Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-01-13 / 1. szám
tályos kísérleti óvoda ugyanis Csehszlovákia első olyan integrált óvodája, ahová együtt járnak az egészséges és az értelmi fogyatékos gyerekek. Jelenleg nyolcán vannak, ebből kettő fogyatékos. Reggel nyolc óra múlt néhány perccel, amikor betoppanok. Szállingóznak a gyerekek, három magyar közülük. Az ötéves Down-kóros Miskót is épp akkor hozza a nagypapája. A kisfiú gek, ha a gyerekek felszabadultak, s nincsenek görcsök cselekvéseik hátterében. Itt ideálisak a feltételek. Sok a játék, kevés a gyerek, mindenkivel tudunk egyénileg is foglalkozni. A csoportos foglalkozások is különböznek, hiszen itt több korosztályhoz tartozó gyerekek vannak együtt. Eltérő a foglalkozások időtartama is, a legnagyobbaké a leghosszabb, de senkit sem siettetünk. Van időnk bőunát az előző óvodától örököltük a kis medencével együtt. A gyerekek imádnak ide járni. Persze előzetes kivizsgáláson vettek részt. Az orvos a fogyatékos gyerekeknek is engedélyezte a gőz és a víz élvezetét, csak Évikét kell gyakrabban zuhanyozni. Az óvoda harmadik alkalmazottja Darina Lauková hivatásos óvónő. Az ő feladata, hogy az egészséges gyerekeket figyelje, s gondoskodjon arról, JOBB EGYÜTT Békés őszi délelőtt. A parkban fiatal anyuka levegőzteti kisbabáját. Amikor észreveszi, hogy egy Down-kóros leányka tart a kocsi felé, csapot, papot ott hagyva elmenekül. Az anya talán maga sem érti a lelkében lejátszódó folyamatot. Maga sem tudja, mitől fél. De felróhatja-e neki valaki ezt a viselkedést, mikor nem tudta — s honnan is tudhatta volna - hogy a leányka teljesen szelíd, senkit sem bánt. alig várja, hogy átöltöztessék. Örömkiáltásokat hallatva berobog az osztályba, s egyenesen az ügyeletes „tanító néni”, azaz Dr. Tatiana Lesayová gyermekpszichológus ölébe fészkeli magát. A 31 éves Tánya néni (merthogy itt mindenkit a nevén szólítanak) mozdulatán látom, hogy ez a biztonság- és szeretetkeresésről árulkodó „betelepedési akció” a reggeli programok egyik biztos pontja. De így természetes. Tánya néni különben is azért van itt, mert ért a gyerekek nyelvén — odahaza is van neki négy —, s értelmezni tudja a viselkedésüket. Amint valami probléma adódik, máris reagál, máris megoldja. Közben megérkezik Évike is. Agybénulása van. Az óvoda fennállása, azaz szeptember óta nagyon sokat fejlődött. Ma már észreveszi, hogy mikor van közös foglalkozás, s ha nem is kapcsolódik bele, szótlanul nézeget, figyel vagy olyan elfoglaltságot keres magának, amellyel nem zavarja a többieket. Beszélni is többet beszél, a szókincse is gazdagodott — Az egészséges gyerekeknél nehezebb meglxitározni, hogy mennyit s miben fejlődtek — mondja Dr. Lesayová. — Nem ismertem őket azelőtt, nincs összehasonlítási alapom, s még csak kevés időt töltöttünk el így együtt. Különben spontán légkör kialakítására törekszünk. Elejétől kezdve úgy képzeltük el, bogy ez itt egy nagy család lesz és mi leszünk az anyák Senkit sem kényszerítünk semmire, minden türelmes légkörben folyik. Alapelvem, hogy akkor mutatkoznak meg igazán a képesséven. Szerintem nem a tempóra, inkább az alaposságra kell hangsúlyt fektetni. — Hogyan viszonyulnak az egészséges gyerekek a fogyatékosokhoz? kérdezem. — Az elején nem is vették észre, hogy ők másak — nevet a pszichológusnő. —Csak akkor jöttek rá, amikor Évát is hívták játszani, s ő nem reagált. Különben a két fogyatékos kisgyerek is megérezte, hogy bennük van valami közös. Ezért néha nem tudjuk megakadályozni az elkülönülésüket. Miska általában Évikét keresi, s mivel erősebbnek érzi magát nála, és otthon is van kisebb testvére, szinte nevelni akarja a kislányt. Majdnem olyan jó, mint otthon Reggelire megérkezik Boba néni, azaz Bohuslava Viková, az egészségügyi nővér. 34 éves, de gazdag tapasztalattárral rendelkezik mint anya — három kamaszodó gyereke van —, és mint nővér is. Dolgozott gyermekotthonban, csecsemőotthonban, legutóbb pedig testi fogyatékos gyerekek mellett. — Nagyon jól érzem itt magam. Mielőtt szeptemberben beléptem az óvodába, januártól végigjártam az intézet összes csoportját, hogy ebből is tanuljak. Bár egészségügyi alkalmazott vagyok, én is vezetlxtek fog - lalkozást — mondja. Igazából azonban a szauna Boba néni királysága. Ugyanis minden második hét péntekén séta helyett szauna a program. Az épületben található szahogy átvegyék ugyanazt a „tananyagot”, amelyet más óvodákba járó hasonló korú társaik. Eleinte nehéz volt megszoknia a kis létszámú csoportot, hisz amióta óvónő, mindig zsúfolt osztályokban dolgozott, de a kezdeti rossz érzés már a múlté, s ottjártamkor gyakorlott kézzel varrja a ruhát a Barbie-babáknak. A gyerekek körülülik, mint kotlóst a kiscsibéi, közben egyik-másik felpattan, tornászik egyet a bordásfalom vagy az óriáslabdával, megkocsikáztatja a babát... Valóban nagyon családias a légkör. A bordásfal elé leterített matrac színes kartonból varrott párnákkal — lehet rajtuk pihenni, de ha úgy adódik: „szuperlövedékek” — csak fokozza ezt a benyomást, s jó érzés kitekinteni a hatalmas panorámaablakokon, miközben odakinn csikorog a fagy, idebenn pedig jó meleg van és biztonság... A két tanító néni, Tánya és Darinka nevelési elvei között tapasztalható némi eltérés, ám gondolom, a gyerekeknek egyformán szükségük van a bizonyos határokig terjedő lazaságra, de a fegyelemre is. Persze a végső eredményre még várni kell. Az itt dolgozók tapasztalatait az akadémia kutatói fogják tudományosan feldolgozni, saját megfigyeléseikkel kiegészítve. Talán néhány év múlva szabály lesz az ilyen típusú óvoda, nem kivétel. Az igazi persze az lenne, ha az integrált óvodákat integrált iskolák követnék, de ismerjük el, valahol el kell kezdeni. S a Matulay-intézetben már megtették az első lépéseket. LAMPL ZSUZSANNA Nő 11
