Szabad Nógrád. 1955. augusztus (11. évfolyam. 60-68. szám)
1955-08-10 / 62. szám
1955. augusztus 10. SZABAD NÓCüRAD 5 Az állam is, a dolgozó parasztok is megtalálják számításukat Gyűlik a kenyérgabona a magtárakban Szorospatak bányaüzem három évvel ezelőtt és most Vigyázzunk £ 5 a megtermelt gabonára j • A napokon át tartó eső- £ : zések még sok helyen a » ) földeken érték a gabonát. ! i Ahol a levágott gabonát : • rosszul és felelőtlenül rak- £ $ ták keresztbe, ott bizony £ í nagy, kárt okozott az eső. • : Ha nem segítünk a bajon, j I sok helyen írvegrothad, be- : • penészedik, kicsírázik a : • gabona. Ezt pedig meg kell £ ! akadályozni, mert az or- • ; szag kenyeréről van szó! j •Ne késlekedjenek a pilinyi • • Dózsa Termelőszövetkezet • • tagjai sem! Haladéktalanul £ • menjenek ki a gabonaföld- £ 5 re, a keresztek szétrakó- £ £ sával szárítsák meg a ké- • £ véket. Mindenütt ezt kell J £ temii! A megázott kérész- ! • teket az eső elálltával £ ! azonnal szét kell szedni és £ : a kévéket meg kell szári- • £ tani! Amint a kévék meg- ! £ száradtak, késedelem nél- : • kül fogjanak hozzá a ga- { t bona asztagba rakásához, i ÚTTÖRŐK! Cyüjtsetek minél több kalászt Lelkes kis úttörő brigádok járják megyeszerte a tarlót, gyűjtik a kalászt. Egyes községekben egész szép eredményt értek már el. A pásztói járásban Ecseg község úttörői érték el a legjobb eredményt, akik néhány nap alatt 50 kilogramm kalászt gyűjtöttek össze. A munkában 6—7 gyerek vesz részt rendszeresen. Sokkal szebb eredményük lehetne, ha minden gyerek résztvenne a kalászgyűjtésben. Ugyanez vonatkozik a többi községre is, ahol a 10—12 lelkes kis úttörő példáját nem követik a többiek. Alsótoldon is többet gyűjtöttek volna, mint 48 kilogramm. 57 kilogrammos eredményt ért el a nagylóci 12 tagú kalászgyűjtőbrjgád. a ság- újfalusi nyolc főből álló pedig 36 kilogrammot. A romhányi- ak 65 kilogrammot gyűjtöttek 12-en, a keszegi 10 tagú brigád pedig 59 kilogrammos eredményt ért d. A Minisztertanács 1955. július 8-án megjelent rendelete arról intézkedik, hogy az egyéni termelők, termelőszövetkezetek kenyérgabonafeleslegének a tanácsok végrehajtó bizottságai által meghatározott része, állami szabadfelvásárlási áron — kedvezményes feltételek mellett — kerül felvásárlásra. A rendeletnek igen nagy a népgazdasági jelentősége. Nagy azért, mert ha elegendő kenyérgabona lesz az állam kezén, ha nem kell külföldről búzát, vagy rozsot behoznunk — ezzel lehetővé válik, hogy jelentősen növeljük a mező- gazdaság további fellendítéséhez szükséges iparcikkek és nyersanyagok behozatalát. Az állam — a rendelet pontos végrehajtásával — okvetlenül biztosítani akarja népünk szervezett kenyér- és lxsztellátását a következő esztendőre is. Minden becsületes dolgozó paraszt megérti és helyesli a kormánynak ezt az intézkedését, amelyet a dolgozó nép, benne a dolgozó parasztság jobb ellátása érdekében hozott, megértik, mert minden becsületes dolgozó paraszt, a jó árak és kedvezmények mellett, megtalálja számítását s eleget tesz hazafiúi kötelességének. Ezt bizonyítják az alábbi nyilatkozatok is: „A pásztói járásban van egykét olyan dolgozó paraszt — mondotta Fekete István, a járási begyűjtési hivatal vezetője —, akik az osztályellenség káros szavára hallgatva, elmulasztották a beadási kötelezettség és a tanács által előírt kenyérgabonafelesleg cséplőgéptől való teljesítését. Például Kiss Mihály kállói dolgozó paraszt, nem tett eleget szerződésben vállalt kötelezettségének. Nem adta be az előírt 4 mázsa gabonafeleslegét. Helytelenül járt el, mert szégyenkeznie kellett a közösség, az állam érdekeinek semmibevevése miatt, másrészt kötelezve lett a gabonafeleslege meghatározott részének, az állam számára történő eladására azzal a különbséggel, hogy a 280 forint helyett 240 forintot kapott a gabona mázsájáért g nem részesült sem korpajuttatási, sem egyéb kedvezményben. Tehát 600 forint értékű jövedelemtől esett el a kötelesség nem teljesítése miatt.” A beadásról és a szabadpiaci felvásárlásról a falu begyűjtési megbízottja a következőket mondta: „Jól halad a begyűjtés. Dolgozó parasztjaink, egy kivételével a cséplőgéptől azonnal teljesítik beadásukat. A beadáson felül, több mázsa gabonát adnak el az országnak. Ladányi István 19 holdas dolgozó paraszt például 20 mázsa gabonát adott el. A 20 mázsa szabad felvásárlási áron eladott gabonáért 4800 forintot kapott s 4 mázsa korpát vásárolhat hatósági áron. — Ladányi gazda igénybeveszi a műtrágyakedvezményt is, s ezzel mintegy hat mázsa pétisóhoz jnt. Rajta kívül még több dolgozó paraszt adott el gabonát az államnak. Nagy Sándor 8, Molnár Lajos 4 mázsát. Volt olyan is, mint Túrán Sándor, aki az összes felesleges gabonáját eladta az államnak. „A kisterenyei dolgozó parasztok is megértették a haza kérését — írja levelében Boros Lászlóné, a tanács VB elnöke. — Szundi János dolgozó paraszt 1 hold és 200 négyszögöl vetésterületről 17 mázsa 66 kilogramm búzát csépelt el s becsülettel a cséplőgéptől teljesítette beadási kötelezettségét, s ezen kívül 315 kilogramm kenyérgabonát adott el az államnak,” — A cséplőmunkacsapatok a 75. vagon gabona cséplésén dolgoznak — mondja Tóth Sándor elvtárs, Szécsény tanácselnöke —, a csépeltető gazdák becsülettel, a cséplőgéptől teljesítik a beadást, s a kötelező állami felvásárlási tervet. Eddig 165 mázsa gabonát vásároltunk fel állami áron. Jó példát mutatott Buga Ferenc középparaszt, aki 20 mázsa kenyérgabonát adott el az államnak. Az állam által most megállapított gabonaár kielégít minden becsületes parasztembert. Jól fizet a gabona, jó árat fizet érte az állam, így nem lesz olyan dolgozó paraszt, aki a beadási kötelezettség teljesítése után ne adna el annyi gabonát az államnak, amennyit számukra a végrehajtó bizottság előírt. „Végrehajtó bizottsági ülésen tárgyaltuk meg a felesleges kenyérgabona állami szabad áron történő felvásárlását — nyilatkozott Kordics Gergely, Érsekvadkert tanácselnöke. — A községi pártbizottság javaslatára a vezetők között elosztottuk a cséplőgépek ellenőrzését. Az éjjeli cséplést folytató gépeknél is pontos ellenőrzést tartunk. A gépeknél felvilágosító munkát végzünk, s a termelőkkel a gépnél kötünk szerződést Az eredmény nem maradt el, valamennyi gazda a géptől teljesíti beadási kötelezettségét, s a tanács által előírt gabonafelvásárlási tervet. Az elmúlt vasárnapig az 1200 termelő közül 300-an csépeltek el, s teljesítették a beadási és a kötelező felvásárlási tervet. A dolgozó parasztok eddig 302 mázsa gabonát adtak el az államnak.” Nem rég volt, alig három éve. hogy először jártam a szorospataki bányában. Akkoriban lovak vontatták a csilléket, a bánya folyosóin. Egy-egy ló után lassan döcögve négy-öt csille haladt. A szállítók kantárszáron vezették az állatot és olykor-olykor hangos szitkozód- zással és káromkodással biztatták a tehertől megviselt, sötétségtől megvakult lovakat. Ha a folyosón összetalálkoztak akkor megállt a szállítás. Nehéz volt a munka. A munkahelyeken sem volt könnyebb. Kézierővel, csákánnyal vágták a szenet. A gépfúrót, akkoriban csak hírből ismerték, mert az üzemben néhány darab fejtő- kalapácson kívül semmi más nem volt. Új gépek — üj emberek Mindössze három év múlt el azóta. Olvasóink hiába keresnék a régi térképen Sztálinvá- ros, Inota, Komló nevével együtt a nagybátonyi bányász- várost, azt sehol sem találnák, hisz helyükön öt évvel ezelőtt kis falucskák — nagybátonyi bányászváros helyén — pedig szántóföld volt. A szorospataki bányatelep alsó részén hiába keresnék a nagy tisztást, hatalmas mennyiségű betonidomokat, faanyagokat és közel 20— 25 méter magas függőaknát találunk a helyén. A lejtősaknától balkézre új irodaépület látható. Vajon csak a felszínen történt volna ilyen változás? Nem. Ha a bányászokat kérdezi az ember a változásról, elsősorban arról beszélnek, hogy megszűnt a nehéz munka. A szállítást már gépekkel végzik. Három év alatt a rakodáson kívül minden munkát gépesítettek. 1952-ig csupán hat darab rázócsúszdája volt az üzemegységnek, ma már 31 rázócsúszda, 28 kaparószalag. 4 nagyteljesítményű gumiszalag segíti a bányászok munkáját. A szén jövesztését teljes egészében gépifúrókkal végzik. A termelt szénmennyiség 65 százalékát szállítószalagokkal szállítják. De nemcsak a gépesítésben történt mélyreható változás, hanem a munkahelyek kialakításában is. Erről így beszél Dudás Pál elvtárs, csapatvezető: A korszerű fejtési eljárást, gépesítés hiánya miatt három évvel ezelőtt még nem tudtuk biztosítani. A gépek üzembehelyezésével több nagyteljesítményű tömegtermelő munkahelyet, korszerű kamrafejtést indítottak meg üzemünkben. Jobb lett a levegőellátásunk is. Annakidején bizony állandóan a fejfájásra panaszkodtunk. most pedig több nagyteljesítményű ventillátor biztosítja részünkre a levegőt. Korszerű acéltámos biztosítási is alkalmazunk. A fejlődés a termelésben is megmutatkozik. Az ötéves terv kezdetén az üzem mindössze 70 vagon szenet termelt, ma en-i nek több mint kétszeresét ad« ja. Ehhez hozzájárult az is, hogy 1952 óta a létszám több mint duplájára emelkedett, Több olyan csapata van az üzemegységnek, mint Csuz Sándor kamrafejtőé. amely hosszú idők óta, állandóan 140 —150 százalékra teljesíti napi tervét. A dolgozók lelkes mun« kaját bizonyítják többek között az alábbi adatok. 1953. év ele« jén 53 sztahanovistája volt az üzemnek. Decemberben ez a szám 97-re emelkedett. Az el« múlt év december végéig a sztahanovisták száma 171-re nőtt. A legtöbb sztahanovistája a szorospataki körletnek van: számuk 62. Ki ne ismerné Bartkó Pál. Sulyok B. András DISZ-brigádjának másodcsapatvezetőjét, aki az elmúlt években végzett jő munkájáért többször elnyerte a sztahano« vista kitüntetést és a kiváló bányászjelvény megszerzése után tíz hónapon keresztül tar« tóttá a sztahanovista szintet. — Ilyen eredményeket csak olyan bányász tud elérni, ki szívét és tudását adja a munkához. Ö pedig mindig ezt tette. A pártkongresszus tiszteletére indított versenyben a részükre megadott tervet csapatával 141—156 százalékra teljesítette. — Keresetemből azonkívül, hogy négytagú családomat eltartom. még házat is vettem — mondja Bartkó Pál párttag, kiváló bányász. Baj van a minőséggel öt év alatt a szorospataki üzem dolgozói hatalmas lépést tettek előre. Sokat tettek a termelés növeléséért is. de még mindig sok a tennivalójuk. A termelékenység még nem alakult megfelelően. A gépeket nem használják ki gazdaságosan. Még mindig sok a gépek üresjárata, a géphibákból eredő kiesőidő. Még mindig nem fordítanak kellő gondot a szén minőségének megjavítására a megtűrt palatartalmat több százalékkal túllépik. Igaz nehéz több év hibáit, pár hónap alatt helyrehozni. A lehetőséghez mérten törekedjenek a szén minőségének megjavítására. Folytassanak harcot a szén- kitermelés költségének csökkentéséért is, mert még mindig drágán termelnek ki egy tonna szenet. Induljanak hát harcba a szorospataki üzemegység dolgozói a mennyiségi tervteljesítéssel egyidőben a termelékenység növeléséért, az önköltség csökkentéséért. hadd legyen munka a cséplőcsapatoknak is, akik eddig tétlenségre voltak kárhoztatva. E munkával késlekedő gazdák vegyenek példát az érsekvadkerti dolgozó parasztoktól, akik a vasárnapi alkalmas időt kihasználva, hozzáfogtak a kévék szárításához, a gabonahordáshoz és a csép- léshez. A vasárnapi napon 6 cséplőgép ömlesztetté a gabonát a zsákokba. „Finom dolog ez a szocialista hatalom .. Egy új lakás boldog tnlajdonosainál Szilárdy-udvar: legsötétebb nyomortanya, elhanyagolt ócska cselédlakások, sok piszok és betegség Salgótarján szívében. Ki ne emlékezne erre a képre, aki a falszabadulás előtt — és még utána is egy ideig — Salgótarjánban járt. Aki azóta most jön ide először, ugyancsak elcsodálkozik. Azt gondolhatná, varázslat játszik vele, ha nem tudná, hogy 10 év óta az egész országban ilyen „varázslatosdolgok történnek és nem varázsló, hanem pártunk, dolgozó népünk munkája nyomán van mindenfelé ilyen „csodálatos“ változás. Szebbnél-szebb épületek a volt odúk helyén, a Szilárdy- udvar eltűnt, de az emléke — mint egy lidérces álom — még ma is kísért. Főként azok emlékeznek rá, akik valaha ott éltek. Ezek közé tartozik Nagy József kétszeres sztahanovista merítő, a Salgótarjáni Üveggyár dolgozója. Milyen meglepetéseket is tartogat néha az élet. Bizony nagyon ráfért már Nagy Józsefékre, hogy rendesebb lakást kapjanak. Hat év cia laktak a Winter- udvarban — a tarjániakvak ezt sem kell bemutatni, a megye többi dolgozója pedig képzeljen el valami egyáltalán nem embernek való helyet: az a Winter-udvar, és csak azért áll még mindig — esetleg még pár hónapig —, mert 10 év kis idő ahhoz, hogy a múlt minden rossz hagyatékát el lehessen tüntetni. Addig tehát semmi meglepő nincs a dologban, hogy már epedve várták egy jobb lakás kiutalását. De, hogy ilyen gyönyörű lakást kapjanak és éppen ott, ahol valamikor az ő egészségtelen, düledező „lakásuk“ állt, az meglepetés volt. Az új bérház mögött, ahová alig pár napja költöztek, még ott van az az ócska pince, amely valamikor idősebb Nagy Józseféké volt. A ház, ahol tizenharmadmagá- val lakott, már eltűnt, Gyönyörű, büszke szép új ház áll a helyén és a fiatal Nagy József — és sok más hozzá hasonló dolgozó — lakik benne. Hogy örülnek-e a szép új lakásnak? Ki ne örülne annak? — Nekem viszont kétszeres öröm — mondja Nagy József —, ki sem tudom fejezni, milyen érzés ugyanazon a helyen lakni egy ilyen gyönyörű egészséges lakásban, ahol a gyerekkoromat átnyomorogtam. Tizenegyen voHunk testvérek, édesapám pedig iskola- szolga volt a polgáriban, el lehet képzelni, milyen volt az életünk. 13 éves koromban kerültem az Üveggyárba és mondhatom, az is ritkán fordult elő, hogy kenyeret vihetnem magammal. Sokszor elbújtam, hogy ne is lássam, amikor esznek, mert akkor még jobban fájt az éhség. A beszélgetés során még sok mindent elmond a felszabadulás előtti életből. Látni rajta, hogy nem tud egyszerűen napirendre térni afölött, hogy így megváltozott az élete, az utóbbi években. Elmondja, hogy amikor a felszabadulás után hazajött a fogságból, olyan állapotban volt a család, hogy azt hitte sohasem lesz belőlük semmi. Édesapja megfázott a bunkerban, egyik fele megbénult, az édesanyja ijedtében, hogy mi lesz a sok gyerekkel, szívbajt kapott és meghalt, majd az apja is. A négy kisebb gyereket — még iskolakorúak voltak — tífuszban