Nógrádi Újság, 1948. január (4. évfolyam, 1-4. szám)

1948-01-18 / 3. szám

2« 19^8. jaa. 18 Lassan készül a kislakásos munkásbérház — ne terhelje a dolgozókat a többletkiadás A lakásínség Salgótarjánban már a felszabadulás előtt aggasaió mér fék­ben jelentkezett. A háborús cselek­mények következtében ez mégjcbbau fokozódott, A váron elöljárósága fel­iratban kérte a kormányzatot anyagi támogatás nyújtására. A Gazdasági Főtanács 500 ezer forintot utalt ki klslakárck építésére. A munkálatok még a nyár folyamán megindultak Salgótarján dolgozó társadalma nagy érdeklődései kiséríe az építkezést é* megnyugvással vette tudomásul, hogy október 31 re elkészül az épület, Te hét még a tél beállta előtt tető alá juthat néhány proli család, akiknek eddig nem volt lakásuk. Azonban az idő ieif, nsultsk a hetek, sőt bórmpok és az épület még mindig nem készült el. Az építési vállalkozó ki*ebb negtobb haladékokat kért, a ház ma Is csak félkész álla­potban ven, Az esetleg beálló fagy, vagy tartós esőzés pedig hosezabb- rövidebb időre ismét megállíthatja az építkezés menetét. Miért ez a huza­vona, miért nem készültek el idejére a kislekások ? A késedelem — amint a polgár­mester mondja — igen jelentős több­letkiadást jeleni A kormányzat a mér folyósított félmillión felül újabb 350.000 forintot utalt ki. Azonban az építkezés befejezéséig további 150000 forintra lesz még szükség. Ez Jelentékeny ráfizetést okoz az államnak és előreláthatólag ma­gasabb lakbér megállapítására kényszeríti a hatóságot, A munkásatok — az építész ál­lítása szerint — ha az időjárás válto­zatlanul kedveső marad, ami nem na­gyon valószínű, hat héten baSü! elké­szüllek és március 1-re a lakók be is költfizcetnek. Es azonban nagyon bi­zonytalan állítás ss ha meg is lesz a iefcetőtég a beköltözésre, nem változtat azon a tényen, hogy Itt súlyos mulasz­tás történt. A munkásbérház épiílexé tét a 3 évet terv jjkeretéhen kezdték meg ás ilyen nagyarányú késedsl- meskedés már a terv szabotálását jelenti Vizsgálatot kell indítani annak megállapítására, hogy kit terhel a fele­lősség. A Mulasztási és a késedelmet valakinek meg kell fisain? Seotmiaseire sem a vékonypénzö dolgozó — aki atár éppen eleget fizetett «ások mu­lasztáséból és hanyagságából kifolyóan — legyen az, aki. azt a terhet viseli. A vállalkozót a szerződés szerint elég nagy összegű bírságpénz terheli as építkezés határidejének lejárfa után. Fizesse meg a kártérítést az, aki a mulasztást elkövette! Nagy sikerrel folyik a „Nógrádi Újság“ előfízetésgyüjtő versenye „Á magyar demokrácia fel» leveléséí a Kommunista pártra kell bízni“ — ltja Kispál André» Kanadából Múlt heti számunkban meghirdetett előfizetésgyűjtő verseny eredményeként nagyszámban érkeznek be szerkesztőségünkbe az uj előfizetők tömegei. A legsikeresebb előfizetésgyüjtők kö­zött ki kell emelnünk Rétsági János elvtársat, aki eddig 31 uj előfizetőt szerzett, Kerényi János elvtársat, aki 30 és Fonód Julia elvtársnőt, aki 19 uj előfizetővel szaporította a „Nógrádi Újság" olvasóinak táborát. A február 1-ig meghosszabbított versenybe lapunknak egyre több barátja, egyre több előfizetőgyüjíő kapcsolódik bele. Az értékes nyereménytárgyak is ösztönzik előfizetésgyüjtőinket, akik a jól végzett munka tudata mellett hasznos ajándék tulajdonosai