Szabad Nógrád. 1955. január (11. évfolyam. 1-9. szám)

1955-01-08 / 3. szám

4 1935 január 8. SZABAD NOGRAD A bonni imperialisták négymillió német zsoldost akarnak besorozni Minden becsületes embert felhívunk az atomháború kirobbantásának Günter Leuschner „Mit hoz­nak a párizsi szerződések?” cím alatt a többi között ezeket írja a Neues Deutschland-ban: A londoni és párizsi háborús szerződések lényege: volt hitle­rista tábornokok irányítása és amerikai tábornokok főpa­rancsnoksága alatt álló nyu­gatnémet hadsereg felállítása. Adenauer a londoni konferen­cia részvevőihez intézett me­morandumban kötelezettséget vállalt, hogy ennek a hadsereg­nek a létszámát 500 000 főre korlátozza. Egész sor nyugateurópai és nyugatnémet politikus arra használja ezt az úgynevezett garancianyilatkozatot, hogy el­leplezze a lakosság széles töme­gei előtt a német militarizmus újjáélesztésének veszélyeit. Ezek a politikusok azt állítják, hogy az Atlanti Szövetségbe és a nyugatéurópai unióba be­vont, számbelileg korlátozott nyugatnémet hadsereg nem je­lent majd veszélyt Európa né­peire nézve. Történelmi tapasz­talat azonban, hogyha a német militarizmus egyszer megra­gadja a hatalmat, papírrongy­ként dobja félre a biztosítéko­kat, ha csak nem saját agresz- pzív céljait szolgálják; Uj „fekete véderő" A német tábornokok már az plső világháború után is min­denféle mesterkedéssel megke­rülték a versaillesi szerződés korlátozását, amelyek csak 100 000 hivatásos katonából álló német hadsereget engedé­lyeztek. Sikerült is egy illegá­lis milliós hadsereget, az úgy­nevezett „fekete véderőt” lét- rehozniok. Ravaszul kiagyalt rendszer­rel a védőerőt egy kerethadse­reggé építették ki, amelybe összegyűjtötték a császári had­sereg régi tisztjeit és altisztjeit •— vagyis valóságos parancs­noki hadsereget létesítettek. A Véderő tartalékos tisztjeinek és altisztjeinek azt javasolták: lépjenek be a fasiszta „Stahl- helm”-szervezetbe, hogy ott to­vábbi katonai kiképzésben ré­szesüljenek; A német militaristák akkori fegyverkezési terveire jellem­ző, hogy a hadsereg és a rend­őrség közti határt szinte telje­sen megszüntették. A külön­böző rendőri — biztonsági, vé­delmi és egyéb — alakulatok­ban tisztán katonai jellegű ki­képzés folyt és tényleges ka­tonatisztek kerültek a parancs­noki posztokra. Morgan angol tábornok, aki 1919-től 1923-ig tagja volt a Németország leszerelését ellen­őrző szövetséges ellenőrző bi­zottságnak, „Assize of Arms” című könyvében a többi között megállapítja: „Szinte minden okiratról, amelyet a hadügy­minisztérium elénk tett, kide­rült, hogy hamis. : Termé­szetesen meg lehetett volna kímélni a világot a jelenlegi katasztrófa borzalmaitól, ha Németországot megfosztották volna hadseregétől. Ezzel vé­get lehetett volna vetni annak a tradíciónak, amelyet von Seeckt olyan ügyesen életben tudott tartani”. Az angol tábornok megálla­pítása ma is rendkívül aktuá­lis. Ma megint csak arról van szó: vagy megfosztják a német militaristákat egy új agresszív hadsereg felállításának minden lehetőségétől — vagy Európa ismét mérhetetlen katasztrófá­ba sodródik. A ,,korlátozás" — hazug mese Máris kétséget kizáróan megállapítható: hazugság, hogy a nyugatnémet