Szabad Nógrád, 1952. július (8. évfolyam, 53-61. szám)

1952-07-23 / 59. szám

SZABAD NOBBED 195? JULIUS SS. * Tíz év története Ferenc Sándor életében André Stil elvtárs szabad Nyár van, de a hajnalok azért hű­vösek. A kis 10 éves Ferenc Sanyika fázósan húzza össze magán a kiska- báíot hajnali 4 órakor, a kii-ikéri Prisztalka kuiák portáján. Mogorván ösztökéli gyorsabb mozgásra a lom­ha járású teheneket, ökröket. Hogy ne lenne mogorva, amiikor álmos is, éhes is. Egy 10 éves gyermeknek haj­nali 4 órakor még javában aludni kéne. De a kulák nem ismer kegyel­met, ő a gyereket azért fogadta fel, hogy kis bérért, egész nyáron át őrizze a marháit. így aztán a 10 éves gyermeknek mindennap fél 4-kor kell kelni és késő estig az erdőben lenni a hét marhával, egy kis kenyéren. Az egész nyári munkáért a bére: egy pár bakancs, vagy egy öltöny olcsó ruha. Az édesanyjának, özv. Ferenc Mi- hálynénak nagyon keserves az a tu­dat, hogy gyereke már 10 éves korá­ban „módos gazda” cselédjeként ke­resi kenyerét, de mit tegyen, amikor arra ás szükség van, hisz 5, mint ura­dalmi cseléd, nem keres annyit, hogy a gyerekeinek ruhát, cipőt tudjon venni. Csak az nyugtatja meg egy kicsit keserves gondolatai közben, hogy legalább mindennap ,,jóllakik” a gyereke. Mikor már nagyon vágyik utána, elindul meglátogatni. Éppen vacsoraidőkor érkezik, gondol egyet, „no. most meglesem, mit ódnak az én kisfiamnak vacsorára”. Ekkor éri a keserves csalódás, Az öregasszony, a kulák anyja éppen akkor teszi kisfia elé a „vacsorát”. Túrós-tejfeles csíkot eszik a kulákcsalád, de az 5 fiának csak azt az üres csíkot vetik oda, ami a fazék alján elázott. Az öreg­asszony leszűri róla a vizet és meg van a cseléd vacsorája. Amikor a kis Sanyi, elkeseredve az embertelen bánásmód miatt, megszö­kik a kuláktói, a hugyagi elöljáróság erőszakkal viteti vissza, 1942-ben így volt ez nálunk... e Ferenc Sanyi színjelesen végezte el a hat elem/it és nagyon szeretett vol­na tovább tanulni. Gyerekfővel arról ábrándozott, hogy majd jegyző lesz belőle, ő majd nem vitetné vissza a kulákhoz a szegény cseléd-gyerekeket. Azt tanácsolták neki, menjen e] a váci püspökséghez, ott majd tovább isko­láztatják, amiért ilyen jó tanuló. Vá­con kiderült, hogy csak úgy iskolázhat tovább, ha papnak tanul. Haza ment nagy búsan, azt mondta: „Nagyon jó lett volna tanulni édesanyám, de pap nem leszek akkor sem, ha egész éle­temben napszámos, vagy cseléd tesz belőlem.” © A felszabadulás után a vasútnál kezdett dolgozni, messze Acs község­ben, ahonnan minden hét végén haza­ment édesanyjához. Az egyik szombat estén, ugyanúgy, mint máskor, özv. Ferencné sürgött-íorgott, hogy jó va­csorát készítsen hazatérő fiának. — Hej, de jó kedve van valakinek — gondolja, amikor kintről vidám, harsogó füttyszót hall. De nini, ez az ő fia, aki olyan ragyogó ábrázattal lép a konyhába, mintha megnyerte volna a főnyereményt. Először azt hiszi, hogy becsípett egy kicsit, de meggyőződik róla, hogy a fia szfn- józan. — Édes fiam, biztosan jól kerestél a héten, hogy ilyen víg vagy? — Nem éh, édesanyám, egy fillért se kerestem, de azért jó kedvem van. Képzelje, a minisztériumban jártam, Farkas elvtársnál személyesen — vág­ja