is lesznek. A hátralévő két hétben azok a versenyzők, akik elmarad­tak, még behozhatják a hiányt és esélyesen pályázhatnak az ajándéktárgyakra. Hazai reakciósaink vágyó pillan­tásokat vetnek az Uj Világ faié éa cn- nao várják megváltásukat, ahol egy­más után) hoznak népellenes törvénye­ket, üldözik a heisdó mu-kéivez&lőiieí, haladó értelmiségieket, legutóbb éppen Szántó Jánost, hazánkfiát. De vájjon olyan ez az Uj Víiág, olyan jól be­rendezett-#, mist ahogy axí a reak­ciós vágyképsk festik? A dolgozó ember állítólagos amerikai paradicso­ma nans szorul-® vájjon az általános emberi jólét érdekében ugyanazokra a változtatásokra, mint minden kapi­talista álla»? Mintegy válssaképen a napokban kopogtatott be szerkaaztőságünkbs ősv. Szomszéd Andráané zagyvapftl- falvai lakos a kanadai CaSgany állass- j ban 22 év® dolgosé kereszttestvéré­nek, Kispál Andrásnak igán érdekes tartalmú leveleivel. Kispál András 22 évi távoliét után vissza akar térni hazájába, hogy élete hátralevő részét szabad országban, a dolgosók Magyarországában tölthesse el. Ám hogyan teszi ezt lehetővé Kanada ? "A mi 'basmmeneícltinknek nem az az akadályt, hogy nem engednek, hanem hogy pénzzel nem engednek ki az országból. Nem minket, hanem a dollárt sajnálják,“ A kanadai betegellátás: „Itt nagyon mostohán kezelik azokat, akik betegségek miatt ieheíeí- ienné válnék. Itt nem a munkással törődnek, hanem a tőke gyarapítással. Akinek pénz«, van, azt gyógyítja, akinek nincs, az mehet ahová akar. Vsn egy betegbiztosító egylet, de es csak akkor részesíti a munkást segély­ben, ha a csontja törik, és csak addig, míg össze nem forr, azután nem kérdi, hogy f4j-a még, hanem küidíte munkába." így ir a külföldi reakció mester­kedéseiről : “A nsKäietközi reakció á magyar reakciósokra témasakodva pró­bálta megbuktató!, a fiatal magyar demokráciát. Azért tartogatták Horthyt az asBerikaí zónában, hogy ha Ma­gyarországon & puccs sikerül, akkor Horthy! fehérre fesielt tankra ültetik és azon vonul majd be diadalmasan Magyarországra. Jaj lett volna akkor & magyar népn«k. A földreform meg­semmisüli volna. Az akasztás... in­ternálás ... » kínzások szörny* soro­zata nehezedett volna újra a magyar nemzetre Hogy ez be nem következett, a Magyar Kommunista Pártnak és a hatalmas Szovjetuniónak köszönhető," Éí . végül miben iáíja Kitpá! András minden baj gvógys^rrét, hon­nan várja a segítsége1!? „Hogy minél sikeresebb és biz­tosabb legyen u még kisded magyar demokrácia felnevelése, ahhoz az szükséges, hogy a magyar nép nagy többség®, főként a magyar munkásság és peraaateág e Magyar Kommunista Pértet bízza maga kisded nevelésével." Jó! írja Kispál András; az MKP úgy vigyáz a magyar demokráciára, mint a saját kisdedére. V. Gy. Izgalmas várakozás előzi meg a a zenei és énekverseny megyei döntőjét Nagy izgalom füti megyeszsrte «sokat a kulturcioportokai és ssérep- löket, akik a „48 bs“ bizottság által rendezett körzeti kuli árversenyeken első helyezést értek el és így a megyei, sőt később az országos versenyben is indulhatnak. Salgótarjánban január 24 én, szombaton rendezik meg a me­gyei zene- és énekvergenyl. A versenyző csoportok és szemé­lyek esak egy kiválasztott müvei indul­hatnak, hogy az igen sok szereplő egy előadás keretében adhassa Se mű­sorát. A