Szabad Nógrád. 1953. március (9. évfolyam. 18-25. szám)

1953-03-21 / 23. szám

2

SZABAD AO í. BAD

1953 március 21.

PART ES PARTEPITES

Harcoljunk a szájtátiság ellen!

A SZOCIALIZMUS EPITESE során elért eredményeink nem jöftek maguktól — komoly harc közepette születtek meg. Harc folyik a régi és az új között, harc folyik az utolsó kizsákmányoló osztály, a kulákok és a megvert tőkés társadalmi rend ügynökei és bérencei ellen. Ennek a harcnak következetes vitele óriási jelentőséggel bír ötéves tervünk sikeres végrehajtása szempontjából. Sztálin elvtárs az SZKP XIX. kongresszusán a szocializmus rohambrigádjai között említette meg hazánkat. Ebből következik, hogy az ellenség még nagyobb szívóssággal, energiával próbálkozik rést ütni sorainkon, hátráltatni építőmunkánkat. A rohambrigád megtisztelő cím azt jelenti, hogy még éberebbnek kell lenni, határozottan és gyorsan leleplezni, megsemmisíteni az ellenséges elemeket.

Pártszervezeteink vezetőinek, tagságának, egész dolgozó népünknek tudatában kell lenni, hogy a letűnt tőkés osztályok sohasem adják magukat önként, hanem körömszakadtan védekeznek, s iparkodnak a már elvesztett hatalmukat megszerezni. Lenin elvtárs ezt így jellemezte: „A megvert ellenség megkétszerezett energiával, százszorosra fokozott gyűlölettel veti magát harcba”. Ezt nekünk egy pillanatra sem szabad elfelejteni. Egy pillanatnyi megingás ezen a téren elég ahhoz, hogy súlyos károkat okozzon az ellenség népgazdaságunknak, egész dolgozó népünknek.

A szocializmus építése elválaszthatatlan az ellenség elleni harctól. Minél nagyobbak sikereink, annál elkeseredettebben támad az ellenség. Iparkodik megkeresni a gyenge pontokat pártszervezeteink munkájában, mint ahogy tették ezt a járási tanács mezőgazdasági osztályára beépült osztályidegen elemek, akik iparkodtak az őszi mező- gazdasági munka sikeres befejezését gátolni. A járási tanács pártszervezete — de maga a járási pártbizottság is — csak a megyei pártbizottság figyelmeztetésére nézte meg és jött rá, hogy nem oda való elemek irányítják a mezőgazdasági munkálatokat. A kulákság, az utolsó kizsákmányoló osztály taktikát változtatva most azon mesterkedik, hogy hogyan juthatna be a csoportba és belülről bomlassza a csoport munkáját. így volt ez a jobbágyi Uj Otthon termelőcsoportnál is, ahol a pártszervezet hosszú időn keresztül nem értette meg, hogy mi az oka annak, hogy valami állandóan fékezi, visszafelé húzza a termelőcsoportot. Amikor rájött a hiba okára, az ellenség komoly, kártevő munkát végzett — hiszen ő vezette mint elnök a termelőcsoport munkáját.

AZ OSZTALYHARC VITELÉ- BEN döntő szerepe van annak, hogy párttagságunkat s egész dolgozó népünket az ellenség elleni gyűlöletre neveljük. Vájjon nem-e az éberség eltompulását jelenti az a tény is, ami Gará- bon történt, hogy maga a párttitkár hívta meg a papot a községbe munkanapon misézni azzal az indokkal, hogy valakinek csak kell.nevelni a garábi népet is. A klerikális reakció kihasználja egyes pártszervezetek gyengeségét, suttogó propagandán keresztül a pártszervezetek szemeláttára a sorbaállást, különböző körmeneteket, kereszt- imádásokat, búcsújárásokat szervez csak azért, hogy elvonja a dolgozókat a legsürgősebb mezőgazdasági munkáktól. Nem kis része van az ellenségnek abban, hogy járásunk tavaszibúza vetésben elmaradt.