ki a fiú büszkén. — Farkas elvtársnál, hisz én úgy tudom, hogy az a katonák jóembere? — Az az édesanyám, jól tudja! — Édes gyermekem, aztán mit ke­resett volna egy ilyen taknyos gyerek a minisztériumban? — Beálltam katonának és katona­tiszt leszek. — Egy ilyen szegény gyerek? — csodálkozik az anyja. — Ilyenekből lesz most a katona- tiszt, édesanyám. Más világ van most. Kulákgyerek oda be sem teheti a lá­bát. Tudja édesanyám, hogy mindig nagyon szerettem volna tanulni. Most, ha jól tanulok, egy év múlva akadé­miára kerülök és hadnagy, vagy fő­hadnagy tesz belőlem, aszerint, hogy milyen eredménnyel teszem le a vizs­gát. Az anya kételkedve csóválta fejét. Eszébe jutott az az idő, amikor sírva jött e! a kuláktói, mert azt látta, hogy hiába dolgozik a fia 10 éves korában, mégis éhezik. Most katonatiszt lesz nélkülözhetetlen az agitációs munkában belőle. Ez sehogy sem fért a fejébe. Tényleg ilyen nagyot változott volna a világ? Levelet hoz a postás a Hugyag mel­letti Burjas-pusztára özv. Ferenc Mi- hálymának. A fia írt, levelei mindig nagy örömet okoznak a családban. De most nem akar hinni a szemének, izgatottságában azt hiszi, nem jól lát. Meghívót küld a fia az avatásra — néki, az édesanyjának és 17 éves öccsének — aki azóta áosfanulónak ment és színjelesen vizsgázott az első évben. „Mégis igaza volt a fiamnak — gondolta könnyes meghatódottság- gal első boldogságában — katonatiszt lesz belőle." De valahogy még most is hihetetlen volt előtte. Nagy lett az iz­galom a házban. A boldog édesanya isütöti-főzött, majd a legszebb ruhájá­ban, kiöltözködve elutazott Pestre. Most, hogy már itt volt, sehogy sem bírt a türelmetlenségével, hogy ő még holnapig ne lássa a fiát? Elhatározta, hogy elmegy a Kossuth-akadémiára, majd asak tud vele beszélni Megkér­te az ügyeletes elvtársat, hogy enged­jék be. — Kit keres a néni? — Ferenc Sándor édesanyja vagyok, a fiammal szeretnék beszélni. Az ügyeletes már fogta is a telefont és intézkedett. Ami ezután következett, mintha álomban élte volna át. Hat tiszt jött lefelé a lépcsőn, gyö­nyörködve nézte őket, holnap már ilyen ruhában lesz az ő fia is — gon­dolta. Amint így elmélázott, nem is figyelte a közeledők arcát, csak a ru­hájukat nézte. — Édesanyám, hát nem ismer meg? — válik ki az egyik közülük. — Édes, drága gyermekem — tört ki belőle. A következő pillanatban öleli, csókolja, sír is, nevet is egy­szerre. — Hát tényleg te vagy azé? Azt hit­tem, csak holnap leszel az úi Jen- ruha ban. Megforgatja maga előtt a fiát, eltol­ja magától, úgy gyönyörködik benne. — Édes fiam. kinek köszönjem meg, hogy így látlak, hogy az én fiamból, a volt cselédgyermekből ilyen szép katonatiszt lett? —- Rákosi elvtársnak, édesanyám, a pártnak, Sztálin elvtársnak. Nekik köszönhetjük,.hoay ma mi tanulhatunk, belőlünk lesznek a katonatisztek ... Három községben megnyílt 2 tszcs-k eredményeit ismertető kiállítás Július 20-án Pásztón, Szécsényben és Homok toronyén megnyílt a nagy­üzemi mezőgazdaság munkáját ismer­tető rövid kiállítás. A kiállítás nem tel­jes egészében, de részben képet ad ar­ról, milyen új eljárásokkal dolgoznak termelőszövetkezeteink és már eddig is milyen mértékben gépesítették a munkafolyamatokat. A