Szabad Nógrád. 1955. március (11. évfolyam. 18-26. szám)
1955-03-12 / 21. szám
6 SZABAD létlBAD 1955 március 12. A rádió műsorából SiP^O'ífiT A DISZ Központi Vezetősége, az OTSB és a SZOT közös felhívása tömegversenyek rendezésére A DÍSZ Központi Vezetősége, az OTSB, valamint a SZOT közös felhívást bocsátott ki hazánk felszabadulásának 10-ik évfordulója ünnepségére, valamint a DISZ II. kongresszusa tiszteletére rendezendő tömegversenyek megren- dezésére. DiSZ-szervezetek és úttörőcsapatok! A DISZ- és űttöröszervezetekre az a feladat vár, hogy a felszabadulási és kongresszusi versenyeket az Ifjúság százezreinek testnevelésére és fizikai felkészítésére használják fel. A felszabadulási és kongresszusi versenyek az ifjúság minden rétegének biztosítják a sportban való részvételt. A DiSZ-szervezetek a sportszervekkel, tömegszervekkel és oktatási szervekkel összefogva tegyék lehetővé, hogy az üzemi, falusi fiatalok és a tanulóifjúság legszélesebb tömegei kapcsolódjanak be a versenyekbe. A versenyek alapját az országos sportnaptárban szereplő sportágak alkotják, amelyek különösképpen a falusi, üzemi, iskolai sportkörök és a DlSZ-Szer- vezetek tevékenységére épülnek. Ezek: üzemi fiatalok részére rendezett mezei futóversenyek, alapfokú tornészbajnokságok, üzemi sportünnepélyek, falusi fiatalok' részére mezei futóversenyek, röplabda-kupa, kerékpár-verseny, az egyetemi ifjúság, részére mezei futóbajnokság, főiskolai szpár- tákiád. tavaszi úszó tömegvers.e- nyek, középiskolások részére: fel- szabadulási verseny. és ifjúsági szpártákiád, Úttörő Ifjú Békeharcos tornaverseny, általános iskolák tornatömegversenye, úttörő- házak országos tömegversenye, az egész ifjúság számára rendezett alapfokú lövészbajnokság. Ezen túlmenően a DISZ- és úttörőszervezetek önálló sportrendezvényekkel tegyék színessé és gazdagítsák felszabadulásunk 10. évfordulóját, a kongresszus előtti heteket labdarúgó, röplabda, kézilabda-mérkőzésekkel, váltóinMÁRCIUS 13 SPORTMŰSORA: Az NB l-es sorsolás szerint a Salqótarláni Bányász Budapesten a Budapesti Vasas ellen játszik bajnoki mérkőzést. A fővárosi csapat az eddiq lelátszott mérkőzéseken jobban látszott a salqó- tarlániaknái. s így iobb eredményeket is ért el. Azonban a Bányász-csapat ellen nem Igen szokott menni a Vasasnak. Éppen ezért mindhárom eredmény lehetséges. Az NB ll-ben a Salgótarjáni Vasas— Békéscsabai Építők mérkőzés kerül sorra Salgótarjánban. Az utóbbi mérkőzésen vereséget szenvedett Cegléden a Vasas, a Békéscsabai Építők ugyancsak Megyénk falusi sportköreinek vezetőség választásairól: tással, kerékpárversenyekkel. A versenyeket országszerte a DISZ kongresszusa napjáig rendezzék meg a falvakban, községekben járásokban, üzemekben, iskolákban és a városokban. A versenyekét bejelenteni a TSB-kné!, oktatást osztályokon és DlSZ-bizottságok- ná! lehet. Részletes tájékoztatókat a járási és megyei DISZ- bizottságok adnak a DlSZ-szerve- zetek részére. Minden DISZ-szervezet és DISZ- vezető kapcsolódjék be a helyi versenyek előkészítésébe, rendezésébe, tevékeny részvételükkel járuljanak hozzá hazánk felszabadulásának 10. évfordulója és a DISZ II. kongresszusának méltó megünnepléséhez. Sportvezetők és sportolók! Szaktudástokat, tapasztalataitokat felhasználva segítsétek, szervezzétek az ifjúság sportren. dezvényeit. Járuljatok hozzá lelkes és odaadó munkátokkal a felszabadulási és kongresszusi sportversenyek sikeres előkészítéséhez. Tanítsátok és vezessétek a fiatalokat, hogy megismerjék _a sportban rejlő szépséget, erőt, amelyre hazánkban nagy szüksége van minden fiatalnak. Olyan fiatalokat neveljetek a sporton keresztül, akik a testnevelésben és sportban szerzett képességeiket felhasználják mindennapi életükben, a munkában, a tanulásban egyaránt, akik keményen tudnak harcolni saját jövőjükárt és az egész világ dolgozól- nák Jövőjéért. Kéréssel fordulunk minden sportszervezethez, tömegszervezethez, oktatási, szervhez, sportvezetőkhöz, pedagógusokhoz, sportolókhoz, valamint az összes sportkedvelőhöz, hogy szaktudásukat felhasználva vállaljanak részt a felszabadulás! és kongresszusi versenyek munkájában, s ezáltal is segítsék elő annak sik». rét. vereséget szenvedett odahaza. A két csapat találkozójából a hazai csapat győzelme valószínűbb A megyei labdarúgó-baino1 1- ban a következő mérkőzése rülnek lelátszásra: Nagybá ban: a Nagybátonyi Bányász Üveggyár, Zagyvapálfalván: 1 vapálfalvi Bányász —Zaqyvapál- falvi Építők. Salgótarjánban: St. Vörös Meteor —Forqácsi Bányász, St. Tűzhelygyár —St. Erőmű, St. Vasas II —Klsterenvei Bányász. Jobbágyiban: Jobbáqyi Vasas — St. Dózsa. Salqón: Sajgói Bányász — Baqlyasallai Bányász. Balassagyarmaton: Balassaqyarmaíi Lokomotív— Mátranováki Bányász. 1955. MÁRCIUS 14—20-ig HÉTFŐ KOSSUTH-RADló: 8.30: Zenekari hangverseny. — 9.20: Orosz nyelvlecke az általános iskola V. osztályának. — 10.10: Pillitz Alice zongorázik. — 10.30: Óvodások műsora. — 11.00: Operarészletek. — 11.30: Vesszőfutás. Elbeszélés. — 12.10: Operettkettősök. — 12.45: Vízilovak és elefántok kozü't. űtirajz. — 13.00: Magyar népdalok, csárdások. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Heti zenés kalendárium. — 15.40: Zongoraműsor. — 16.00: Az Ifjúsági Rádió természettudományos folyóirata. — 16.25: A középiskolások zenei műsora. — 16.40: Dénes Vera gordonkázik. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Mi újság Kazincbarcikán? — 18.20: Német mesterek kórusai. — 18.40: Az Ifjú Figyelő postája. — 19.00: MAGYAR—SZOVJET BARATSAG HON APJA. Előadás Prokofjev muzsikájáról. — 20.20: Tánczene. — 21.00: Mi újság a tudomány és technika világában? — 21.20: Nagy mesterek kedvelt műveiből. — 22.10; Tíz perc külpolitika. — 22.20: Hazánk zenei életéből. — 23.30: Safran gordonkázik, Oborin zongorázik. — 0.10: A Magyar Rádió népi zenekara látszik. PETÖFI-RADIÓ: 6.50: FúvósIndulók. — 14.00: Operarészletek. — 15.00: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. — 15.40; Ki volt nekünk Petőfi Sándor? Előadás. — 16.00; Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Körösi Dudus Zoltán és zenekara játszik. — 17.00; Kultúrotthonok énekkarai énekelnek. — 17.25: A dollár álarc nélkül. — 17.40: Uj szovjet filmek zenéjéből. — 18.00: Titta Ruffo énekei. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Népdalok Petőfi verseire. — 19.30: Jeszényin költészetének ismertetése. — 20.00: Mai operákból. — 20.20: Sport- híradó. — 20.40; Weiner: Magyar szvit — 21.10: Népi zenekarok hangversenye. — 21.45; A csillagszemű asszony. Elbeszélés. — 22.00: Esti hangverseny. KEDD KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.30: A Szekszárdi Népi Zenekar játszik. — 9.00: Indulók és tömegdalok. — 9.15: üttörö-híradó. — 10.10: Strauss: Keringőszvit. — 10.42: Halló, itt Peking! A Kínai Rádió műsorából. — 11.00: Nők negyedórája. — 11.15: A Moszkvai Nagyszínház zenekara játszik. •— 11.30: A Sántha-család. Részletek Juhász Ferenc költeményeiből. — 12.15: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 13.00: Köny- nyű hangszerszólók. — 13.30: Operettrészletek. — 14.25: A zenetörténet híres gyermekdarabjai — 15.00: Versek Petőfi Sándorról. — 15.40: Magyar operákból. — 16.20: Tavaszi eső. Rádiójáték. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: A magvar történelem forradalmi dalaiból. — 18.00: Egy évtizede ... — 18.20: Az Alekszandrov-együttes és a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett művész- együttesének műsora. — 18.55: Ozorai példa. Színjáték három felvonásban. — 22.20: Operettzene. — 23.00: Előadóművészeink hangversenye. — 0.10: A Magyar Rádió "népi zenekara játszik. PETŐFI-RÁDIó: 6.50: Fuvola és gitár műsor. — 14.00: Népek dalai és kórusai. — 14.30: Magyar fúvószenekarok műsora. — 14.40: Ritkán hallott Petőfi-ver- sek. — 15.00: Kedvelt melódiák. — 16.00: Népdalok és csárdások. — 17.00* Kamarazene. — 17.30: Mivel ültessük be virágoskertünket? Előadás. — 17.45: Tánczene a népi demokratikus rádiók műsorából. — 18.30: Az énülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Petőfi és a zene. Előadás. — 19.50: Csajkovszkij: Zongoratrió. — 20.40: Előadás Derkovfts Gyuláról. — 21.00: Felgördül a függöny. Részletek a miskolci Déryné Színház műsorából. — 22.00: A Textilszakszervezet Központi Népi Együttesének zenekara játszik. — 22.28: Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. S7FRDA KOSSUTH-RADIO: 8.30: Népszerű operarészletek. — 10.10: Nar»-v muzsikusok leveleiből — 10 30: óvodások műsora. — 11.00* Az Uráli Népi Etrvüttes és a Moldvai Népi Hangszerek Eevüttesének műsora. — 11.30: Részletek a magyar forradalmi sajtóból. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Szülőknek — nevelésről. — 13.20: Híres prímások műsorából. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Könnyű kamarazene. 15.20: A világ végén. Rádiójáték a Moszkvai Rádió műsorából. — 16.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Tudósítások a világ minden tájáról. — 17.25: Az Állami Népi Együttes műsora. — 18.00: A virágzó mezőgazdaság útján. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Mesterházi Lajos jegyzetei. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikátl — 20.20: Juta- lomjáték. Rózsahegyi Kálmán. — 21.20: Tánczene. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 23.30: Hanglemezek. — 0.10: Csillagos dalok PETŐFI-RÁDIó: 6.50: Csárdások. — 14.00: Művészlemezek. — 14.40: Könnyű zenekari hangverseny. — 15.20: Fali és Huszka operettjeiből. — 16 20: Irodalmi műsor a hallgatók kívánságára. — 16.50: Lengvel népdalok. — 17.20: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 17.40: Hangverseny régi mesterek műveiből. — 18.30: A magyar munkásosztály harca a hatalomért a felszabadulás Után Előadás. — 18.50: Mai operettek. — 19.30: Az épülő kom- kiunizmus nagy országában. — $0.00: Kórushangverseny. — fe0.20: Sporthiradó. — 20.40: bperarészletek. — 21.30: Ahogy |z orvos látja . — 21.30: Nép- lene. — 22.30: Mesélő muzsika. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RADIö: 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: Régi magyar müzsika. — 10.50: Balettzene. — 11.30: Zászlóvivők. Részletek Goncsár regényéből. — 12.15: Szecsödy Irén és Simándy József operaáriákat énekel. — 13.00: Ismeretterjesztő műsor. — 13.20: Suppé és Zeller operettjeiből. — 14.25: A Rádió Gyermekújság műsora. — 15.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.00: A Csehszlovák Hadsereg központi zenekara játszik. — 16.20: Versek. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Községpolitika a megvalósulás útján. — 18.20: A Rádió mutatta be. Zenés összeállítás. — 19.00: Ifjú Figyelő. — 19.30: Tánczene. — 20.20: Könnyű zene. — 20.40: Donizetti: Lam- mermoori Lucia. Dalmű három felvonásban. — 23.02: Kellemes szórakozást. Hanglemez. — 0.10: Vörös Sári és Mindszenti Ödön népdalokat énekel. PETŐFI-RADIO: 6.50: Népdal- feldolgozások, kórussal. — 14.00: Zenekari hangverseny. — 14.40: Népdalok. — 15.00: Szegény szerelmesek krónikája. — 15.30: Gáncs Edit énekel. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Zeneszerzői arcképek: Bizet. — 17.25: Népek zenéje. — 17.45: A Kaspi alföldön. Előadás. — 18.00: Kamarazene. — 18.35: Kritikusok fóruma: Pándi Pál. — 19.00: Operettrészletek. — 19.30: Daloló szovjet föld. — 20.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 20.40: Magyar táj — magyar ecsettel. Szeged. — 21.10: Tánczene. — 21.30: Sporthiradó. — 21.50: Vidám kórusok. — 22.20: Zenekari hangverseny. PÉNTEK KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.30: Népda- lók és nóták. — 9.00: Tömegdalok. — 9.10: Toldi Tihanyban. Ifjúsági rádiójáték. — 10.10: Mar.jay Erzsébet énekel. — 10.30: Mi újság az óvodában? — 10.50: A kisiskolások műsora. — 11.00: Nők negyedórája. — 11.15: Filmzene. — 11.30: Operaindulók. — 12.15: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 13.00: Tánczene. — 14.25: Üttörőhíradó. — 15.10: Legkedvesebb verseimből. Elmondja Mészáros Ági. — 15.35: Részletek Kemény Egon rádióoperettjéből. — 16.00: Orosz nyelvlecke az általános iskola VIII. osztályának. — 16.20: Fiatalok sporthiradója. — 16.40: Gudrun Wuestemann és Gerhard Unger énekel. — 17.10: Az ember származásának bizonyítékai. Előadás. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: „Söp- rik a pápai utcát...” Látogatás Pápán. — 18.30: Magyar népi muzsika. — 19.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikátl — 20.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 21.30: Sporthiradó. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Tánczene. — 22.50: A villamosvezető. Bodó Béla karcolata. — 23.00: A Lenivel Rádió zenekara játszik. — 23.30: Lassan leszáll az éj . . . — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI-RÁDIó: 6.50: Mendelssohn: Koncertkeringő. — 14.00: Operarészletek. — 14.50: Népek dalai. — 15.30: Kamarazene. — 16.00: Szendlay László és zenekara játszik. — 16.40: Zenekari hangverseny. — 17.30: Képeslap Rómából. — 18.00: Kamárazene. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: A Lengyel Rádió szimfonikus zenekara és énekkarának műsora. — 19.40: A postamester. Rádiójáték. — 20.45: Szól a harmonika. — 21.00: 900 millió... — 21.30: Az orosz operairodalom remekei. II. — 22.20: Liszt műveiből. Vízszintes: 1. ö is a maavar szabadságért harcolt. 13. Mutatószó. 14. öltözet. 15. Szaladj. 16. Fél cikk! 18. Szamár szó. 20. T. Z. 22. Ideiét múlla. 26. Ellentétes kötőszó. 27. Kutyáik. 29. Félig sikerült móka! 30. Ácsára való. 32. Táplál. 33. Itt halt mea a vízszintes 1. 35. A táviratban lát! 37. K. E. 38. NIM keverve. 39. Becézett Etel. 41. Gőzölöa. 44. Tehénpásztor. 6. E. N. 47. Ranaiel. 48. Fegyver. 50. Naavon naav piszok. 51. Adeni mássalhanazók. 52, Érzé’-szp^v. 53. Szom lám oltottam. 54. Egyik híres opera. Füagőlegcs: 1. Egvik fehó**- neműm. 2. Ugyanez a rómaiaknál! 3. Suszterszerszém. 4. A vízszintes 1. katonái. 5. Meglepetésünkben mondjuk. 6. Zavarbahozott Ica! 7. Monte Cristo ebből a várból menekült. 