Szabad Nógrád. 1953. június (9. évfolyam. 44-51. szám)
1953-06-06 / 45. szám
műk’’ proletIrjaj egyesüljetek! MDP NÓGRÁDMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM. ÁRA: 50 FILLER 1953 JUNIUS 6. A második pedagógusnap elé Ötéves tervünk egyik nagyszerű alkotása, * Népstadion. Népköztársaságunk minisztertanácsa határozata értelmében június 7-én másodszor kerül sor a pedagógusnap megrendezésére, másodszor siet dolgozó népünk pedagógusaink köszöntésére. Meleg szeretet és bizalom érád azok jelé ezen a napon, pétikre dolgozó népünk a lejélteitebb kincsét — ifjúságát — bízta. Meleg szeretet, háia árad azok felé. akik életcéljuknak választották, hogy gondos, figyelmes, körültekintő munkává; bontják ki a gyermekek érteimét, edzlk meg a testüket, a célozzák meg akaratukat. hogy annak'a népnek hű és harcos tagjaivá vájjanak, amely oly soká várt-a független és szabad éietre. Van-e nagyszerűbb feladat, mint nevelni a szocializmus építésére, a kommunista társadalom megvalósítására, a béke megvédésére az ifjúságot. Ennél megtísztelőbb feladat nincs. Pedagógusaink ezt valóban kitüntetésnek veszik, hogy ez a feladat rájuk hárult. Az anyag, amelyet aiakítaniok, íormáiniok kell, a legnemesebb. A gyermek jeliemének és értelmének művelésé, dialektikus materialista világnézetének kialakítása! nehéz, de egyben szép feladat. Ezt a munkát pedig csak azokra bízhatjuk, akiket szeretünk, becsülünk és tisztelünk. Ezért köszöntjük pedagógusainkat szeretetiel a II. pedagógusnap alkalmával, ezért fejezzük ki bizalmunkat. Erezzük és tudjuk, hogy a ma kifejezésre juttatott szeretet és megbecsülés az elkövetkezendő feladatokhoz még nagyobb erőt, lelkesedést és elszántságot fog kölcsönözni, hogy ez a szeretet és bizalom forrás lesz, amelyből hosszú ideig meríteni fognak pedagógusaink egy-egy nehézség leküzdéséhez. , Nevelőinket a felszabadulás napjától a társadalom igazi és őszinte megbecsülése kíséri. L'j, megváltozott helyzetüket már a felszabadulásunk első napjaiban a Vörös Hadsereg katonáinak magatartásából is tapasztalhattuk. A Vörös Hadsereg harcosai szeretettel, megbecsüléssel, segítségnyújtással tették lehetővé pedagógusaink, iskoláink munkájának megindulását. A megbecsülés nevelőink iránt, a felszabadulás óta eltelt nyolc esztendő alatt egyre jobban erősödött, s ma már nem egy. hanem sok száz pedagógus mondja, hogy nevelőnek lenni soha olyan szép nem volt, mint ma. Ez valóban így is van. mert a pedagógus ma a szépség, az igazi ismeretek hirdetője, a legszebb emberi tulajdonság kifejlesztője, a legmagasabb erkölcsi ség formálója. Tudják, látják, érzik is ezt nevelőink! Tudják, s munkájukkal igazolni igyekeznek ezt. A tanév elején pártunk és kormányunk azt a célt tűzte nevelőink elé, hogy emeljék a tanulók tanulmányi színvonalát, szilárd Ismereteket adjanak át a tanulóknak, különös tekintettel segítsék a munkás és dolgozóparaszt származású tanulókat. A cél elérésére irányutó törekvést látjuk akkor, amikor megyénkben a tanulmányi színvonal 3.16-ra emelkedett, amikor a balassagyarmati Rákóczl-úti iskolában a tanulók tanulmányi eredménye elérte a 4.09-et, a zagyvarónai, iskolában a 8.9-et. A munkás és dolgozóparaszt származású tanulókkal való alapos foglalkozást bizonyítja az a tény, hogy a következő tanévben a megye középiskoláiba beiratkozott tanulók 82.6 százaléka munkás és dolgozóiparaszt szülők gyermekei közül kerül ki. Pedagógusaink azonbarf nemcsak oktatnák, hanem nevelnek is. Hiúságunkból újtípusú, szocialista ifjúságot kell