Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-10-28 / 1. szám
„Hull az elsárgult Kedves Néném, kedves Bátyám! Van Victor Hugónak egy csodálatosan bölcs mondása. A nevető ember című regényéből írtam ki magamnak még réges-régen: „Amikor a sors kinyit egy ajtót, mindig becsuk egy másikat”. Amikor az ifjúság ajtaja becsukódott mögöttünk, szinte alig vettük észre, mert ki gondolt a múlttal, az emlékekkel. S mert az igazi felnőttkor ajtaja általában és szerencsére halkan, diszkréten nyílik meg előttünk, mi már új gondjainkkal, új örömeinkkel eltelve, azokra gondolva, azokat várva, talán nehéz szívvel, de még könnyű lábbal lépjük át a küszöböt. Ám harmadik életkorunk ajtajának körvonalai lassan-lassan akkor kezdenek kirajzolódni előttünk, amikor észrevesszük, hogy gyerekeink már a maguk útjára tértek, amikor meghalljuk, hogy egykori osztálytársunk meghalt, amikor egyszer csak egy karácsonyon elmarad egy hűséges barát üdvözlőlapja, amikor a közelünkben elhallgat egy telefon, mert a hívott fél már máshol és mással beszél, örökre... S van, aki számára akkor csapódik be hirtelen és léleksértően a másodkor ajtaja, amikor a postás meghozza az első nyugdíjat. Kényszerűen mosolygunk ugyan, de szívünk megtelik keserűséggel, mert úgy érezzük, életünk eztán már csak emlékezésből, búcsúzkodásból, lemondásból, fakuló napokból, bajokból, betegségekből, panaszokból fog állni. Lehet, valamikor elhittük, hogy az őszi napsugár is melenget, ha okosak vagyunk, az öregkor sok szépséget, új örömöket ád és így tovább. Nekem meggyőződésem, hogy ezeket az öregségről, öregedésről szóló „édesbús” igéket csak a nálunk fiatalabbak találhatták ki. Nem, megöregedni nem szép és nem jó. De elfogadható és enyhíthető a teher, ha észrevesszük, hogy a Victor Hugó-i bölcsesség azért megfordítva is igaz: ha a sors becsuk egy ajtót, mindig kinyit egy másikat...! Lépjünk át rajta — ezen az utolsó előttin együtt, kedves Néném, kedves Bátyám! Lapunkban egy hónapban egyszer ez az oldal a miénk lesz, s kérem mindazokat, akiket érint, működjenek közre a szerkesztésében. Akár egy csírányi gondolattal, amely közkinccsé tehető, egy ötlettel, amellyel sokak — vagy akárha egy ember —■ gondján segíthetünk, egy levéllel, egy verssel, egy üzenettel, egy jó tanáccsal, egy kéréssel, amely mindnyájunkat érdekelhet. Adjunk egymásnak valamit az életünkből, hiszen van miből, és mert adni jó. Leveleiket várva, tisztelettel és szeretettel társuk és szerkesztőjük LÁNG ÉVA Kedves Hölgyeim, feltették-e már maguknak a kérdést, vajon miért festi magát a nők túlnyomó többsége? Az ok igencsak egyszerű: mert az ember — különösképpen a nő — rendkívül szoros kapcsolatban áll a tükrével. Ugye naponta kell megbizonyosodnia afelől, hogy szép, hogy megnyerő, hogy jól néz ki... Már csak azért is, mert ezt várják el tőle a többiek, a férfiak. Úgyhogy a smink, az arc kikészítésének művészete legalább olyan régi, mint a szépség utáni vágy. Mindezt nem én állítom ilyen biztosan, hanem egy rendkívül megnyerő, „kortalan” férfiú (bár később beszélgetésünk során maga hozta szóba, hogy negyvenhat éves), aki nem is olyan rég meghódította Prágát. A gyengébb nem képviselőit mindenképpen. Minden arc gyönyörű, csak meg kell tanulnunk szeretni, mondja Carlos, a párizsi Christian Dior cég világhírű sminkmestere, akivel egyszer New Yorkban, másszor Londonban s a világ egyéb városaiban lehet találkozni. Carlos sztár. Művész és bűvész egy személyben. Sztár, aki a filmvászon csillagait „veszi kezelésbe”, varázsló, aki hercegnőket tesz kecsességükben és bájukban még fennköltebbé. Fellépésének elengedhetetlen tartozéka a sejtelmes félhomály, hogy aztán a fények kigyulladásakor annál meglepőbb és Carlos Prágában látványosabb legyen az összhatás. Munkája közben azért jól látható (a nagy vetítővászonnak is köszönhetően) arcán a feszült figyelem, s nyomon követhető keze mozdulatainak pontossága. Ennyi a bemutatkozás, az előadás, amellyel járni lehet a világot. Járja is, hogy népszerűsítse cége termékeit, és ellásssa klienseit. A mester hétköznapjai leginkább Párizsban telnek. Ám nemcsak az említett felső tízezer hölgyeinek szolgál szinte megfizethetetlen tanácsokkal, hanem „közönséges" dolgozó nőknek is „rendel”. Orvosnőket, menedzsereket, divattervezőket is fogad. Az ismert és világhírű kliensek nevét persze diszkréten elhallgatja. Végül is mit szólna hozzá a világ, ha megtudná, hogy X. Y. hercegnő szemöldöke vagy ajkának vonala némi korrekcióra szorult. A mester nem híve a kozmetikai operációknak. Bár azt állítja, minden eszköz jó, amely hozzásegíti a nőket lelki egyensúlyuk, önmaguk egyéniségének megleléséhez. Carlos neve fogalom a szakmában. Lenyűgöző jelenség, s ráadásul — mint az igazán nagy embereknél szokásos — rendkívül szerény. Származását tekintve nem európai. Santiago de Chilében született spanyol apa és svéd anya gyermekeként. S ki tudja, talán születésénél fogva adatott neki az a rendkívüli képesség, hogy a női lélek rejtelmeibe lát, s klienseit rá tudja vezetni a belső szépségből táplálkozó külső szépséghez vezető útra. Olyan nagy hatású sminkmester ő, hogy egy-egy neves kozmetikai cég image-ét is évről évre ő alkotja meg. Hihető-e, hogy ma, amikor éppen sminkel, már az 1993-as év sminkjén jár az esze?! Igen, ő az a mágus, akinek fejében újból és újból megszületik a legeslegújabb make-up. FRIEDRICH MAGDA Nő 23
