Szabad Nógrád. 1955. március (11. évfolyam. 18-26. szám)

1955-03-16 / 22. szám

1955 március 16. SZABAD A'SgRÍCd 5 A Tűzhelygyár jak eredményesen harcolnak az önköltség csökkentéséért A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár dolgozói az el­múlt év végén Salamon Nán­dor főmérnök vezetésével ön­költségcsökkentési brigádot alakítottak. A párt, a vállalat vezetősége, a DISZ és az élen­járó dolgozók bevonásával ön- köLaégcsÖftKentési ütemtervet dolgoztak ki. A tervek mara­déktalan teljesítésével, az ütemterv • alapján egy évben három és félmillió forint meg­takarítást érnek el. Az ütem­terv egyik sarkalatos pontja­ként a selejt csökkentése sze­repelt. Tavaly ugyanis több- százezer forint ment veszendő­be, mert az öntöde 7,63 száza­lékos selejttel dolgozott. A hi­bák jelentős része a technoló­giai fegyelem meglazulásából ered. A munkaterv alapján meg­indult a tervszerű munka, amelynek eredménye már az elmúlt kéthavi termelésnél megmutatkozott. Az ered­ményről Salamon elvtárs tájé­koztatott bennünket. Többek között ezeket mondotta:- k öntödén belül legfonto­sabb feladatnak a tavalyi átla­gos 7,63 százalékos öntödei se­lejt 5 százalékra való csökken­tését tartottuk. Ezt a technoló­giai fegyelem megszilárdításá­val, a felöntések helyes mére­tezésének ellenőrzésével, új­fajta formázási eljárással si­került is elérnünk, hiszen az elmúlt két hónap átlag selejtje 4,05 százalék volt, ami 209 ezer forint megtakarítást eredmé­nyez. Más szóval ez azt jelenti, hogy 1600 darab tűzhelyhez szükséges öntvény előállításá­hoz szükséges anyagot és bért takarítottunk meg. Az értékes külföldi koksz felhasználásánál is hibákat követtünk el az elmúlt eszten­dőben. Itt is csökkentést irá­nyoztunk elő. Az elmúlt év 18,67 százalékos átlagos koksz­felhasználás helyett az elmúlt hónapokban 17.67 százalékra csökkentettük e felhasználást. Ez 32,6 tonna kokszmegtakarí­tást jelent 10 900 forintos ér­tékben. \ hidegüzemben, a zománcozó műhelyben lényeges anyag­megtakarítást értünk el. A hulladékzománc felhasználásá­val elértük, hogy minden négyzetméter zománcozandó felületnél a tavalyi évihez ké­pest 2 dekagramm zománcot takarítottunk meg. Ez az el­múlt két hónapban fél tonna zománcmegtakarítást eredmé­nyezett, amellyel körülbelül 500 tűzhely zománcozását le­hetne elvégezni. A bérköltség csökkentésére és a nehéz fizikai munka gé­pesítésére meghosszabbítottuk a tűzhelyszerelő szalagunkat a szerelő műhelytől egészen a raktárig. Ezáltal négy szállító- munkás szabadul fel és más, produktív munkára mehetett. Üzembe helyeztünk továbbá egy új öntvénytisztító gépet, ami további 5 munkaerő mun­káját végzi el. A fentiekből látható, hogy az ütemterv alapján vállala­tunk tervszerűen igyekszik az önköltséget csökkenteni. A jö­vőben fokozzuk majd ezeket az eredményeket, ha üzembe helyezzük a nikkelező üze­münket, amely a tűzhelyek minőségi javítása mellett, min­den darab nikkelezett tűzhely­nél körülbelül 40 forinttal csökkenti a tűzhely önköltsé­gét. Ez a tervben szereplő nik­kelezett tűzhelyeknél ez évben 1 millió 200 ezer forint meg­takarítást eredményez. Az A múlt évben a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezető­sége és a Minisztertanács kö­zös szervezésében kétnapos ko­hász-értekezlet volt a főváros­ban. A nehézipar legkiválóbb képviselői: igazgatók, mérnö­kök, sztahanovista olvasztárok, hengerészek, vitatták meg a feladatokat. Leszögezték, hogy az ország gazdasági életében az egyik legfontosabb tenni­való a kohászat munkájának megjavítása. A többi iparág, sőt a mezőgazdaság eredmé­nyes, Vagy eredménytelen munkája is attól függ, hogy a kohászat feladatának teljesíté­sével mennyi megmunkáló és termelő gép, mennyi és milyen mezőgazdasági gép és