év­tizedében kivándorolt százezer magyar munkás —, hogy csak a jelentősebbeket említsük. Ezek a dolgok jutnak eszünkbe, amikor Harrimanék azért „imádkoznak“, hogy új­ra visszatérhessünk a „szabad népek“ közösségébe. Meg még más is. A múlt nyomorúságos élete a IS és 12 órás munkaidő, az embertelen munkakörülmények, a munka- nélküliség, a megalázott em­beri önérzet, amelyek ma már ismeretlenek a mi rendsze­rünkben, a munkások és pa­rasztok államában. Aztán az is furcsa dolog, hogy éppen a béke, a szeretet ünnepén üzenget nekünk Har­riman az amerikai atomnyers­anyag bányászat ura és a sza­kadék szélén való müvészke- dést hirdető Dulles. Ez azt je­lenti, amit már régóta nagyon hiszünk és tudunk, hogy ők a mi „felszabadításunkat“ átvitt értelemben gondolják. Harrimanék karácsonyi üze­netén felháborodunk, de nem lepődünk meg. Érthető csele­kedet volt az övéké. Arról van szó ugyanis, hogy Harrimanék­nek még most is fáj a szívük, a magyar népért, vagyis — mint annak idején — a ma­gyar dolgozók munkaerejéért, a magyar dolgozók munkájá­ból kisajtolható profitért. — Ez csak érthető egy üzletembernél. Hát csak ennyi lett volna a mondanivalónk. Még talán az, hogy a mi természetünk, a mi ízlésünk egyáltalán nem egye­zik a Harrimanékével. Mi más­ként gondolkodunk, mint ők. Ezért nem tetszik nekik, ami ma van, ami ma történik Ma­gyarországon. Talán ezért nem tetszik, hogy a nép ma nálunk maga élvezi munkája gyümöl­csét — melyhez inkább van joga, mint a chorinoknak, a gyárosoknak, földbirtokosok­nak és amerikai üzlettársaik­nak: Harrimannek, Dullesnak és a többieknek. Tari Is.ftván Franklin 1706­A BOSTONI KIKÖTŐBEN egy nedves1, párás reggelen ha­talmas hajó horgonyzott le. Angolokat hozott az Újvilág­ba, köztük néhány skótot. Az embereket kíváncsiság hozta, de az angliai kapitalizmus űz­te el hazájukból. Földjüktől megfosztott parasztok, mező- gazdasági és ipari proletárok jöttek kis bátyújukkal a föld, a szabad élet reményében. 1713-at írtak akkor. A bevándorlóknak ezzel a csoportjával lépett az amerikai partokra szüleivel, testvéreivel Franklin Benjamin. A fiatal gyermek tágranyílt szemekkel nézte a körülötte zajló,, épülő, kavargó város életét, s fejlődé­sére mindvégig nagy hatással maradt Boston. Nyiladozó ér­telme mindent befogadott: ta­nult, következtetett, tapaszta­latait egy életen magával vitte. A KIS SZAPPANOS FIÜ, majd nyomdászinas csodálattal forgatta a könyveket, s egy vágya volt: szépen, jó stílus­ban írni. Alig volt 20 éves, amikor megírta élete első ér­tekezését. Röviddel később ön­álló nyomdász lett. .Mestersé­gén kívül azonban figyelem­mel kísérte a közélet problé­máit is. Hogy a műveltséget mind szélesebb és szélesebb körben terjeszthesse, egy egye­sület alakításán kívül kölcsön- könyvtárat nyitott. Később kórházat, főiskolát és filozófiai társulatot alapított. Szervezte a tűzoltóságot, az utcai rendőr­séget és felállította a honvéd­séget. De neve a tudományos világban is közismertté vált. A legelsők között fedezte fel, hogy a fémcsúcsok vonzzák az elektromosságot. s hogy ez a gyakorlatban a villámhárítónál alkalmazható. A POLITIKAI ÉLET FOR­GATAGÁBA Franklin az 1760- as évek közepén kapcsolódott be. Politikai működése azzal kezdődött, hogy beválasztották a philadelphiai tanácsba, majd innen a pennsylvániai tör­vényhozó testületbe. Ezután az Albaganyban összehívott kong­resszuson küldöttként jelent meg. Ekkor született meg ben­Benjamin-1790 ne az összes észak-amerikai gyarmatok központosított kor­mányzatának és egy szövet­ségi alkotmánynak az eszméje; Tervezetét elkészítette: egye­süljön a tizenhárom angliai gyarmat jogai védelmére. Az angol gyarmatosítók meghiúsí­tották ugyan tervét, de gondo­latának helyességét a későbbi események igazolták. A XVIII. század közepén az angolok törvényei mindinkább gúzsba kötötték az amerikai gyarmatok népeit, hogy aka­dályozzák az ipar és kereske­delem fejlődését. 1763-ban a földfoglalások ellen adott ki az angol kormány rendeletet, s 1773-ban újabb adókkal sa­nyargatta az amerikai polgá­rokat. Az adóztatással szem­beni ellenállás széles, nemzeti mozgalomnak vált alapjává; Mind a tizenhárom állam kép­viselője tiltakozó kongresszus­ra gyűlt össze Philadelphiá­ban. Majd 1776-ban ez a kongresszus fogadta el a íagy amerikai hazafinak, Jeffer- sonnak függetlenségi nyilatko­zatát, amely kimondta a gyar­matok Angliától való elszaka­dását. A függetlenséget ki­mondó új államot pedig köz­társasággá nyilvánította. Ezt a nyilatkozatot, amely elsőként hirdette az ember születésszerinti egyenlőségét, Franklin is aláírta. Még ebben az évben hajára szállt a nem­zet ügyéért, hogy megnyerje a franciák segítségét. Küldetését sikerrel teljesítette, s 1783-ban Versaillesben Anglia elismer­te az Egyesült Államok füg­getlenségét. Franklint, mint a Pennsylvániai állam elnökét hazatérésekor királyi fogadta­tás várta. FRANKLIN BENJÁMINT most, születésének 250. év­fordulóján úgy ünnepelhetjük, mint tudóst, mint a népek füg­getlenségéért küzdő, igaz haza­fit, mint szabadságharcost. Kora lánglelkű vezére volt, aki felismerte a történelmi ha­ladás útját. Franklint az ame­rikai néppel együtt mi is ma­gunkénak valljuk és büszkék vagyunk életművére. ISMERJÜK MEG MEGYÉNK NAGY SZÜLÖTTEIT j MOCSÁRY LAJOS j „Ki nem gondol a nemzetiség. • gél, nem gondol hazájával!” (Mo- ! csáry; A magyar társa séfet.) * A napokban ünnepeltük e nagy politikus születésének: 130. és halálának 40. évfordulóját, akiről a szebeni Tribunal 1887-toen a következőket írta: „Mocsáry Lajos azok közé a; magyarok közé tartozik, akik a jövőbe tekintenek.’- Ez az* idézet igen jellemzi egy olyan politikus elveit, célkitűzéseit,: aki meglátta a nemzetiségek szerepét, hazánk történetében.£ Mocsáry Lajos méltó utóda volt Kossuthnak, kortársa Eöt-i vösnek, s előfutára a magyar radikális polgári nemzedék-; nek. Elvei egyeztek Kossuthéval, aki Duna-konföderációs • tervében, 1852-ben. az emigrációban ismerte fel, hogy szűk- £ séges az egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és ; román között. Mint Eötvös kortársa, küzdött az 1868-as nem- ; zetiségi törvény elismertetéséért és megvalósításáért. Mert • bár Eötvös törvénye igen kevés jogot nyújtott a nemzetisé- • geknek. a magyar uralkodó osztály mégis túl soknak tar-: tóttá. Míg azonban utódai a polgári radikális nemzedék kép- £ viselői szervezetten folytatták a harcot, ő évtizedeken át; küzdött a tnegnemértés, az üldözés közepette; Mocsáry lajos 1826-ban született a Nógrád megyei Kur-j tányban. Életének legnagyobb részét azonban amdomaki • birtokán töltötte, s innen vívta harcát elvei megvalósítá-: sáért magánosán, de következetesen és bátram Az 50-es; években főként tollal szolgálta az ügyet. Ifjú korában látta ; a reformkor küzdelmeit, s írásaiban visszacseng e kor esz-, méibe vetett hite, lelkesedése. Működését cikkek, röpiratok, j közjogi és közigazgatási könyvek, majd később szónoklatok.; parlamenti beszédek kísérték végig. Rendkívüli műveltség-; gél rendelkező politikus volt. Műveiben a nemzetiségek • egyenjogúsításán túl a magyar nacionalizmus iránti gyűlő-, letét fejezte ki. Megvetette azt az uralkodó osztályt, mely: azt képzelte magáról, hogy joggal uralkodhat a nemzetiségi £ népek felett. Az ebben a kérdésben vallott nézeteivel jóval; megelőzte korát, hiszen a magyar politikusok maguk is aj szabadságharc után jogaikban és birtokaikban megnyirbált: nemesek voltak, akik úgy akarták veszteségeiket pótolni, £ hogy fokozottabban terjesztették ki hatalmukat a nemzeti- ; ségekre. A magyar politika így a íkiegyezés után élszalasz-J tóttá a legnagyszerűbb alkalmat arra, hogy megnyerje a : hazai nemzetiségeket az állam számára. 