Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)

1992-04-20 / 7. szám

2.. KI LESZ AZ EV FÉRFIJA A NŐBEN? Olvasták Dosztojevszkij regényét, A félkegyelműt? Ebben a nagy hatású mű­ben az író arra vállalkozott, hogy egy tö­kéletes szépségű embert ábrázoljon. Re­génye előszavában ugyan bevallotta, hogy abszurd ez a gondolat, hiszen Krisztuson kívül nem létezett tökéletes személyiség, 6 ennek ellenére hosszú éveken át hitte, hogy egyszer rátalál Mis­­kinre. „Bíztam abban, hogy létezik olyan ember, aki makulátlanul tiszta, mint a gyermek, aki a szeretet jegyében győze­delmeskedik az önzés hatalma felett." A félkegyelműt először nyolc évvel ezelőtt vettem a kezembe, s azóta csak egyetlen emberrel találkoztam, aki hasonlított a főhősére: ez pedig a szlovák parlament jelenlegi elnöke. FrantiSek MikloSkó­­ról még politikai ellenfelei is elismerik, hogy egyenes, nyílt és becsületes jellem. Akik behatóbban ismerik, egyszerűen csak annyit mondanak róla: jó ember! — A gyermekkor, a családi környe­zet mindenki életében meghatározó fontosságú. Szereletet igazán csak az tud adni, akit gyermekként megtaní­tottak szeretni. Szülőházát meghitt, meleg otthonnak képzelem, olyan édes­anyával, aki nemcsak forrón, hanem okosan is szeretett... — Gyermekkoromban valóban úgy éltem, ahogy csak keveseknek adatik meg. Családi házunk Nyitra peremén, a f5l hegyen állt egy öreg templom és a ko­lostor közelében. Ifjúkoromat szó szerint a természet ölén töltöttem el, napjaim ol­vasással, játékkal, sporttal teltek. Egészen más világban éltünk a környékbeli fiúk­kal, mint a városi gyerekek. Ha valaki­nek azt mondom, tizennégy évesen még azt hittem, hogy gólya hozza a kisbabát, nem hisz nekem. Bennünket egyszerűen nem foglalkoztattak az efféle dolgok. Le­kötött bennünket a játék, a sport. A ter­mészet szűz volt és érintetlen, alkonyai­kor csalogányok csattogtak, éjszaka bag­lyok huhogtak... A családom kissé külö-FUlTlilK MiKLOSKO MÁSIK ARCA nős volt. Apám nem játszott benne jelen­tős szerepet, mivel ritkán volt odahaza, helyette édesanyám kormányozta a csa­ládot. Emlékszem például, hogy soha nem zártuk be a kaput. Anyám, aki a francia és a szlovák nyelv tanára volt, szerette az embereket. Nem tett köztük különbséget. A cigányok előtt éppúgy nyitva állt a házunk, mint az ún. nyitrai arisztokrácia — az egyházi elöljárók és főiskolai tanárok — előtt, akikkel anyám szoros kapcsolatot tartott. 6 már akkor, az egyházzal szembeni legkeményebb perzekúciók idején is a titkos egyháznak dolgozott. Francia nyelvből fordított könyveket, és lektori tevékenységet folytatott. Mivel szüléink soha nem tit­kolóztak előttünk, mi is végighallgattuk az ismerősök üldöztetéséről és bebör­tönzéséről hozott híreket. Ezért aztán én és három testvérem meglehetősen korán képet alkottunk a kommunista rendszer természetéről. Ha tehát összehasonlítom saját gyermekkoromat másokéval, úgy érzem, én többet kaptam. Olyan környe­zetben éltem, olyan nevelésben része­sültem, melyet, néha az az érzésem, nem is érdemeltem meg. — Milyen kisfiú volt? Szinte biztos­ra veszem, hogy rendkívül fürge, paj­kos, jólelkü, ám olykor talán komisz is. — Lobbanékony természetű gyerek voltam, könnyen dühbe gurultam. Mivel azonban nem tartoztam az erősek közé, ezt senki nem sínylette meg. Gyermek­korom meghatározó élménye volt Isten­hez fűződő viszonyom és az egyházzal való kapcsolatom. Édesanyám ebben is sajátos szerepet játszott. Annak ellenére, hogy mérhetetlenül szeretett bennün­ket, nem nézte el a legkisebb rossz cse­lekedetet sem. Ezzel kapcsolatban élén­ken él bennem egy történet. Amikor ele­mista voltam, megtetszettek a ruhafoga­son lévő színes fagolyók. Tanítás után leszereltem egyet a fogasról és hazavit­tem. Csakhogy egész éjjel nem tudtam lehunyni a szemem, úgy furdalt a lelki­ismeret. Reggel nem bírtam tovább, oda­mentem édesanyámhoz, és bevallottam neki, mit tettem. Ő figyelmesen meg­hallgatott, majd rám parancsolt, hogy a golyót vigyem vissza az iskolába. Ezzel a történettel a jó és rossz harcát szerettem volna érzékeltetni a gyermekben. A minden gyermekben meglévő rosszaság harcát a lelkiismeretességgel, melyet anyánk próbált belénk nevelni. — Annak a hagyatéknak, melyet édesanyja ruházott önre: a tisztalelkü­(Folytatása 24. diadalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents