Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-11-18 / 2. szám
lottad, Ruhlja, mit mondott erre: — Mi — mondta — nem babrálunk ki veled, Kikin, ne félj, nem bántunk meg téged. Ha a naposok is mind rámásztak már, akkor majd te is sorra kerülsz. — Aztán engem is rád engedtek volna. Ez már akkor volt, amikor bevonszoltunk az erdőbe. Matvej Vasziljics mondta is nekem, na, Kikin, ha kedved tartja, most rajtad a sor. Nem, mondtam, Matvej Vasziljics, semmi kedvem Vaszka után rámenni, hogy aztán egész életemben sírjak. Kikin haragosan felszipákolt, és elhallgatott. Mezítláb, hórihorgasan, szomorúan, pucér hassal és csillogó sisakkal szalmaszínű haján hanyatt feküdt a padlón, és tekintete elmerengett. — Lám, a nép között mindent beszélnek a mahnoistákról meg a mahnoisták hősiességéről — motyogta mogorván —, de ha az ember egy darabig köztük él, akkor megtudja, hogy egyik alattomosabb, mint a másik. A zsidó lány felemelte a teknő mellől vérbe borult arcát — tekintete végigsuhant a fiún —, aztán kiment a konyhába olyan nehéz lépéssel, amilyennel a lovasok lépdelnek, amikor hosszú lovaglás után a földre teszik megpüffedt lábukat. A fiú magára maradva, unott tekintetét körbejáratta a konyhán, felsóhajtott, tenyerét a földre nyomta, feldobta lábát, és tótágast állva gyorsanjárkálni kezdett a kezén. PRISCSEPA Lesnyuvba igyekszem a hadosztálytörzshöz. Útitársam most is Priscsepa, ez a fáradhatatlan kópé, volt párttag, jövendő rongyszedő, huncutkodó vérbajos, lomhán füllcntgető, fiatal kubáni kozák. Sötétvörös, finom gyapjú cserkeszzubbonyt visel, pehelycsuklyája a hátára vetve. Útközben magáról beszél... Éppen egy esztendeje annak, hogy Priscsepa megszökött a fehérektől. A fehérek bosszúból elhurcolták a szüleit, és a kémelhárítóknál halálra kínozták őket. A holmijaikat pedig szétlopkodták a falubeliek. Mikor a fehéreket kiverték Kubánból, Priscsepa hazament a szülőfalujába. Kora feggel volt, a paraszti álom még ott szuszogott az áporodott fülledtségben. Priscsepa befogott egy kincstári szekérbe, és járta a falut, hogy összeszedje a gramofonját, a káposztáshordóját és anyja hímzett törülközőit. Fekete kozák szűrben lépett ki az utcára, övében görbe tőr, a szekér ott döcögött mögötte. Priscsepa egyik szomszédtól a másikig ment, útját csizmájának véres nyoma mutatta. Amelyik portán anyja holmiját vagy apja csibukját megtalálta, ott lekaszabolt öregasszonyok, kétágasra felakasztott kutyák, trágyával berondított szentképek maradtak utána. A falusiak komor ábrázattal, pöfékelve követték útját. A kozákok fiatalabbjai szétszéledtek a sztyeppén, és számadást csináltak. A számadásnak nem volt se vége, se hossza, a falu pedig hallgatott. Mikor Priscsepa befejezte, visszament az elárvult atya- i házba, a visszaszerzett bútort szép sorjában elrendezte, helyére tette úgy, ahogy az gyermekkora óta emlékezetébe vésődött, és vodkát hozatott. Bezárkózott a házba, és két álló nap szünet nélkül ivott, énekelt, sírt és vágta-szabdalta kardjával az asztalokat. Harmadnap éjszaka a falubeliek meglátták a füstöt Priscsepa háza felett. Megpörkölt, szakadozott gúnyában, tántorgó, botladozó lábbal vezette ki Priscsepa a tehenet az istállóból, szájába dugta a pisztolyát és elsütötte. A föld füstölgött körülötte, kékes lángkarikák csaptak ki a kéményből, és foszlottak szét, az istállóban felbőgött az árván maradt borjú. A tűz ünnepi fényben ragyogott. Priscsepa elkötötte a lovát, a nyeregbe ugrott, egy hajfürtjét bedobta a lángokba és elvágtatott. Fordította: WESSELY LÁSZLÓ Bizonyítás... bizony... A tudomány és technika korszakában a tudósok, kutatók, a műszaki gárdák a hangadók, ami a jelenlegi viszonyok között nem is lehet másképp. Ennek tudatában mégis valami megmagyarázhatatlan szorongást érez az ember, mint a baromfi, melynek őrzését farkasra bízták. Elnézést, tudom én, mennyire precíz!, szabatos!, korrekt! egy ilyen kutató. A legjelesebbje emellett még kitartó, alapos, módszeres és következetes is. Honnan hát a szorongás és az a rejtett, nosztalgikus vágy a művészetek tiszta eszenciája, valamiféle schweitzeri humanizmus, a lélek tolsztoji istápolása után?... Egy néhai vegyész az egyik tekintélyes lapban merő kedvtelésből „kiszámította”, mennyit ér márkában egy ember: Kétharmad résznyi víz, némi fehérje és zsiradék, „egy kevéske csontliszt trágyázáshoz”, egy jancsiszegrc való vas, tehát néhány fillér... Rábukkanván a cikkre, dr. Harald Morowitz, aki nemcsak biokémikus, de jó üzletember hírében is áll, mérhetetlen haragra gerjedt, s a cikkben megnyilvánuló dilettantizmus bizonyító eljárásra sarkallta. Rögtön eszébe jutott, hogy a legutóbbi kísérletéhez vásárolt hemoglobin grammonkénti ára 6,87 márkának felelt meg. A jeles kutató papírt, ceruzái ragadt, s lázasan szorzott, összeadott, miközben lelki szemei előtt egyre köpcösödéi bankókupac lelt az ember, s elragadtatásában talán egyenest a tőzsdére rohant volna... De a tudomány, ttgi'e, előbbre való az üzletnél, így hát tovább kalkulált: „Az emberi lest — lássuk csak — 600-800 gramm hemoglobint tartalmaz, ami máris négy—ötezer márka ”. A kutató a markába köpött, s újult erővel számolt: „Mikor az egész emberi test értékét meghatározzuk — mondta —, természetesen a legtöbbet akarjuk kihozni. Üzleti szempontból nagyon előnytelen lenne például, ha megszárítanánk a szívet, s csirketápnak adnánk el Sokkal inkább az anyag kémiai értékét kell vennünk!” (Kérem, ne értsenek félre, szó szerint idéztem) „Ezen anyagoknak meghatározott kereskedelmi értékük van, s nem is alacsony, mivel meglehetősen kevés cég foglalkozik e vegyületek előállításával. " A tripszin (a fehérje megemésztését elősegítő enzim) például 87,88 márkába kerül grammonként. Az inzulin (a vér cukorszintjét szabályozó hormon) grammja 110,67 márka. Felismerése nyomán Morowitz doktor egészen fellelkesült, s így okoskodott: „ Vegyük a közepesen drága vegyii- Ictckct: a dezoxiribonuklcinsav (DNS — öröklődést meghatározó anyag) grammja 1 780,44 márka. ” A tudós megfelelő katalógusokba mélyedre azt is kiszűrte, hogy a follikulin hormon {a női testben fordul elő, de csupán mikrogrammokban) egyetlen grammja több, mint tizenegymillió márka!, s ugyanennyibe kerül aprolaktin (az agyalapi mirigy hormonja), amely a tej kiválasztását serkenti. Mindenképpen azt kell képzelnem, hogy miután a céltudatos tudós a „ végső bizonyítás ”szándékával összeadta a karcsú számoszlopot, sanda tekintettel méregette a járókelőket, feleségét és gyermekeit, minden embert, mint az egyetlen lény, aki tisztában van az ember értékével. és megint itt a szorongás, mert álljunk csak meg egy pillanatra a grandiózus tudós félelmetes, hidegen csillogó, vibráló műszerekkel teli laboratóriuma elölt, s kérjük csak meg őkegyeimét, hogy ne tegye el a papírt és ceruzát, de a kedvünkért vessen oda még néhány példácskál, s mulassa már ki nekünk, hitvány európaiaknak, csak úgy elméletben, van-c valamilyen értékbeli különbség Kazán Józsi idült alkoholista és visszaeső anyósverő, valamint Homérosz között? CÚTH JÁNOS Nő 19