megnyílt kiállításokat a dolgozó parasztok mindenütt nagy érdeklődés­sel tekintették meg. A kiállítás ezek­ben a községeikben 20-tól 24-ig tart, 27-től 31-ig Érsek vadkiert, Bér­céi és Diósjenő községekben mutatják be. Ez megyénk gépállomásainak munkáján is meglátszik — Levél a szerkesztőséghez — f épállomásainkra a mezőgazdaság *3>r szocialista átszervezésével egyre nagyobb feladatok hárulnak. Hogy e követelményeknek eleget tudjunk ten­ni szükséges, hogy rendszeresen ta­nuljunk. Munkánkban nélkülözhetetlen a pártsajtó rendszeres olvasása. A megyei tanács gépesítési csoportjának dolgozói minden hélen rendszeresen megvitatják a Szabad Népben meg­jelent cikkeket. A július 7-én meg­tartott sajtóvitának azonban komoly fogyatékossága volt, hogy a Központi Vezetőségi ülésen elhangzott Horváth és Farkas elvtársak beszámolóit nem vitatták meg. A Központi Vezető­ségi ütés anyagának megvitatását 14-én újból napirendre tűztük, ahol Lökös András, Szabó János, s még több elvtárs igyekezett a Jéözponti Vezetőségi ülés anyagából megszabni azokat a feladatokat, melyek elöltünk állnak. A vita során azonban az is kitűnt, hogy többen, mint Harsányi József körzeti mechanikus el sem ol­vasta a Központi Vezetőségi ülésen elhangzott referátumokat, de voltak olyanon, mint Szomszéd József, Árpás György. Vízi József és még több elv­társ, akik hallgattak a sajtóvitán, nem tartották érdemesnek, hogy hozzá­szóljanak, pedig Horváth elvtárs be' számolójában sok hiányosságra fel­hívta a gépesítési csoport dolgozóinak a figyelmét is, Gál Gyula, a gépesí­tési csoport szakszervezeti bizalmija még meg sem jelent. Nem is csoda, hogy mint szakszervezeti bizalmi a dolgozókat nem tájékoztatja a fel* adatokról. Szükséges, hogy a gépesítési csoport dolgozói alaposan tanulmányozzák át a Központi Vezetőség ülésének anyagát, s igyekezzenek annak szellemében vé­gezni munkájukat a megyei tanácson belül és ' kint a gyakorlatban a gép­állomásokon. BÁRÁNY/ BERTALAN politikai vezető Az amerikai háborús gyújtogatok és francia lakájaik a francia nép egy­séges fellépése és a nemzetközi köz­vélemény nyomásának hatására újabb vereséget voltak kénytelen elszenved­ni. Andre Stíl elvtárs, a rHumanité", a Francia Kommunista Párt központi lapjának főszerkesztője pénteken este — 54 napi fcgvatartás után — el­hagyta a Santé-börtiönt. A . párizsi vádtanács nem talált és nem is talál­hatott semmiféle alapot Stíl elvtárs fogvatartására és elítélésére. Jacques Duclos elvtárs után Andre Stil is sza­bad. Ez újabb kudarca az összeeskü­vőknek, amerikai stigatmazóknak. Di­dier vádtanácse nők az ellene megkí­sérelt bűnös merénylet ellenére is lel­kiismeretére hallgatott és véget vetett az igazságtalan, törvénytelen letartóz­tatásnak. A Francia Kommunista Párt lapja újabb erőfeszítésekre és egységre szólítja fel a francia dolgozókat a még börtönben maradt hazafiak Iciszabadí- tása, a kormánykörök összeesküvésé­nek végleges felszámolása, a teljes győze em kiharcolása érdekében. Á sztálini nemzeti politika győzelme Romániában „A nemzeti kérdés: része a prole- tárforradalom általános kérdésének, része a proletárdiktatúra kérdésé­nek" — tanítja Sztálin elvtárs. A Szovjetunió. Sztálin e'vtárs veze­tésével, fényes példáját mutatja an­nak, hogyan lehet és kell az egy or. szágon belül élő különböző népek, népcsoportok jogait biztosítani. Ez a Szovjetunióban nem szólamokban történik, hanem biztosítva van koz­za a politikai, gazdasági és kulturá­lis feltétel is. Nem egy népcsoport a szovjet hatalom éveiben tanult meg írni, olvasni, saját írásjele lett. A Szovjet Hadseregnek a H -vi­lágháborúban aratott győzelme ered­ményeként létrejött népi demokra­tikus országok is a Szovjetunió pél dóját követik ebben. Jól emlékszünk mindnyájan arra, hogy az „ezeréves Magyarország” nem volt egyéb, mint a népek börtöne, hogu hogyan uszították az imperialista hatalmak egymás ellen a Balkán népeit abból az elvből kiindulva, hogy „oszd meg és uralkodj”. A sovinizmus, a nacio­nalizmus a népek elbutítását, az al­jas szenvedélyek felkeltését, vég­eredményben pedig egy-egy marok nyi tőkés csoport érdekét szolgálta. A felszabadult Kelet-Európa népei ezzel a politikával is szakítottak, egymásután leplezték le a kommu­nista. és munkáspártok vezetésével a „nemzeti politika" jelszava mögé rejtőzött, áruló, ellenséges csopor­tokat, klikkeket. A népi demokra­tikus országok dolgozói harcolnak azért, hogy országukban megteremt­sék a más nemzetiségűek egyenjo­gúságát, £ annak gyakorlásához biz­tosítsák a szükséges feltételt. E politika megvalósulásának egy újabb ragyogó bizonyítéka a Ro­mán Népköztársaság új alkotmány- tervezete, Ez a tervezet kimondja, hogy a székelylakia kerületek ma­gyar, autonom területté válnak. Ez az alkotmány-tervezet folytatása annak a politikának, amit a Román Munkáspárt kezdet óta követett. A Romániában élő valamennyi nemzet a román néppel egyenlő jogokat él­vez. Száz és száz elemi és középis­kolát tart fenn az állam, amelyek­ben a különböző nemzetek nyelvén folyik a tanítás. Kolozsvárott ma­gyarnyelvű állami egyetem is van. Eltűnt, illetve eltűnőben van a múlt monarchofasiszta román ál­lamgépezetének elnyomó politikája. A népköztársaság törvényei szigo­rúan büntetik a soviniszta és faji gyűlölködést. Egyre inkább elmélyült a testvéri barátság a román és a többi népek között. Az alkot mányi er vezet 19. cikkelye kimondja: „Az auto­nóm terület abból a területből áll, amelyen a magyar-székely lakosság sűrű tömegekben lakik." A magyar autonóm terület közigazgatási autonó­miával rendelkezik. Az adminisztra­tív vezetőséget a magyar autonóm terület lakossága választja. A népi tanácsokat az autonóm terület dol­gozói kétévi időtartamra válasszák. Ez a népi tanács az államhatalom szerve, végrehajtó szerve pedig a magyar autonóm terület népi taná­csának végrehajtó bizottsága. amit a népi tanács választ meg. ,A párt az újjáépítés hajtóereje" A berlini Sztálin-sugárút nagy épít­kezéseinek pártszervezeteihez 75 felvé­teli kérelem érkezett. A legkiválóbb építőmunkások, aktivisták, műszaki ér­telmiségiek írták ezeket a felvételi ké­réseket, akik mindennapi munkájuk során már számtalanszor bebizonyítot­ták, hogy a berlini nagy lakóházépít­kezéseknél is úi embertípus kovácsoló- dik, új életfelfogás, a munkához való új viszony kristályosodik ki. Életrajzok sorakoznak a felvételi ké­relmek mellett, megannyi