Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)

1992-01-13 / 1. szám

tályos kísérleti óvoda ugyanis Cseh­szlovákia első olyan integrált óvodá­ja, ahová együtt járnak az egészséges és az értelmi fogyatékos gyerekek. Jelenleg nyolcán vannak, ebből ket­tő fogyatékos. Reggel nyolc óra múlt néhány perc­cel, amikor betoppanok. Szállingóznak a gyerekek, három magyar közülük. Az ötéves Down-kóros Miskót is épp akkor hozza a nagypapája. A kisfiú gek, ha a gyerekek felszabadultak, s nincsenek görcsök cselekvéseik hát­terében. Itt ideálisak a feltételek. Sok a játék, kevés a gyerek, minden­kivel tudunk egyénileg is foglalkoz­ni. A csoportos foglalkozások is kü­lönböznek, hiszen itt több korosztály­hoz tartozó gyerekek vannak együtt. Eltérő a foglalkozások időtartama is, a legnagyobbaké a leghosszabb, de senkit sem siettetünk. Van időnk bő­unát az előző óvodától örököltük a kis medencével együtt. A gyerekek imádnak ide járni. Persze előzetes ki­vizsgáláson vettek részt. Az orvos a fogyatékos gyerekeknek is engedé­lyezte a gőz és a víz élvezetét, csak Évikét kell gyakrabban zuhanyozni. Az óvoda harmadik alkalmazottja Darina Lauková hivatásos óvónő. Az ő feladata, hogy az egészséges gyereke­ket figyelje, s gondoskodjon arról, JOBB EGYÜTT Békés őszi délelőtt. A parkban fiatal anyuka levegőzteti kisbabáját. Amikor észreveszi, hogy egy Down-kóros leányka tart a kocsi felé, csapot, papot ott hagyva elmenekül. Az anya talán maga sem érti a lelkében lejátszódó folyamatot. Maga sem tudja, mitől fél. De felróhatja-e neki valaki ezt a viselkedést, mikor nem tudta — s honnan is tudhatta volna - hogy a leányka teljesen szelíd, senkit sem bánt. alig várja, hogy átöltöztessék. Öröm­kiáltásokat hallatva berobog az osz­tályba, s egyenesen az ügyeletes „ta­nító néni”, azaz Dr. Tatiana Lesayová gyermekpszichológus ölébe fészkeli magát. A 31 éves Tánya néni (mert­hogy itt mindenkit a nevén szólíta­nak) mozdulatán látom, hogy ez a biztonság- és szeretetkeresésről árul­kodó „betelepedési akció” a reggeli programok egyik biztos pontja. De így természetes. Tánya néni külön­ben is azért van itt, mert ért a gyere­kek nyelvén — odahaza is van neki négy —, s értelmezni tudja a visel­kedésüket. Amint valami probléma adódik, máris reagál, máris megoldja. Közben megérkezik Évike is. Agy­bénulása van. Az óvoda fennállása, azaz szeptember óta nagyon sokat fej­lődött. Ma már észreveszi, hogy mikor van közös foglalkozás, s ha nem is kapcsolódik bele, szótlanul nézeget, fi­gyel vagy olyan elfoglaltságot keres magának, amellyel nem zavarja a töb­bieket. Beszélni is többet beszél, a szó­kincse is gazdagodott — Az egészséges gyerekeknél ne­hezebb meglxitározni, hogy mennyit s miben fejlődtek — mondja Dr. Le­sayová. — Nem ismertem őket aze­lőtt, nincs összehasonlítási alapom, s még csak kevés időt töltöttünk el így együtt. Különben spontán légkör ki­alakítására törekszünk. Elejétől kezdve úgy képzeltük el, bogy ez itt egy nagy család lesz és mi leszünk az anyák Senkit sem kényszerítünk semmire, minden türelmes légkör­ben folyik. Alapelvem, hogy akkor mutatkoznak meg igazán a képessé­ven. Szerintem nem a tempóra, in­kább az alaposságra kell hangsúlyt fektetni. — Hogyan viszonyulnak az egész­séges gyerekek a fogyatékosokhoz? kérdezem. — Az elején nem is vették észre, hogy ők másak — nevet a pszicholó­gusnő. —Csak akkor jöttek rá, ami­kor Évát is hívták játszani, s ő nem reagált. Különben a két fogyatékos kisgyerek is megérezte, hogy bennük van valami közös. Ezért néha nem tudjuk megakadályozni az elkülö­nülésüket. Miska általában Évikét keresi, s mivel erősebbnek érzi magát nála, és otthon is van kisebb testvére, szinte nevelni akarja a kislányt. Majdnem olyan jó, mint otthon Reggelire megérkezik Boba néni, azaz Bohuslava Viková, az egész­ségügyi nővér. 34 éves, de gazdag ta­pasztalattárral rendelkezik mint anya — három kamaszodó gyereke van —, és mint nővér is. Dolgozott gyermek­­otthonban, csecsemőotthonban, leg­utóbb pedig testi fogyatékos gyere­kek mellett. — Nagyon jól érzem itt magam. Mielőtt szeptemberben beléptem az óvodába, januártól végigjártam az intézet összes csoportját, hogy ebből is tanuljak. Bár egészségügyi alkal­mazott vagyok, én is vezetlxtek fog - lalkozást — mondja. Igazából azonban a szauna Boba né­ni királysága. Ugyanis minden máso­dik hét péntekén séta helyett szauna a program. Az épületben található sza­hogy átvegyék ugyanazt a „tananya­got”, amelyet más óvodákba járó ha­sonló korú társaik. Eleinte nehéz volt megszoknia a kis létszámú csoportot, hisz amióta óvónő, mindig zsúfolt osztályokban dolgozott, de a kezdeti rossz érzés már a múlté, s ottjártam­­kor gyakorlott kézzel varrja a ruhát a Barbie-babáknak. A gyerekek kö­rülülik, mint kotlóst a kiscsibéi, köz­ben egyik-másik felpattan, tornászik egyet a bordásfalom vagy az óriás­labdával, megkocsikáztatja a babát... Valóban nagyon családias a légkör. A bordásfal elé leterített matrac színes kartonból varrott párnákkal — lehet rajtuk pihenni, de ha úgy adódik: „szuperlövedékek” — csak fokozza ezt a benyomást, s jó érzés kitekinte­ni a hatalmas panorámaablakokon, miközben odakinn csikorog a fagy, idebenn pedig jó meleg van és biz­tonság... A két tanító néni, Tánya és Darinka nevelési elvei között tapasz­talható némi eltérés, ám gondolom, a gyerekeknek egyformán szükségük van a bizonyos határokig terjedő la­zaságra, de a fegyelemre is. Persze a végső eredményre még várni kell. Az itt dolgozók tapasztalatait az aka­démia kutatói fogják tudományosan feldolgozni, saját megfigyeléseikkel kiegészítve. Talán néhány év múlva szabály lesz az ilyen típusú óvoda, nem kivétel. Az igazi persze az lenne, ha az integrált óvodákat integrált is­kolák követnék, de ismerjük el, vala­hol el kell kezdeni. S a Matulay-inté­­zetben már megtették az első lépése­ket. LAMPL ZSUZSANNA Nő 11

Next

/
Thumbnails
Contents