Szabad Nógrád, 1952. május (8. évfolyam, 36-44. szám)

1952-05-07 / 37. szám

4 SZABAD A’«Ci BAD 1952 május 7. Békebizottságaink hírei A RAUAKNAI BÉKEBIZOTTSÁG TAGJAI rendszeresen meglátogat­tak a családokat, elbeszélgetnek velük arról, mi a legfontosabb feladat a béke megvédése érdekében. Az állandó családlátogatás, agiiációs munka ered­ménye, hogy a békebizottság által megtartott kisgyüléseken rendszeresen sok­dolgozó vesz részt. A békebizottság tagjai az aktívákkal együtt vállalták és végre is hajtották az iskola körüli parkírozást, a békehónapra pedig azt vál­lalták. hogy náluk a békehónap alatt egyetlen igazolatlan mulasztás sem lesz. Ha ilyen mégis előfordul, a mulasztót meglátogatják és megmagya­rázzák neki nem lehet ió békeharcos az. aki akárcsak egyetlen napra is kiáll a sorból. A pártszervezet segítségével és a tömegszervezetekkel együttműködve, elkészítették a tervet a békekisgyülések sikeres megtartására. Május 4-én, vasárnap már megtartották az első békekisgyüléseket. A kisgyütések előadói mellett egy-egy ÜISZ-tag volt, akik segítettek összehívni a kisgyüiésekre a dolgozóéval, ismertették azok jelentőségét és elmondták, hol, mikor lesz megtartva• A kisgyíílések részvevői majdnem teljes számban felszólaltak. Elmondták, mit jelent nekik a béke, mennyire gyűlölik azokat, akik a harmadik világháború kirobbantásán fáradoznak, hogyan harcolnak ennek megakadályozásáért. Márton Gáborné elmondotta, hogy még jobb munkára serkentik férjét, akinek nem lesz egyetlen hiányzója sem. ,4 nö­vényápolási és aratási munkálatokban állandóan segít az Etes községi tszcs-nek. 'k MATRAKERES7TESEN a párttitkár elvtárs valószínűleg még nem értette meg, hvgy milyen nagy segítséget nyujtanátnak munkájához a jól dolgozó tömegszervezetek. Így aztán Mátrakeresztesen egyáltalán meg sem alakították még a tömegszeivezeteket, nincsen békebizottság sem, csak az is­kolán belül és ezért a pártszervezet felelős, mert egész biztos, hogy Mátra­keresztesen is vannak jó békeharcosok, élenjáró dolgozó parasztok, csak szervezettebbé kellene tenni békeharcukat, létre kellene hozni a békebizott­ságot, a tömegszervezeteket, mert ezek nélkül a pártszervezet nem tudja meg­oldani a ráháruló feladatokat. Különössen fontos ez most, a június 1-i béke- találkozó előtt, amely Mátrakeresztesen is csak úgy fog sikerülni, ha meg­alakul a békebizottság, az MNDSZ, a szülői munkaközösség, amelyre külön­ben is nagy feladatok hárulnának, mert az iskola olyan elhanyagolt, piszkos állapotban van, amelyhez hasonló nem található a megyében.-k HÉHALOM KÖZSÉG BÉKE BIZOTTSÁG A igen jó munkát fejt ki, amely annak köszönhető', hogy a pártszervezet jól irányítja a mun­kájukat, rendszeresen ellátja a békebizottságot feladatokkal és segít azo­kat megoldani, A békebizottság munkáját segíti még a tanács is. Nem mondható ez el azonban a törne gszervezet ékről. Ezek feladataikat a békebizottságtól függetlenül igyekeznek megoldani, nem pedig azzal szo­rosan együttműködve. Különösen vonatkozik ez az MNDSZ-re, pedig a legnagyobb feladatok és közös feladatok a békehónap alatt és a június 1-i béketalálkozó és gyermeknap alkalmával fokozottabban a békebizotvságra és az MNDSZ-re várnak. ★ JÖ MUNKÁT FEJT KI a kisierenyei, délibányai és a gátibányai béke­bizottság. Csak az a hiba, hogy az ő munkájukról csak akkor tud a 'megyei békeiroda, ha személyesen kimegy ellenőrizni, mert a békebizottságok egyál­talán nem adnak jelentést a