Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-12-16 / 4. szám
„Hiúság — asszony a neved.” Még napjainkban is előszeretettel idézgetik ezt a főleg férfikörökben kedvelt szállóigét. Persze ugyanolyan joggal mondhatnánk „hiúság - férfi a neved”, de hát maradjunk mégis a nőknél, és utazzunk vagy négy-ötszáz évet vissza az időben. Nézzünk körül a reneszánsz Itáliában, milyen „fegyverekkel” rendelkeztek a szép olasz hölgyek a forró férfiszivek meghódítására. Annak idején a nők virágkora tizenháromtól huszonöt éves korig tartott. Igyekezett Ls minden hölgy a lehető leggyümölcsökézrőlkézre jártak. Divatba jött a hamis hajbetét, de mivel Velence és Konstantinápoly piacain nem árultak annyi szőke szláv és germán rabszolgát, mint amennyi vendéghajat hordtak az előkelő olasz dámák, így fehér vagy sárga selyemből készítették a hiányzó fejdíszt. Ehhez aztán olyan fegyvertára járult a szépítő- és kendőzőszereknek az arc minden centiméterén, még a fogazat megfestésére is, amilyenekről a mi korunknak már fogalma sincs. Genova asszonyai például feketére festették a fogaikat. Fogukat nemcsak festették, hanem tisztították is. Smaragdok és cápafogsor A középkorú nők fejükre fehér kendőt tettek, melyet kétoldalt kis szarvakba csavartak zőbben kihasználni ezt az időszakot. Természetesen a legfőbb cél egy elő-nyös házasságvolt, amelyet idejében, azaz tizenhárom-tizennégy éves korban kellett nyélbe ütni. A tizennyolc-húsz éves nők már vénlánynak számítottak, és ha csak nem volt tekintélyes hozományuk, gondolkozhattak, melyik kolostorban élik majd le hátralevő éveiket. Ezért minden signorina azon fáradozott, hogy megfeleljen a korízlésnek. A római birodalom bukása óta Európa egyetlen államában sem kezdték ki annyife- 161 az emberi alakot, a bőr színét, a haj növését, mint az akkori Itáliában. Mindenki valami átlagos alakra törekedett, még akkor is, ha az a legföltűnőbb és legnyilvánvalóbb áltatással járt is. Az olasz nők általában barnák, mégis — érthetetlen módon, vagy épp ezért — a szőkét, vagy Velencében például a vöröset tartották ideális hajszínnek. Minthogy a Napról az. a hír járta, hogy megszőkíti a hajat, a hölgyek szép időben az. egész, napot a verőfényben töltötték. Természetesen nem bízhattak mindent a Napra, épp ezért fest őszerckkcl is éltek, melyek „titkos" receptjei „Fogkrémként” márványport, a gazdagabbak porrá őrölt igazgyöngyöt használtak. Az idősebb hölgyek sem jöttek zavarba, ha fogaik kihullottak — cápafogból készült műfogsort viseltek. Az arckikészítés művészetté vált. Szemhéjukat égsankékre festették, a pillákat feketére. Gránátvöröset tettek az ajkukra, az orreimpújukra és a mellbimbókra — ez utóbbira a rendkívül mély ruhakivágás miatt. Az 1493-as évben a női divat a frivolság addig Ismeretlen csúcsaira hágott. Soha nem voltak ilyen merészek a ruhák, mélyek a kivágások, magasak a ruhák hasítékai. A nők keble fűzőjük szélén remegett, olykor kr is buggyanva belőle. Milánóból terjedt el az a divat, hogy a hölgyek drágakövet viseltek a homlokukon, így minden divathölgy szemöldöke között rubin vagy smaragd fityegett. Estélyi ruháikat is ékkövekkel vagy Homlokukon drágakövet viseltek arany- és ezüsthímzéssel díszítették. Ezeknek az ünneplő ruháknak szinte hihetetlen értékük volt. Tizennégyezer aranyforintot is megértek, míg egy villa kerttel, szántófölddel. szőlővel, olajligettel, gyümölcsössel és paraszt házakkal együtt nyolcszáz forintba került. Mindamellett a pompa és fényűzés mellett az utcák meglehetősen szennyesek voltak. Az éjjeliedények tartalmát és a konyhai hulladékot az ablakon át az utcára ürítették, nemegyszer egy-egy gyanútlan járókelő nyakába. A szennylé ott folyt a kövezeten, ezért a hölgyek magas talpú cipőbe bújtak, így kímélve ruháikat. De mivel ezekben a cipőkben nagyon bizonytalan volt a járás, szolgáikra támaszkodva egyensúlyoztak a szűk utcákon, orruk elé tartva elegáns batisztzsebkendőjüket, mely csak nemrég jött a divatba. Egy ma szinte nélkülözhetetlen ruhadarab, a nadrág azonban hiányzott a hölgyek ruhatárából. Erről tanúskodik az a pár csipkelődő feljegyzés, mely lóról lepottyant höl-Az előkelő olasz hölgyek vendéghajat hordtak, melyet szalagokkal, gyöngyökkel díszítettek gyekről szól. A nők ugyanis a szoknya alatt nem viseltek semmit, mármint a tisztességesebbje. A hivatásos örömlányok azonban térdig érő bugyogót hordtak, mely nagyon izgatta a férfiak fantáziáját. Az ifjúság már akkor is gyorsan elszállt, így a huszonöt-harminc éves nő belépett a tisztes középkorúak közé. Nem hordott többé vendéghajat, nem szedte a szemöldökét, nem festette pirosra az orreimpáját. Fejére fehér kendőt tett, melyet két kis szarvacskába rendezett. Már azon gondolkodhatott, kihez adja feleségül a lányát, vágj melyik előkelő családból válasszon menyasszonyt a fiának. Boldog lehetett, ha megérte gyerekei esküvőjét, mert akkoriban gyakran a nők belehaltak a szülésbe Ha igazán szerencsés volt, még unokái születését is végig izgulhatta, de a legtöbben már nem ünnepelhették meg harminchatodikvagy negyvenedik születésnapjukat sem Sokan közülük mégis halhatatlanokká váltak az őket lefestő művészek által, mint a híres szépségű Simonetta Vespucci, akit Botticelli örökített meg többek között a híres Primaverán. Lisa de Gerardini del Giocondo Leonardo képe által lett híres mint Mona Lisa, míg Vittoria Colonna azonkívül, hogy Michelangelo megörökítette a Sixtus-kápolna mennyezetén, saját szonettjeivel is kivívta magának a halhatatlanságot. Szöveg és illusztárió: SZÉKELY KATALIN Nő 23