verseny pontos helyéről éa idejéről a versenyzőket és a közös­séget külön értesítik, A megyei zene- és ónekvensenyen körzetek szerint a kővetkező verseny- löknek kell megjelenni : Salgótarján városi körzet: bá­nyai egyesített fúvószenekar, bányai szalonzenekar, acélgyári szimfonikus zenekar, egyesített munkás dalkör, acélgyári „Bartók ŐéU" gyermekkórus, acélgyári munkás dalkör, Kováesné Kovács Marika, Lévai Árpád, Nóder Irma, Füzes Zsigmond és Rusznvák Béla Salgótarjánt járási körzet: Zagyvapálfaivai MsDISs ’ bányászífju- aági zenekar, salgdbányát* epi fúvós­zenekar, ainálág-aknai munkásd&lkör, Ráca Antal ás Kovács Ilona. Kisterenyei körtet: vizslást ált. iskola gyei jKekfeóruaa, semíi-i dalárda. Farkas Etelka, Bella írón, Sulyok And­rás és Rozgonyi Máté, Selypl körzet: psrny«bányai ze­nekar, psrnyebányatelepi ált. iskolai énekkar, geíypi ált. iskola? ánnekkar, Szecsei Károly né, Szirákt körzet: héhaimi ált. isk. énekkar, Farkas József. A Mátravidéki Erőmű telepen január 18-án megtartandó körzeti ver­seny győztesei a megyei versenyben szintén részfvesznek, Kérjük a közönséget, hogy a „48 as" bizottság ku'iurversenyein miséi nagyobb számban vegyenek részt, mert ez egyrészt gyönyörköd- ie?ő szórakozást biztosit, másrészt pe­dig megismerik megyénk népi értékeit és támogatásukkal emelik népünk kul­turális színvonalét, Hisszük, hogv versenyzőink, akik & megyei versenyben kitűnő eredmé­nyeket mutatnak fel, majd az országos középdöntőben is jói meg fogják állni a helyüket, Lőrinci, a Yolt jegyző, meg a „lélekmentö“ *v*gy nmm kall a nagykaag^aktól mindjárt megijedni. A volt lőrinc i jegyző, Szilágyi Endre nem iudoít megayugedni, hogy a demokrácia a múltban elkövetett gaztetteiért B listára helyezte. Rábe­széléssel is, csellel is megpróbálta ma­gái visszaheiyezíetni Úgy érezte, hogy tervének keresztülviteléhez szüksége van segítőtársra ir, ezért Stefan László tábort lelkésszel próbált szerencsét. — Stefén mint honvéd százados belügy­minisztériumi nyomozó lépett fel a helybeli MKP vezetőség, valamint a. képviseiőleaiüíeti tagok előtt, Először szép szóval próbálták vssggyőzni az MKP vezetőségéi ás a képvíseiőiestü leti tagokat, hogy engedjék vissza jegyzőnek Szilágyit, majd mikor ez nem ment, fenyegetéssel és hangoskodás­Ráoralott a ásón. Súlyos sze rencsétienség történt a rózsaszemraár- toni bányában, Kaszás Gzörgy fiatal vájána fejtés közben nagymennyi­ségű szén omlott. A mentési munká­latok azonnal megindultak, azonban a szerencsétlenül járt embert mér nem sikerűit megmenteni. Folyik a vizsgá­lat a szerencsétlenség okának a meg* állapítására. sál próbáltak érvényt szerezni akara­tuknak. A falubeliek azonban nem - ijed­tek meg semmiféle fenyegetéstől, hanem elmentik a rendőrséghez és kérték a „százados ur" igazoltatását. Az igazol­tatásnál kiderüli, hogy*«Ste/dn soha sem volt belügyminiszteri nyomozó, mm honvéd százados, hanem tábori lelkész, aki félreértette hivatását és B- iistézott „leikeket" akar menteni. Hála a helybeli MKP vezetőség! és képviselőtestületi tagok erélyes és öntudatos fellépésének, megakadályoz ták, hogy a jegyző ur tovább folytat hassa a jegyzői székből népcilenec mű­ködését. Vas- és edényáruk Schmidt Ádám vaskereskedő, Balassagyarmat, Rákóczi fej.-út 34

Next

/
Thumbnails
Contents