szerszám kerülhet közhasználatba. Ezért a legfontosabb célkitűzés a ter­melékenység emelésén és az önköltség csökkentésén keresz­tül a minőségileg kifogástalan, minél nagyobb mennyiségű és főleg hazai alapanyag felhasz­nálásával készült áruk terme­lése a kohrászati üzemekben. Az eddiginél sokkal szélesebb teret kell biztosítani az ész- szerűsítések, újítások, ötletek, kísérletek gyakorlati megvaló­sításának. A Zagyvarónai Vasötvözet- gvárban már az 1953, júniusi kormányprogram óta kiváló mérnökök és szakmunkások kollektívája tanulmányozza a legkülönbözőbb ötvözőbb anya­gok gyártásának lehetőségét. Szalai János főmérnök irányí­tásával folyik a kutató mun­ka igen sokrétű, külföldi szak- irodalom felhasználósával és a hazai szakemberek véleményé­nek meghallgatásával. A múlt év végén már gyártási kísér­leteket folytattak az energia­hiány miatt leállított IV. szá­mú kohóban szilikómangán előállítására. Ezek a kísérletek jelenleg befejezés előtt állnak és a közben termelt áruk csak­nem egészében fedezik az or­szágos szükségletet. A kohászértekezlet után nagyszerű elhatározás szüle­tett a gyárban. Felmérték a lehetőségeket és részletes ütem­tervet dolgoztak ki arra, hogy áprilistól november végéig a következő ötvöző anyagok ütemtervben szereplő felada­taink közül említésre méltó még a vízmedence-gyártás gé­pesítése, a második szerelő sza­lag meghosszabbítása, a saj­tolóműhelyben a gépek tech­nológiai sorrendben való átsze­relése, a csiszoló műhelyben még fennálló közbeiktatott műveletek felszámolása, minő­ségi csiszolópor bevezetésével, stb. Ezek a feladatok további 1 millió forintos megtakarítást fognak eredményezni. k önköltség csökkentése mellett nem té­I veszthetjük szem elől a terme­lékenység emelését sem. Amíg A nógrádi szénmedencében Fekete Vilmos sztahanovista vájár vezetésével március ele­jén egy új frontfejtés indult a Kossuth lejtaknában. A bá­nyásztanácskozáson hozott ha­tározatok szellemében a csa­pat arra törekedett, hogy ta­karékosan bánjon az anyagok­kal. Sok segítséget adott eh­hez az, hogy réselőgépet kap­tak és rátértek korszerű vas- támos biztosítás alkalmazásá­ra. A brigádnak eleinte szo­katlan volt ez a munka és visszaesett teljesítménye, de a takarékosság terén máris szép eredményeket értek el. Több mint 200 kg robbanó­anyagot és mintegy 50 köb­méter bányafát takarítottak meg tíz nap alatt. Ebben az időszakban sok tapasztalatot szereztek a munka megszer­vezésében és a vastámbiztosí- tás alkalmazásában. így most célul tűzte a csapat, hogy e januárban az egy főre, egy napra eső termelési érték elő­irányzatát 104,1 százalékra, az egy órára eső termelési értéket 105.1 százalékra és a 100 forint összes bérre eső termelési ér­téket csak 92,9 százalékra tel­jesítettük, addig februárban az egy fő egy napra eső termelési értékét 120,5 százalékra, az egy órára eső termelési értéket 123.1 százalékra és a 100 forint összes bérre eső termelési ér­téket 117,4 százalékra teljesí­tettük. Ez az elsőnél 11,8 szá­zalékos, a másodiknál 17,1 százalékos, a harmadiknál pe­dig 26,3 százalékos fejlődést mutat. tapasztalatok felhasználásával a hónap végéig behozzák a lemaradást és az önköltség csökkentéséért vívott harc folytatásával újabb 140 köb­méter fát és mintegy 480 kiló robbanóanyagot takarítanak meg. A szénmedence másik há­rom frontfejtése a mennyisé­gi terv teljesítése terén job­ban áll, mint a Fekete-csa­pat. A takarékosság terén azonban messze lemaradtak, bár a lehetőségekben nincs hiány. A Katalin-akna front­fejtésében is dolgoznak róselő- géppel, ami a fokozott rob­banóanyag megtakarítást te­szi lehetővé. A frontfejtések gazdaságosabb termeléséhez 'most több segítséget nyújta­nak a szénmedence műszaki vezetői. Elhatározták, hogy a