zsoldoshadsere­get 500 000 főre „korlátozzák”. A párizsi háborús szerződések éppen el’enkezőleg, megadják a lehetőséget az Adenauer- klikknek, hogy a legrövidebb időn belül milliós agresszív hadsereget létesítsen. Tekintetbe véve, hogy a bonni hadügyminisztérium fiókjában készen heverő had­kötelezettségi törvény 18 hóna­pos katonai kiképzést ír elő, a német militaristák és az ame­rikai főparancsnok három év alatt máris korszerűen felsze­relt, egymillió főnyi nyugatné­met hadsereggel rendelkezhet­nek. Az 1936—1939-es évfolya­mú nyugatnémet fiatalok elő­ször a német militaristák kar­maiba kerülnének. De ez még távolról sem minden. A leendő nyugatnémet tábornoki kar — amelyhez az angol „Daily Mail” október 25-i híradása szerint „az oroszországi hadjá­rat néhány legragyogóbb fia­talabb parancsnoka” is tartoz­nék — az atlanti vezérkarral közösen olyan rendszert dolgo­zott ki, amely erősen hasonlít a „fekete véderőhöz” és lehe­tővé teszi további milliók be- sorozását. E tervek szerint az 1928—1935-ös évfolyamokat, amelyek a fasiszta háború ide­jén még túlfiatalok voltak .ágyútölteléknek, most viszont már túl vannak a behívási korhatáron, valamint a fasiszta hadseregben kiképzett férfia­kat 45 éves korhatárig három­hónapos gyakorlatokra hívják be. Ezt a „Heilbronner Stim­me” 1954 október 12-i száma is kertelés nélkül beismeri. Az 1928—1935-ös évfolyamok a Német Szövetségi Köztársa­ság statisztikai évkönyvének adatai szerint 3.46 millió férfit foglalnak magukban. Még ha — igen túlzottan számítva — katonai szolgálatra alkalmat­lanok számaránya 50 százalé­kot is tenne ki, még mindig több mint másfélmillió kato­nának kiképezhető fiatal ma­rad. Ha mármost a fasiszta világ­háborúból visszatértek közül akárcsak 25 százalék alkalmas katonai szolgálatra, akkor is további 1 250 000 zsoldossal nö­vekszik a bonni és washingtoni háborús stratégák tartalék- hadserege. Ilymódon Adenauer 1957 vé­géig 3 750 000 németet tud re­guláris hadsereg keretében vagy tartalékosként egy új há­ború számára kiképezni. Eb­ben a számban a párizsi hábo­rús szerződésekben kimondot­tan előirányzott „honvédelmi erő" — a fasiszta „Volks- sturm” új kiadása — is szere­pel. Ennek feladata az volna, hogy fedezze az atlanti had­erők visszavonulását. Segédcsapatok polgárháború esetére Nyugat-Németországban évek óta teljesen vagy félig katonai kiképzést nyert rendőralakula­tok és más szervezetek létez­nek. Ezekhez tartozik elsősor­ban az úgynevezett szövetségi határőrség, amelyről nemrég, dél-németországi gyakorlatai során kétséget kizáróan be­bizonyosodott, hogy teljesen katonai jellegű polgárháborús célokra szánt alakulat. A ha­tárőrség „führerje“, Matzky náci tábornok, a gyakorlatok A bonni revansisták az euró­pai közvélemény legnagyobb felháborodására már nem egy­szer fenyegették meg a szom­széd államokat, többek között Franciaországot. Emlékezhe­tünk a Bonn szolgálatá­ba szegődött volt hitlerista tábornokoknak arra a ki­jelentésére, hogy amint felállítják a nyugatnémet hadosztályokat, másként be­szélnek majd Franciaország­gal”, Még nem léptek hatály­ba a Nyugat-Németországot felfegyverző párizsi egyezmé­nyek, de a bonni militaristák máris nyíltan igényt támaszta­nak ősi francia területekre. A „Deutsche Soldaten Zeitung” című revansista lap mind gyakrabban követeli, hogy El­zásznak adjanak „politikái ön- kormányzatot”. A bonni revansisták a hitle­risták háború előtti érveivel támasztják alá követeléseiket. Emlékezhetünk, hogy Cseh­szlovákia megszállása előtt a nácik „a szudéta németek jo­gainak megvédéséről” beszél­tek. A bonni revansisták most azt állítják, hogy az elzász- lotharingiai lakosság egy réi szének „jogai csorbát szenved­nek”. „Franciaország jelenleg kísérletet tesz — írja a „Deut­sche Soldaten Zeitung” —, hogy az elszásziakat és Lotha- ringia német lakosságát meg­fossza elidegeníthetetlen em­után azt követelte: emeljék csapatai létszámát 60 000 főre, ütőerejüket jobb felszereléssel — páncéltörő és meredek röp- pályájú fegyverekkel, valamint tüzérséggel — feltétlenül nö­veljék. („Nürnberger 8 Uhr Blat“, 1954. nov. 27.) A nyugat-német rendőrség létszáma 174 000 fő, 60 000 rendőr teljes katonai kiképzés­ben részesült. További 145 000 német a megszálló hatalmak úgynevezett „német szolgálati alakulataiban“ kapott katonai kiképzést. A nyugatnémet haderő rendeltetése Adenauer és a német milita­risták tervei szerint tehát a következő három évben négy­millió németet akarnak ameri­kai páncélosok és lövegek mellé állítani, atomfegyverek­kel ellátni, a béketábor orszá­gai ellen tervezett újabb há­ború céljaira kiképezni. Ezek 100 000 kiképző — túlnyomó- lag volt hivatásos fasiszta ka­tonatiszt és altiszt — keze alá kerülnének. A párizsi szerződések dik­tálta alkotmánymódosítással a bonni katonai klikk és az Adenauer-kormány lehetőséget nyerne, hogy Nyugat-Német­országban kihirdesse a totális mozgósítást. A totális mozgósí­tás pedig totális háborúhoz ve­zet, s mint azt a legújabb né­met történelem tanúsítja, egy­ben a német militaristák totá­lis vereségéhez. Nyugat-Németországot had­seregének felszerelése és em­beranyaga a nyugat-európai unió legerősebb tagállamává tenné. A „New York Times“ például beismeri ezt. 1954. no­vember 8-i számában ciniku­san írja: „A nyugat-német haderőknek az a rendeltetésük, hogy a nyugati szövetség leg­jelentősebb európai tényező­jévé váljanak.“ A német militaristák már nem is igen titkolják háborús céljaikat, amelyek az összes európai országokat fenyegetik. Ha egyszer Nyugat-Német- ország újrafelfegyverzése meg­valósul, ha a fasiszta német tábornokok felfegyverzett mil­liós hadsereggel rendelkeznek, még a legünnepélyesebb „ga­rancianyilatkozatok“ sem gá­tolják meg őket abban, hogy a hadigépezetet mozgásba hoz­zák. Történelmi tanulság, hogy a német militarizmust nem le­het „garanciákkal“ és „szerző­désekkel“ megfékezni. Üjabb támadásait csak úgy lehet meggátolni, ha meggátolják a német militarizmus újjáélesz­tését. béri jogától: anyanyelve hasz­nálatától”. A bonni revansisták ráadá­sul azt akarják bebizonyítani, hogy Elszász és Lotharingia nem francia területek, mert ott „régtől fogva” ősi germán tör­zsek éltek. A „Deutsche Solda­ten Zeitung” sértésekkel hal­mozza el a francia népet és a francia kormányt és azt han­goztatja, hogy „Elszász önkor­mányzata teljesen lehetséges volna”. Elszászt először „euró­pai ellenőrzés” vagyis az ame­rikai monopóliumok és partne­reik ellenőrzése alá kell he­lyezni. A német militaristáknak eszük ágában sincs megállni annál a követelésnél, hogy El­szászt tegyék „európai terület­té”. Elszász és Lotharingia, s Németországgal szomszédos egyéb területek Németország­hoz csatolásáról ábrándoznak. A „német akció” nevű revan­sista szervezet vezetőinek ki­jelentései elárulják, hogy ilyen tervek léteznek. E szervezet feje, Loewenstein herceg, szö­vetségi gyűlési képviselő is­mételten követelte „Nagy-Né- metország” megteremtését. „Nagy-Németország“ a német területeken kívül Luxembur­got, Elszászt és Lotharingiát, Ausztriát, Dél-Tirolt, Csehszlo­vákia egy részét és Svájc több kantonját is magába foglalná. A bonni revansisták igényt támasztanak Elszász-Lotharingiára Irta: J. Pralnyikov megakadályozására Magyar értelmiségiek nyilatkozata a Pravda január 6-i számában A Pravda január 6-i számá­ban az atomgyújtogatók új abb mesterkedései ellen fellépő ma­gyar értelmiségiek nyilatkozatát közli. A nyilatkozat a többi kö­zött így hangzik: Annak figyelmét, aki érdeklő­dik a nemzetközi élet eseményei irátnt, nem kerülhették el az agresszív Eszakaílanti Tanács közelmúltban Párizsban tartott ülésszakának eredményei. Ennek az ülésszaknak határozatai nem kerülték ' el a magyar nép. a magyar kultúra munkásainak figyelmét sem. A NATO-ban résztvevő hatal­mak képviselői megkísérelték az atomháború törvén,yesítését. Mialatt a népek erőfeszítései arra irányulnak, hogy soha ne lehessen kirobbantani az atom­háborút — a párizsi ülésszakon arról beszéltek, kinek adják meg a jogot arra, hogy kiválassza a megfelelő pillanatot és „elhúzza az atomháború ravaszát”. A párizsi ülésszak után közzé­tett záiróközleményben elleplez­ték az elfogadott határozatok lényegét a „modern fegyverke- zés”-ről és „az e'őkészítés ter­vezéséről” szóló közös fogalma- zálsokkal. Mi, e nyilatkozat szerzői, a magyar tudomány, művészet és kultúra munkásai, a párizsi ha­tározatokat merényletnek tekint­jük valamennyi nép. köztük nem kisebb mértékben a NATO onszágok népeinek biztonsága ellen. A nyilatkozat ezután a béke- szerető embereknek az atom­fegyverek betiltásáért egyre fo­kozódó mozgalmát méltatja, majd! így folytatódik: Bizonyos kormányok képvise­li, figyelmen kívül hagyva az emberiség akaratát, s az olyan nemzetközi fórum, mint az Egye­sült Nemzetek Szervezete meg­kérdezése nélkül, titokban meg­egyeznek abban, hogy egy szűk osoport jogává teszik az atom­háború kirobbantáisáit. Emellett ugyanezek a hatalmak mindlen intézkedést megtesznek, hogy feltámasszák a német militariz­must és azt tervezik, hogy a volt hitleri tábornokok vezette új német Wehrmacht kezébe adják az atomfegyvert. Üj helyzet alakult ki. Üj in­tézkedések kellenek tehát a le­nyelető veszély elhárítására. Az atomgyu jtog a tok túlságo­san veszedtelmes játékba kezditek ahhoz, hogy ez a játék észrevét­len maradjon. A népeknek nem szabad megengedniök, hogy az atomikalandorság valaha is győ­zedelmeskedjék. A kialakult hely­zet különösen aggodalommal kell, hogy eltöltse a kisterületü és sűrűnlakott országok népeit, hiszen itt a háború következmé­nyei különösen pusztítok lenné­nek. E nyilatkozat szerzői jól tud­ják, mennyi erőt és tehetséget áldoztak a békeszerető országok népei új életük építésére. Az európai kollektív biztonság kér­désével foglalkozó moszkvai ér­tekezlet megmutatta: a békesze­rető népek és kormányaik el vannak tökélve, hogy megvédik területük sértetlenségét és lakos­ságuk életét. Nekünk drágák építőmunkánk eredményei. De ha az egész em­beri kultúra alkotásainak sorsá­ra, az évszázadok során az egész világon létrehozott anyagi értékekre is gondolunk. Nekünk drága az emberek élete, drá­gák Nyugat-Európa városai és falvai, civilizációjának kincsei. Azt se szeretnők, hogy az ame­rikaiak saját országukat romok­ban lássák. Ezért felhívunk minden becsü­letes és józangondolkodású em­bert, emeljék fel a tiltakozás hangját és közös erőfeszítések­kel akadályozzák meg az atom­háború kirobbantására irányuló új tervek megvalósítását. A nyilatkozatot aláírták: Rusznyák István, a Magyar Tu­dományos Akadémia elnöke, or­vosprofesszor, Jánossy Lajos akadémikus, fizikus, Szekfü Gyu­la akadémikus, történész, Fischer Annie zongoraművész­nő. Déry Tibor író, Kisfaludy- Strobl Zsigmond szobrászmű­vész, Illyés Gyula író. Mihályit Ernő, a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének elnöke. EZ TÖRTÉNT A NAGYVILÁGBAN... Szovjet-jugoszláv kereskedelmi egyezmény — Angol-amerikai-francia nézeteltérések _ Eisenhower kongre sszusi beszéde A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉ­GI NÉPKÖZTÁRSASÁG keres­kedelmi kormányküldöttsége és a Szovjetunió külkereskedelmi minisztériuma között Í954. de-' cember 20-tól 1955. január 5-ig kereskedelmi tárgyalások foly­tak Moszkvában. A tárgyalások eredményeként január 5-én kereskedelmi és fi­zetési egyezmény jött létre a Szovjet Szocialista Köztársasá­gok Szövetsége és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kö­zött. Egyidejűleg aláírták a két ország közötti 1955. évi árucse­reforgalomról szóló jegyzőköny­vet. Jugoszlávia marószódát, kal- cinált szódát, karbidot, kal­ciumot, kendert, dohányt, bőrt, alkoholt, furnirlemezt és más árukat szállít a Szovjetuniónak. A Szovjetunió a jugoszláv gazdaság számára szükséges nyersanyagokat és ipari cikke­ket — gyapotot, olajat, olajipa­ri termékeket, rotációspapirt, mangánércet és más árukat — exportál Jugoszláviába. A HÁROM NYUGATI HATA­LOM között máris nézeteltérések támadtak a Nyugateurópai Unió egyes kérdéseiről. Amikor a francia nemzetgyűlésben a pári­zsi egyezmények ratifikálási vi­tája folyt, Mendes-France többi között azzal az éiwel próbálta lecsendesítem a képviselők több­ségének jogos aggodalmát, hogy a Nyugateurópai Unión belül létrehozzák az úgynevezett euró­pai fegyverkezési poolt. Mendes- France azt hangoztatta, hogy ez a szervezet Nyugat-Németország fegyverkezésének „hathatós el­lenőrzési eszköze” lesz. Arra hi­vatkozott, hogy Anglia és az Egyesült Államok is támogatja ezt a gondolatot. Alig fejeződtek be azonban a parlamenti viták, amikor a pá­rizsi sajtó máris riadót fuvatott amiatt, hogy sem Anglia, sem a Benelux-országok nem óhajta­nak csatlakozni az európai fegy. verkezési poo’hoz. A lapok sze­rint az Egyesült Államok kor­mánya sem akarja túlságosan megkötni magát valamennyire is határozott kötelezettségvállalá­sokkal a