Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-02-24 / 4. szám
A kutyafáját! Te Emcsipet! Mit mondhatnék én magamról? Egy manónak nincs életrajza. Te Emcsipet! Egy manónak van önmaga? Nem is tudom. Manó létemre összezavartál. Azt tudom csak, hogy a Cserkész gyermeklapban alszom és ébredek, játszom és dünnyögök — manóul. Azt tudom csak, hogy minden álmom tele van apró csillagokkal, Kis Barátaim icipici szívei ragyogják be. Azt tudom csak, hogy ha kinyitom a szemem, első pillantásom az égre vetem: a B6-os bolygóra, ahol a Kis Herceg lakik. Elgondolom, miként tisztogatja apró kialudt vulkánját, s mindig eltöprengek, ugyan mikor és mitől lehet hasznos egy kicsi Cserkészmanó. Attól, hogy jókedvre derül a falevelek mosolyától? Hogy örül a tiszta és összkomfortos mókusoduknak, vagy attól, hogy barátja a csillagos ég s a földkerekség sok kis felnőttje? Egy igazi manó bemutatkozóul talán csak annyit tud mondani: Legyél Te is a Barátom, jó? Ha®'legyek boldog én, érijén: Kis Cserk Kedves Gyerekek! Ez alkalommal jó barátomat, Kis Cserkészmanót szeretném nektek bemutatni. Ő a Cserkész című Foglalkoztató Ifjúsági és Gyermeklapban lakik. Meglehet, néhányan már ismeritek is őt, hiszen mindig kitalál valamit amire érdemes odafigyelni. Legutóbb például azért szervezett bulit Somorján a gyerekeknek, hogy kicsik és nagyok felfigyeljenek a Campana Aurea Alapítványra. Ezt az alapítványt azért hozták létre a hazai magyar cserkészek és orvos barátaik, hogy segíthessenek azoknak a beteg gyerekeknek, akik nehezen gyógyítható és körülményes, költséges kezelést igénylő betegségben szenvednek. A vetélkedőkkel, játékokkal, gyerekesztrádműsorral színesített buli remekül sikerült sokan, nagyon sokan jöttek el, hogy Kis Cserkészmanóval együtt örüljenek! Boszorkaszívem minden melegével kívánok most neki és barátainak eredményes munkát én is: a boszorka Bizonyára olvasóink között is szép számmal akadnak olyan volt diákok, akik kb. tíz évvel ezelőtt szorgalmasan látogatták a pozsonyi Egyetemi Könyvtárat, s emlékeznek még arra a szép szőke lányra, aki a kölcsönzőben, leggyakrabban a középső ablaknál, teljesített szolgálatot, s akit mi magyar diákok azért is kedveltünk, mert késéskor nála nem kellett büntetést fizetni. Aztán ez a Kati egyszer csak eltűnt. Mi történt vele? — 86-ban megszületett a kislányom, Éva. 88-ban mentem vissza dolgozni, de csak egy évig voltam a Aki szeret háziasszony lenni Látogatóban Ludik Zoltánnééknál nyilvános kölcsönzőben, utána a könyvtárközibe kerültem. Itt négyen dolgoztunk, a hazai és a külföldi könyvtárak megrendeléseit bonyolítottuk le. Pl. a magyarországi könyvtáraknak általában régi történelmi munkákat kölcsönöztünk, külföldről pedig főleg orvosi könyveket kértünk. Emlékszem, milyen rendesek voltak a svédek, nem kértek egyetlen fillért sem. Nagyon érdekelt ez a munka, persze lényegesen kevesebb olvasóval kerültem kapcsolatba, mint az előző részlegen. 91-ben aztán innen is eltűntem, mert áprilisban megszületett András. — Mintha megfeledkeztél volna a férjedről, aki, ha jól tudom, ma már jó nevű ügyvéd... — Vele is a könyvtárban ismerkedtem meg, a középső ablaknál! Párizsba készült, útikönyvet akart kikölcsönözni, s én megígértem neki, hogy félreteszem. Aztán a barátjával meghívott egy pohár borra, s attól kezdve sűrűn látogatott. Akkor volt harmadéves egyetemista. Emlékszem, egy évvel később, amikor az osztálytársai mind tucatjával kölcsönözték ki a diplomamunka megírásához szükséges könyveket, egyszer megkérdeztem tőle, hogy ő mikor kezd már el készülni. Mire azt válaszolta, hogy a „diplomamunkámat már megírtam tegnap éjjel”. De hát hogyan, mikor egy könyvet sem kölcsönöztél ki, csodálkoztam. Fejből, vágta rá... Szóval 84-ben mentem férjhez, de már tizennégy éve ismerjük egymást. — Amikora könyvtárban dolgoztál, nem csapott meg az egyetemi élet szele? Nem akartál továbbtanulni? — Felvettek a könyvtáros szakra, de mégsem vágtam bele, mert az utazás volt az álmom, s ha tanulni kezdek, honnan lett volna rá pénzem? így Fotó: Nagy László viszont húszévesen eljutottam egy csomó helyre, Nyugat-Európa országait többször is bejártam, ami akkor még nagy dolog volt! — Szerettél utazni, szerettél olvasni, moziba járni... Mi maradt meg ebből? — A mozi, sajnos, szinte teljesen kiesett, s utazni is inkább csak Zoltán utazik, ő viszont nagyon sokat. Én ebben teljes mértékben támogatom őt. Néha fáj a szívem, hogy nem mehetek vele, de hát nincs mit tenni, míg kicsik a gyerekek. Különben a férjem is igyekszik nekem segíteni, amikor itthon van. És megígérte, hogy februárban elvisz Bécsbe, egy európai ügyvédi találkozóra. — Említetted, hogy Andrással három évig otthon maradsz. Szeretsz háziasszony lenni? — Igen. Kedvelem a házimunkákat, szívesen főzök, kötök, bár az utóbbira mostanában nem sok időm marad. Éva szeptemberben iskolába megy, naponta fogunk villamosozni, mert az egyetlen magyar iskola Pozsonyban a városközpontban van. Szóval lesz dolgom! Mindemellett panaszra nincs semmi okom — Köszönöm a beszélgetést! LAMPL ZSUZSANNA Nő 13