rövidesen meginduló csipkési frontfejtésen is bevezetik a korszerű vastámos biztosítást. XXXXXO0CXXK300C>000000C3000Q000000CXX)00000CXX)CXXXXXXXXXXA SOCO<XXXDOOOOGOOOCXXXX>C)OOCXXXX»OOOOOOOOOOOOOOC A Vasötvözetgyár tervei a kohászértekezlet után gyártási kísérletét fejezik be: szilikómangán, szilikóalumí- nium, kalciumszilícium, ferro- mangán, ferrotitán, szilikótitán, ferrókróm és szilikókróm. Az új ötvözőanyagok gyár­tásának elméleti kidolgozása készen van, a kísérletek meg­indításához csupán a különbö­ző alapanyagok és energia biz­tosítása, továbbá egy toldalék darucsarnok megépítése szük­séges. Mivel azonban az ipar­ági igazgatóság helyesli a ter­veket, a gyártásnak különö­sebb akadálya nincs. A Vasötvözetgyár lelkes szakemberei már igen komoly eredményeket értek el a válla­lat profilgyártmónyát képező ferrószilicium alacsonyabb fe­szültséggel való előállításával is. Most, ha az egyébként ki­használatlan IV. számú ke­mencét teljesen a kísérleti gyártásra állítják át, újabb milliókat takarítanak meg az országnak. A felsorolt ötvöző anyagokat ugyanis jelenleg külföldről szerezzük be nehéz valutáért. Ha a kísérletek eredménnyel járnak, akkor a kizárólag hazai alapanyagból előállított ötvözőanyagok acél- termelésünk teljes szükségletét kielégítik, sőt az egy kohó tel­jes kapacitásának kihasználása még arra is lehetőséget nyújt, hogy velünk gazdasági kapcso­latban álló országoknak bizo­nyos mennyiséget eladjunk. Kondorosi János A nógrádi frontbrigádok a gazdaságos termelésért A jó tanulás egyik feltétele a jó propagandista Nyári Gyula pedagógus 42 éves, de mozdulatai, fürgesé­ge, arcának vonásai korától jóval fiatalabbnak látszó em­bert állítanak elénk. 1952. óta propagandista a karancskeszi községi alapszer­vezetnél. Munkája eredmé­nyes volt. A fennálló hibák nem őt terhelik, gyökerei leg­inkább onnan erednek, hogy sem a régi, sem az új pártve­zetőség nem adott kellő segít­séget az oktatás menetének megjavításához. „A beindulás is úgy történt — mondja Nyári elvtárs — hogy Zsidai Gyula, aki akkor párttitkár volt, a kezembe adott egy papírt, melyre fel volt tüntetve a hallgatók név­sora.“ így nem is tudott segíteni a hallgatók szervezésében. Bizonyára hiba volt az ön­kéntesség körül is, mert a beszervezett 32 párt­tag közül csak 8—ilO azok száma, kik rendszeresen el­járnak a konferenciákra. A lemorzsolódott párttagok — kik többségükben már idősek — elfoglaltságukra és koruk­ra hivatkoznak. Ha a propa­gandisták, vagy a népnevelők közül valaki felkeresi őket, megígérik a konferencián való ■észvételüket, de valóságban mégsem jönnek el. A pártve­zetőség nem avatkozik bele. Az előbb említett tíz tag azonban szilárd, minden kon­ferencián megjelennek, mert elégedettek az előadóval, an­nak módszerével, ezért aktivi­tásuk is megfelelő. Nyári elvtárs módszerének ismertetésénél elmondotta, hogy először kérdés és felelet formájában akarta vezetni a konferenciákat, de ez nem volt jó, mert a hallgatók is­kolásoknak érezték magukat és egy bizonyos tanár és is­kolás viszony kezdett kiala­kulni. Ez az aktivitásra is rá­nyomta a bélyegét. Nem mer­tek hozzászólni. Ezek után arra törekedett, hogy ezt a feszült légkört feloldja és kö­zelebb kerüljön a hallgatók­hoz. Beszélgetett velük talál­kozásaik alkalmával, segítette őket az anyagok feldolgozá­sában. a vezérfonalak meg­keresésében. így elérte, hogy a hallgatók már kérdezni is jobban mertek, s akiknek többször nyújtott segítséget, a végén már jogosan követelték is azt. A konferenciákon magyará­zás, elbeszélés formájában is­mertette. amiről beszélni kell és ilyen kollektív beszélgeté­sek, vitatkozások formájában tárgyalták meg valamennyi kérdést. Ezzel sikerült eltün­tetni az iskolás légkört. He­lyébe baráti, elvtár sias vi­szony került, s mind a propa­gandista, mind a hallgatók helyesen beszélnek pártunk politikájáról, annak gyakor­lati végrehajtásáról, az előt­tünk álló feladatokról. „A közvetlenség, a kölcsö­nös bizalom, ez a legfonto­sabb a propagandista és a hallgatók között — mondja Nyári elvtárs. Ez nemcsak jó módszer, hanem követelmény is valamennyi propagandista számára. Én teljes tudatában vagyok annak, hogy e párt­megbízatásom végrehajtása nagyban hozzájárul a határo­zatok egyöntetű végrehajtásá­hoz. Éppen ezért úgy végzem munkámat, hogy a konferen­ciámon részvevő hallgatók a lehető legjobban sajátítsák el a pártoktatás anyagát, s meg­értsék párthatározataink cél­ját, lényegét. Hogy ezt valóra válthassam, a jövőben még több segítséget várok az alap­szervezet vezetőségétől.“ Nyári elvtárs eddigi lelkiis­meretes munkája nyomán senki sem vonja kétségbe e felelősségteljes feladatának további sikeres megoldását. Felkészülésénél mindig ponto­san áttanulmányozza, mind a hallgatók, mind a propagan­disták számára kiadott irodal­mat. Eltervezte, hogy a jövő­ben képekkel és filmek vetí­tésével is segíti a hallgatók tanulását. KI LESZ AZ ELSŐ? Az év első két hónapja biztató képet mutat a termelés alakulásában. Ezévben sikerült elérni, hogy a szokásos év- eleji visszaesés nem következett be, amely a párt, a szak- szervezet, a gazdasági vezetők jó munkáját dicséri. A Nóg­rádi Szénbányászati Tröszt januárban és februárban is tel­jesítette tervét. Vasárnapi termeléssel együtt 13 683 tonna szenet adott terven felül. Gyárüzemeink jó munkáját iga­zolja, hogy a Salgótarjáni Acélárugyár, Tűzhelygyár, Magyar- Vasötvözetgyár, ÉMASZ, Zagyvapálfalvi Üveggyár, Nógrád- kövesdi Kőbánya stb. elnyerték a büszke élüzem címet. A mezőgazdaságban a kedvezőtlen időjárás miatt még nem bontakozhatott ki teljesen a verseny. de a begyűjtésben egyes községek — Endrefalva, Nádújfalu — kiváló ered­ményeket értek el. Az elért eredmények igen értékesek. Sokezer tonna tervenfelüli szén, mezőgazdasági eszközök, többezer darab tűzhely, kályha, sokezer forintot érő exportcikk került ki terven felül. Az elért eredményeknek azonban szépséghibá­juk is van. Több helyen csak a mennyiségi tervteljesítésre törekednek. Elfeledkeznek a minőségi, a gazdaságossági mu­tatók betartásáról. Ez hiba. mert a verseny értékelésénél egyik legfőbb szempont az ezek betartásáért, javításáért folyó verseny. A szénbányászati tröszt például már február­ban is rosszabb kalóriaértékű szenet adott, mint januárban. A 4,1 megtűrt meddőszázalékkal szemben 4,44 százalékot ér­tek el. A Salgótarjáni Acélárugyár a két hónapban 119 000 forint export szállítással maradt adós. Ezen felül nagy le­maradás van az olyan mezőgazdasági felszerelések gyártá­sában is. mint a kapa, villa, gereblye, ásó stb. Ez a lema­radás annál súlyosabb, mert ebből már sok a tavaszi mun­kákhoz kellene. A Zagyvapálfalvi Üveggyár export tervét csak 26 százalékra teljesítette, ami megfossza népgazdasá­gunkat fontos külföldről származó cikkek behozatalától. Az ország több üzemének kérésére a SZOT március 15- től április 4-ig „felszabadulási műszak”-ot rendez. Bányák, üzemek dolgozói lelkesen csatlakoztak e felhíváshoz. Sok helyen újabb felajánlásokat tettek. Az üzemek a felszaba­dulási műszakban a dolgozók aktivitásával, a munka jobb megszervezésével harcolnak a jobb eredményekért, hogy el­nyerhessék a felszabadulási serleget, a megyei pártbizott­ság versenyzászlóját. A verseny még nem dőlt el! A felszabadulási műszakok eredményei döntik majd el, kik jogosultak a szép kitünte­tésekre. Sok üzem munkásai, falu dolgozó parasztjai már úgy beszélgetnek. — a zászlót mi hozzuk el. Mik szükségesek a verseny sikeres munkáihoz? Mi kell ahhoz, hogy