Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)

1991-10-28 / 1. szám

Amikor Mefisztó elindul Fausttal, hogy valami újat adjon Faust tanár úrnak, aki nem szégyelli kívánni előrehaladott kora ellenére az „Égnek minden csillagát, a Földnek minden örömét", akkor a nevezetes vezető, nemegyszerfélrevezető szellem azt mondja neki: „Megnézzük előbb a kis, aztán a nagy életet". Úgy érzem, hogy a „csendes forradalom" előtti években a vezetők polgáraik számára csak a „kis életet" engedélyezték, a „nagy élet" az emberek tudatában elfojtva vagy félig lebegve Nyugaton létezett, és többnyire álomszerűén jelent meg. Az egyéniségeket és a tehetségeket elnyomták, olyan helyzetekbe kényszerítették őket, mint Karinthy cirkuszában az a kisfiú, aki csodálatos melódiát komponált. Meleg, lírai akkordsort, amely magába sűrítette mindazt, ami szép és igaz. Ezzel akart kilépni a világ elé. A szív igazát akarta eljátszani. Csakhogy a porondra igazzal és széppel nem lehet feljutni. Erre a kisfiú elrejtette trikójában a hegedűt, és légtornásznak adta ki magát. Fel kellet másznia valami kőtélen vagy rúdon, aztán egy létrán, aztán egy lebegő létrán, és amikor az akrobatamutatvánnyal feljutott a magasba, akkor elővette a hegedűt, és végre elkezdte játszani azt, amit a szívében hordott: a szépet és az igazat. Tehát a bohóckodás volt az út, amely felvitte a porondra, ahol végre elmondhatta az igazat.

Úgy gondolom, hogy a bohóckodás ideje lejárt, mindenki választhatja azt, amit legjobban tud, és azt, ami az ő számára igaz. Befelé kell fordulnunk ahhoz, hogy megtudjuk, mi az, amit legjobban szeretnénk. Merjük vállalni legelfojtottabb vágyainkat is, megtépázott önismeretünket és identitásunkat értékeljük újra. Az ember személyisége színes, ha rezdüléseit nem fojtja el 6 maga, neveltetése vagy az a társadalom, amelyben él.

Nyitott, értékorientált társadalomban a tehetségek felszaba-dulnak, képesek csodála-tos dolgokat alkotni, önmagukat is fejlesztve gazdagítják környezetüket, és ezáltal megteremtik saját belső egyensúlyukat. A hangsúly a belső egyensúlyon van, amely mint egy szellemi életcél is ott lebeg előttük. Azt hiszem, még mindig jobban járnak, mintázok, akik az anyagi értékek halmozását tűzik ki életcélt) Nő

Rendezzük sorainkat

lul, és e kegyetlen harcban egyensúlyt vesztve, kiégetten, pszichológiai rendelők előtt szorongva sorakoznak érzelmi támaszért. Ők azok, akik úgy gondolják, hogy az anyagiak halmozásával eljutnak a „nagy élethez", de azt az árat, amit ezért fizetnek, észre sem veszik.

Gyerekeik, feleségük, barátaik fokozatosan eltávolodnak tőlük, ők maguk pedig beállítódnak a fogyasztói társadalom felszínes és banális értékrendszerére. Elveszítik a valódi érzelmeket, az őszinte és igaz gondokodásmódot és azt a megnyilvánulási formát, amely az ember természetességéből fakad.

Lassan két éve lesz, hogy választhatunk, az anyagi értékek halmozása lesz-e életcélunk, vagy a szellemieké. Melyik értékesebb? Könnyű volna megválaszolni ezt akkor, ha tudnánk az élet értelmét. A „nagy élethez", azt hiszem, közelebb kerülünk akkor, ha mindegyikből megpróbálunk valamennyit megszerezni, úgy, hogy a belső egyensúlyunk megmaradjon. Fontos, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, hiszen munkahelyünkön töltjük el életünk nagy részét. Családdal, gyermekekkel naponta legalább 3-4 órát foglalkozzunk, ez az energiabefektetés a gyermekek felnőtté válásával megtérül. Ne feledkezzünk meg a szellemi kultúráról sem (könyv, színház stb.), mivel ez a terület az, amely az embert kilendíti mindennapi gondjaiból, felüdülést hozhat, sőt értelmet adhat munkájának.

Próbáljuk meg jól csinálni azt, amibe belefogunk, majdnem olyan jól, mint Kassák Lajos A mérleg serpenyője című versében a zeneszerző:

„Láthatod szárnyas kabátban a dobogón

s az uccán, amint levett kalappal sétál a reggeli napsütésben.

Olyan vékony, mint a halszálka, olyan fehér, mint egy liliom, de ha leül a zongorához, Sárkánnyá változik át, csörömpöl, sír és néha ugat, hogy elsötétül az ég, s a házak falai beomlanak."

Dr. BORDÁS SÁNDOR pszichológus

C p* w kattanás, és már forog is *— У У magnómban a tekercs Miroslav MIKOLÁŐIK orvossal beszélgetek. Igen, újra az abortuszról. Dehogyis erőltetem a témát. A valóság az, ami folyton a felszínre sodorja, bár sokan — valamiféle erkölcsre hivatkozva — elhallgatnivalónak tartják. Pedig' Szlovákiában 70, a köztársaságban 80 százalék az abortuszarány! Van egy világszerte bizonyított törvényszerűség: minél gazdagabbak az emberek, annál több az abortusz

— vagyis — az abortusz nagy általánosságban nem a szociális helyzet függvénye. Persze annak, hogy ez az összefüggés „előjöjjön”, elsődleges feltétele, hogy az abortuszt kérvényezők a valódi okot tüntessék fel (ez jobb esetben is csak anonim kérdőíveken szokás). Hogy van, aki mindezt másként gondolja?

A valóság egyszerűen fölénk emelkedik, nem mindig érdekli X vagy Y mondanivalója. Elképzeléseink, szándékaink kereszteződnek, egymást lökdösik... Majd csak elindulunk előre.

Mikolááik doktor most épp arró' beszél, hogy Amerikában, ahol ugyancsak tömegjelenség az abortusz, az AB-klinikákat elkülönítik a szokványos női klinikáktól. Egész szindikátus működik azzal a céllal, hogy munkát adjon az abortuszban érdekelteknek. Itt van például a Nemzetközi Családtervezési Szövetség (IPPF), amely a családtervezés fő szószólójának tartja magát, ám az ún. biztonságos és modern, azaz mesterséges fogamzásgátlás mellett az abortuszt is elfogadja, s így Mikolááik doktor szerint ugyanúgy a megfogamzott élet ellensége, mint azok a „liberálisok” és materialisták, akik a modern kommunizmus nevében beszélik rá az asszonyokat erre az élet- és környezetellenes „megoldásra". Teszik ezt azért, mert az abortusz politika. (Specifikus eszköz a más népek fölötti hatalom kiterjesztésére). S az abortusz ezen túl — és legelsősorban — üzlet; leginkább a gyógyszer- és vegyiparnak hajt óriási hasznot. 1989-ben egy tekintélyes amerikai folyóirat közzétette a világ kétszáz legsikeresebb vállalatának listáját az autógyáraktól a

villamosenergia-termelőkig — s az amerikai AB-konszern is köztük volt. Megkérdezem, miért mondja el