1848 után a Habs- £ burg-dinasztia a nemzetiségeknek tett ígéreteit nem váltotta • be, s a románok, szerbek, szlovákok becsapottnak érezték • magukat. Ekkor bizonyíthatta volna be a magyar kor-: mány. hogy nyelvükben, kultúrájukban szabad népek ha- £ zajává akarja tenni a magyar államot; Az uralkodó osztály ; azonban még a kárpótlásként oda dobott nemzetiségi tör- • vényt is sokallta, és a gyakorlatban sohasem hajtotta végre. : Politikája inkább az erőszakos magyarosítás felé hajlott,; melyet a kegyetlen elnyomás egyik eszköze lett. Az EMKE,; FMKE, a magyar kormány által létrehozott közművelődési • egyesületek a féktelen nacionalista dagály szolgálatában : álltak; : „Ne húzzuk hát szerte, ne forgácsoljuk el erőinket, ne ; fordítsuk egymásközti harcra azt az erőt, mely fenntart; mindnyájunkat!“ — így inti hazáját Mocsáry már 1856-ban • A magyar társasélet című munkájában. E néhány idézeti ; sorából is kiderül: korán felismerte, hogy a nemzetiségi: kérdés Magyarország egyik legfontosabb kérdése, ezen a £ ponton áll, vagy bukik az ország függetlensége. Jól látta a ; Habsburgok jellemző politikáját: felszítani az ellentétet a • magyar és nemzetiségi népek között, majd a megosztott: erőt könnyűszerrel lefegyverezni. ,Jt kérdések kérdése most; is az — írta 1866-ban —, A Reichstadtba menni vagy nem • menni!” Vagyis elfogadjuk-e az októberi diplomát, amely a : birodalom centralizációján alapul vagy sem, feladjuk-e a : harcot, amelyet a szabadságért és függetlenségért foly- ; tatunk? • 1887-ben aggódva szemlélte az eseményeket. A kiegye-í zés utáni korszak, mely a magyar és nemzetiségi népek íe- : letti terror évtizedei voltak, igazolták őt. Andrássy Gyula, : majd Tisza Kálmán kormánya a nemzeti önkormányzatnak ; még a látszatát is elvetette; Mocsáry Lajos, mint az osztrák uralom egyik legkérlel- • hetetlenebb ellensége, s mint a függetlenségi párt vezetője, : nem tudott mandátumhoz jutni. Ennek ellenére mégis be- : került a Házba 1889-ben az egyik román választókerület • képviselőjeként. Az országgyűlésen ettől kezdve sorozatosan • érték támadások, hogy magyar létére román szavazati: mandátumával került a parlamentbe. A kétségtelenül; rosszindulatú szemrehányások, ellenségeskedések azonban ; nem tántorították el céljától, s több beszédében kelt a nem- ; zetiségek védelmére; 90 éves korában, 1916-ban halt meg. De életének utolsó : éveiben is figyelemmel kísérte a kormányok politikai tény- £ kedéseit. Tisza István a románokkal folytatott tárgyalásai • 1910—12-ben különösen magára vonta figyelmét. Tisza nem- • zetiségi politikáját mindig kétkedéssel szemlélte, bár ered- • menynek tartotta, hogy a kormány egyáltalán szót ejt a £ nemzetiségek sorsáról. Hogy a tárgyalásoktól nem várt so- £ kát, azt bebizonyította Emil Babes, román politikushoz írt; levelében Tisza Istvánról szólva: „...nagy elhatározásaikra * képtelen ember... de mond és cselekszik oly dolgokat is, • hogy az ember teljes jóhiszeműségében hajlandó kételkedni: : jellemének állandó hibája, hogy nincs elszánása’’. E levél ; írója előre látta, hogy Tisza Istvántól a nemzetiségek nem : várhatnak emberi törvényeket, jogokat, s a történelem be £ is bizonyította ezt. Mocsáry e sikertelen tárgyalások után, £ de az első világháború kitörésekor is tovább folytatta har- ; fát a nemzetiségekért, pedig azok ekkor már a magyar í állam pusztulására vártak. Az uralkodó osztály a hosszú £ évtizedek alatt teljesen eljátszotta a nemzetiségek rokon- ; szenvét. Mocsáry Lajost méltán tarthatjuk számon a magyar haladó politikusok között. Bár elveit a mai kor csak bizo­nyos fenntartással fogadhatja el, de az ő korában a haladás eszméit szolgálta. Az a szívós harc teszi őt naggyá, melyet a nemzetiségekért és az osztrák uralom ellen vívott. Célját nem érhette el, hisz egyedül harcolt, egymaga az egész uralkodó osztály ellen. Ezért nem győzhetett az az ügy, melynek életét szentelte, de éppen ezért mondhatjuk, hogy eszméiben megelőzte korát, melyben élt és küzdött. WIMMER VALÉRIA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents