Szabad Nógrád, 1952. május (8. évfolyam, 36-44. szám)
1952-05-10 / 38. szám
a SZAKAD TV OG I? AI* 1952 mi Jus M. Neveljük fel haszonállataink egész szaporulatát M oszkva-terület kolhozai az utóbbi három év alatt jelentős mériékben megnövelték állatállományunkat és fokozták a társas állat- tenyésztés produktivitását. Területünk többszáz kolhozának állattenyésztő telepein 100—400 tehén, 150—600 sertés, 200—600 juh, és 500—2000 baromfi van. A ramenszkojei kerület „üt a kommunizmushoz” — kolhozában tavaly az abrakolt tehenektől átlagban már 4619 kilogramm tejet fejtek. A terület sok kolhozának állattenyésztő telepein tehenenkint elérték már a három és fél — négyezer kilogrammos évi- fejési átlagot. A in oszkva környéki kolhozparasztok által elért eredmények azonban még nem elegendők. Feladatunk: tovább- menően gyarapítani közösségi állatállományunkat és fokozni az állat- tenyésztés produktivitását. Idén a kolhozok állattenyésztő telepein jelentősen meg kell növelni a jószágállo- mányt:' a szarvasmarhánál 28.9 százalékkal, a sertésnél 29.4 százalékkal, a juhnál 10 százalékkal és a baromfinál kétszeresen. A jószágállomány ilyenfokú gyarapítása csakis abban az esetben biztosítható, ha a kolhozokban jól folytatják le a tehenek, juhok és sertések tömeges e'dését. Emellett nemcsak az a fontos, hogy szaporulatot kapjunk, hanem az is, hogy ezt a szaporulatot megőrizzük, olyan takarmányozási és tartási viszonyokat teremtsünk a növendékállatok számára, melyek kizárják az állatbetegségeket és az elhullást kiváltó egyéb okokat. Ez az egyik legfontosabb feltétele az állománynövelési terv teljesítésének. Már folyik a tehenek tömeges el- íése, megkezdődött a bárányozás és a sertések fialtatása. Ezekben a napokban az állattenyésztő telepeken különösen pontos munkarendre van szükség. Minden erőt és energiát latba kell vetni a szaporulat teljes megtartására. A növendékállatokat gondozó kolhozparasztnőknek egész idejüket a fiatal állatok ápplásának, valamint a pontosan megszabott időpontok és takarmánynormák szerint történő etetésüknek és útmutatásuknak kell szentelniük. Az élenjáró kolhozokban nagy figyelmet fordítanak a növendékállatok etetésére. A kuncevoi kerület „Vorosilov” kolhozának állattenyésztőtelepén a borjakkal 400—500 kilogramm tejet itatnak meg az anyatej- jel történő táplálás ideje alatt. A borjak ta)íarmányfejadagja itt 3 hónapos koruktól kezdve nedvdús takarmányból silótakarmányból és takarmánynövényekből áll, amelyek mindegyikét kezdetben napi 500 grammos, 5—6 hóna- .pos korukban pedig már 4—5 kilogrammos kiszabatban kapják. Abraktakarmányokat háromhetes koruktól kezdve etetnek a boriakkal, eleinte naponként 100 grammos kiszabatban. Később ezt a normát fokozatosan növelik. Helytelen etetés esetén a sertések vitaminhiányban szenvednek és ezért a rövendékállatoknál angolkór lép fel. Ha azonban a malacoknál fejenkint és naponta 200— 300 gramm szénalisztet is adunk, ez kizárja az ilyen megbetegedéseket. A mityiscsii kerület „Bolsevik” kolhozában az. elmúlt esztendőben megőrizték és felnevelték az egész szaporulatot, Krutova sertésgondozónő a gondozása alatt álló anyasertésektől átlagban 22.1 hasznos szaporulatot kapott és őrzött meg. Az előirányzaton felül 30 malacot nevelt fel. Kali- nyina elvtársnő, ugyanennek a kolhoznak a fejőnője pedig 11 tehéntől 18 borját kapott. A szaporulatot mind megőrizte és felnevelte. A verejai kerület kolhozainak élenjáró állattenyésztői a növendékállatok megőrzéséért és felneveléséért a múlt évben pótlólagos juttatásként 95 borját. 115 malacot, — 60 bárányt és élősúlyban több, mint 2000 kilogramm húst kaptak. A ramenszkojei kerületben nagy hírnévnek örvend Agrafena Ivanovna Malinyikova, a „Május 1” kolhoz borjúgondozónője, aki már több mint 20 éve dolgozik a kolhoz állattenyésztő telepén. Ezalatt az idő alatt körülbelül 600-borját nevelt fel és őrzött meg. Közülük sokra joggal lehet büszke. Az általa felnevelt „Csodálatos” nevű tehén például a harmadik ellés után 300 nap alatt 5106 kilogramm tejet adott, az „Okos” pedig a második laktációban — 5089 kilogrammot. Malinyikova elvtársnő tavaly 49 borját őrzött meg és nevelt fel, egyetlen egy elhullás sem fordult elő nála Ugyanennek a kerületnek „Molotov" kolhozában Ganyina sertésgondozónő 1951-ben átlagban 22.4 malacot, Buianova sertésgondozónő pedig 21.6 malacot kapott minden kocától. A sertésólban, ahol Ganyina és Bujanova elvtársnő dolgozik, pontosan betartják a napirendet. Itt minden edényt naponta gondosan kimosnak, az állásokat kitakarítják, az etetővályukat megtisztogatják és kimossák. A trágyát az állásokból naponta többízben eltávolítják. Ennek a kolhoznak a sertésistállója mellett takarmányfüllesztő berendezéssel és a takarmányok előkészítéséhez szükséges egyéb gépekkel felszerelt takarmánykonyha működik. A sertésgondozónők ügyelnek arra, hogy a takarmány jóminőségű legyen és hogy a sertések azt teljesen elfogyasszák. A kitűnő gondozás révén nagy súlygyarapodást érnek el a növendékállatoknál és veszteség nélkül megőrzik az egész szaporulatot. A mezőgazdaság élenjáró dolgozóinak tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy az egész szaporulat megőrzése teljességgel elérhető. Növendékállatok elhullása a hanyag gondozás következménye, a zoo- technikai előírások be nem tartásának következménye. Ha lelkiismeretes, jó gazda módjára ápoljuk, helyesen és idejében etetjük és itatjuk a növendékállatokat. megóvjuk őket a meghűléses és egyéb betegségektől, elkerülhetjük az elhullást. (Velikanov cikke) A RÁDIÓ MŰSORÁBÓL állandó hétköznapi Mü SORSZÁMOK Kossuth-rádió: 5.00: Hanglemezek. — 5.20: Hírek, lapszem'e. — 5.40: Hanglemezek. — 6.00: Falurádió. — 6.30: Hanglemezek. — 6.45; Hírek. — 7.45: Lapszemle. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.05: Hanglemezek. — 12.00: Hírek. Hangos Újság. — 14.00: Időjárás. — 16.20: Irko'ások rádiója. — 17.00: Hírek. — 20.00: Hangos Üiság. — 22.00: Hírek, sport. — 24.ÓO: Hírek. Petöfi-rádte: 6.00: Hanglemezek. — 6.35: Termelési hírek. — 6.45: Jőreg- gelt, gyerekek! — 7.30: Hanglemezek. — 10.00: Hírek. — 17.30: Hírek — 19.15; Sportnegyedóra. MÁJUS 10, SZOMBAT Kossuth rádió: 11.55: Hanglemezek. — 13.00: Bolgár dalok. — 14.30: Ady Endre élete és művel. — 15.45: Állami vállalatok hírei. — 16.10: Szoviet napok — szovtet emberek. — 16.20: A Maevar Rádió tánczenekara játszik. — 18.00: Faurádló. — 18.30: Szív kü'di szívnek szívesen.. — 20.40: A begyűjtési verseny hírei. — 21.30: Ünnepnapok a határban. Petőfi-rádló: 7.00: Kerlngők. — 8.30: Szoviet népek dalai. — 10.10: Dvorzsák műveiből. — 15.45: Operettdalók. — 16.33: Közgazdasági negyedóra. — 16.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: Zenés posta. — 18.40; Tánczene. — 19.30: Mindenki operája. — 22.25; Uj magyar muzsika. MÁJUS 11, VASÁRNAP Kossuth-rádió: 9.00: Egy falit — egy. nó*a. — 9.30: Könnyű út a komo'v zenéhez. — 11.00: A Rádió békeműsora. — 14.15: Cseh, román és lengyel népda’ok. — 16.00: Ismerkedjünk holnapunkig. A Szovjetunió szoc'a’i.sta mezőgazdasága. — 17.00: Egv hét a külpolitikában. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 22.10: Tánczene. Petőfi-rádió: 8.30: Falurádió. —11.00: Miska bácsi lemezesládája. — 11.35: Bánvászműsor. — 12.50: É'etünkről. — 15.00: Kérdezz. — felelek! — 15.35: A Tartós békéért, népi demokráciáért című Jao ismertetése. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 20.10: Tánc- csárdások — 22.00: Szovjet operettrász’ete’.c. — 2235: Részietek szovjet operákból. MOZI MŰSOR A SALGÓTARJÁNI ACÉLÁRUGYÁR BAN 15-én vidám csehszlovák fi mviq játék a Májusban történt kerül bemuta- tásra. SÓSHARTYANBAN 15—20 lg az Újra otthon című f'l-net műtétiek be. KISTÉRÉNYÉN 14—15 én a Lant és kard című filmet mutatják be. SZÉCSÉNY 14— 15-e Szovjei-Lett- orszáq. BALASSAGYARMAT 13—15 lg Maqá nos ház. SALGÓTARJANI NOVEMBER 7 FILM SZÍNHÁZ 15—20 iq A Hősök tavasza című olasz filmet muta'ja b?, amely 1843 forradalmi harcaival foglalkozik. Bemutatja az olasz szabadságharc hősi küzdelmét, é ért Garibaldival, akinek táborába ezrével gyűlnek a Katonák, hogy kiverjék hazájukból az osztrák elnyomót. A November 7 fl'mszinház délelőtti matinéja keretében a Dzsingisz KhSn utódja című szovjet film kerül bemutatásra. MÁJUS 10-ÉN Salgótarjánba érkezik az Állami Vidámcirkusz. Egyheti itt tartózkodásuk ideje alatt az é'vonal bed artisták, akrobatikus tánccsoportok zenehumoristidt zer-s, humoros jelenetekkel szórakoztatják Salgótarján dolgozóit. 10 tői kezdve az előadások kezdene minden este 8 érakor. Vasárnrp és ünnepnap két előadás lesz, délután 4 órakor és este 8 érckor a mozi mellett lévő piactéren. Helyárak 3 forinttól 9 forintig. Pénztá- délelőtt 10-’.ő' 1 ig, délután 4 érától, üzemeknek és csoportoknak kedvezményt adnak. Meqnylt Salgótarjánban a kisipari termelőszövetkezet órajavító üzeme. Jótállás mellett mindennemű órák szakszerű javítását elvállalja. Cim; Sa'gó- tarján Rákóozi út 88, az állomással szemben. Szuvorovszkájai álmok Szuvorovszkája, itt a Don balpartján még csak falunak sem mondható. Egyszerű kolhoztelepülés, amely nem tudott fejlődni, mert a szeszélyes Don gyakran költözésre kényszerítette a lakóit. A folyó nagy árterületeket öntött el, megváltoztatta a folyását és ennek mindig a szu- vorovszkájaiak látták a kárát. Ahányszor költöztek, minden alkalommal szinte elölről kellett kezdeniük az életüket. De mégsem lehettek hűtlenek a sok bajt okozó Donhoz, szükségük volt a vízre, a kaszálókra. Ebben az esztendőben Szuvorovszkája lakói megint új helyen köszöntötték a tavaszt. Ilyen messzire még sohasem kerültek' a Dontól, de most nem károsodást jelentett hurcol- kodásuk, minden a legnagyobb rendben ment, a legnagyobb gonddal történt, mert mindent az állam intézett. A kolhoz elköltözött a régi helyéről és lakói, amikor megjelentek végleges lakóhelyükön, a kezdetleges egyszerű épületek helyett kedves kis várost találtak, szép új lakóházakkal, rendezett utcákkal és hatalmas főtérrel, amely Sztálin nevét viseli. Itt van a városka központja, itt emelkedik a klub, könyvtár, kórház, iskola és kothozvezetöség szép épülete. Az új Szuvorovszkáján a magasfeszültségű áramvezeték egyenes oszlopsora húzódik keresztül, aztán megy tovább és a városka határán túl, a sztyeppen, mélyen vesznek el a villamoserőátvitel karcsú árbocai. Ha gondolatban végigmegyünk ezen az útvonalon. egyenesen a Volga— Don-csalorna szívéhez, a cimljanszkájai vízierömü- höz jutunk. A cimljanszkájai gátnál már hömpölyög az új tenger, amelyet az ember akarata és építőereje hívott életre és lassan- lassan ellátogatott az új tenger a kis Szuvorov szkájához is. Most azonban nem pusztulást jelent a víz, hanem éltető nedvességet, termékenyítő erőt a szikkadt földnek. Mindig erről álmodoztak a donmenti kozákok ivadékai. Mert jó ez a föld, jó ez a doni sztyeppe, csak ne sújtotta volna mindig az aszály! Az erdők sűrű sávja, az öntözőcsatornák gazdag hálózata nyomán most minden megváltozik. Erről beszélgetnek az új Szuvorovszkájában a Bu- gyonnij-kolhoz dolgozói. Ligija Arzsanyenko, a fiatal agronómus, viszi a szót: — Az öntözés révén földünk hektáronként legalább 25 mázsa termést ad. Tudjátok, mit jelent ez elvtársak? Egy-egy brigád eddig jótermésű évben 5.5 ezer mázsa gabonát takarított be. Az öntözéses művelésnél ez a termésmenu- nyiség 26.000 mázsára növekszik. Kolhozunk rátér az öntözéses gyapottermelésre is. A múlt évben a kolhoz kísérleti ültetvénye 220 mázsa burgonyát termelt egy hektáron, mennyi burgonya terem majd a jövőben, amikor az öntözéses területet tíz-tizenötszörösére növeljük! F.s még mennyi szép feladat vár ránk! Uj szőlőket telepítünk, kibővitjük az állattenyésztést. Már nem fenyeget a legelő-, meg a takarmány hiány, a Don megrendszabályozolt vize, az öntözéses gazdálkodás megoldja ezt a kérdést is. Szuvorovszkájában már minden előkészületet megtettek az úi gazdálkodás bevezetésére. Tizenhárom új állattenyésztő telepet létesítettek, tudományos alapon készülnek a legjobb gyapotcserjék ültetésére, az új szőtök és gyümölcsösök telepítésére. Az egész vetésterületet nagyterméslio- zamú tavaszibúzával és árpával vetik be és felkészültek azokra az új feladatokra is, amelyeket a cimljanszkájai vízierőmű működése nyomán a villamosítás hoz magával. A szuvorov- szkájaiak eddig csuk álmodoztak a nehézkatászú búza ringó tengeréről, a gyapotültetvények végtelen fehér mezejéről, kövér szőlőszemek kicsorduló édes tevéről. Rövidesen minden valósággá válik és a szu- vorovszkájaiak készen állanak, hogy szorgalmas és lelkes munkájuk nyomán ezek az álmok aranyló gabonahegyekké, pelyhes lágy gyapottá, piros mosolygó gyümölcsökké érjenek. (A Pothonutnyikov cikke nyomán.) A PLASZTIKUS FILM Filmművészetünk újabb nagyjelentőségű alkotása a plasztikus (térhatású) film, Bodrossy Félix operatőr és Györffy József közös munkája. Május folyamán nyílik meg Budapesten az erre a célra külön épí.ett, volt Toldi filmszínház. A plasztikus fűm a jövő filmje. Ma Magyarországon épül a világ negyedik ilyen filmszínháza. Ebben a moziban a nézőtéren lévő székekre szerelt szűrő- berendezés lehetővé fogja tenni, hogy a képet mélységében is láthassuk. A mozi első műsora az Artis'avizsga című plasztikus film és kísérője, a színes Állatkerti séta című film. Az Artistav'zsga izgalmasabbnál Izgalmasabb, látványos produkciókkal gyönyörködteti a nézőt. Itt, ezeknél a jeleneseknél domborodik csak ki igazán a film mélysége. A film sok neves magyar artistával, bűvésszé] ismertet meg, akik a budapesti nagycirkuszban, vagy másutt lépnek feí. Egy egy mutatványnál, amikor a kalappal, vagy labdával dobálödzik a művész, úgy látjuk, hogy a tárgyak kilendülnek a nézőtérre. Az Állatkerti séta egy úttörőfiú és kis húga látogatásán keresztül mutatja be a budapesti Állatkertet és a Vidám Parkot. A néző úgy érzi, hogy az Al- latkert játszóterén lengő hinta a fejére száll, ezért önkéntelenül elkapja a fejét. A virágot Öntöző kertészről pediq azt hisszük, hogy arcunkba akarja locsolni a vizet. Az érdekes és újszerű filmszínházat bizonyára sok vidéki dolgozó fogja felkeresni, ha fel látogat Budapestre. Mindenki számára nagy élményt fog jelenteni a plasztikus film, filmgyártásunk újabb eredménye. Jó munkát végeznek a nógrádmegyeri falusi sportkörben A nógrádmegyeri falusi sportkör 1951 ben clakult meq. s már az elmúlt évben i-s ió munkát végzett. 139 taqqal kezdte meg működé é , a sportkör valamennyi tagja le!ette az MHK próbákat. Míg az emuit évben csak labdarúgó és röplabda szakosztálya veit a sportkörnek, ez évbőn megalakító ták a sakk szak osztályt, amely 10 taggal működik. a teke szakosztályt 30 tagqa!, az asztalitenisz szakosztályt 17 taggal és most folyik az atlétikai szakosztá’y megalakítása. A sportköri tagok száma 220 fő“e emelkedett. Az MHK próbákra 180 fő jelen kezett és már 70 fő rőszpróbát 1e‘t. Május 1-ét mé’tcan. MHK versennyel ünnepelték meg amely négy számból állt, utána labdarúgó mirkőz's volt a szegkovácsok és az ipari munkások közölt. Az MHK verseny ^emelkedőbb eredményei: 100 mé eres futásban Tácsik Gyula 12.8. Botos József 12.9, Orosz Pál 13. mp. Súlydobásban Besze István 10.10 méterre dobott, Verbói Károly távolugrásba 4.80, Botos Andor 4.90, magasba pedig 1.45 métert ugrottak. Az MHK versenyt és a labdarúgó mérkőzést a szépen feldíszített pályán mintegy 500 főnyi néző- közönség néz e végig. A közeli Kisgécből és Ma- gyarqécből is sokan eljöttek a május 1 i sportünnepségre. Ez azt mutatja, hogy a veze'őség és a sportköri tagok foglalkoznak az MHK- val. Verbói Imre, Botos József és Hegyközi Tibor élen járnak a terme ésben, de élen járnak a sportkör vezetésében. A sportköri tagok május 1 i felajánlása az volt. honv a sportpályát rendbehozzák, amit idő előtt teljesítettek. öreg és fiatal közösen résztvett a pálya rendbehozásán, hogy az MHK, röplabda, valamint a labdarúgó mérkőzéseket