Nógrádi Újság, 1948. február (4. évfolyam, 5-9. szám)
1948-02-15 / 7. szám
19*9« («Isruár 15 Mégis mnnkásbiróság elé kerülnek az acélgyári panamisták A balassagyarmati ügyészségről vasárnap Budapestre szállították az acélgyári élelemtár panamázó vezetőit, hogy a mun- kásbiróság előtt adjanak számot a dolgozók ellen elkövetett bűncselekményeikért. Nem lett igaza a sutogó propagandának, amely már azt kezdte hiresztelni, hogy a balassagyarmati ügészségről rövidesen szabadlábra kerülnek a dolgozók kártevői. Knkoricaszárat és szálastakarmányt juttat Nógrádi megyének a Gazdasági Főtanács k taadasáti Fitanios ajbél naptreaire tlite a takamánjkériést ét négynUllé fsrfatot sagstfáljsiett tskaraáayakelóra. Is •ssssgsn 100 vegei, a kerpával egyonlé Upértékfi salai ksvsréktakaraáayt gyártanak, tolt katóságHag slUilriAtt, plombáit uákekbai sssUmak ki a rásieralt gazdik között, HársmmllHA forintért kikorloasiiral vásárolnak líégrád mogyénok, mint a Is (Inkább ssiálysnjtotta mogyénok és oconklvfil »álastakarmiayt Is Juttatnak, k takarmány árának St sa&islékát késapéaabsn kell mog- flaotal. Beválik az uj textilelosztási rendszer » « 20 százalék árcsökkenést eredményezett Varga István rendeletének megváltoztatása Elsők leitek a meuakaversenybea — jutalmukat az árvízkárosultaknak ajánlották lel A Magyar Kommunista Párt több bétán át tartó harcának végre meg lett az eredménye; február 1-én bevetették az uj, igazságosabb textil- elosztási rendszert. A dolgozók békés, nyugodt ka* rácsoayát Varga István, a tőkések érdekeit szolgáló textilrendeletével alaposan megzavarta. A hírhedt rendelet jogos felháborodást és elkeseredést váltott ki a dolgozókból, ugyanekkor rendkívül nagy meggazdagodási lehetőséget nyújtott a gyárosoknak és a textilnagykereskedőknek. — Az MKP azonnal megindította harcát Varga István és rendeleté elles. Az eredmény ■am maradt el. Varga Istvánnak távoznia kellett az Anyag- és Axhivatal elnöki székéből, majd hamarosan megjelent az uj texfilrendeíet. Az uj textile losztási rendszer mintegy 20 ssásMlékoa iruökksaiat eredményez. December 1 és a fehérített pamutvászon 17.50 forint volt, most 8.50 a festett pamutvászon szintén 1750 voit, ma 1260 Két hónappal ezelőtt a lepedőt 34.60 ért adták, ma 1260 az ára A kiott 35.60 ba ke rillt, most 2960-itt adják. A vásárlási könyvecskék beveseiésével pedig aasg- saünt a merev kötöttség. Most csaknem mind a 15—20 fajta pamutszöve- tet egyaránt megkaphatja a fogyasztó az olcsóbb típus és a drágább.„közérdekű" kivitelben, — mindegyiket Uj vezetőséget választott a Salgótarjáni KISOSz. Diszelnökké választották Oczel János elvtársat — Hatalmas munkát végeztünk, sokszor akadályokká! és nehézségek-' kei találtuk szembe magunkéi. Ezeket az akadályokat azonbaa mindig sikerűit legyőzni, mert a Kemesuniate Párt élén Oczel János elviárssal szívügyének tekintette Salgótarján kiskereskedőinek bejeit ás azoknak a ««goidé sában mindig nagy segítségünkre volt — mondotta Missuray Jenő elvtárs a KISOSz salgótarjáni szervezetének vasárnap megtartóit tisztújító közgyűlésén. Missutay elvtárs beszámolója után megválasztották az uj vezetőséget. Diszelnökké Oczel János képviselő elvtársat választották Elnök Dombi Andor, ügyvezető Zeisler György, «!- elnök Mayer Vilmos és Paszternák Oszkár, főtitkár Missuray Jenő titkár Szántó Imre, pénztáros Baráfhy István, háznagy Luszfig Dezső és Sajgói Dezső, ellenőrök Gutfreund Antal és Blayer Farkas, A távollévő Oczel elvtárs nevében Zeisler elvtárs köszönte meg a tagoknak a megnyilvánuló bizalmat és Oczel elvtárs szavaival mondotta : „Nemcsak diszeinöke akarok lenni a KISOSz-nak, hanem segítő aktív tagja Is," Zeisler elvtárs javaslatára a köz- íyülés táviratilag tiltakozott a váliatvezetök kinevezése ellen me, a rendelet sérelmes a kiskereskedők «szempontjából Ugyancsak elfogadta a közgyűlés Zeisler e'vtársnak azt az indítványát, hogy a jövőben a KISOSz naká llandó helysége legyen, ahol a kiskereskedők Ügyes bajos dől gaikat elintézhetik. Susán Pál elvtárs az MKP nevében kért« a kiskereskedőket, hogy fokozottabb mértékben támogassák a 3 éves tervet, amely ea ő boldogulásukat Is elősegíti. A tagkön v csere során a kiskereskedők is aktívan vegyik ki részüket a mankóból, hogy a párt megerősödjön, amivel «gvitt népi demokráciánk is megerősödik Dombi Andor elvtárs, KISOS* uj elnöke kijelentette, hogy a népi demokrácia fejlesztésének érdekében mindent el fognék követni, mert tud- jék, hogy ezzel saját érdekeiket is szolgálják. Tiltott műtétért letartóztattak egy szülésznőt Tiltott műtét mistt letartóztatta a salgótarjáni rendőrség Godó Ferencná okleveles szűléssnőt. Egy acélgyári munkás feleségén végzett tiltott műtétet kötőtű segítségével a szülésznő, A műtét következményeképpen a szerencsétlen asszony életveszélyes állapotban került az acélgyári kórházba Godóné hasonló bűncselekmény miatt voit már büntetve. A szülésznői oklevelet elkobozták tőle. Előre a s éves tervért! jegy néikftl. Azonkívül megkülönböztet a rendalat egy drágább luxuscikknek számító szabad árut is, A közérdekű és szabad pamut- szövetek nyersanyagát külföldről szerzik ba, esért eaeknél a sikkeknél 20 százalékos feléret kell Özelci, amelyet a kereskedők bélyegben rónak le, így elkeiölik, hogy a felár illetéktelen kezekbe jusson. A tipesárak «tán aat a 20 százalékos fslárát isisiá- znitani nuns szabad. A dolgozók bizakodva tekinthetnek az uj textiielosztási rendelet felé, mert ea az ő érdekeiket szelgátja ás a gyakorlatban bizonyára be is fogja váltani a hozsáffleött reményeket. Segíts az Árvízkárosultakon! A kásák újjáépítésére azáat adományokat az épíiés- és köz- munkaügyi minisztérium 167.000 számú letéti számlájára fisaid be. SiociáÜs segítésre (élelmezés, ruházás, gyermekvédelem stb) szánt adományokat fizesd be a népjóléti mloisstérium 166.050 az. postatakarékpénztár! csekkszámlájára, A MaDISs kiahurtyáni szervezete nagy sikerre! mutatta be vasár nap a „Cinke Panna" c. színművet. Ház «tudó. Beköltözhető. Érdeklődni: Garami János, Salgótarján, Füleki-utca 2. A Nehézipari Központ üzemei között folyó munkaversenyt 1947 októberében ' a salgótarjáni acilgyit acélöntödájénsk 190 dolgozója nyert* 28 százalékkal teijcaitették tűi az elé« irányzott mennyiséget Ezért a teljesít- ményükért 1600 forist jutalomban rá szelőitek. Az összegei ez üzemi érts* kezleten egybaegulsg ez árvíz károsul lak megsegítésére ajánlatták fel. Az acélgyári dolgozóknak ezt a; önzetlen felajánlását példaképen állíthatják maguk elé e többi gyárai és üzemek dolgozói. A szülőföld mégiscsak szülőföld 1946 júniusában települtek h Lucjalviról azok, akik a szlovák át telepítő bísottság listájára feliratkoztak Egy hónap múlva 13-an visazaszöktek — .Ott is csak dolgozni kell' — állapították meg és rokonaiknál búj káltak, amíg mint tiltott határátlépőké és Magyarország területén jogosaiét lcnui tartózkodó Idegen állampolgára kát a readőraég la nem tartóztat! őket, A járásbíróság 15 napi elzárásr ás kitoloncolásra ítélte a 13 vissza szökött áiteispfilőt. Mait hull számunkban sajtóhib következtében tévesen jelent meg ■sir ára 10 forintban. A megállapító! ár 18 forint. 8 évi fegyházra Ítélte a balassagyarmati tőrvényszá Szmolka Pál Rákosi talepi lakost, al szilveszter estéjén kásszurásssl tne| ölte unokaőccsét, Solti Pál 23 éve két hónapos háza» egyetemi hallgató Obrincsák Jenő bányaintézőt őrizetbe vették Eredményes munkát vég íz a salgótarjáni rendőrség gazdasági életünk helyi, kisebb kártevőinek leleplezésével. Rövid idő alatt egymásután kerültek hurokra azok, akik azt hiszik, hogy a nép vagyona a Csáki-szslmája, amiből tetszésük szerint lophatnak. Az acélgyári panamisták felgöngyöiitése után leleplezték és elfogták e salgótarjáni gépgyár szarkáit, elfogták a ceredi gabonafeketéző kereskedőt és most kas-ült sor a bányánál törtéi visszaélés leleplezésére, amely n« tettesét, Obrincsák Jenőt, már őrizeti is vették. Feltétlenül szükséges, hogy korrupt, megvesztegethető panamistá tói, feketézőktől ugyaeugy, mint a V és nagy tolvajoktól megtisztítsuk d mokráciánkat.