tervezett „pool” vonat­kozásában, amelynek — Mendes- France kijelentése szerint — a fegyverek gyártásával és elosz­tásával kellene foglalkoznia. Egyes párizsi lapok nyugtalan­sággal jegyzik meg, hogy Anglia és az Egyesült Államok igyekszik Franciaországot bele­kényszeríteni ebbe a poolba, ugyanakkor megpróbálnak saját maguk számára teljes cselekvési szabadságot biztosítani. Párizsban jelenleg az a véle­mény uralkodik, hogy az érdekelt országoknak az európai fegyver­kezési pool létrehozásával fog­lalkozó és január 17-re tervezett értekezletét Anglia és a Be- nelux-államok elutasító állás­pontja miatt elha'asztják. Párizsban megjegyzik egyéb­ként, hogy így a' Nyugateurópai Unióban részvevő hét ország^ helyett az európai fegyverkezési poolba csupán Franciaország, Nyugat-Németország és Olasz­ország kerülhet be. EISENHOWER ELNÖK csü­törtökön délután az amerikai kongresszus előtt kifejtette az 1955. évre szóló törvényhozási programját. Az elnök bel- és külpolitikai javaslatait a szenátus és a kép­viselőház rendkívüli együttes ülésén elhangzott hagyományos „State of the Union” — (az or­szág állapotáról szóló) üzenete tartalmazza. Eisenhower beszédének külpo­litikai részében — a hírhedt hamis érveléssel — a „szovjet veszélyre” utalva ismét síkra- szállí az „erőpoldtika”, az Egyesült Államok fegyverkezésé­nek fokozása mellett. Az Egyesült Államok elnöke 5 pontban foglalta össze haderő fejlesztési tervét, s a többi kö­zött sürgette az amerikai atom­fegyverkészletek „tökéletesítését és szaporításál”, majd az ame­rikai katonai potenciál növelése érdekében kérte a kongresszus­tól a jelenleg érvényben lévő so- rozási rendszer meghosszabbítá­sát és közölte, hogy az eddiginél is több embert akar hivatásos katonának toborozni. Az elnök ezután az amerikai közvélemény félrevezetésére azt próbálta bizonygatni, hogy a Nyugat-Németország újrafel- fegyverzésére irányuló párizsi egyezmények „egyengetik a<z európai egység útját”. Eisenhower ezután, a békés egymás melléit élés helyett an­nak szükségessége' mellett fog­lalt állást, hogy el kell érni „az erők világraszóló holtpontiát” (egy világdöntetlent) és ilymó­don kell törekedni a tartós bé­kére. A négyhatalmi értekezlet kérdésével kapcsolatban Eisen­hower elnök a következőket mondotta: „Hajlandónak kelt lennünk arra, hogy igénybe- vegyük a tárgyalások útját, va­lahányszor azok előmozdíthatják az igazságos és biztonságos béke ügyét.” CSOU EN-LAJ miniszterel­nök és külügyminiszter csütör­tökön délután, helyi idő szerint 3 órakor megbeszélést tartott Dag Hammarskjöld ENSZ-íő- titkárral. A megbeszélésen résztvett Ahmed S. Bokhari ENSZ-titkár, Per Lind, az ENSZ főtitkári hi­vatalának tagja és Humphrey Waldock, a nemzetközi jog taná­ra. INDONÉZIA KORMÁNYA el­határozta, hogy elismeri a Viet­nami Demokratikus Köztársasá­got. TITO MARSALL, Jugoszlávia elnöke január 6-án reggel Ran- gunba érkezett. Titot U Ba bur- mai elnök és U Nu miniszterel­nök fogadta. Amerikaiak — Pfalzban Hiába kapta vissza „szuverenitását” Nyugat-Németország, az ország igazi urai ma is a nyugati — közöttük is elsősorban az amerikai — megszállócsapatok. Képünkön- amerikai katonák egy pfalzi erdőben

Next

/
Thumbnails
Contents