8. Szalad. 9. A talpasok vezére volt. 10. R. S. 11. Fnchen v^n| 12. Hír^ clg*5"”' 17. Egy fél baba! 19. Rádióban van{ 21. Vásárolta. 23. VisszáiaSZOMBAT K0SSUTH-RAD16: 8.30: Táncok fúvószenekarral. — 8.50: Szovjet operettrésziétek. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 11.30: Hogyan qyóqyíthatók az ideges eredetű szívzavarok? — 11.40: Üzemi kórusok énekelnek. — 12,15: Dallal — tánccal a világ körül. — 13.00: Andrásból csendőr lett. Novella. — 13.20: A Magyar Rádió népi zenekarának műsora. — 13.40: Szórakoztató fúvószene. — 14.25: új Zenei Újság. — 15.20: Emlékezés a Maqyar Tanácsköztársaság dicsőséges napjaira. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.10: Szövetkezeti Híradó. — 16.40: Borodin: Zongoraötös. — 17.10: Szovjet népi együttesek hangversenye. — 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.00: Tánczene. — 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: összeállítás a magyar daljáték születéséről. — 20.20: Tarka-barka. Vidám zenés műsor. — 22.20: Tánc éjfélig. — 0.10: Csárdások. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.50: Filmzene. — 14.00: Operettrészletek. — 14.50: Mesterségem a halál. Könyvismertetés. — 15.20: Wagner „Walkür” című operájának ismertetése. — 16.20: Magyar természettudósok arcképcsarnoka. — 16.40: Tánczene. — 17.05: Miről Irt a Vörös Újság? — 18.00: Földrengés. Elbeszélés. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Külpolitikai kalauz. — 19.10: Híres előadóművészek hangversenye, — 19.45: Zala megyei írók műveiből. — 20.00: A Magyar Néphadsereg művészegyüttesének kórusa énekel. — 20.20: Sporthiradó. — 20.40: Operarészletek. — 21.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 21.50: A Rádió szimfonikus zenekara játszik. VASÁRNAP KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Egv falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Kíváncsiak klubja. — 11.00: Itt a tavasz... — 12.15: Jó ebédhez . szól a nóta. — 13.00: Jó munkáért — szép muzsikát! — 13.30: Hangos Naptár. — 14.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.00: Műsor Tatabánya felszabadulásának emlékére. — 16.30: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 17.15: Zenés vasárnap délután. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 18.40: Tánczene. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában — 20.20: Szabadság — szerelem. A Rádió irodalmi folyóirata. — 21.30: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.10: Du- najevszkíj-est. — 23.00: Buda- pest hangversenytermeiből. — 0.10: Magyar népdalok. PETŐFI-RÁDIó: Színes magyar muzsika. — 9.00: Rácz Béla és zenekara . játszik. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Népek táncai. — 1-1.85: Utazás Dél-Ameri>kában. Hanglemezek. — 12.30: Kosztolányi Dezső két elbeszélése. — 12.55: Müvésziemezek. — 14.00: Klasszikus operettek. — 15.00: A tudomány tíz éve. Beszélgetés Somos András professzorral. — 15.20: , Fonó” ... Népdalok, népballadák, népmesék. — 16.00: Nagy írók megzenésített müvei. — 17.00: Hegyek varázsa — szvit. — 17.15: Helyszíni közvetítés ez úttörők és középiskolások „Szellemi öttusa” versenyének díjkiosztó ünnepélyéről. — 17.55: Szimfonikus zene. — 19.10: Arc- képcsarnok. — 19.45: Magyar népi muzsika. — 20.20: A „Tartós békéért, népi demokráciáért!” című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Fúvószene a baráti rádiók műsorából. — 22.00: Zenekari hangverseny. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) ról! 24. Az őz is ez. 25. Less ösz- sze vissza! 28. Idegen leánvnév. 31. A. T. 32. Nem enaed érvényesülni. 34. Érzékszerv. 36. Ufába való. 38. Ilonkához szól íav a barátnőié! 40. Csináld. 4-> Illáit, és Egér teszi. 44. Németül jó. 45. Fél szakáll! 49. Y. I. Beküldendő a ví-szintes 1. 33. függőleges 4, 9, 12 sorok Beküldési határidő: március 17. Ä megfejtők közül az elmúlt rejtvényünkhöz sem mellékelték sokan a „Vasárnapi feltörő” felírást. Aki ezt elmulasztja, a helyes meqfeltés ellenére sem vesz részt a sorsolásban. A III. 5-i számunkban közölt reltvénv helves megfeitése: Arany János Toldija, Toldiak. A helves megfejtők közül az .-'áht-iai' nyertek könyvjutalmat: Herczeg Istvánná Homokterenye. Galbács József Salgótarján. Mácsík Sándor Romhány, Dénes János Szécsénv. A könyveket postán küldlük el. GYÖRKY ELVTÁRS TRJÍSÍTÍTTÍ VÁLL/VLÁSÁT Gyürky Zoltán, a balassagyarmati járás MSZT agit-prop. titkára február 19-én MSZT tagtoborzási versenyre hívta a megye valamennyi járási tanácsát. Vállalta, hogy felszabadulási ünnepünk tiszteletére a járási tanács valamennyi dolgozóját — számszerint 150 főt — beszervezi a Magyar—Szovjet Társaság tagjai sorába. Gyürky elvtárs betartotta adott szavát. Február 28-ra — tehát öt héttel a vállalt határidő előtt — teljesítette vállalását: a balassagyarmati járási tanács valamennyi dolgozója tagja a Magyar— Szovjet Társaságnak. Dicséret illeti Gyürky elvtársat derekas, jó munkájáért. HÍREK A balassagyarmati Palóc Múzeumban minden hét péntekén ingyenes lemez-esteket rendez a TTIT. Az esteken Beethoven, Mozart, Wagner, Verdi, Musszorgszkij és más zeneszerzők műveit hallhatják a látogatók. Réti Zoltán és Bertalan Ákos az alkalmakként műsoron lévő zeneművekről és zeneszerzőkről tartanak előadást. Vasárnap bensőséges ünnepséggel kezdődött meg Szécsényben a magyar—szovjet barátsági hónap. Szigeti Béla tartott ünnepi beszédet, majd a honvédség és a helyi kultúrcsoport kultúrműsora következett ezután. Leszállított áruk boltja nyílt Szécsényben a Földművesszövetkezet kezelésében. A bolt már az első napon igen nagy forgalommal kezdett. BÍRÓSÁGI ÍTÉLET Engedély nélkül vágott sertést Józsa Kálmán gyári munkás, nagyióci lakos. A szécsé- nyi járásbíróság 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. SZABAD NóGRAD Az MDP Nógrádmeqyet Pártbizottságának lapja Felelős kiadó: Hajdú ózsef Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Salqótarlán, Rákóczl-u. 92. "elefon: felelős szerkesztő 14—41 ipari rovat 14—40 Mezöeazdasáel rovat 14 — 42 Belpolitikai rovat 14—49 Kladóhivatal-vezetö 17—21 Kiadóhivatal 16 — 21 Szikra Lapnyomda Rudaoest. VIII. Rökk SzIIárd-n F Felelős vezető: Kulcsár Mihály Szécsényfelfaiuban a sportkör tagjai és a község sportszerető dolgozói február végén ültek össze, hogy az eddig rosszul dolgozó sportköri vezetőség helyett úlat. aktívabbat válasszanak maguk közül. Olyanokat, akik arra érdemesek, akik mindent megtesznek a köség sportjának fejlesztése érdekében. .A választás megtörtént, de nem jelent meg ezen a választáson sem a járási TSB képviselője, sem pedig a Megyei TSB megbízottja, így adódott, hogy a szécsényfel- t'alusi sportvezetőség választáson csak 4 tagú vezetőséget választottak. mivel senki nem adta meg nekik az útmutatást, hogy az új vezetőség 7 tagú kell, hogy legyen. Azonban ezt a hiányosságot pótolni fogják, mint ahogyan ezek a lelkes dolgozók mondották, a közeli hetekben még három DISZ-taeot választanak