nevelni, akik aktív és tevékeny részt vái’la'nak a szocializmus építésében. Erre « munkára már'most készülnek tanulóink, pedagógusaik irányítása mellett. Á társadalmi munkában való lelkes részvéte! bizonyítja, hogy ifjúságunk átérzi, mit jelent szabad országban élni, olyan országban, amelyben a boldog gyermek és ifjúkor biztosítva van. Bekapcsolódni a növényápolási munkába, résztvádalni a különböző hulladékgyűjtésben, ma már olyan feladatok, amelyekből ifjúságunk nem akar kimaradni, hanem elvégzésükben az élen kíván járni. Ezt bizonyítja Lakatos Rezső harmadéves Ipari- technikumi tanuló, aki szorgalmas tanulása mellett pé.damuta- tóan vett részt a fémgyűjtésben, s ezért kormányunk a „Szocialista Munkáért” érdeméremmel tüntette ki. Az ország egész területén lázas, építő munkának vagyunk tanúi. Egyetemek, közép- és általánosiskolák, kollégiumok százai épülnek, hogy egészséges, modern felszereléssel ellátott iskolákban folyjon az ifjúság nevelése. Az építkezés a mi megyénkből sein maradt ki. Felépült a naigybárkányi egvtantermes, a jobbágyi kétíaniermes típusiskola, befejezéshez közeledik a nagybátoriyi bányászváros nyolctantermes, tornateremmel ellátott emeletes iskolájának építése, nagy park közepén emelkedik a tereskei általánosiskola ... Salgótarjánban épül a hatalmas ipari technikum, mely el fogja látni ipari medencénket középkáderekkel. így sorolhatnánk tovább megyénkben is népi demokráciánk ajándékait, és a pedagógusok átérzik, hogy ezek a létesítmények is munkájuk megbecsülését jelentik. A felszabadulás után emberré lett a pedagógus is. Ott találjuk képviselőink, tanácstagjaink, Kossuth-díjasaink között, soknak a mellén ott ragyog a jó munkát dicsérő kormánykitüntetés. A pedagogusnap méltó megünnnepiésére készül az egész ország. Az ifjúság alaposabb felkészüléssel az évvégi vizsgákra, a nyár folyamán végzendő termelő munkára. Szorgalmuk, igyekezetük nyomán jobb eredmények születnek, és ez a legnagyobb ajándék nevelőinknek a pedagógusnap alkalmából. Pedagógusaink az évvégi ismétlések jobb megszervezése, a gyengébb tanulókkal való fpkozottabb és elmélyültebb fogla kozás, « társadalmi munkákban — különösen a választás elkészítésében való — aktiy részvétellel készültek .? napra. Az a megbecsülés, amely a második pedagógusnapon nevelőink felé árad, arra kell, hogy, ösztönözze őket, hogy még bátrabban haladjanak pártunk és kormányzatiunk által kijelölt úton, hogy még bátrabban alkalmazzák az élenjáró szovjet pedagógiai tapasztalatokat, .hogy még nagyobb lendülettel gyarapítsák ideológiai és szakmai ismereteiket. Csak így tudjuk megvalósítani a függetlenségi népfront választási felhívásában bennünket közvetlenül érintő feladatot: „El kell érni, hogy a tanulóifjúság falun legalább az általánosiskola nyolcadik osztályát, a városban, az ipari közponiokbaji legalább a középiskolát kötelezően elvégezze.” O'van- távlatok ezek, ameivek nevelőink előtt hazákban még nem nyíltak, de egyben olyan feladatok, amelyek megoldásához nevelőink még jobb, még gondosabb munkája szükséges. A II. pedagógusnap alkalmával érezzék át pedagógusaink teljes nagyságukban az előttük álló feladatokat, de érezzék azt is, hogy munkájuk segítésére, eredményessétételére mellettük áll *z egész magyar dolgozó nép, kormányzatunk, pártunk, szeretett vezérünk, Rákosi eivíárs. HERNÁDI KONRAD megyei tanács oktatási osztály vezetője ELŐRE A FÉLÉVI TERVÜNK TELJESÍTÉSÉÉRT! A nógrádi bányászok fegyelmezettebb, szervezettebb és tervszerűbb A Nógrádmegyei Szénbányászati Tröszt fizikai és műszaki dolgozói még a választási békeverseny kezdetén célul tűzték ki a minisztertanács vándorzászlajának elhód'tását. A vándor- zászlót 1951 januárjában a dorogi szénbányászok vitték el Nógrádból. Azóta már a borsodiakhoz került ez a dicső zászló és még a mái napig is a borsodiak büszkélkednek vele. A cél, mely a minisztertanács vándorzászlajának visszahódító- sara irányul, elszánt, kemény küzdelemre ösztönzi a Nógrádi Szénbányászati Tröszt minden dolgozóját. A választási békeverseny ideje alatt már több mint 15 ezer tonna szenet termeltek terven felül, de a választási békeverseny nem zárta le a nagyszerű győzelmek szakaszát. A több szénért Indított harc tovább folyt, s a májusi hónapot 104.5 százalékkal zárták a hő sen küzdő nógrádi szénbányák harcosai. Elért eredményükkel jelentős lépést tettek a vérsenyZászlc megszerzése felé. Június első napjaiban azonban mintha megszakadt volna a győzelmek sorozata. Az üdülő műszakok rendszertelen elosztása következtében _ 200 főve! emelkedett az üdülők létszáma és így nincs biztosítva a szükséges szeneiő csapatok száma. Ennek következtében június 3unkával harcoljanak v ándorzáitzlajáért ig esedékes első félév teljesítésével 101.1 százalékra estek vissza. A nógrádi bányászokban erős az elhatározás, hogy ebben a féléiben egyetlen más tröszt sem lehet a győzelem birtokosa, csakis a nógrádi. Erejük legteljesebb megfeszítésével harcolnak, hogy kivívják a győzelmet. A tröszt igazgatósága a Bányász Szakszervezet Területi Elnökségével karöltve most egy röplapot bocsátott ki, melyben a minisztertanács vándor- zászlaja látható és felhívással fordultak a széncsaták hőseihez, hogy szerezzék vissza a munka diadalának e nagyszerű zálogát. A nógrádi szénmedencében a beszállás előtt minden harmaddal ismertetik a vándorzászlóért folyó verseny naponkénti alakulását. Uj versenytáblákat készítettek, hogy a hátralévő 27 nap alatt a verseny minden mozzanatáról tájékoztatva legyenek azok. akik a föld mélyében közvetlenül végrehajtják a nagyszerű harci feladatokat. Megindult a küzdelem a lazaság és nemtörődömség felszámolásáért. Most, hogy a Béke-Világ- tanács budapesti ülésének napja közeledik, a népnevelők és pártcsoportbizalmiak elsőrendű feladatnak tűzték maiguk elé a fegyelem megteremtésének ügyét. Leveleket intéznek azok családjához, akik elmulasztják a béke ügye iránti köíelességüa mini»zier(aitác« két. és távoimaradnak munkahelyüktől. A mizserfai vállalatnál május hónapban átlagosan 3 fő voit az igazolatlan mű- szakrnuíasztás, s a figyelmeztető és felszólító levelek hatására június 3-ig egyetlen igazolatlan hiányzás sem történt. A szénmedencében egyre szélesebb méretekben terjed el a péntekmozgalom. A nagybátonyi’ DlSZ-fiatalok versenyfelhívása után ma már a mizserfai és rónai vállalatok DISZ-bri- gádjai is elhatározták, hogy egész heti tervüket péntekre rendszeresen befejezik és szombaton már terven felül termelnek. Bár a termelés terén az utóbbi napokban csökkenés mutatkozik, az átlagos fejenkénti teljesítmény a választási békeversenyt követő időben június 3"ig átlagosan 1.4 mázsával emelkedett. Az tehát a feladat, hogy a pártszervezetek, szakszervezet és műszaki vezetők a dolgozókkal karöltve arra törekedjenek. hogy a munkafegyelem megszlárdításával. az üdültetési terv rendszeres betartásával napról- napra biztosítva legyen a megkívánt telepítési létszám. Szélesítsék tovább a munkahelyi váltást, hogy a rendelkezésükre álló 480 percet rendszeresen a termeléssel