Különösen kedves gyülekező- helyei az osztályidegen elemeknek az állami gazdaságok. Nem egy helyen a pártszervezetek vezetőinek tudtával s néma beleegyezésével kerülnek be. így van ez a hényelpusztai állami gazdaságban, hasonlóan Pász- tón is, ahol' 75 hojdas kulák a bérelszámoló. Nem-e a nagyfokú opportunizmust mutatja, hogy egyes állami gazdaságok vezető funkcionáriusa úgy vélekedik a kulákról, hogy egyelőre nem lehet kitenni a 6zürét, mert „nélkülözhetetlen szakember”. Mi persze megbecsüljük a régi szakembereket, de ez nem jelenti azt, hogy minden ellenséges elemet vezetőállásokba helyezzünk. Az opportunizmustól nem mentesek egyes párttitkáraink. sem. A beoskei pártszervezet titkára, Klárik elvtárs a község volt földesuráról valóságos dicshimnuszt írt a hényelpusztai állami gazdaság vezetőjének azért, hogy őt továbbra is alkalmazzák, mint kiváló szakembert.

AZ ELLENSEG IPARKODIK kihasználni egyes pártszervezeteink vezetőinek ébertelenségét és kuláikrnivoltjából kivetkőző, középparaszt képében jelentkező osztályidegenek pártunk soraiba iparkodnak jutni. így volt ez a szurdokpüspöki falusi pártszervezetnél és a sziráki alapszer

vezetnél is. Pártszervezeteink vezetőinek meg kell szívlelni Rákosi elvtársnak azt az útmutatását „.. amikor egy kommunista párt országot vezető párttá válik, amikor a megvert tőkés osztály legális szervezeteinek működése nem sok eredménnyel kecsegtel, az ellenség fokozatosan arra vesz irányt, hogy ügynökeit becsempéssze a dolgozók pártjába”. Szükségszerűen adódik ebből, hogy minden kommunista sajátítsa el azt a képességet, hogy fel tudja ismerni a párt ellenségét, akármilyen jól is álcázza magát. Olyan erős várrá kell építeni pártunkat, hogy oda egyetlen kétesmultú elem se tehesse be lábát.

Fokoznunk kell az éberséget, mert az ellenség is egyre elkeseredettebben támad. Kártevő munkájukat egyes helyeken könnyebbé teszi számukra az a tény, hogy vezető funkcionáriusaink úgy vannak az éberséggel, mint a tanulással. A mindennapi feladatok végrehajtása any- nyira elvonja figyelmüket, hogy aiz éberség és tanulás is akkor jut eszükbe, amikor már baj van. A napi feladatot pedig jól és eredményesen megoldani csak úgy tudjuk, ha állandóan tanulunk, szüntelenül fokozzuk éberségünket.

Az éberség fokozásának feltétele a pártszerű munkamódszer fokozott alkalmazása a pártélet minden területén. Ez azt jelenti, hogy betartjuk és szigorúan betartatjuk a pártonbelüli demokrácia minden követelményét, ha még szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a tömegekkel, ha kommunista helytállást, példa- mutatást tanúsítunk mindennapi munkánkban, erre neveljük párttagságunkat és egész dolgozó népünket.

FEL KELL SZÁMOLNI pád;- szervezeteink munkájában tapasztalható éberség hiányát, amely magyarán mondva: szájtátiság. A szájtáii funkcionárius tehetetlenül nézi, vagy éppen meg se látja az ellenség aknamunkáját, amely az orra előtt folyik, de nem egy helyen saját maga is elősegíti. Siránkozik, hogy ellenséges agitáció van, lemaradás van a tervteljesítésben, de nem bokát tesz annak érdekében, hogy leleplezzék az ellenséget harcra mozgósítsák a tömegeket az ellenséges agitáció ellen, feltárják a pár1; helyes politikáját, harcba hívja a termelési tervek végrehajtásáért. Az erdötarcsai tanácselnök most a tavaszi munkáknál a kulákelmaradást a szántásban

és vetésben azzal magyarázta, hogy a kulák már szegény, öreg ember, mit tegyünk vele. Pásztó község kommunistáinak is ke ményebben kell harcolni, ahol leggyakoribb az ellenségnek és azok ügynökeinek lázítása, különösen a közellátás vonalán. Egyes párttagok itt csak viccnek veszik, elnevezik a klerikális reakció elsőszámú ügynökének, Kolozsvári Erzsébetnek (Csöppi) az egyházi reakció által sugalmazott propagandamunkáját, mellyel elégedetlenséget, pánikot igyekszik kelteni. Az éberség eltompulását mutatja, hogy egyes vezető funkcionáriusaink úgy nyilatkoznak, hogy nincs már kulákveszély, mink már erősek vagyunk. Hogy ez menynyire így van, arról a béri pártszervezet sokat tudna beszélni, ahol a tanácselnök és még egy pár hozzá hasonló párttag úgy nézi a .kulákokat, mint végsőkig meggyengül;, senkinek ártani nem bíró és nem akaró, az építőmunkába beilleszkedő egyének kérdését.

AZ ÉBERSÉG ELHANYAGOLÁSA, a siránkozás, szájtátiság nem kommunista magatartás. Minden vezető funkcionáriusnak, legyen az párt-, állami, vagy gazdasági vonalon, de egész párttagságunknak fokoznunk kell az éberséget, hogy le tudjuk leplezni az ellenséget, akármilyen álarcban, is jelentkezzék. Az éberség fejlesztése érdekében ki kell szélesíteni az alulról jövő bírálatot. Ezen keresztül vonjuk be az ellenség elleni harc vitelébe a dolgozók széles tömegeit. Az osztályéberség fokozása elképzelhetetlen a pártfegyelem 'terén mutatkozó lazaságok megszüntetése nélkül. Ott, ahol erős a pártfegyelem, ahol a felsőbb szervek határozatait maradéktalanul végrehajtják, ahol megtorolják a fegyelmezetlenségeket, ott az ellenség póruljár és időben lelepleződik. Az osztályharc vitelének elengedhetetlen feltétele a marxizmus- leninizmus elsajátítása. Ennek ismerete adja meg párttagjainknak a megfelelő felkészültsége; ahhoz, hogy az osztályharc terén meg tudják állni helyüket.

A TÖMEGEKRE VALÓ TÁMASZKODÁS, a tömegek szavának meghallgatása, az 6 jogos bejelentések, ezek gyors és alapos kivizsgálása, határozott intézkedések elősegíti'k, hogy az ellenség elleni harcban egész párttagságunkat, dolgozó népünket aktív, .cselekvő részesévé tegyük.

Gyepesi János, a pásztói járási pártbizottság titkára.

Egy számtanszakkör helyes kezdeményezéséről

\Jár délután 5 órakor nagy az izgalom a balassagyarmati általános gimnáziumban. A Bajcsy-Zsilinszky-úli általános iskola úttörői, de különösen a számtanszakköristák készülnek az esti előadásra. Amíg idáig eljutottak, az maga egy egész kis regény. Nem akármilyen előadásról van itt szó. Az előzmények teljesen eltértek a szokásostól. Azt gondolhatná_ az olvasó: egy kis műsoros est előkészületei, némi kis változássai, _ de mégis csak mindég egyformák. A szerep kiválasztása után próba, majd előadás. Ebben az esetben azonban nem így történt. Ez az előadás egy olyan dicsérendő kezdeményezés, amelynek okvetlen követőkre kell találni.

Az iskola tantestülete még az ősszel elhatározta, hogy a szülői munkaközösséggel karöltve kultúrműsort rendez. A számtanszakkör azt a feladatot kapta, hogy egy kis színdarabot adjon elő „élő mértan" címmel. A szakköristák azonban úgy találták, a színdarab nem eléggé mutatja be a szakköri életei, a számtan szépségeit. Ekkor a szakkör munkaközössége elhatározta, hogy saját életükből merítve, maguk írnak színdarabot. A szakkör munkaközössége összeült, hogy megvitassák a színdarabbal kapcsolatos problémákat. Egyik ötlet a másik után született, a téma egyre bővült. Az elgondolás az volt, hogy a szakkör életét reálisan ábrázoló színdarabot írnak. Megmutatják, hogy a számtan szép, meg lehet szeretni és szívós, kitartó tanulással, fegyelmezettséggel kitűnő osztályzatot lehet elérni számtanból is. Ez volt az elgondolás és magát az öletet, a kezdeményezést csak dicsérni lehet. Azt a lelkesedést, amellyel a szakkör tagjai készültek színién. Nagyon helyes lenne, ha a többi általános iskolák, középiskolák és kultúrcsoportok is követnék ezt a példát, hiszen ezernyi téma van csak fel kell dolgozni őket és az élet egy- egy problémájának a megoldását ötletesen bemutatva, nagy eredményeket lehet elérni. Az ilyen munka nem hátráltatja fiatalságunkat a tanulásban, mivel a saját életükről, a saját problémáikról írnak, ha ezt lelkesen csinálják ez nagy lendületet ad a tanulás terén is. Példa erre ez a számianszakkör. Nem egy tanuló van a színdarab írói és szereplői között, akik négyről 5-re javították a tanulmányi eredményüket és különösen számtanból mutatnak föl nagyon jó elömeneíelt.

Tfiddig tehát rendben volna az ügy. Azt azonban meg kell említeni, hogy a kivitel már nem sikerült ilyen jól. A színdarab írói elfelejtették,, kinek köszönhetik, hogy ma ilyen szép és derűs az életük, sőt írás közben azt is elfelejtették mi volt az eredeti céljuk, hiszen a darabban alig esik szó a számtan szakkörről. Teljesen kimaradt az előadásból, hogy milyen szerepe van a pártnak, a szülői munkaközösségnek, az úttörő- mozgalomnak, a gyermekek helyes nevelése terén. Egy-egy fegyel, mézét len „osztályszégyene" tanulóra, milyen hatással van a közösség, úttörő pajtásai, a szakkörök jótanulói. Amint látjuk a kivitel tehát már nem sikerült olyan jól, mint ahogy az egészet eltervezték.

Ebben feltétlen hibásak mindazok, akik segítettek a gyermekeknek az egész előadás megtervezésében. Ezekre a hiányosságokra okvetlen fel kellett volna figyelni az iskola igazgatójának, Hajdú Józsefnek, Farkas Andrásnak a tanítóképző intézet tanárának, Lendvai elvtársnak, a városi népművelési csoport vezetőjének, Lucza Jánosné csapatvezető és szakkörvezetönek. Ök végig figyelemmel kísérték a darab születését és figyelmeztetni kellett volna a gyerekeket arra, hogy helytelen a rossztanuló, rendetlen Szabó Zsuzsa egész megváltozott magatartását, egy álom eredményeként feltüntetni, hiszen a való életben egy ilyen gyermek megváltoztatására egész környezetének — tanárok, szülők, úttörőszervezet, szakkör stb. — szívós nevelő munkájára van szükség.

AJondhatnánk azt, hogy első kezdeményezés nincsen hiba nélkül. Mi nem is művészi szempontból bíráljuk a darabot, hiszen azt csak dicsérni lehet. Kisebb nagyobb hibáktól eltekintve ilyen szempontból sokat nyújtottak a gyerekek és ismét hangsúlyozzuk, magát a kezdeményezést dicsérendőnek és követésre méltónak találjuk. Nem kell azonban elfelejteni, hogy az elvi tartalom nem választható külön a művészettől és ilyen elvi hibákat észre kellett volna venni azoknak, akiknek feladata, a gyermekek helyes nevelése.

TJelyes lenne, az egész második felvonásnak az átírása.

Ezzel az egész színdarab olyanná válhatna, amit bátran bemutathatnak Balassagyarmaton kívül másutt is, és akkor bizonyára többen kedvet kapnak arra, hogy kövessék a példát és egy-egy iskolai munkaközösség, vagy kultúrbrigád nagyon értékes müveket hozhat így létre. Sok, eddig fel nem fedezett, szuny- nyadó tehetség kerülhet így felszínre.

„NE PA RÁZNÁLKODJÁL!"

Szocialista épitömunkank célja:

hogy megteremtsük az alkotó boldog élet feltételeit hazánk minden dolgozója számára. Pártunk, államunk nagy figyelemmel, szerető gondoskodással veszi körül a gyermekeket, anyákat, teherben lévő nőket. A múltban anyának lenni, új életet hordozni és a világra hozni, rettegést, a jövőtől való félelmet jelentette az asszonyok nagy többsége számára. Mint az élet minden területén, úgy e téren is gyökeresen megváltozott a helyzet hazánkban. Egyre jobban erősödik népünkben az a tudat, hogy a< szocializmust építeni egyet jelent magunk, családunk gyermekeink békés, örömteli, boldog jövőjének építésével. El és erősödik népünkben a családi élet, a gyermek megbecsülése. E tudatot erősítettemegmég jobban az 1953 február 8-án megjelent minisztertanácsi határozat az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről. A határozatból a teherben lévő nők és anyák védelmének fokorasa érdekében a második pont kimondja, hogy: „A teherben lévő háztartási alkalmazottaknak a szülésig nem lehet felmondani, kivéve, ha azonnali felmondásra okot adó körülmény merül fel, ez esetben, ha az alkalmazott a felmondást nem fogadja el, a járásibíróság dönt.” A határozat megjelölj pontosan és világosan, hogy: „A terhes, illetőleg szülő nőt... a szülés előtt és a szülés után összesen 12 heti szabadság illeti meg, amely rendellenes szülés esetén hatósági orvosi javaslatra 4 héttel meghosszabbítható.”

E

*- HATÁROZAT maradéktalan végrehajtásai egyformán kötelező kormányunkra, amely be is tartja, üzemeink vezetőire, orvosokra, államigazgatási szervekre, de még a ceredi plébánosra, Illés Istvánra is. 1950-ben az állam és az egyház között létrejött megegyezésnél a püspöki i a>r vállalta, hogy elismeri a magyar népköztársaság törvényeit, az alkotmányt és szigorúan felilép azok ellen, akik ellene vétenek. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy ezen a véle ményen van minden pap. A ceredi plébános is

ellene van az emberi haladásnak, mindennek,

ami szabad, szép és felvilágosult. Sötétséget terjeszt, hogy vakon és bódultán kövessék 3t. Nézzük meg közelebbről, mit is csinál ez az Illés István:

Az apja Hódmezővásárhelyen mint adótiszt dolgozott s kényelmes, jó anyagi körülmények közötti családi életet éltek, amelyről édesanyja a következőket írja: „Egész éven nyaralásra gyűjtött pénzünkön megnéztük az akkori Magyarország s Erdély szép vidékeit." ök tehették, de a bányász, gyárimunkás, a dolgozó paraszt sinylődött, nem volt neki megélhetése, ezrek és ezrek tengették munka nélkül életüket.

Illés istvan 1928-ban érettségizett

s a pályaválasztásáról ezt írja: „Papi pályára mentem, mert öntudatos dolgozókat, szeretettől áthatott ifjakat és leányokat akarok nevelni.” Hogy milyen öntudatos leányokat nevel, hogy a törvényeket hogyan tartja be, arról B. B. na - gyón sokat tudnai beszélni. Mit nekem a törvény — gondolta magában Illés — lehet nekem, mint Isién szolgájának, 3 évig munkakönyv nélkül alkalmazni szolgálót, látástól vakulásig 100 forintos havi fizetéssel dolgoztatni. Három éven keresztül, mint ahogy a múltban tartották, a faiu „legokosabb embere a pap”, „nem jutott” eszébe, hogy a. törvény semmibevevése az, hai munkakönyv nélkül alkalmazza, nem jelenti be az SiZTK-bai (OTI ba), nem biztosítja számára a törvényes rendelkezések által biztosított fizetett szabadságot.

