Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-12-02 / 3. szám
látható kép — általában egy régi világ, egy magányos világ, egy elhagyott élettér képe — saját megörökítetlen világunkkal, valóságunkkal, a jelennel szembesíthető. Az összevetés eredménye is ugyanaz, mint alakos (figurális) képei esetében: felismerve negatívan vagy pozitívan értékelhetjük a régivel szembeállított új világ fizikai, erkölcsi, szellemi hozadékát. Tóthpál Gyula képein a jelen a drámai szituációból, a konfliktushelyzetből, a múlt pedig a környezet epikus leírásából ismerhető meg, és a jelennel összevetve — értékelhető. Tóthpálnak nem kellenek a különféle laboratóriumi eljárásokkal (egymásrafotózással, részletletakarásokkal, elsötétítésekkel, felnagyításokkal, montázzsal) szerkesztett, előhívott, kialakított vizuális bravúrok. Elég a természetes környezetben megfigyelt jelenségek természethű látványa. Mégpedig az általa fontosnak tartott, mélyebb összefüggésekre utaló, rávilágító valóságszelet, a környezettel egységben vagy ellentétben lévő mozdulat, a ráérős megállás, a saját idejük erkölcsi kötelékeiben megrekedt öregek, a színlelés nélkül kitárulkozó gyerekek, a beszélő tárgyak, az elhagyott, lassú elmúlásra ítélt objektumok szociális állapotokat kifejező látványa. De Tóthpálnál a megörökített, sokszor illúziók nélküli kép sosem az elhagyottság, a magáramaradottság, az elszigeteltség, a lemondás, az elmúlás látványa, hanem az ezzel szimmetrikusan létező elementáris vonzaté, az elmozdulásé, a nekiindulásé, a vitalitásé. A természetes optimizmusé. A kapaszkodó életé. Jóllehet illúziók nélkül. TALLÓSI BÉLA A kikosarazott Életgeometria SZIMMETRIA Tóthpál Gyula képei Árnyemlékek között Nő 15