munkájukról. Enélkül pedig nem tudják meg­kapni az egységes irányítást, a kellő segítséget, ha valamilyen fennakadás van a munkájukban és az 5 jó tapasztalataikat nem tudja a békeiroda továb­bítani, módszerként átadni a gyengébben dolgozó békebizottságoknak. Ugyan­ez vonatkozik a legtöbb bányaüzem békebizottsági',ra. A józseflejtősi, a rónabányai békebizottsági titkár, de ugyanígy a fő- vö’.gyi még egyetlen jelentést sem küldött be hónapok óta. A megyei béke- iioda titkárnője nem juthat el minden hónapban személyesen az összes béke- bizottsá'gokhoz. Ahhoz, hogy még:s tudjon a munkájukról és segítsen, amikor szükséges, ahhoz az kell, hogy a békebizottságok rendszeresen számoljanak be az elvégzett munkáról, hogyan oldották meg feladataikat, milyen mód­szerrel stb. ________________________________________ 1 K üldöttgyűlést tartottak a szécsényi járás földművesszövetkezetei Május 4-én volt megyénk területén a MÉSZÖV harmadik járási alakul? küldöttgyűlése Szécsényben. A járási titkár elvtárs beszámoló­jában többek között foglalkozott a já­rás gazdasági és mozgalmi tervének az 1951 és 52-es éy első negyed­évének teljesítésével. Nagy a le­maradás a részjegybefizetés és a tagszervezési terv teljesítése terén, amelyet a szécsényi járás csak 58 százalékban teljesített, annak ellenére, hogy voltak élenjáró községek, mint például Mihálygerge és Pösténypuszta. melyek a mozgalmi tervet is 100 száza­lékra teljesítették. Többek között fog­lalkozott a titkár elvtárs a szövetke­zeti vezetőség példamutatásával a tszcs szervezése terén. A járás területén 99 tszcs tag van a szövetkezeti vezető­ségből. A földművesszövetkezet tag­ságából pedig 654 család tagja a ter­melőszövetkezeteknek. Elmondta mi­lyen nagy jelentősége van a szabad­felvásárlásnak és hogy ezzel a föld­művesszövetkezeteink nagyban hozzá­járulnak a városi munkások ellátásá­nak megkönnyítéséhez, valamint a falu dolgozóinak jobb áruellátásához. A mizserfai úttörők a békeharcban Jól megállják helyüket a békeharc­ban a mizserfai áltálános iskola ta­nulói, de különösen az úttörők. Szép eredményeket értek el a fémgyűjtés terén. Az elmúlt évben 65 mázsa fém és vashulladékot gyűjtöttek. Már eb­ben az évben is 20 mázsát gyűjtöttek össze. Most a fémgyüjtö hónapot arra használják fel, hogy a bánya­üzem, a gépműhely területén is össze- gyiijtsék a fémhulladékokat. Erre a célra brigádokat alakítanak és föloszt­ják egymásközt a területet, tilt akar­ják szárnyalni az elmúlt évi ered­ményüket. A textilhulladék gyűjtése terén is kimagasló az eredményük. Nem egy kiló, hanem 4 kiló 60 deka a fejenkénti átlag. Blahó Mária VIII. osztályos úttörő pedig egy maga 21 kilogrammot gyűjtött, de többen el­érték a 10 kg-ot. A szülői munkaközösség jó munká­jának eredménye, hogy az iskola Vili. osztályos tanulói mind tovább folytat­ják tanulmányaikat. Szép eredménye van már a takarékossági mozgalom­nak is. 28 csatád gyermekei járnak az iskolába és ezek mär 1100 forintot gyűjtöttek össze, amelyen egy ki­rándulást szerveznek Aggtelekre. Az iskola tanulmányi eredménye 3.9 melyet az iskolai év- végéig még emel­ni akarnak. Pályázati felhívás A bánya- és energiaügyi miniszter a postaügyi, valamint a földművelésügyi minisztériummal egyet­értésben az alábbi pályázatot hirdeti meg: Szénbányászatumkra, érc- és vegyes­bányászatunkra hatalmas, az egész or­szág érdekeit szolgáié műszak} felada­tok hárulnak, amelyek megoldásához az eddiginél nagyobb számú bányamér­nökre van szükség. Ezért a bánya- és energiaügyi minisztérium azj általános és az érdemérmeikc<!