megfelelő pályán tudják megrendezni. A sportkör most indít labdarúgó játékvezető tanfolyamot, an?i- re 15 fő jelentkezett. A tanfelyamot a szécsényi járási TSB fogja megtartani és ez hozzájárul a szécsényi járásban játékvezető hiánya csökkentéséhez. Példaképpen állítjuk a falusi sportkörök elé a nóg- rádmegveri falusi sportkört. Az MHK testneve. lési rendszeren keresztül tömegek kapcsolódnak bele a sportéletbe. Csak úgy lehet jó mun. kát végezni, ha minden sportköri tagnak szívügye a sportkörben folyó sportmuhka. Serkentse a nógrádmegyeri falusi sportkört az ed- dig e'ért eredmény még jobb munkára és igyekezzenek, hogy a legjobb falusi sportköri címet is elnyerjék. Sport sorokban A SZOVJETUNIÓ RENDEZI MEG A Ili. NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA BAJNOKSÁGOT. A Nemzetiközi Kosárlabda Szövetség megbízásából a III. női kosárlabda Európa bajnokságot a Szovjetunió rendezi meg május 18-tól 25-ig Moszkvá ban, a Dinamó Stadion szabadtéri kosárlabda pályáján. A legutóbbi kosárlabda Európa- bajnokságot Budapesten rendezték meg 1950 májusában. Az Európa bajnokságom akkor a Szovjetunió női csapala nyerte meg veretlenül 12 ország közül és ennek alapján szerezte meg a III. női kosárlabda Európa-bajnokság megrendezésének jogát. Az idei Európa-balnokságra eddig 13 ország nevezett' Szovjetunió, Cseh Szlovákia Magyarország, Románia, Lengye'ország, Bulgária, Németország. Franciaország, O’aszcrszág. Svájc, Belgium, Ausztria és Finnország. SPORTOLÓIK IS KIVESZ'K RÉSZÜKET A FÉMHULLADÉK GYŰJTÉSÉBŐL. Az elmúlt hé‘en a DISZ Központi Vezetősége fe'hívássa! fordult az ország fiataljaihoz: vegyenek részt fokozott mértékben a vas. acé'. sz nesf^m és eqyéb felhasználható fémhu ladék gyűjtésében. Ez a munka az emuit évben is igen szép sikert hozott és nagyban hozzájárult népgazdasági tervünk tetjesítéréhez. természetes, hogy a sportolók is veszik részüket belőle. A TSB k. vábbá a sportkörök területi e nöksé komoly hírverő és szervező mun indítottok. s igyekeznek e> hívatni iskolák, üzemek sportolóit m;né! i gyobb szfmhan mozgósítani erre igen fontos feladatra. Az üzemi sportkörökben fém gyű br:grdok alaku'n-'k és felkeresik m az üzemek, bányák legeldugottabb lyeit is. hogy m;né' több fcmhullad kai növeljék a gyűjtés sikerét. A fc gyűjtési hórsp május 5 tői kezded ezt megelőzőién kemolv mozga'om dúlt meg minden üzemünkben a m ka helyek ♦akrrí'ására. A sporté ezen a területen is n-»rtv lelkesedés vettek ré'-zt a munkában és b'zonv; ilveu 'elkesedó—«i végzik majd a fi gyűjtés munkává* is. A fémhulladékokból nemcsak az it kan új termékeké*-. Ivmcm m-»oa snort is hiszen a súlvooVó a és még sok sportszer készül fémből MEGYEI LAbHARuf;^ BAJNOKSÁGÉRT Salgótarjáni V=»5->s II—St. Dózsa 5 2 (3 1) Jó mérkőzésen megérdemelten győzött a Vasa'1? TT. BaglyasMfsi Bánvász—Klsterenyei Bánvász 2 1 (2:1) A rangadómérkőzés hafn’mas küzdel- met hozott, amelyen a bag’vasi csatársor gólratörőbb játékával szerezte meg a két pontot. Balassagyarmati MÁV—St. Tűzhelygyár 4 2 (2:1) A balassagyarmati csaoat meg’epő jó játékká’ gvőzte ’e a tartán! csapatot. St. Építők—Pásztó 4 1 (3:1) Ennyivel iobb volt az Építők csapata St. Üveggyár—Sala. Bányász II 2:1 (1:1) Meg’enetés a Bányász-tartalékok hazai veresége. Mátranovák—Ka*-ancsalja 2:1 (1:1) Zagyvapálfalvi Építők—Naqybátonyi Bányász 2:0 (10) A játék képe alapién még nagyobb arányú is lehetett volna a pélfalvi csapat győzelme. JÁRÁSI BAJNOKSÁGÉRT: Vasötvözet—Margittáró 4:1 (2.1) Mén kés—Róna 4:1 (2 :1) Bocsárlapujtc—Vízvá'asztó Erőmű 2:2 (0:2) Má'Jranovák Gáti—Kazár 1:1 (0:0) Forgács—Salgó 2.0 (1:0) Május 11. sportműsora AZ NB II. LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG során Salgótarjánban a Bányász pályán kerül sorra a Salgótarjáni Vasas- Miskolci Építők találkozóba. A salgótarjáni csapat az elmúlt vasárnap Debrecenben a Debreceni Honvédtől igen nagyarányú vereséget szenvedett. Ez a vereség bizony meglepetésként hatott a Vasas szurkolótáborára. Even nagyarányú veresége már nagyon récén szenvedett a Va-sas s joggal reméli a szurkolótábor, hogy nem is fog egyhamar előfordulni. Most . a MiskolrJ Építőik ellen ke'! beblzonyiíanlok, hogy ez az előbbi vereség egy vc’e'len révén szü'eiett meg, s ezen a találkozón a tariáni fiúk győztesként fognak a mérkőzés végén a pályáról levonu'ni. Jós'aomk 2 gólos hazai győzelem. A MEGYEI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGBAN: Bal assagyarmatt Máv ,7&gyvapálf alvi Építők. Salgótarjáni Tűzheiygyár-Bag'yasaljal Bányász Kisterenyéi Bányász-Salgótarjáni Vasas II Salgótarjáni Dózsa Mátranováki Bányász Karancsaljal Bányász-Salgótarjáni Bányász II Salgótarjáni Üveggyár Satg. Építők. Pász'ói VM Nagybátonyi Bányász. A KÖZPONTI JÁRÁSI BAJNOKSÁG- BAN: Kazári Bányász Somos, Mátranovák Gátl-Jobbágvi Vasas, Zsgvvanálfalvl Gépgyár-Forgács, Viz- váhasztó-S . Bástya, Salgói Bánvász-B, Lapúj tő, Szécsény- B. gyarmati Bástya, Vizs!ás-St. Vörös Meteor. KERÉKPÁRVERSENY Máius 11-én, vasárnap rendez; meq a JTSB Salgótarjánban a járási kerékpár gyorsasági versenyét 45 km távon. A győztesek részére 4 igen értékes tiszteletdijat osztanak ki. MEGJELELT az ..Anyag- és Adatszolgáltatás” legújabb száma, melynek tartalmából az alábbi cikkek emelkednek ki: Sztálin eívtárs vá'asza amerikai lap- szerkesztők kérdéseire. I. Szobko* Májú*; e'seje. D. Me'nyikov: Mi is az a „keretszerződés”? A Román Népköztársaság szocialista iparosodása. G. Jevsztafjev: Lenin és Sztálin a szocialista munkaversenyről és a kom- mvn;sta munkafegyelemre való nevelésről. Fokozzuk a kommunisták aktivitását és fejlesszük kezdeményező szellemüket. E cikkek meUett mén t«bb más időszerű problémával foglalkozó cikket közöl az MDP Köznonti Vezetősége Ágit,—Prop. Osztá’v kiadásában megjelenő fo'yóirat legújabb száma. A somoskői kőbánya alsótelepáuek ifjúmunkásai váüa’ták, hogy a hónapokon keresetül használaton kívül álló kis fúrógépet május 15-1 határidő helvett május 10-re, 5 nappal a határidő e'őtt üzembe helyezik. SZABAD NÓGRAD MDP Nógrádmeqyei Pártbizottságának lápja Felelős kiadó: NAGY KALMAN Szerkesztőséi? Ás kiadóhivatal: Salgótarján Rákóczi u 92. Telefon; szerkesztőség 52. kiadóhivatal 30. Előfizetési diJ: egy hóra 3.50 Ft. negyedévre 10 50 Ft. félévre 21.— Ft. egy évre 42 — forint. Szikra Lapnyomda Bpest József krt 5. Felelős nyomdavezető: Kulcsár Mihály