Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-02-24 / 4. szám
velés s az abban való növekedés — akár húsz évig is elhúzódhat. Továbbá szeretnénk együttműködni az egyházakkal, támogatni az ott munkálkodó gyermekoktatókat, különféle tanfolyamokat szervezni és természetesen beszerezni és terjeszteni a megfelelő irodalmat. — Éppen csak elkezdődött missziós tevékenységük, és Ön csakhamar egy négyszáz éves múltú, adakozásból felépített menedék - otthonban találta magát Kilchzimmerben, Baseltól mintegy félórára. Hogyan jutott ilyen gyorsan oda? — Hihetetlenül fog hangzani, de valóban az Úr vezetett lépésről lépésre. Sohasem tudtam többet, mint azt a lépést, amelyet meg kellett tennem. 1990 októberében kezdtem el szlovák gyerekekkel foglalkozni a pozsonyi református egyház vasárnapi iskolájában. Egyik munkatáramelyet sétára, sportolásra használtuk ki. Nagyon szép környezetben laktunk. A hegyek egyszeriben közelebb vittek bennünket Istenhez. Utolsó óránk délután ötkor kezdődött, majd este héttől kilencig tartott a kötelező tanulás ideje. Ez a két óra sokszor valóban kevésnek bizonyult, főleg ha a feladatokkal tökéletesen el akartunk készülni. Havonta egyszer volt imadélután, amikor a diákok és a személyzet külön kéréseket adhatott elő, s amelyekért aztán együtt imádkoztunk. A tanfolyam vezetői nagy hangsúlyt fektettek a csendes elmélkedésre, az Istennel való személyes kapcsolatteremtésre, a saját hitéletre és a közös imára. Minden étkezés és fontosabb döntés előtt és után imádkoztunk, és sohasem feledkeztünk meg a hálaadásról. — És az eredmény? Sikerült-e sokat tanulnia, találkozott-e új hoz hasonló számadással zárult, a bibliatanítás volt. Úgy kellett levezetnünk egy órát, hogy a gyerekek figyelmét akkor is le tudjuk kötni, ha a bibliai történetek már ismerősek számukra. Ugyanis a mi munkánk legnehezebb része az, hogy miként közöljük a biblia üzeneteit úgy, hogy azokat valóban megértse mind a hívő, mind egy meg nem tért gyermek. Ezen kívül alaposan felkészítettek bennünket a gyakorlati dolgok elvégzésére is, például arra, hogyan kell hivatalos ügyeket intézni, gyülekezeti tagokat látogatni, stb. — Összegezve, mit adott Önnek ez a három hónap? — Bővítette elméleti ismereteimet, és lelkileg is gazdagított. Bekövetkezett az, amit az intézet igazgatója, Sam Doherty a tanfolyam megkezdése előtt mondott: Innen nem ugyanaz az ember fog távozni, aki ..azt kértem, hogy eszköz lehessek” 0.A Beszélgetés Dancák Arankával, a Gyermekmisszió munkatársával samtól tudtam meg, hogy az evangélikus egyházban tanfolyamot szerveznek a gyermekoktatók számára, amelyen természetesen részt is vettem. Tanfolyam tanfolyamot követett, rengeteg tapasztalattal, ismerettel lettem gazdagabb, s mind erősebb elhivatottságot éreztem a gyerekekkel való foglalkozásra. A bibliából kapott üzenet is bizonyította, most mar mást kell csinálnom, mint eddig. Az ige így hangzott: „Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.” S az egyik ilyen tanfolyamon Olomoucban külföldi ajánlatot kaptam a gyermekmissziós iskolába. Az egyetemen, ahol eddig angolt tanítottam, felmondtam, s elutaztam Svájcba. — Nálunk egyelőre eléggé ismeretlenek az efféle egyházi tanfolyamok. Nem mondaná el röviden, miről is van szó tulajdonképpen. Miből áll egy ilyen kurzus, hogyan teltek ott a napjai? — A nap héttől fél nyolcig tartó reggeli áhítattal kezdődött, amelyet diákok vezettek. Mindennap imádkoztunk egy országért, például a hónap negyedik napján Csehszlovákiáért. Ezt bibliaolvasás követte. A tanítás fél kilenctől fél egyig tartott. Ebéd után volt egy kis szabad időnk, dolgokkal, az Ön számára új szemléletmóddal? — Számtalan tantárgyunk volt, ezekből csak a legfontosabbakat emelem ki. Tanultunk a gyermekevangelizáció bibliai alapjairól, a keresztény erkölcsről, rengeteg újat hallottam, előadóink számomra új megközelítésben szóltak az emberek közötti kapcsolatokról. De szemléltetőeszközöícet is készítettünk és megismerkedtünk a Gyermekevangelizációs Közösség történetével is. Legnehezebb tantárgyunk, amely államvizsgáidejött. S valóban, úgy éreztem, érettebb keresztényként tértem haza. Jobban megismertem az Úr Istent, az О nagyságát. Csodálattal töltött el az is, hogy különböző országokból, kultúrákból és egyházakból érkeztünk, mégis egy nagy családot alkottunk. Ami engem különösen mélyen érintett, hogy a vasárnapi istentiszteleteket két nyelven tartották — angolul és németül —, de ez senkit sem zavart. Szeretném még egyszer idézni Sam Dohertyt: „Isten eszközei szeretnénk lenni. Olyan eszközök, amelyeket az Úr használhat fel az örök bibliai igazságok ismertetésére. Tanítványokat szeretnénk nevelni. Imádkozunk, hogy sok-sok gyermek fogadja el az Ur Jézust urává és megváltójává, és kövesse Őt.” — S most, hogy itthon van, mik a további tervei? — Személyes terveim nincsenek Az Úrra bíztam az életemet. Arra kérem őt, adjon nekem még alázatosabb és engedelmesebb szívet, hogy valóban alkalmas eszköz legyek a kezében, s ne akarjam a saját dicsőségemet. Köszönöm a beszélgetést! 1SKI IBOLYA Nő 11