< részére másodíz­ben is indít 14 hónapos tanfolyamot bányamérnök képzésre, 7 hónapos tan­folyamét pedig felszíni érc- és vegyes- bán yamérnöki képzésre. A tanfolyamra jelentik ezek üzemmér­nöki beosztást kapnak szén-, érc-, il­letve vegyesbányáknál az üzemvezető mellel!:, ahol azonnal megkezdik a gya­korlati munkát. Munkaidő napi 8 éra, ezen felül, körülbelül 5 órát kell tanul- niok meghatározott tanterv szerint. A tanulmányi idő során folytatólagosan vizsgáznak egy egy tantárgyból. Az utolsó vizsga befejezésétől számított há­rom hónapon belül 3 tárgyból ziárószi- gorlaitot kell térni lök, mely után bánya- mérnöki oklevelet kapnak, amely egyenértékű a Sopronban végző bánya­mérnökök oklevelével. | A tanfolyamra Jelentkezhetnek mind­azok a mérnökök, akiknek általános, vagy erdőmérnöki diplomájuk van. A jelentkezési felső korhatár 35 év. Je­lentkezés; határidő 1S52 június 1. A jelentkezést írásban kell a bénya- és energiaügyi minisztérium személy zetj főosztályához benyújtani (Buda­pest, V, Markó-utca 16.). A ie entkezőknek a következő adatokat kell feltüntetnick: 1. Születési év, hely, anyja neve. 2. Munkahely. 3. Beosztás. 4. Jelenlegi összes jövedelem. A jelentkezéshez részletes önéletrajzot kell csatolni. A jelentkezés önkéntes és az illetőt — ha a követelményeknek meg­felel — a Népgazdasági Tanács hatá­rozata értelmében az illetékes minisz­térium köteles elengedni. A tanfolya­mon részvevők munkaviszonya folya­matos, bányamémöki fizetést kapnak. A bányamérnöki diploma megszerzése után; beosztásuk tanulmányi eredmé­nyeik és az eddig végzett gyakorlati munkájuk alapján történik. lehetne méltóképpen megünnepelni a június 1-én megtartandó béketalál­kozót és a vele egybekötött gyermek­napot. Egy másik estére be lehetne iktatni egy előadást a fiatalság szá­mára, amelyen ismertetnék előttük a világ fiataljainak békeharcát. Bizo­nyára érdekelné a falu dolgozó pa­rasztságát egy egy mozőgazd?sági tárgyú kiselőadás a Szovjetunió fej­lett mezőgazdaságáról, a szovjet kolhozparasztok hősies harcáról a magasabb terméseredményért, a ter­mészet meg változtatásáért. Be lehet­ne iktatni könyvankétokat, irodalmi estéket és ezeket az estéket, előadá­sokat egy-egy rövid 20—25 perces kultúrműsorra! tehetnék színessé a kultúrcsoport tagjai. A dolgozóknak nyáron is szükségük van tanulásra, szórakozásra, pihenésre. Ha meg­szokják. hogy a kultúrotthonban minden' este megtalálják a maguk szórakozását, pihenését és szórakoz­tató módon tanulhatnak is, akkor szívesen eljárnak a kultúrotthonba. A fiatalság számára rendszeresíthet­nék minden héten legalább egyszer a sajtóvitákat. Újjá kell szervezni a lemorzsolódó politikai kört is, ezen­kívül igen fontos lenne, ha sport­köröket is szerveznének, s a nagy­bátonyi fiatalság is résztvehetne majd egyre fejlődő tömegsportunk munkájában. Ha egy ilyen tervet elkészítenek és egy egy előadás megtartásáért egy- egy tömegszervezet felelősséget vál­lal, az előadók kérdését megoldhat­ják úgy, hogy műsortervüket be­mutatják a járási ttanács népműve­lési csoportjának, amely a tömeg- szervezetek megyei szervein kérész tül biztosítani tudja az előadót. A DISZ, az MSZT, az MNDSZ vagy a természettudományi társulat szívesen biztosít egy-egy ilyen előadásra elő­adót. Helyes lenne, ha a DISZ titkár elvtársnő annyiban változtatná meq eddigi módszerét, hogy ne csak