^934 JUNIUS 17-EN SZENTELTÉK PAPRA

és azóta, de előtte, a papi szemináriumban is ki tudja hányszor elmondta szent áhítattal — Ne paráználkodjál! 1952, szép napsütéses júliusi napok... A templommelletti haranglábban ai harang gyakran-gyakran megcsendült. István feláll és rebegve veti a keresztet — kényelmesen várja a kellemes órákat, közben a keresztvetéseknél azon gondolkozik, hogy milyen szavakkal mondja el szolgálójának, hogy a paráználkodás Isten előtt nem bűn, neki és a szolgálólánynak ezt megbocsátja az Isten.

1953 február 15-én, egy héttel a minisztertanács határozata után özv. Illés Istvánná így fogadja a lányt. „Állapotos lányra nincs szükség a plébánián.” De vájjon a paráználkodó Isten szolgájára szükségük van-e a ceredi dolgozóknak? Semmibevéve a minisztertanács határozatát, elbocsátották, fizetését is csak erélyes közbelépésre folyósítják tovább. Illés István ténykedése nem az első eset és nem is az utolsó.

Klivényi Jakab egyházi pályájáról így írt az 1850. években: „midőn látom, hogy a legmível- tebb elme lecsüggő fővel szolgál a színlelt erkölcsnek, vagy amint itt nevezik, ájtatosságnak, lehetetlen, hogy meg ne borzadjak... ily érzésekre ne fakadjak... Átkot érdemelnek... kik

a szentség palástja alatt bitangolnak.” Amikor megszabadult az egyháztól, így ír: „Az elsőt (verse) — írja — a boldog álom alkotá, amely e tömlődből kivezetett.”

^ GY GONDOLTAK Illések, hogy nem meri majd megmondani... És most alkalmazzák a megfélemlítést. Özv. illés Istvánná s a hozzájuk közelállók fenyegetik, hogy tagadja le. Ma ilyen módszerrel akarják megfélemlíteni, a múltban, amikor hatalmon voltak, máskép. Testilelki rokon Illés az olyan papoknak, mint akiről Ady Endre megrázó költeménye szól:

Pompás, fehér karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba.

Kidobta a havas semmibe Maqzatját a papék Katója.

Kató gazdája az izmos pap S falusi nyája énekelnek:

„Dicsértessék az egek ura,

Hogy megszületett az a gyermek”.

„Az a gyermek ott Betlehemben”

Kató felsír a papi szóra,

S az a gyermek, a betlehemi,

Könnyezve tekint le Katóra.

A „SZOLGALÓ" CEREDEN IS beleszédült a hálóba, amelyet saját papja szőtt körülötte, a hit, a csillogó ceremóniák szálaiból... Ez a példa sem vásári papi titkot árul el, hanem egy aigrárproietárlány nehéz sorsát, akinek az apja s az egész családja tengődött a múltban. Az apa később postás lett s egy pár pengőért járt gyalog Salgótarjánban postáért. A iány maga is summáskodott, majd szolgáló lett s e nehéz sorsból sötét árnyékok hullanak Illés Istvánra.

A múltban hatalmuknál fogvai megtehettek mindent — mai népi demokráciánk törvényeit alkalmazni kell az államigazgatás szerveinek, legyen az bárki, még hai hosszú fekete papi ruhában jár is. A minisztertanács határozata ki mondja aiz egyedülálló anyák fokozott védelménél, hogy „... a házasságon kívül született vagy születendő gyermek apja a gyermek anyjával kössön házasságot, vagy ha ez n»m lehetséges, a gyermeket teljeshalályú nyilatkozattal ismerje el magáénak”.