be a már meglévő új sportköri vezetőség soraiba, hogy így még Jobban megerősödve, induljanak az 1955-ös sportévnek. Az új vezetőségben helyet kapott: Kuris Ferenc, Dankó Géza, Bodi Ferenc.. Saját Miklós. Szurdokpüspökiben: a sportköri vezetőségválasztáson kevés volt a megjelent sportköri tagok száma, de ennek ellenére jónak mondható a gyűlés lefolyása. A vezetőségbe már nőket is választottak, Így kerültek a vezetőségbe Benyus Ica és Roláki Mária. Eqyházasqerqén a sportkör előző elnöke elzárkózott a beszámoló elől, s nem volt hajlandó megtartani azt. A választás során ezután Tóth László, Goda Lajos menyus, Goda Imre, Barta Béla. Kovács István, Kazaraclci István, László István és László József személyében olyan vezetőség került a sportkör élére, akikben nem fog csalatkozni a község sportszerető társadalma. Csesztvén hatalmas lelkesedéssel választották meg az új vezetőséget. A község lakóinak mintegy 30 százaléka vett részt ezen a sportszempontból igen fontos megmozduláson. Drégely patánkon igen jő szervezés után példás lefolyású volt ez a sportmegmozdulás. Vasárnap délelőtt 11 órakor a párthelyiségben jöttek össze a sport- szeretők hogy megválasszák azokat, akik a továbbiakban irányítani és vezetni fogják a község sportját. Igen sok nő is részt vett ezen a gyűlésen. A sportve- zetőségvSlasztáspn Is láthattuk, hogy ahol a párt, a DISZ. a községi tanács és a sportvezetőség együtt dolgozik, a siker nem ít maradhat el. Ez Drégelypalán- kon látható volt. A drégélypa- lánki sportvezetőségválasztá megrendezéséből, s az egész y \ lasztás lefolvásáról néldát ve’; i, nénelc olyan községek, ahol r nem voltak meg a választást a Mátraszőllősön. már nem volt. Ez a vezetőségválasz, gyűlés nem mondható jónak.,1 a DISZ nem adott semmi sej, séget a gyűlés megszervezi' hez. Egyedül a tanácstltl végzett mindent, s ez azut meg is látszott. Pedig a pászt Járás 3-ik legjobb sportközségé tői sokkal többet vár megyénk sporttársadalma. Honton a balassagyarmati jé rás egyik kis községében i meghirdették a sportvezetőség választást. Azonban a DISZ errfi nem vett tudomást. Hiszen a VB titkár eltávozott a községből és az utasítást nem adta át senkinek, hanem a fiókjába zárta, így nem tudták kellőképen megszervezni ezt a gyűlést. A TSB sem tudott kellő segítséget adni a honfiaknak. így a vezetőségválasztó gyűlés nem sikerült. APRÓHIRDETÉSEK Eladó iókarban lévő mélv babakocsi. Cím a kiadóban. Férfi raktári munkaerőt felvesz a Papír- és Irodaszerérté- kesítő Vállalat (volt Textil nagv- ker. épületében). A szécsényi Tangazdaság értesíti a meeve tsz-eit és doleozö parasztságát, hogy f. hó 14-én. hétfőn, délelőtt 10 órakor 5 darab vegyeskor;! és ivarú csikót fos elárverezni Szécsénvben a gazdaság központi irodája előtt. Az árverezésen részt vehet minden tsz. vagy egyénileg dolgozó paraszt, aki az árverés befejezésekor vétel esetén csikónként 1000 forint bánatpénzt lefizet, továbbá az árveréstől számított 3 napon belül a telies vételárat kiegyenlíti és ugyanakkor igazolja, hogv a vételár minden 500 forintja után 125-kg szemestakarmánvt. melv 15 százaléknál nem magasabb víztartalmú morzsolt k”v'm*r-áh'e-! illetve árpából vagy zabból ' állj a Terménvforgalmi Vállalat bármely telepén mázsánkint 280 forintos vételáron átadott. A csikók átadása a vételár telies kiegészítése alkalmával a iárlatlevé! egvJ idei átadása mellett történik. A» átírás költségei az eladót terhelik. VASÁRNAP I FEJTÖRŐ 1955. III. 12. Szerkeszti: Béres Károly