föl­sorolja a hiányosságokat, hanem meg­vitatná a tagokkal, hogyan lehetne ezeket kijavítani. Egy egv feladat végrehajtására ki kell jelölni a fele­lőst, megszabni a határidőt és annak eltelte után számonkérni az elvégzett munkát, de már közben ellenőrizni, segíteni annak végre hajtását. Nagyon fontos hogy ehhez több segítséget, útmutatást kapjon a DISZ szervezet a helyi pártszervezel tői és a járási DISZ bizottságtól. Leveleink nyomán- ­Miért nem tölti be hivatását a nagybátonyi kultúrotthon ? Ä nagybátonyi Petőfi kultúrotthon életéről írt levelet Sulyok Sándor DISZ-tag. „Szép, modern kultúrotthont kapott Nagybátony a fölszabadulás óta, —- írja. Kormányunk gondoskodása ezzel lehetővé tette számunkra, hogy tanul­hassunk, szórakozhassunk. Az eltelt időt kisebb-nagyobb sikerrel ki is használták a nagybátonyi fiatalok. A kultúrmunka terén voltak eredmények. 1952. március 15-e óta azonban a kultúrotthon szinte napról napra üre­sen ált, az eddig működő kultúrcsoport szétoszlott a kellő szervezés és támo­gatás hiányában. A nagybátonyi ifjú- ságot az utóbbi időben ceak a tánc- mulatság érdekli. Ezért a tétlenségért felelősség terhel minden DISZ-fiatall egyaránt, de elsősorban a DISZ- tit­kárt és a kultúrház igazgatóját, akik maguk törődnek a legkevesebbet a DISZ, a kultúrotthon belső életével. A titkár eh társnő a gyűlések alkal­mával mindig felhozta a hibákat, — a szervezet és a saját hibáit — de ezután semmit sem tesz azért, hogy ezeket a hibákat kiküszöböljék. így minden halad a régi kerékvágásban, ami igen-igen tetszhet az ellenségnek. Ezekután nem lehet csodálkozni azon, ha a tagság tétlen lesz, hiszen nincs olyan példamutató vezető, akit mindenki szívesen követne. A kultúr­igazgató pedig semmit sem törődik a kultúrügyekkel. Ha a kulíúrházba el is mennek a fiatalok unatkoznak, nem tudják, hogy mit csináljanak, nlncsen- '(Kk politikai körök, kultárpróbák, sport, könyvtár is csak ritkán, egyszó­val: nincsennek olyan komoly foglal­kozások, tanulságos előadások, ami­lyeneknek egy kultúrotthonban lennie kellene. Ezen az állapoton úgy lehetne a legrövidebb időn belül változtat ni, ha a DISZ-titkár elvtársnő és a kultúrigazgató valóban vezetné a DISZ-szervezetet és a kultárügyeket és a DISZ-fiatalok pedig belátnák, hogy tétlenségükkel, azzal, hogy nem tanulnak, nem művelődnek, csak az ellenségnek használnak". Eddig szól a levél. A szerkesztőség megvizsgálta ezt a kérdést, szintén azt javasolja, hogy mindenekelőtt a vezetőknek kell változtatniok eddigi módszerükön. Nagyon helytelen aho­gyan Nagybalázs István, a kultúr otthon igazgatója viszonylik a DISZ szervezethez. A kultúrigazgató eddig már többször keresztezte a DISZ munkáját és mindenáron olyankor akart kultúrpróbát tartani, amikor DISZ-tagyűlés voit, holott a taggyűlés után erre még bőségesen lett volna idő. A kultúrforradalom szívós harcot Jelent a régi a maradiság, a műve­let en ség ellen. Pártunk gondoskodása szép, új kultúrotthont juttatott Nagy bátonynak — és ez arra kötelezze, hogy ezt a harcot egy percre sem hagyják abba és ne csak tánccsoport­tal, színjálszócsoporttal vívják ezt a harcot. Minden hónapra pontos ter­vet kell készíteni arra vonatkozólag, hogy a kultúrotthon élete napról napra élénk, mozgalmas és vonzó le­gyen, ne csak a DISZ fiatalok, de még az idősebb dolgozók számára is. A pártszervezet, a tanács és tö­megszervezetek vezetői és a kultúr­otthon igazgatója közösen állítsa össze ezt a havi