Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-04-20 / 7. szám
2.. KI LESZ AZ EV FÉRFIJA A NŐBEN? Olvasták Dosztojevszkij regényét, A félkegyelműt? Ebben a nagy hatású műben az író arra vállalkozott, hogy egy tökéletes szépségű embert ábrázoljon. Regénye előszavában ugyan bevallotta, hogy abszurd ez a gondolat, hiszen Krisztuson kívül nem létezett tökéletes személyiség, 6 ennek ellenére hosszú éveken át hitte, hogy egyszer rátalál Miskinre. „Bíztam abban, hogy létezik olyan ember, aki makulátlanul tiszta, mint a gyermek, aki a szeretet jegyében győzedelmeskedik az önzés hatalma felett." A félkegyelműt először nyolc évvel ezelőtt vettem a kezembe, s azóta csak egyetlen emberrel találkoztam, aki hasonlított a főhősére: ez pedig a szlovák parlament jelenlegi elnöke. FrantiSek MikloSkóról még politikai ellenfelei is elismerik, hogy egyenes, nyílt és becsületes jellem. Akik behatóbban ismerik, egyszerűen csak annyit mondanak róla: jó ember! — A gyermekkor, a családi környezet mindenki életében meghatározó fontosságú. Szereletet igazán csak az tud adni, akit gyermekként megtanítottak szeretni. Szülőházát meghitt, meleg otthonnak képzelem, olyan édesanyával, aki nemcsak forrón, hanem okosan is szeretett... — Gyermekkoromban valóban úgy éltem, ahogy csak keveseknek adatik meg. Családi házunk Nyitra peremén, a f5l hegyen állt egy öreg templom és a kolostor közelében. Ifjúkoromat szó szerint a természet ölén töltöttem el, napjaim olvasással, játékkal, sporttal teltek. Egészen más világban éltünk a környékbeli fiúkkal, mint a városi gyerekek. Ha valakinek azt mondom, tizennégy évesen még azt hittem, hogy gólya hozza a kisbabát, nem hisz nekem. Bennünket egyszerűen nem foglalkoztattak az efféle dolgok. Lekötött bennünket a játék, a sport. A természet szűz volt és érintetlen, alkonyaikor csalogányok csattogtak, éjszaka baglyok huhogtak... A családom kissé külö-FUlTlilK MiKLOSKO MÁSIK ARCA nős volt. Apám nem játszott benne jelentős szerepet, mivel ritkán volt odahaza, helyette édesanyám kormányozta a családot. Emlékszem például, hogy soha nem zártuk be a kaput. Anyám, aki a francia és a szlovák nyelv tanára volt, szerette az embereket. Nem tett köztük különbséget. A cigányok előtt éppúgy nyitva állt a házunk, mint az ún. nyitrai arisztokrácia — az egyházi elöljárók és főiskolai tanárok — előtt, akikkel anyám szoros kapcsolatot tartott. 6 már akkor, az egyházzal szembeni legkeményebb perzekúciók idején is a titkos egyháznak dolgozott. Francia nyelvből fordított könyveket, és lektori tevékenységet folytatott. Mivel szüléink soha nem titkolóztak előttünk, mi is végighallgattuk az ismerősök üldöztetéséről és bebörtönzéséről hozott híreket. Ezért aztán én és három testvérem meglehetősen korán képet alkottunk a kommunista rendszer természetéről. Ha tehát összehasonlítom saját gyermekkoromat másokéval, úgy érzem, én többet kaptam. Olyan környezetben éltem, olyan nevelésben részesültem, melyet, néha az az érzésem, nem is érdemeltem meg. — Milyen kisfiú volt? Szinte biztosra veszem, hogy rendkívül fürge, pajkos, jólelkü, ám olykor talán komisz is. — Lobbanékony természetű gyerek voltam, könnyen dühbe gurultam. Mivel azonban nem tartoztam az erősek közé, ezt senki nem sínylette meg. Gyermekkorom meghatározó élménye volt Istenhez fűződő viszonyom és az egyházzal való kapcsolatom. Édesanyám ebben is sajátos szerepet játszott. Annak ellenére, hogy mérhetetlenül szeretett bennünket, nem nézte el a legkisebb rossz cselekedetet sem. Ezzel kapcsolatban élénken él bennem egy történet. Amikor elemista voltam, megtetszettek a ruhafogason lévő színes fagolyók. Tanítás után leszereltem egyet a fogasról és hazavittem. Csakhogy egész éjjel nem tudtam lehunyni a szemem, úgy furdalt a lelkiismeret. Reggel nem bírtam tovább, odamentem édesanyámhoz, és bevallottam neki, mit tettem. Ő figyelmesen meghallgatott, majd rám parancsolt, hogy a golyót vigyem vissza az iskolába. Ezzel a történettel a jó és rossz harcát szerettem volna érzékeltetni a gyermekben. A minden gyermekben meglévő rosszaság harcát a lelkiismeretességgel, melyet anyánk próbált belénk nevelni. — Annak a hagyatéknak, melyet édesanyja ruházott önre: a tisztalelkü(Folytatása 24. diadalon.)