találta. Nem hitte, hogy valaha ember lesz belőlük. És lett. A párt, a nép állama nem hagy elveszni senkit. — Boldog vagyok, ha arra gondolok, mi lett belőlük, az egyik ügyészi nyomozó, a másik repülős hadnagy, a kisebbek közül az egyik üvegtechnikus, a másik mészáros. Derék szép szál gyerekek. Már meg is táviratoztam nekik, hogy milyen szép, új lakást kaptam. Így csapong gondolata a múlt és jelen közt. És éppen ebből tűnik ki világosan, mennyire értékeli egész megváltozott életünket, nem veszi magától értetődő természetességnek, ami körülötte és vele történik. Saját életét is élő bizonyítéknak tartja arra, hogy az alkotmányban rögzített jogok és kötelességek, a dolgozókról való gondoskodás a valóságos helyzetet tükrözik. Minden jóra, ami ma vele történik, talál valami rossz emléket a múltból, ami mellett a mai jó még jobbnak tűnik. Szavaiból azt veszem 'ki, hogy nemcsak a jogaikkal szeret élni. Szerény ember, nem dicsekszik a munkájával, de az egyenes kérdésre mégis elmondja, hogy a sztahanovista oklevelet már kétszer elnyerték — már tudniillik Koperla Béla kikósbrigád- 70, amelynek ő a merítő je — most vannak felterjesztve ismét oklevélre. Előző hónapban 1900 forinton felül keresett. Havi átlagkeresete 1600 forint. — Ha majd a lakással rendbe jövünk még többet is fogok keresni, mert itt végre nyugodtan kipihenhetem magam és majd jobban tudok dolgozni — tér vissza gondolata ismét az új lakásra. — Sok múlik a brigádban a merítőn, ha ö nem bírja a tempót a többi hiába bírja. A W inter-udvar- ban pedig, különösen ha éjjeles voltam, szó sem lehetett pihenésről. Már ki is számoltam, hogy mennyivel több itt a házbér, annyival többet is tudok keresni, ha kipihenten dolgozom és az egész brigád jobb teljesítményt tud elérni. Azonkívül, ha jobban dolgozom még a laSkást is könnyebben tudjuk berendezni. Itt már az asszony veszi át a szót. Az új lakás berendezése az ő szívügye. Nem sok bútoruk volt eddig, mert az előző csöpp kis ócska lakásban nem fért és nem is volt értelme venni, mert tönkre ment volna. — Itt igen! — mondja csillogó szemmel. — Itt már érdemes! A két szobát szépen berendezzük, a kisebbikbe augusztus 20-án, a Vidám Vásárban akarunik bútort venni. Részben már meg is van rá a pénz. Eladtuk a disznót, mert most a lakás fontosabb. Szép nikkelezett csőbútort szeretnénk, az jó erős is. Addig rendbe hozzuk a nagyszobát, átfestjük a konyhabútort. Pár hét múlva meglehet nézni a lakást. Öröm lesz itt takarítani. Később a beszélgetés során ismét a régi lakásukra és a Winter-udvarra terelődik a szó. — Éppen a napokban beszélgettünk róla — mondja —» hogy Szilárdy, ha most látná, a régente hírhedt Szilárdy-ud- vart, hát ugyancsak csodálkozhatna. Legfőbb gondom, most már hogy a Winter-udvarnak minél több kisebb-nagyobb olyan javítást eszközöljek ki, az illetékesektől, a tanácstól, amelyik elviselhetőbbé teszik az ottlakók számára azt az időt, amit még ott kell eltöl- teniök, amíg ezt a múltból ránkmaradt másik szégyenfoltot is el tudják tüntetni. Kiderül, hogy azért viseli különösen szívén Tarjánnak ezt a részét, mert ennek a körzetnek érdekét képviseli a tanács- ban, a múlt évi tanács választáskor ugyanis tanácstaggá választották az ott lakók és ő azóta lelkiismeretesen eleget tesz ennek a felelősségteljes megbízatásnak. Ez csak egy család a sok közül, amelynék a jövőben bizonyára gyaíkran eszébe jut Majakovszkij egyik versének — amelyet egy új lakásba költözött család boldogságáról írt —» nagyon találó befejező sora: „... szó ami szó, bizony finom dolog, ez a szocialista, szovjet ha'alom.. Takács Lajosáé