tervet. Legyen ez a programm színes, változatos. Hív­ják össze egyik estére a falu dolgo­zóit és vitassák meg velük, hogyan Helyzetkép a megye MHK-munkájáról Sportköreink nagyrésze most már egyre lendületesebben dolgozik, hogy időre teljesíteni tudja ezévi MHK-fej- lesztési tervét. Azonban még mindig sok olyan sportkör van, ahol még a jelentkezéseket sem kezdték meg, ami nagyban hátráltatja a megyei fejlesz­tési tervet. Ha járásonként megnézzük az MHK-munkát, a következő helyzet tárul elénk: Salgótarján város: Salgótarján városban általában az iskolákban jó munka foylik. A Rákóczi­ul! általános iskola, gimnázium, MTH 223, Salgótarjáni Építők, Tűzhelygyári Vasas, Salgótarjáni Acélgyári Vasas, ahol a próbázások folynak és kielégítő az MHK munka. Az Acélgyári Vasasnál muitatkozik hiányosság a jelentések be- küidéséné', mert Bagyinszki elvtárs, a Vasas Szakszervezet titkára szerint je ler.téseket nem kell beküldeni az ille­tékes TSB nek. Már pedig a jelentéseik időben való beküldése biztosítja azt, hogy sportéletünk irányító szervei idő­közben is állandóan láthatják, helyes ütemben halad-e a munka, hol vannak hibák, és hol kell segítséget nyújtani. Világos, hogy a jelen ések beküldése nél­kül nem láthatják azt, hogy milyen eredmények vannak és milyen hiányos­ságot kell még kiküszöbölni. Hiányos­ság még az, hogy a városi TSB nek nincs meg az MHK Ellenőrző Bizottsága, ami nagy segítséget nyújtana ebben a munkában. Salgótarjáni járás: Jól dolgozó sportkörök a Kistere- nyei Bányász, Zagyvapálfalvi Bányász, Vizslásj Bányász, ahol már a próbák is folynak és a je'entkezéseket is túl­teljesítették. Azonban vannak még olyan sportkörök is, migt a Margittárói, Mátrancváki Gáti, Nádújfalusj Bányász­sportkörök, ahonnan még a jelentése­ket ez évben nem küldték be. De hiányosság van a Nagybátonyi Bá­nyász sportkörben is, ahol mindennel foglalkoznak, csak az MHK-szervezéssel és a próbákkal nem. Balassagyarmati járás: A balassagyarmati járásban az álta­lános iskolákban, a gimnáziumban, a Lokomotív és a Vörös Me'eor sport­köreiben jól halad az MHK-munka, Különösen jó munkát végeznek a negrádkövesdj falusi sportkörben, ahol az előirányzatuk 60 fő volt, beszerveztek 174 főt és rész próbát 80 fő tett. Szécsényi járás; A szécsnyi járásban a legjobban dolgozó sportkör a nógrádmcgyeri falusi sportkör, ahol az előirányzat 50 fő volt, beszerveztek 180 főt és részipróbát 70 fő tett. De rosszul dolgozik a Ságujfa- lusi Bányász sportkör, ahol még jelent­kező sincs és Galló Sándor spörtfe’elős semmit nem tett annak az érdekében, hogy ezt a hiányosságot kijavítsa. Vé­dvén példát a mihálygergei sportkör­től, amely sportkör még hivatalosan nincs is megalakulva, de az MHK- munkát a szervező bizottság elnöke, ötvös Sándor elvtárs szívügyének te­kinti és nem vár arra, hogy majd akkor fog neki a szervezésnek, ha a sportkör megalakul. Pásztói járás: A pásztó; Járásban a legjobban dől- gozó sportkör a palotási Palóc sport­kör, ahol 52 jelentkező van és Szabó Imre, az MHK-bizottság elnöke, jó munkát végez, mert a jelentkezők már három számból próbát tettek. Jó mun­kát végez a Pásztói Vörös Meteor is és szépen folynak a próbázások, de nem szabad megfeledkeznünk az általá­nos iskolákról, valamint a pásztói kö­zépiskolákról sem. Ugyanezeket nem mondhatjuk el a Jobbágyi Vasasról, ahol az elmúlt évben jó munkát végeztek, de ez évben még nem sokat tettek az MHK érdekében. Rétsági járás: “ A rétsági járásban csak az általá­nos iskolákban folynak az MHK- munkák, mert a falusi sportkörök még jelentéseket sem küldenek be a TSB elnöknek. Itt meg kell említeni, hogy a rétsági járási TSB elnöke nem érzi át, hogy milyen fontos az MHK, mert nem megy ki a sportkörökhöz és nem segítik a sportkörök MHK-munkáját. De a rétsági járási tanács is hibás, hogy nem kíséri figyelemmel, milyen munkát végez a járási TSB elnök és nem számoltatja be az elvégzett mun­káról. Összegezve, az elkövetkező időben sok tennivaló van az MHK-fejlesztési terv érdekében, de ez csak úgy lesz eredményes, ha azok a sportkörök is, amelyek lemaradtak a jelentkezések­kel és a próbázásokkal, azok is komolyan hozzáfognak a hibák kijaví­tásához és teljesítik kötelességüket,, mert az MHK-fej'eszlési terv teljesí­tése kötelesség. Gazdái vagyunk az országnak, legyünk tehát jó gazdái a sportnak is. Salgótarjáni Bányász-Győri Vasas 3:1 (1:1) Vasárnap Salgótarjánban igen nagy érdeklődés nyilvánult meg- a két csa­pat bajnoki találkozója iránt. A Salgó­tarján; csapat a következő összeállí­tásban állt ki a mérkőzésre; Oláh — Kiss, Para, Gáspár — Szojka, Dávid — Bablena, Csu­berda, Opova, Zsédely, Szabó. A vendégek kezdték a játékot, de a hazaiak lendültek előbb támadásba. Már az első percekben komoly gól­helyzetek adódtak a győri kapu előtt, de a tarján! csatárok nem ta'álták fel magukat. A győri csatárok kevesebb, de sokkal nagyobb veszélyt jelentő lé- rohanásokkal próbálják Oláh kapuját bevenni. A félidő közepén egy gyors győri támadás futott végig a . pályán, amelynek végén a labda Oláh hálójába kötött ki.' 0; 1. A tarjántak meg meg­újuló rohamai nem tudnak góllal be­fejeződni. Szabó az üres kapuba két méterről nem tudta berúgni a labdát Babiena, majd Csuberda lövései száll­nak el veszedelmesen a kapu mellett. Zsédely hatalmas bombáját a győri ka­pus csak bravúrral tudja menteni. Majd a félidő utolsó perceiben Bab- lená beadására Szabó megy fej fejjel, s á menteni akaró Pió még beljebb se­gíti a gólvonalon túlra szálló labdát. 1:1. A második félidő első negyedórájá­ban nagy nyomás nehezedik a győri kapura. Pesti azonban a legnehezebb labdákat Is védi. Már szinte úgy tűnt fel, minha nem tehetne több gólt lőni neki. Azonban Bablennát egy lefutása után a 16-on belül nem tudják feltar­tóztatni, csak felvágással. A megítélt 11-est Csuberda értékesíti. 2:1. Most már szinte percenként szállnak a lövé­sek a győri kapu felé. Bablenna és ZsStdely egymásután teremtik a jobbnál jobb helyzeteket s egyik ilyen helyzet­be.! azután Szabó bebiztosítja a győ­zelmet. 3:1. A győriek ezután már nem igen tud­nak a félvctnaion átjönni. A két tarján! fedezet minden támadást megakadá­lyoz. A mérkőzésen két ellentétes félidőt láthatott a közönség. Az első félidőben a tarjáni csatársor szinte ólomlábakon i.járt. Pedig már ekkor is bebiztosít­hatta volna a győzelmét, de az üres kapuba sem tudták a .labdát berúgni. Egyedül Zsédely volt az, aki mindenhol ott volt és sokat és veszélyesen is lőtt kapura. A második félidőben mintha kicserél­ték volna a bányász csapatot. Szinte szárnyakat kaptak, úgy viharzőtt v k . a tarjám csatárok támadásai. Szojka, Dávid és Parar jobbnál jobb labdák­kal tömték őket, aminek azután meg is lett az eredménye. A csapat legjobb tagja Szojka volt. Kitűnően játszott, a támadások leszerelésében és a csa­tárok. elindításában szinte hiba nélkül vett részt. Utána Dávid következik. Dávid technikailag nem olyan fejlett, mint