Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-03-23 / 5. szám
VILÁGÓRA m ielőtt a kérdésre válaszolnánk, elevenítsük fel, kit neveztek a múltban boszorkánynak. Ez volt a megnevezése a rendkívüli (átváltozási, átváltoztatási, gyógyító, megbetegítő, megrontó és kártevő) tulajdonságokkal felruházott személyeknek, majdnem kivétel nélkül asszonyoknak. A boszorkánykodás elemei már nagyon régóta ismeretesek, amit az is bizonyít, hogy Homérosz Ödüszszeiájában olyan varázslónők szerepelnek, akik madárrá változtatva el is repülnek, vagy a varázsló Kirké, aki Odüsszeusz társait disznókká változtatta. Később a keresztény vallás némely vonatkozásban ráépült a régi pogány hiedelmekre és szokásokra. A keresztény szemlélet szerint a boszorkánykodás nem egyéb, mint az ördöggel való szövetkezés, az ördög segítségével történő csodás események létrehozása. Az idők folyamán tehát a katolikus egyház egyik legfőbb feladata a boszorkányüldözés lett. A legkegyetlenebb üldözés időszaka tájainkon a 15. századtól, vagyis VIII. Ince pápa „Summis desiderantis" című 1484-ben kiadott bullájával, valamint Sprenger és Institoris „Malleus maleficarum” című 1486-ban kiadott műve után kezdődött. Ettől kezdve 1768-ig, Mária Terézia boszorkánypereket megszüntető rendeletéig sok száz szerencsétlen aszszonyt ítéltek halálra az akkori Magyarországon. Akire egyszer ráfogták, hogy boszorkány, s bevádolták az egyház, a megye vagy a város képviselőiből álló bíróság, illetve a pallosjoggal rendelkező uradalmak űriszéke előtt, az csak a legritkább esetben tudta kiállni a próbát, ártatlanságát bizonyítani a perben, s így elkerülni a halálos ítéletet. A régi Magyarország, tehát a mostani Szlovákia területére is vonatkozó boszorkányperek oklevéltáraiból ma is megtudható, mikkel vádoltak egy-egy szerencsétlent. A súlyos vádpontok egyike a boszorkányok repülése, illetve a boszorkányszombatokon való részvétel volt, Ezekre, mint tudjuk, a boszorkányok általában seprűn repülve érkeztek, de az is előfordult, hogy valakit lóvá változtatva jutottak a szörnyű fajtalankodások színhelyére. A boszorkányok repülése még a témában járatos szakemberek számára is mindaddig tisztázatlan volt, amíg néhány magyarországi szakíró (például Magyar László, 1986, Haraszti Árpád, 1987) kellőképpen nem fejtette ki az erre vonatkozó véleményeket. A boszrtrkány kenőcs Már Sprenger és Institoris atyák is említik könyvükben, hogy a boszorkányok az ördögtől olyan kenőcsöt kapnak, amellyel testüket bekenve repülni tudnak. A kenőcs létezését az akkori démonológiai szaktekintélyek is elismerték, de vita folyt arról, vajon valóban repül-e az, aki bekeni magát a kenőccsel, vagy csak képzeli ezt. A boszorkánykenőcs kipróbáltatását Giambatta Porta (1536-1615) olasz tudós vállalta, aki ennek érdekében felkeresett és meggyőzött egy „igazi” boszorkányt. A tudós és kísérete az ajtó hasadékain keresztül látta, hogy az asszony meztelenre vetkőzik, bekeni magát a kenőccsel, s hamarosan mély álomba merülve összeesik. Amikor felébredt, azt állította, hogy tengereken és hegyeken repült keresztül. Egy S. Ferckel nevű férfi önkísérletet végzett. Régi recept alapján elkészítette a kenőcsöt, majd egész mellkasát bedörzsölte vele. Röviddel ezután erős szédülés fogta el, pupillái kitágultak, ajkai elkékülamely már az 1471-ben Velencében kiadott gyógyszerkönyvben is szerepelt. Az idők folyamán ehhez keverték azokat a hatóanyagokat, amelyeket a valóságból valamilyen oknál fogva menekülni vágyók kedveltek. Az illetékes szakemberek, vagyis a farmakológusok szerint a kenőcsben a burgonyafélék legfőbb hatóanyagain, a tropánalkaloidokon (atropasav, verátrumsav, benzolsav, izo-valeriánsav és a tiglinsav) kívül a sisakvirág méreganyaga, az akonitin volt HM REPÜLTEK A BOSZORKÁNYOK? tek, arca krétafehér lett. A sötétben ijesztő arcok meredtek feléje, s úgy érezte, felszáll a magasba, rózsaszín ködben lebeg a város felett. Fedor Ágnes (Magyar Nők Lapja, 1990/39.) jóvoltából egy magyarországi vonatkozása is ismertté vált a boszorkánykenőcsnek. Ladomér Magdolna, a császári udvarba felhívatott boszorkány Mária Terézia császárnő és királynő, valamint udvari orvosa, Gerard van Swieten szeme láttára mutatta be a kenőcs használatát. Az asszony a két jeles személyiség jelenlétében levetkőzött, és tetőtől talpig bekente magát. Néhány perc múlva mély álomba merült, majd félreérthetetlen, a szexuális aktusra jellemző rángatózásba kezdett. A szégyenérzetét legyőző uralkodónő és orvosa lenyűgöződén figyelték, milyen boldogan és felszabadultan adja oda magát Ladomér Magdolna az ördögnek. A kenőcs összetétele Akik otthonosak voltak az orvostudományban és a gyógyszerészetben, hamarosan észrevették, hogy a titokzatos boszorkánykenőcs lényegében azonos azzal az altatásra szánt ópiumos készítménnyel, Az utóbbi előbb izgatja, majd megbénítja a bőridegvégződéseket. Ezáltal keltheti azt a testi érzetet, hogy az embernek kinő a toll- vagy a szőrruhája. A kenőcs hatására bekövetkeznek az átváltozási és hallucinációs jelenségek, a repülési kényszer, az őrjöngési rohamok, a látási zavarok és az erotikus élmények. A kenőcs használata után felébredők csak részben és igen zűrzavarosán emlékeztek vissza élményeikre, s ezeket felnagyítva maguk is hozzájárultak önnön beperelésükhöz és ahhoz, hogy a boszorkányok röpködése, valamint a boszorkányszombatokon való megjelenése máig sem felejtett titokzatossággá válhatott. A boszorkánykenőcs hatásának megismerése érdekes módon a továbbiakban sem mentette meg a lefejezésre és megégetésre vagy csak „egyszerűen" máglyahalálra ítélt szerencsétleneket. A hivatalos egyházi álláspontot képviselők elismerték ugyan a kábító hatás lehetőségét, de azt is az ördöggel kötött egyezmény eredményének, tehát inkább a bűn bizonyítékának, mintsem mentségének tartották. Tok Béla Nő 23
