Szabad Nógrád, 1949. június (5. évfolyam, 22-26. szám)
1949-06-23 / 25. szám
Kemssiv csapás az ötödik IsaÉszfn ALIG EGY PAR NAP telt el a Köz-ponti Vezetőségünk határozatá■ nak nyilvánosságra hozatala óta. Azóta eltelt idő is megmutatta, ..hogy nem csak Pártunk tagsága, '.üzemeink dolgozói, hanem minden ibecsületes magyar ember megyénkben felháborodással, undorral és féktelen dühhel fogadta azoknak az .aljas, ;aőt, rosszabb mint csúszó- .mászó férgeknek a leleplezését, akik beférkozjek Pártunkba, hogy , hajijatjöiijék az építés lázában égő hatalmas munkás sereget. Akiknek . minden törekvésük az volt, hogy tnegdöntsék a hatalmas Szovjetunióval szoros kapcsolatban elő demokratikus Magyarországot. Viszi szaakarták hozni nyakunkra a még jól ismert „bárókat”, földesurakat, ■csendőröket és HorUiy-pribékeket. > Nagyon is érthető megyénk dolgozóinak ez a felháborodása. Hiszen ezt akarták tedöfni ezek az aljasok, ?mi nekünk a legszentebb, a legtöbb: Pártunkat. Azt, ami már me. „gyénkben is sokezer ember szeméről törölte le a könnyet, tett boi- ■doggá többezer embert. Ami feivi- ■■rugoztatta már eddig is megyénket, ami a dicsőséges győzelem és boldog megelégedett élet felé visz •, minden becsületes dolgozót. Megyénk dolgozóitól azonban a leleplezési hír hallatára a megelégedés és megkönnyebbülés hangja is hallatszott. Hiszen még emékez- ,/iok azokra, amit a dicsőséges Voids Hadseregnek felszabadítása óta •Véghezvittek a kommunisták. Még ■ emlékeznek az üzemek dolgozói, a ■bányászok és parasztok, hogy az ellenség felszámolása után hogyan ■■erősödött meg népi demokráciánk .iej ezen keresztül megyénk is. Per .sze, hogy nem nyugodott ebbe a «iegvert ellenség. Újabb és újabb .•ftrÄket dobott be, hogy ellenünk tíojön. íme, megint eltiportuk -«két és megerősödtünk. Hiszen Üt, ■ megyénkben is a dolgozók ezrei lettek egyenként is a Párt, a népi Semokrácia őrzői. ÉRTHETŐ IS EZ, hiszen tízzel a leleplezéssel nem egyszerűen erő. sek ledünk, hanem olyan erős és .bevehetetlen bástyafallá váltunk. ..stBifől az ellenségnek hosszú időkön keresztül szervezett támadása egyszerűen le fog peregni és semmivé fog válni. Olyan súiyos csa ■ pást mértünk az idegen érdekeket szolgálókra, hogy biztos, keserűen húzzák félre tőle szájukat. Döntő ütközetet nyertünk. Hiszen az ellenségnek ez a támadása a ■legnagyobb reményére, az úgynevezett „ötödik hadoszlopára” volt felépítve. MaSp Rákosi elvtárs, böics vezérünk már megállapította erről: .„Hosszú esztendőkre ez lesz az eí fenség politikája és mi nem azért Tanultunk a Bolsevik Párt példájából, hogy feltétlenül mindent a salát hibánkból tanuljunk meg újra. Sokkal komolyabb, sokkal nagyobb éberségre van tehát szükség.” ’ Megyénk dolgozói előtt lebegjen tehát az elmúlt esemény. Ebből is okulva, tartsa kötelességének mindenki, hogy megismerje az ellenség taktikáját. Meressze minden dolgozó a szemét, hogy megismerje azt a gyalázatost, aki az imperialisták szennyes pénzétől hajtva becsempészi magát sorainkba. Nézze a Bolsevik Párt tapasztalatait, hogy megismerje a veszély eredményes és erélyes leküzdésének leghatásosabb módját. RÉGI MAR AZ A TRÜKK, hogy kétkuiacsos árulókat szerveznek be ellenségeink sorainkba. Olyan régi, mint maga a munkásmozgalom. Nem szabad azt hinnünk, hogy teljésen meg lehet állítani az árulóik befurakodását. Erre oktat minket a munkásmozgalom története ;s. Azonban, ha éhérek vagyunk, fokozottan éberebbek, akkor el fogjuk tiporni a rothadt férgeket már az első aijas lépésükkor. Sok intő példa van előttünk. Hiszen a kapitalisták, akik ma már haláluk utolsó óráját élik, nem voltak válogatósak, hogy kit válasszanak maguk mellé. Ott vannak a munkásmozgalom vértanúinak gyilkosai, ezeknek nem volt soha más gondjuk, mint az, hogy munkás vérét ontsák árulásukkal. Akik kommunistaeilenessé- gükkei és szovjetellenességükkel nem egyszer ordították végbe-hossz- ba az egész világot. Ezek közé tallóztak a leleplezett árulók és kémek is. liEz volt Rajk, Szőnyi és Justüs is. Hogy valóban a gyilkosok, a pénzharácsolókhoz tartoztak, misem bizonyítja jobban, mint az, hogy nincs közöttük egyetlen ipari dolgozó, egyetlen paraszt sem. Erősségünk, rohamos fejlődésünk késztette az aljas ellenséget támadásra. Ha gyengék volnánk, nem tartották volna fontosnak az „ötödik hadoszlop” bevetését. Nem volt nekik erre szükség a régi Magyar- országon, hiszen az őket szolgálta Ez a szervezkedés is, — mint a föíegyvorük — azt bizonyítja, hogy a dolgozók országában elve- szett véglegesen lábuk alól a taiaj. NEM SZABAD LEBECSÜLNI azonban az ellenséget. Gyenge ember is te tud orvul szúrni hatalmasat és erősebbet magának Pártunk nem becsülte le az ellenséget 6s nem ma, a leleplezés pillanatában vette észre az álcázott kémeket. Rákosi eivtárs ébersége őrködik a Párt biztonságán. Ö figyelt fel először a veszélyre. Kitartó adatgyűjtő munka követte az első gyanús jeleket. Megyénk dolgozóit figyelmeztetheti ez az éberség. Pártszerűség, pártfegyeiem, az önfeláldozó pártmunka és bolsevik szellemével éber- kedjünk és határoljuk el minden ellenséges behatolás útját. Fel kell figyelni a legcsekélyebb pártszerűt- lcnségre, népszer üséghajhászásrs, öntömjénezésre, személyi kultuszra, törtetőkre és mindenekelőtt fokozni #*■ Szombaton ískoiaévzáró ünnepély volt Salgótarjánban A salgótarjáni általános iskolák 4Z elmúlt szombaton tartották évzáró ünnepéyüket az Ipartestületben. Ekkor osztották ki a tanulmányi segélyeket is. Városunkban kötél 100 tanuló fejenként 40 forint segélyt kapott. A diákok s a szülők megelégedéssel fogadták a kormánynak ezt a támogatását, amelyben már másodszor részesíti Tarján, ifjúságát. Az úttörők nagy sikerrel szerepeltek az ünnepélyen, majd Rákosi pajtásnak üzenték, hogy a jövőben még jobban fognak tanulni, példát mutatnak az iskolák iöbb: tanufói felé. Munkaversenyfeeii épMI az új Tarján f Nagy erővel folynak az építkezések Salgótarjánban az üveggyár mellett. Három darab hatalmas, modem, 12 lakásos bérház épül fel még ebben az évben. A munkálatok a 3 éves terv keretében ez év április végén kezdődtek és előreláthatólag október-november fiora fje is fejeződnek. Amint az építés Vezetői mondják, munkaerőhiány- nya! küzdenek, de minden remény megvan arra, hogy sikerül ezt leküzdeni. Az építkezésnél dolgozók legnagyobb része munkaversenyben és teljesítménybérben dolgozik. A kőművesek a mulí havi előirányzatot 108, az ácsok 122, segédmunkások 104 százalékra teljesítették. A 3 épület felépítéséhez körülbelül 2 és fél millió forint leit e'őirá nyozya. az éberséget a mindennapi munkában. A LEGBIZTOSABB VÉDELEM továbbra is a párt jó politikája és a párttagság jó munkája Megyénk párttagsága örömmel üdvözli Pártunk Központi Vezetőségét, amely jó munkájával ártalmatlanná tette a magyar munkás- mozgalomba furakodoit legveszélyesebb imperialista orvgyilkosokat. Még szorosabban áll a hatalmas Szovjetunió és a világ dolgozóinak nagy tanítómestere, Sztálin ír,dió, valamint a magyar nép böics vezére, Rákosi Mátyás elvtárs mögé! Szerte a megyénkben lelkesen Egyre növekedik megyénkben a szövetkezeti tagok létszáma folyik a szö.e.kezcti tagtoborzás. A szövetkezeti tagok min enült elöljárónk a munkában. Ludány községben a szövetkezeti tagok büszkén jelentelték az e muit hét n, hogy egyenként 20—20 taggal sz porítottak a szövetkezeti t gság létszámátEnnek a lelkes munkának az eredménye, hogy ma már 300 tagot számlál szövetkezeti mozgalmuk. A szövetkezeti taggyűlés köszönettel és elismeréssel fordult a tagtobo zás! versenyből győztesen kikerült Nagy Ferenc, Pu:z:ai Mihály és Süllei Pál, valamint Széles Istváuné, a« AI DP titkára felé, jó munkájukért- A lelkes gyűlést pár pohár bor fogyasztása követte és nagyon sokaia azon a véleményen voltak, hogy ez a borfogyasztás a jó munka eredményeképpen a szőve k»*ete. terheliNagy Ferenc és Sültei Pál azon- lan a javaslatot nem fogadták el, hanem azt maiik ki'izet'ék. A szövetkezetét nem terhelhetjük meg, mondották. A jó példa átragadt v. ’amennyi lelkes tagra és még lekesebben, még önzetlenebből iát.ak a további ttgtoborzási munkának1) Brigádunkat flip megtiszteltetés érte PtefObYorsesy az acélgyárban két öntödét brigád között ti A mindinkább elterjedő páros munkaverseiiy egyik fekétele 3 é\ es tervünk sikeres teljesítésitiek. Nézzük mit ír erről két egyrná sál ver- senybenálló brigád naplójában- »1919 április 3-án éli: atároztulc, hogy a vasöntödéi KI mek Cyaki brigádot a 3 éves terv hátralévő hét hónapjára munkai ersenyre hívjuk ki . . . Verseny-föltételek: Termelékenységünk 2 százalékos emelő. e, a minőség szemeiötc tintásával történik. Az eddigi egy százalékos slejmek 40 százalékos csökkentését tűzzük ki, a takarékossági t a leg- nagyobb mértékben fogjuk gyakorolni. A rendelkező ünkre álló túlórákat 2 százalék: a csökkentjiüc. Feltételeinket nemcsak ígérj lie, hanem le is fogjuk tartani . • .« — így áll az acélöntődéi Csurda brigád naplójábanHogy fogadták a kihívá:-t Kli- mekék? »Brigádunkat nagy megtiszteltetés és váratlan öröm érte ezen a liéien- Versenyre hivott ki bennünket az acélöntődé legjobb brigádja- A verseny jeltételeit jól útrészéivé brr ó.u ik minden tag a magéKtvá teszi a munkaverseny szellemét.« Lázas munka indult meg ezatán a két brigádnál. Szorgalmas kezek fokozták a teimelckenys-lget és megbeszéléseken, brijpdértekezlete- ken újabb és újabb ötletekkel segítették elő az észszerű termelést. Kölcsönös izgalommal figyelték egymás eredményeit és működését. Hét hőnnp hosszú idő, de már az első két hétben igyekezni kell olyan kezdeti előnyő.iet szerezni, amelyet a versenytárs nehezen tud utolérniA Kiírnék brigád a következőket jegyezte fel naplójába június 16-án; »Termellényeink eddigi egy százalékos selejtét nemcsak 40 százalékkal csökkentjük, hanem töblel is. E célból az ös.zes kapaülővasakat simára leköször Hitéltük, továbbá múlthavi légszivattyú selaj- tiinket — megállapítva a hi,álcát és annak okait — kikii zöböUük • • . Erősen reméljük, hogy sikerül teljesen selejtmentesen aoigonunn, amint azt már elértük néhányszor.a A Csurda brigád sem várta, hogv a takarékosság önmagától megleszÖsszeüllek;, Urjakort-ak és bizony nagyon is jelentős dolgot sütöttek ki »Az egyik forma elkészítésénél elhasználl-nk 6-30 kg szöget (es a formahomok megerősitéséhíz sziikr séges.) A további kísérletezések sarán mindig lejebb csökkentet ük a szög elhasználásának mennyiségét, de arra nagyon ügyeltünk, nehúgy a minőség rovására menjen. A hefér dik darabnál 1-70 kg szöget tahrt- ritoUunk meg, hogy további három forma leöntésénél ugyanennyi’.« így jutottak el odáig, hogy az egyik öntvényből 90 darabot készítettek, ahol a megtakarított szög értéke 212-31 forintot tett ki. Nem kétséges tehát, hogy a Klim k brigád a selejtcsökkeateä, a Csurda brigád pedig a takarékos ág leréu mutatnak fel jelentős eredményeket- Mindkét oldalon nagyon ügyesen éa alaposan kell dolgozni a verseny megnyerése érdekében! 37 új hid épül A 3 éves terv utolsó eszíendejé ben a vármegye területén 37 darab új híd épül fel 2 millió 105 ezer fo rintos költséggel Ebből n.ár 19 híd építése megindult, a többi helyreállítását rövidesen megkezdik. Az eddigi építkezésekből megállapítható, hogy a 3 éves terv hídépítési előirányzata megyénkben 100 százalékos lesz. fi gépéttosags deigfzfti mimteRiiU ss&tene^ A tol marsi gépállomás dolgozói nemcsak munkában tűnnek ki, hanem embertársaik megsegítésében is elől járnak. A múlt hetekben az egyik tanyán végez ek felvilágosító munkát, amikor az egyik családot meglehetősen rossz anyagi helyzetben találták- Azonnal gyűjtési munkát végeztek és a családot egyéb intézkedések melleit anyagiakkal is támogattákfi szécséRvi kisiparossá! eíiRRuti 6 sz«eiaii2$us fiié A szécsényi KIOSz megkezdte magasabb szervezeti működését. Kibővített vezetőséget és rcszort- íetelősöket állítottak fel és pedig: káder, szervezeti, munkaszervezési, kultur, szövetkezeti, propaganda, tizes csoport bizalmi, sajtófelelősók, valamint szakosztályfelelősöket. — Minden héten, szombaton este iparosnapot tartanak, politikai és sajtó beszámolóval, rövid kultúrműsorral és szakelőadásokkal. — Versenyre hívta ki a bagiyasi rakodó üzemi szakszervezete a zagyvái rakodót a Népszava tér jesztésével kapcsolatban. A bag,ya- s'ak a sajtókampányt már e; is in- díioiták, ezidáig 20 előfizetőt szerveztek be. Kettős zászlóoyató ünnepség Forgácson A Forgács! pártszervezet és a bányatelepi MDNSz csütörtökön tartotta zászióavatási ünnepségét. Az ünnepségen nagy számban jelentek meg a dolgozók. Ünnepi beszédet Oczel János elvtárs, megyei titkár tartott. Beszédében rámutatott a bei- és külpolitikai eseményekre és beszédét így fejezte be: Ez a zászló a Párt és Rákosi elvtárs zászlaja. Azt, aki erre a zászlóra piszkot, szennyet akar szórni, tiporják el. Aki erre a zászlóra kezet eme), azt semmisítsék meg. Az MNDSz sem feledje soha, hogy, a zászlóval és az új kormánnyal maradéktalanul meg tudja vaiósiíani a szocializmust. Haladjanak Rákosi elvtárssal a szocializmus felé!”' A kettős zászióavatási ünnepség a késő esti órákig tartott, melynek keretében a műkedvelő gárda jó' sikerült műsort adott a nézőknek. Falujáró aktíva — ,.Q az új feladatok megjelölésére Az elmúlt bét péntekjén megyei falu járó. nagy aktíva volt a szakszervezeti székházban. Ezen az aktíván megjelent Törzs István központi kiküldött, Nádasdi András megyei propagandavezető, Kovács József, Paróczai Péter és Katona Im- ro elvtárs, valamint 320 falujáró. Nádasdi eivtárs megnyitója után Törzs István közonti küldött szólt a falujárókhoz. — A nógrádmegyei faiujárók munkájának eredményét a választások tükrözik a legfényesebben. A választási győzelemben igen nagy részük van a falujáróknak. A választások megmutatták, hogy a dolgozó parasztság nagy többsége Pártunk és a magyar demokrácia mögött áll, azt is megmutatták, hogy a parasztság elismeri a munkásság vezető szerepét. Hogy ezt elérhettük, ebben nem i/is részük van a falu járóknak. A választások eredménye nem azt jetenti, hogy a faiujárók munkájukat hagyják abba. Ellenkezőleg, még jobban kel! doigozniok, hogy az eddig elért eredményekéi megszilárdítsák. — Most újabb feladatok állanak a falujárók előtt, lépést keli tar la,« niok a Párt fejlődésével. Minden falujárónak tisztában kell lenni a parasztpolitikával. El kell sajátítani az címletet és a gyakorlatot paraszti vonalon. Fontos feladat vár rájuk a falusi nepnevelőcsoportok megalakításánál Mert enélkül nem lehet egészséges népnevelő munkát végezni. Tudásukat át kék adni a falusi párt- szervezeteknek, mert a további küzdelmekben csak az a tagság tudja megállni a helyét, amelyik fel van vértezve a marxi-lenini tanokkal. Az elkövetkezendő kulturfel- áatok végrehajtásában támaszt keit nyujtaniok a falusi pártszervezeteknek. A falujáró nagyaktíva lelkes hangulatban ért véget.