töltsék el. Koleszov-módszerrel a terv túlteljesítéséért A zagyvapálfaívai Bányágép- gyir dolgozói kemény küzdelmükhöz már eddig is nagy segítséget kaptak a szovjet szakmunkásoktól. A közelmúltban tapasztalatcserén meggyőződtek a Koleszov-esztergakés alkalmazásának az előnyéről. Ennél azonban nem állottak meg, tovább kísérleteztek, amely azt eredményezte, hogy az eszter- gáiyozáson kívül a marás munkálatait is a Koleszov-késsel végezhetik Az állítható ékhorony maró- fej lehetővé teszi a Koleszov- ékhorony marást, mely azelőtt 32 darab külföldről szállított nemesacél marószerszámot igényelt Az üzemünkben készült állítható maró-fejjel csak magasabb szilárdságú anyaigokhoz h aszná lünk y! dialapkákat. A gyengébb szilárdságú anyagoknál eltört esztergakésekbő! készülnek a lapkák, de ehhez is csak négy darab marókés szük- ság-es, — melyek csekély öszszegbe kerülnek a külföldi nemesacéllá! szemben. Az ankétem 500 mm hosszú előretol ássa! kerül t bemutatásra, amely sikerrel végződött. Az új módszer a.kairnazása, továbbfejlesztése évente 47 ezer forint megtakarítást eredményez népgazdaságunknak. PÁSZTÓI LÁSZLÓ Zagyvapálfaívai Bánya- gépgyár A imái vállalatnál 14 csapat esaílakoiott a „Péntsk-meípliwih/’1 A róna’ bányászok kemény küzdelemben újabb- győztómek- kel segítették elő a terv túl teljesítését. Május hónapban több mini 810 tonna terveníe'ül-i szenet termeltek ki. Az elért eredményekkel azonban -nem elégednek meg, minden nap számolgatják, hogy az ével éji lemaradásból mennyit pótoltak már. Június 3-ig esedékes első félévi íervbő! még 98.7 tonna szén hiányzott. A kötelezettség teljesítése. a felelősségérzet, az adósság törlesztése, a harc további folytatását követeli a brigádoktól. csapatoktól, a szállítói dolgozóktól, de nem utolsó sorban a f'ata bányá-szoktó’ és s vállalat műszaki vezetőitől. A rónai bánt ászfialalók között többen értesültek arról, hogv Nagy László.szíahanovisla vájár szorospataki DlSZ-brl- gádja csatlakozott a „P ércek - mozgalomhoz”, egyben felszólította a nógrádi szénnisdence és nógrádi»gve összes ipari üzemeinek DISZ-brigádjait saocla, lista versenyre. Az Ifjú bányászok, a D1SZ- brigád tagjai határoztak: csatlakoznak a .. Péntek-moz ga! om • hoz’l Harcuk úgy válik ^eredményessé, ha a- mozgs'onib* bevonják a megedzeít idősebb bányászokat is. Felhívásukba belefoglal iák, honv a . Péntek- mozgalom” kiszélesítésével az adósság törlesztésével, tértük túlteljesítésével készülnek a Béke-Vi!ágtanács budapesti ü’é- sére és a terven felül kitermelt szénnel is kifejezik hűségüket, harckés-zségüloet, á idozatvá. a- lásiikat pártunk iránt. A DISZ-br!gád felhívásait örömmel fogadták az idősebb bányászok és az első napon már 14 csapat vállalta, hogy a mozgalomhoz csatlakozva: heti terv- előirányzatukat péntekre befejezik, szombaton pedig már a tervenfeiüü kitermelt szénnel a Béke-Yilágtanács budapesti ülését köszöntik. tanár gyula Tisztelt Béke- Világianács! Békeharcosok! Büszke öröm tölt el, amikor tollat veszek a kezembe, hogy győzelmi jelentést írjak Önöknek, akik az élvonalba harcolnak az emberiség száz- és százmillióinak legszentebb ügyéért, a békéért. Egyszerű ember vagyok, mint a gyárunk többi dolgozója, akikkel együtt közös erőfeszítéssel küzdők a hatalmas béketábor egyik kis ősz agában. Munkámban, de munkámon kívül sem feledkeztem meg egyetlen pillanatra sem a békeharc legelső katonájának, Sztálin clv’ársnak halhatatlan tanításáról, hogy: „A béke fennmarad és tartós lesz, ha. a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyéi és végig kitartanak mellette." Mint a béketábor közkatonáját ezek a szavak vezérellek munkámban, ezek segítettek napról-napra újatí'o termelési győzelmek elérésére. M ikor tudomásomra jutott, hogy a a világ békeharcosainak . vezérkara nálunk, Magyarországon ül össze, hogy a világtörténelem e döntő időszakában magyar faiak között hangzanak el a világhétté ügyének vezérlő szavai, fokozott felelősséget éreztem. Elhatároztam, hogy újabb lépési teszek a, béke megvédéséért folyhatott harcom terén és június Iö-re befejezem a második ötéves terv első évet, az 1955. évi tervemet. És most büszke örömmel jelentem Önöknek, hogy ezt a fogadalmamat a határidő előtt 15 nappal valóraváltótiam, és június 2-án, már megkezdtem a második ötéves terv második évének, 1956. évi tervemnek telfesiGyőzelmi jelentés a Béke- Világ tan ácsnak tését. Ezzel az ötéves terv eddigi időszakában 946 napos előnyt szereztem és munkámmal annyi drótot adtam nagyszerű békeműveink építkezéseihez, amely 23-szor körülérné az egész földgolyót. Most azt a fogadalmat teszem, hogy a Béke-Világ tanács üléséig hátralévő minden termelési napon békeörséget tartok és június 15-én már az 1956 februári tervem teljesítését kezdem meg. Azért teszem ezt, hogy erősítsem hálámat és az egész világ dolgozóinak békekarcát. Azé-'t teszem,, mert van mit védenem: Esténként boldogan hallgatom két kisgyermekem tervezgetéseit. Az egyik gépészmérnök, a másik néphadseregünk tisztje akar lenni. De ők is mind a kelten a béke ügyéért fognak küzdeni harc' posztjukon,. Hiszen o'yan jó így békében élni. Boldog vagyok, mert a béke ügyében teit szolgálatomért dolgozó népünk igán elismerését élvezem. Sztahanovista kitüntetést és munkaérdemrendet kaptam. Ez év februárjában pedig az. ország legszebb üdülőjében Lillafüreden üdültem. G yárunk dolgozóinak a béke ügyében eddig végzett jó munka eredményeképpen az egész gyár képe megváltozott. Uj, korszerű, tiszta üzemrészeket építettünk, modern gépiberendezésekkel frissítettük fel a meglévő gépparkunkat, de a jövő, a Magyar Függetlenségi Népfront programmja még további meglepetéseket tartogat számunkra. Ezekért a tervekért öröm dolgozni, meri ezek a további béke. és boldog jövőt jelenük számunkra. Szóval most már szép és jó itt minden, de egu pillanatra sem feledkezünk meg azokról a szörnyű napokról, amikor a szennyes .háború az emberek tízezre.tol vette el az életei, dúlta fd a békés családok boldogságát, zúzta martalékká az üzemeket, gyárakat és sodorta kétségek közé nap nap után az emberek százmillióit. Azért harcolok most, hogy a háború borzalmas állapota soha többé vissza ne jöjjön. Eddig két sztahanovistát neveltem, de akkor leszek igazán boldog, ha n béke megvédéséért folytatóit húréban o’yan sztahanovistákat nevelek, akik az én eredményeimet is túlszárnyalják. Arra kérem a Béke-Világtanácsot, azoka: a töretlen békeharcosokat, akik az eddigi időben életük kockáztatásával is becsülettel kiálltak mindannyiunk - ügye mellen, hogy megállás nélkül vigyék előre a béke zászlaját. Tűzzék ki a-békéssé- retet lobogóját Koreában, Vietnamban és a Ma'ájföldön is. Munkájukkal tegyék le- he övé, hogy ezek- a népek ugyanúgy, mini mi, békében és boldogan élhessenek. Ehhez a harchoz mi, az acélárugyár, dolgozói is minden, t-vmogaiásl..megadunk, * terveink állandó túlteljesítésével újabb és tVúbb munkasyözeímekkél segítjük az Önök nemes törekvésen, nagyszerű békeharcát. BUDA ANTAL sztahanovista drótkötö. Salgólarjáni Acélárugyár