valamelyik üzem beleszóljon az elsőség kérdé­sébe? Először a mennyiségi terv teljesítése mellett okvet­lenül figyelembe kell venni a gazdaságossági mutatók betar­tását, az export terv teljesítését. Ma már egyre többen meg­értik, hogy a többtermelésnek, a fegyelmezett, termeléke­nyebb munkának az eredménye, hogy hazánk a tíz év alatt soha nem látott eredményeket ért el. A több és jobb munká­ból keletkeztek a modern munkáslakások, fürdők, étkezdék, óvodák, iskolák, a több és szebb ruha, cipó. rádió stb. Ma már egyre többen felismerik, ha mi ezt megtartani, vagy fo­kozni akarjuk, termelékenyebb, olcsóbb, jobb munkára van szükség. Ezirányban vannak törekvések. A Magyar Vasötvö- zetgyárban Vendler Géza fődiszpécser újításával 630 000 kilowatt óra villamosenergiát takarítottak meg ami sok csa­lád villamos szükségletének megfelel. Ezen túl pedig olcsóbb nyersanyagot is állítottak elő. ami az olcsóbb termelés első lépése. A bányáknál egyre több és jobb javaslatok vannak a bányafák jobb. ésszerűbb, többszöri felhasználására. Tovább kell ezen az úton haladni, mert ez a népjólét, az ország fel- emelkedését szolgálja. A verseny sikeres munkájához szükséges, hogy teremt­sük meg azokat a feltételeket, amelyek az eredményes, fe­gyelmezett munkához szükségesek. Műszaki vezetőink köves­senek e] mindent a gépek, az anyagellátás, a munkaidő jobb kihasználásáért, mert az olcsóbb, termelékenyebb, fe­gyelmezettebb munka megteremtésében döntő helyet foglal­nak el. A párt és gazdasági vezetőink pedig segítsék a mű--' szakiak ezirányú munkáját. Támogassák őket a rend megte­remtésében. az újítások alkalmazásában stb. Harmadik feltétele a verseny sikeres lezárásának a pá­rosversenyekben rejlő erők fokozottabb kihasználása. A Zagy­vapálfalvi Bányagépgyár Uramec és Szabó sport-brigádoK a Tatabányai Bányagépgyár Csömör és Kónya brigádokkal állanak versenyben. Jelenleg a pálfalvi brigád vezet 206,4 százalékos eredménnyel. A DISZ-brigádok. elővájási, front- fejtési, üzemrészenkénti versenyek eddig is sok szép ered­ményt hoztak. Helyes lenne, ha ezeket a szakszervezet job­ban tudatosítaná. Ahol lehetséges, látogassák meg egymást a versenyben álló csapatok és tanulmányozzák, hogyan, milyen módszerekkel érték el eredményeiket. A mezőgazdaságban folyó párosversenyben is ugyanezt , ’’ tenni. Legutóbb a versenyt elindító Endrefalva községet látogatták meg megyénk küldöttei valamennyi járásából. Megnézték az adófizetést. begyuLevt és tanulmányozták, hogy az endrefalvaiak két nap alatt 70 kg tojást, s többezer forint adót hogyan, milyen módszerrel tudtak begyűjteni. Hasznosak ezek a látogatások, meghozzák eredményüket. Pártszervezeteink, szakszervezeti és műszaki vezetőink most fokozottabban törődjenek a versennyel, segítsék elhárí- '- akadályokat. Mert az elsőség még nem dőlt el — most indul egyik legfontosabb szakasza. Minden üzem, falu nyújtsa a lehető legtöbbet hazánk felszabadulása tízéves évforduló­jának méltó megünneplésére! Kulturcsoportjaink készülnek a kulturális seregszemlére Az ifjúsági kulturális sereg­szemlére megyénkben eddig 70 DISZ kultúrcsoport neve­zett be. ★ Karancskesziben nagy siker­rel adták elő Sólyom László: „Holnapra kiderül’’ című szín­művét. A karancskeszi kultúr­csoport színjátszói ezzel a da­rabbal versenyeznek majd. ★ Egyházasgergén Sár>közy: „Szelistyei asszonyok’’, Szé­csényben Szirmai: „Mézeska­lács“ című operettjével, Nagy- lócon Csizmarek Mátyás: „Pettyes” című színművével készülnek a nagy kulturális seregszemlére a színjátszó cső. portok tagjai. * A nemrég alaikult rimóci kultúrcsoport jelenleg a Ri­móci Lakodalmast tanulja áp­rilis 4-re. A táncot először Salgótarjánban a városi kul- túrotthonban mutatják be.

Next

/
Thumbnails
Contents