társa, de ezt a hiányosságát aka­ratával és kitartó szorgalmával pótolta. Kettőjüknek oroszlánrésze van a győ­zelem kivívásában. Zsédely következik a sorrendben. Zsédely úgylátszik meg­találta az igazi helyét a csapatban. Nagy munkát váSalt magára, s azt ki- fogástailaniul el is végezte. Mindenütt SZABAD NOGRAD MDP Nóqrádmegyei Pártbizottsáqának lapja Felelős kiadó: NAGY KALMAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján. Rákóczi-u. 92, Telefon; szerkesztőség 52. kiadóhivatal 30. Előfizetési díj: egy' hóra 3.50 Ft. negyed évre 10.50 Ft. rélévre 21.— Ft. egy évre 42.— forlnL Szikra Lapnyomda, Bpest. József-krf 5 Felelős nyomdavezető; Kulcsár Mihály ott volt, ahol szükség volt rá. De a káé púra is ő volt a legveszéByesefob tar­ján! csatár. Fehér játékvezető, néhány kisebb hi­bától eltekintve, jól vezette a mérkő- zést. Debreceni Honvéd-Salgótarjáni Vasas 8:3 (4:1) Debrecenben, mintegy 6000 néző előtt szenvedte el ezt a nagyarányú Veresé­get a tarjáni Vasas. A helyiek iskolá­zottabb játéka ellen rossz napot ki­fogó tarjániaknak nem voit ellenszerük. A RADIO MŰSORÁBÓL állandó hétköznapi MÜSORSZAMOK: Kossuth-rádió: 5.00: Hanglemezek, -J 5.20: Hírek, lapszemle. — 5.40: Hang­lemezek. — 6.00: Falurádió. — 6.30; Hanglemezek. — 6.45: Hírek. — 7.45: Lapszemle. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.05: Hanglemezek. — 12.00: Hírek. Hangos Újság. — 14.00: Időjárás. — 16.20: Iskolások rádiója. — 17.00: Hí­rek. — 20.00: Hangos Újság. — 22.00; Hírek, sport. — 24.00: Híreik. Petőfi-rádió: 6,00: Hanglemezek. — 6.35: Termelési hírek. — 6.45: Jóreg­gelt, gyerekek! — 7.30: Hanglemezek. — 10.00: Hírek. — 17.30: Hírek. — 19.15; Sportnegyedóra. MÁJUS 7, SZERDA Kossuth rádió: 11.30: Életünkről...— 12.30: Oláh Kálmán és zenekara ját­szik. — 15.00: Úttörő-híradó. — 15.50: A föld. — 17.30: A dollár álarc nélkül. — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen.— 22.25: Híres operaénekesek. Petőfi-rádió: 7.00: Kát keringő. — 9120: ifjú' technikus.""— 11.00: óvocf’áiblc műsora. — 15.30: A földkerekség egy­negyedén. — .16:30: A magyar nép tör­ténetébői. — 17.40: Állami gazdaságok híradója. — 18.00: Népzene. — 20.10: A hang legyőzi a távolságot. — 22.00: Tánczene. MÁJUS 8, CSÜTÖRTÖK Kossuth-rádió: 11.30: A zöld gomb. — 13.15: A magyar rádió, szórakoztató zenekara játszik. — 15.30: Ady Endre élete és , müvei. — 16115: fllrdió Politi­kái. Kör. — 17.00: Külpolitikai kérdé­sekre válaszolunk. —. 1.9.00: Egy falu—■ egy nóta. Petőfi-rádió: 7.00: Dalok a Komszo- molról. — 8.30: Szovjetunió a szocializ­mus országa. — 9.40: Gyermekrádió. — 15.00: Győzelem útja. — 17.00: A moszkvai rádió műsorából. — 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Az ötéves terv nyomában. — 19.30; Tánczene. MÁJUS 10, PÉNTEK Kossuth-rádió: 11.30: Az utolsó hajó- út. Elbeszélés. — 15 00: Úttörő-híradó. — 15.50: Fodor László furulyaegyüttese játszik. — 17.15: Miénk az ország. — 17.55: Nemzetközi kérdések. — 19.00; Rádió Politikai Kör, — 20.40; A be­gyűjtési verseny hírei. Petofi-rádió: 7.00: Keringők, polkák. — 9.05: Nem nehéz a választás. — 11.00: óvodások műsora. — 15.40: Nép­zene. — 16.00: A győzelem napja. — 17.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: Az ifjúsági rádió műsora. — 19.00: Egy falu — egy nóta. — 19.30: Jó műnkért — szép muzsikát. Eladó üzemképes NSU 200-as motor- kerékpár. Cím: Budavári, Salgótarján, Nagycsáté-düllő,

Next

/
Thumbnails
Contents