Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-02-24 / 4. szám
Fotó: Nagy László Egy régebbi lapban olvastam, hogy a hazai háziasszonyok többsége kitérdesedett melegítőben, szilon kötényruhában, rendetlen hajjal várja haza a férjét, így nem csodálkozhat, ha az egyszer csak elfelejt megjönni. Sok fejtörést okozott nekem ez az állítás, mert 1„ abban az időben — lévén még szocializmus — nemigen voltak főállású háziasszonyok, hiszen ez a Nvatás ókonzervatívnak számított; 2., nem hittem el, hogy aki háziasszony, az eleve nem ad magára; 3., ismertem ragyogó külsejű dolgozó nőket, akik hazaérve ugyanúgy fölvették a melegítőt, stb. Egy biztos: a legtöbb nő valószínűleg másnak öltözködik, s itt a háziasszonyok hátrányban vannak, mert „csak” a család a közönségük. Annál tiszteletreméltóbb, ha le tudják győzni az „úgyis csak itthon vagyok” kísértését, mint ahogyan Kostái Milanné, Éva is, aki pedig idestova 20 éve elsősorban magának és a családjának tartja „karban” magát. „ Magyarországról jöttem pozsonyi menyecskének. Odahaza én is dolgoztam, s nemegyszer csipkedtem az anyámat, hogy kitanult fodrász létére otthon van, és mindent, de mindent maga csinál. Aztán én is háziasszony lettem. Először azért halogattam a munkába lépést, mert még kicsi volt a fiunk, és az anyósomat is ápolni kellett. Később meg iskolás lett a gyerek, s nem akartam, hogy üres lakásba jöjjön haza. Amikor kamasszá serdült, azt gondoltam, ki fogja őt meghallgatni, ha én sem leszek itthon... így lettem háziasszony. Szeretek sütni-főzni, takarítani, a munkát úgy osztom be, hogy mindent nyugodtan csinálhassak. Délelőtt főzök, elvégzem a nehezebb házimunkákat, délután pedig a tisztább munkák következnek, például a vasalás. A szépségápolás? A bőröm nem igényel különösebb karbantartást, mert zsíros. Legjobb neki a szappan és a víz, éjszakára egy kis hidratáló krém. Szeretem a diszkrét sminket egy kevés rúzs, a szem kihangsúlyozása — ezt már annyira megszoktam, hogy nélküle az üzletbe sem szaladok le, mert szinte meztelennek érzem magam. Télen kéthetente, nyáron pedig minden héten járok fodrászhoz. És ami ugyancsak természetes, hogy miután elvégeztem a házimunkát lezuhanyozok, átöltözöm, s csak aztán ülök le. Az elegáns holmikat szeretem. A kicsit karcsúsított vonalak jobban tetszenek, de az egyenes jobban eltakar. Tetszenek a kötött kétrészesek, a most divatos, csípőig érő kabátkás kiskosztümök is. Sajnos a kötés az egyetlen kézimunka, amelyhez nem értek. A cipőket imádom! Az én koromban sokan leteszik a magas sarkú cipőt s inkább kényelmesebbet választanak, de az elegáns ruhákhoz csak a magas sarkú cipő áll jól, ezért én továbbra is ennél maradok.” ügy gondolom, ezek után képaláírásra már nincs is szükség. —lampl— N6 21