egyszerű, keresetlen szavakkal elmondott mun­kásélet keretében bontakoznak ki a náci rendszer borzalmai és szenve­dései, majd annak az úi életnek a fé­nyes körvonalai, amelynek építését a Szovjet Hadsereg legyőzhetetlen har­cosai tették lehetővé a német dolgozó nép számára. Ragyogó teljesítmények nyújtanak biztosítékot arra, hogy 75 élenjáró dolgozó erősíti rövidesen a párt sorait, 75 olyan dolgozó, aki nap­ról napra eredményesebb munkával bizonyítja be, hogy a szocializmus alapjai építésének, a béke megvédésé­nek és Németország egységének min­den nehézséggel bátran szembenéző, áldozatkész harcosa. Az alkonyaiban két titóista kerékpá­ros rendőr karikázott a Kriva—Palan- ka felé vezető országúton. Az egyik fiatal, szőke legény volt. a másik idő­sebb. Szótlanul taposták a kerékpár pedálját, egyiküket sem érdekelte a szép vidék, szótlanul suhantak el az országút mentén ültetett vadkörtefák alatt. Végre a fiatalabb törte meg a csendet: — Messze van még az a temető? — Itt kell lennie valahol... — fe­lelte a másik a szája szegletéből. — Miért vagy olyan szótlan. Egész úton alig hallottam a hangod... — Miért legyen jókedvem? — Biztos azon búslakodsz, hogy nincs pénzed... Nekem sincs, mégse eresztem búnak a fejemet. Elek ... — Kutyának való élet ez! — mon­dotta keserűen az öregebbik és megint hallgatásba mélyedt. Nemsokára kis kőhídon mentek ke­resztül, majd sűrű bokrokkal szegélye­zett tágas tisztáshoz értek. Az idő­sebbik lassított és leszállt a gépröt. — Itt volnánk ... ★ Furcsa temető volt. Sehol egy sír- hant, sehol egy fejfa. Pedig valamikor mennyi-mennyi sír sorakozott itt egy­más mellett szomorú egyformaságban. Azoknak a bolgár hősöknek sírjai, akik részt vettek a Jugoszlávia felsza­badításában és életüket áldozták a fasiszták elleni harcban. A jugoszláv nép hálásan gondolt a hősökre, gon­dozta a temetőt, irtotta a burjánzó gazt és virággal díszítette a sírokat. A pásztorok levették sapkájukat és lábujjhegyen járlak, ne hogy megza­varják a halottak nyugalmát. A nép hálás kegyelete szemet szúrt a Tito fasisztáknak .. És egy napon belgrádi parancsra teherautókon fa­siszta-banda jelent meg, kitördelte ® fejfákat, feltúrta a sírhantokat., kiír­FRISS VIRÁGOK ÍRTA: AVGARSZKIJ tóttá a virágokat, elegyengette a föl­det, hogy semmi se emlékeztessen a temetőre, amelyben a Jugoszláviáért meghalt hősök pihennek... Tito parancsa volt. Az. egyszerű helyi nép azonban máskép gondolko­zott és nap-nap után elhozta virágait a temető helyére, úgy, mint azelőtt a temetőbe. Most is ott voltak a nyár jarka virágai egy kis rövid karóra tűzött horpadt rohamsisak körül. Friss virágok, a kegyelet, az emlékezés és hála virágai. A két rendőr a bokrok mélyén el­rejtette kerékpárját, s maga is meg­húzódott lesállásba. A közelükben, a füvön eldobott cigarettavégből vékony füstcsík szivárgott: nem régen dobták el. A fiatalabbik rendőr észrevette. — Odanézz... Valaki járt erre... Lehet, hogy akire vadászunk? — Akire vadász" ik, el is ejtjük! — dörmögte az idősebb rendőr. — Üres kézzel nem térhetünk vissza, különben nekünk gyűlik meg a bajunk ... Addig leszünk lesben, míg megoldjuk a vi­rágok titkát... De nem megyünk haza üres kézzel! ★ Átvirrasztották az éjszakát. Kriva- Palanka felett, a hegyek felől rózsa­színben derengett az ég. A távoli ka­nyargó ösvényen vidám viháncoláesal zsemlyeszínű kutya közeledett, afféle hegyi kutya, amellyel még a farkasok sem veszik fel szívesen a harcot. Az­után görcsös bottal kezében hajlott­hátú öregember tűnt fel, másik kezé­ben kantárt fogott, amelynek nyomán öszvér kocogott, az állat hátán pedig nyolcéves kisfiú kuporgott- Kezében frissen szedett virágokkal, amelyeket a hegyoldalban tépett... — Nagyapó — szólalt meg a kisfiú messze van még a város? — Másfél-kétóra alatt leérünk és a doktor bácsi majd meggyógyít... — Ezt a virágot neki visszük? — Nem, Mile, a virágokat majd te- tesszük a temetőben... De, megállj csak... Hol van a temető? Hiszen itt kellene tennie? Az öreg Dimo elengedte az öszvér kantárét és ernyőt formált kezéből, úgy kémlelte a tájat. Es értetlenül mondta újra: — Itt kellene lennie... Es most tisztás van a helyén. Igaz, régen volt, hogy utoljára járt erre. Altkor még nagy volt a temető, ahová mindig betért egy csokor friss virággal. Azóta nem járt a városban, s közben a hegyek közé furcsa hírek érkeztek... Suttogva mondogatták, hogy Tito eladta az országot az ame­rikaiaknak és most a Szovjetunió el­len fegyverkezik, felszabadítójuk ellen, banditákat küld Bulgáriába és a többi szabad országokba, hogy gyárakat, és gabonaföldeket borítsanak lángba. Dimo apó eleinte nem akarta elhinni a híreket... Lehetséges ilyen hálát­lanság a Szovjetunióval szemben, s elárulta volna Tito a bolgár hősöket is, pedig milyen örömmer fogadta a nép Kumonovóban a bolgár harcosokat ... Dimo apó is ott volt az ünneplők között... Aztán egyre többet s egyre nagyobb megvetéssel beszéltek Tito árulásáról és Dimo apónak ás ökölbe szorult a csontos, barna keze, amikor Tito nevét hallotta. * Az öszvér a karóra tűzött roham*- si-sak mellett kocogott. Dimo megállt. — Csak ennyi maradt meg a te­metőből ... — mondottal csendesen, aztán 'kivette kis unokája kezéből a virágot és letette a többi mellé. Ebben a pillanatban megelevenedett a közeli bokor. Két rendőr ugrott elő. — Megvagytok! — rikácsolta az egyik. — Végre hurokra kerültek az állami rend bontói... Dimo apó csodálkozva nézett a két szikrázósziemű rendőrre. — Mit akartok? Nem csináltam én semmi rosszait A fiatalabb rendőr mellbevágta Dimo apót, hogy hátratántorodott. A kis Mile feisikoltott. — Ne bántsátok nagyapót... Bogár, ne engedd bántani nagyapót... A kutya meghallotta a segélykiál­tást. Nagy, fehér fogai kivillantak s hatalmas ugrással az egvjk rendőrnek esett. Marcangolta az arcát, torkát. A másik rendőr kezében lövésre emelke­dett a géppisztoly, s amikor Bogár most feléje indult, gyors egymásután­ban lövések dördültek el. Bogár felnyü- szftett, azután a fűben, fényes, zsém- lyeszínű testéből patakzott a vér. A két rendőr az öregembernek és kisfiúnak esett. Bilinoj került a het­venéves Dimo és a nyolcéves Mile csuklójára. Azután a rendőrök diadal­masan megindultak a két fogollyal a város felé... Nem vethetnek a sze­mükre semmit, eredménnyel járt az útjuk.., ... De a feldúlt temető földjére az­óta is, mindennap friss virágok kerül­nek ....

Next

/
Thumbnails
Contents