Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)

1991-12-16 / 4. szám

le megértetni, hogy téved. A rabló itt nem főnév, hanem jelző.

CSENDŐRÖK ÉS CSAVARGÓK. A régi nyelvész a nyelv csendőre. A „törvény értelmében” üldözi azokat a szavakat, melyeknek nincs honossági igazolványuk, a rongyos, éhenkórász csavargókat, a jöttment idegeneket, aztán bekíséri őket a dutyiba. Nagyon helyesen. Keleti nyelvünk nem szervül az indogermán elemekkel. Ezek cifrává, szedett-vedetté tennék írásunkat. Többnyire fontoskodás, nyegleség idegen szóval élni. Egy idegen szóra néha tíz magyar is akad, mely a kívánt fogalom finomabb árnyalatát jelzi. Miért mondjam: intelligens, mikor azt mondhatom, hogy értelmes, eszes, művelt, avatott, talpraesett, rátermett, s miért beszéljek pedáns emberről, mikor tudom, hogy az szőrszálhasogató, bakafántos,

teljük ázsiai múltunkat, mikor perzsák és egyébb népek szókincse hatott ránk, miért vessük meg európai mivoltunkat? Az ázsiai ezredév szent? Az európai ezredév kutya?

AZ ABLAK RAGYOGJON! Minden nyelvben vannak olyan igealakok, melyek hiányzanak, mert nem lehet kimondani őket. Nálunk is akad néhány, sokkal kevesebb, mint egyéb nyelvekben. Az ablak fénylik, az ablakok fénylenek. Ha óhajtó módban akarom ezt kifejezni, nyelvem belesántul. Az ablak fényljék, az ablakok fényijének. Mit mondok? Azt, hogy az ablak ragyogjon, csillogjon, a nyelv pedig tündököljön!

ÚJÍTSUK-e a nyelvet? A nyelv él, lüktet, fejlődik. Folyton-folyvást növekszik, mint az eleven köntös. Sohasem készül el. Vajon újítsuk-e mesterségesen? Hogyne, ha

a nő legyen ő, a férfi pedig ű. Az ötlet elmés, megvesztegető, rendkívül tetszetős. Az ő a finomabb, a nőiesebb, az ű pedig, mely a népnyelvben hallható — igaz, mind a két nemre vonatkoztatva — az érdesebb, a marconább, a férfiasabb. Ennélfogva a jövő regényírója így írhatna: „Ű megcsókolta az ő száját, mire ő arcul legyintette ű-t.” Csakhogy ez az újítás aligha verne gyökeret, mert sokkal jobban ellenkezik nyelvünk szellemével, mint Barőti Szabó Dávid legerőszakosabb szóalkotása. Ahogy a hold és a nap nemét nem érzem, a nő és férfi neme is közönyös előttem, mihelyt nem az utcán találkozom velük, hanem a nyelvtanban. Ha nyelvünk eddig nem látta ennek híját, akkor nyilván nekünk sem szabad meglátnunk. Veszedelmes dolog idegen nyelvekkel kacérkodnunk, éppen azt irigyelni tőlük, ami nelehet az oka ennek a hiánynak? Semmi más, mint az, hogy abban az időben, mikor a nyelvek kiformálódnak, az ősember vadászott, halászott, még nem tekintette a gyermeket érzelmesen. Ez a még ki nem fejlett kis csemete a számára gyakorlati szempontból közel sem volt oly nélkülözhetetlen, mint nekünk, kik a jövőt képzeletünkkel előrevetítjük. Elveszett egy gyermek, gondolta, majd születik helyette másik. „Szóra sem érdemes”. Nem érdemes új szóra, mint például a feleség vagy növendék gyermek, ki férj és apa nélkül maradván, talán elpusztul az életharcban. Döbbenten veszem ezt észre. Micsoda barbárság van ebben a szótári hézagban. A nyelv, mely oly gyöngéd tud lenni, néha kegyetlen, hideg. Most úgy rémlik, hogy még mindig a barlanglakók vad szekercéjét használom.

nyelvről és lélekről

okvetetlenkedő, szőröző, kicsinyes, fontoskodó, kukacoskodó, aki a kákán is csomót keres? Egyesek azonban mindenben germanizmust szimatolnak. Ezeknek nyelvészeti üldöztetési mániájuk van. A német fölkel az ágyból (aufsteht), de a francia, angol, olasz, spanyol is ezt teszi. Keljünk föl hát mi is! Olykor nemcsak a kifejezés egyezik, hanem a gondolkozás módja is. Az új nyelvész nem csendőr, hanem belátó politikus: küzd a rendbontás ellen, mindaddig, míg az nem diadalmaskodik, akkor azonban közkegyelmet hirdet, s a forradalom eredményeit törvénykönyvbe iktatja. A tárgy francia sző. (Targe) a középkori franciában pajzsot jelentett, majd céltáblát, mely a dárdavetőnek mintegy céltáblája volt.) A mécs olasz szó. (Miccia. kanóc.) Az elsőm fordái, ez a tősgyökeresen népiesnek tetsző kifejezés német. (Er ist schon fort.) Ezek már századok óta megszerezték polgárjogukat. Nincs okunk megvonni tőlük. Aztán ha tiszteltet. De az ilyen beavatkozás sikere nem rajiunk múlik, hanem véletlenek sorozatán, a tömeglélektan kifürkészhetetlen titkain. A nyelvújítás történetéből látom, hogy Kazinczyék százával alkották a derék, pompás szavakat, melyek nyomtalanul hullottak cl, viszont meghonosodtak, vérünkké váltak olyan lombikban kotyvasztott szavak, melyektől az ép érzékű nyelvésznek a háta is borsódzik. A matériát Baróti Szabó Dávid úgy értelmezte, hogy anyagi dolog, (mater), s az anya mellé egyszerűen egy g betűt ragasztott. Ma már nem ütközünk meg rajta. Folyamatosan beszélek anyagról, anyagiról, anyagiasról, anyagiaskodásról. Hegedűs T.óránt egyik hozzám intézett cikkében azt indítványozta, amitől egyébként már nyelvújító elődeink is irtóztak, hogy az elbeszélés tömörsége érdekében különböztessük meg egy jellel a nő és férfi nemét. legalább a harmadik szentélyű névmás esetében. Múltkor pedig a fehér asztalnál azt mondotta nekem, hogy

künk nincs. Inkább büszkélkedjünk azzal, amink van. A franciák csak körülírással tudják kifejezni, hogy állni, képtelenek különbséget tenni e között: lehull, leesik, potyog, pottyan vagy csörög, csördül, csörömpöl, s fogalmuk sincs arról, mennyire más: tűnődni és töprengeni, szomorkodni és keseregni. Mégiscsak megvannak valahogy. Ne áhítsuk meg egymás fülét és orrát. Különben örökké boldogtalanok leszünk.

ÖZVEGY, ÁRVA, GYERMEKTELEN? Akinek meghal felesége vagy az ura, az özvegy, aki elveszti apját vagy anyját, az árva, de a nyelv — legalább azok a nyelvek, melyeket ismerek — nem tudják kifejezni egy szóval annak az apának vagy anyának az állapotát, aki eltemette gyermekét, holott talán ez a legnagyobb özvegység és árvaság, egy életen át tartó mártíromság. A gyermektelen mást jelent. Azt a rideg tényt, hogy az illetőnek sohasem volt gyermeke, nem pedig a gyermekfosztottságot. Vajon mi

EGYEK VAGYUNK? Az egy a számtan és logika szerint csak egy és nem kettő, nem több. De a nyelv bölcsebb, mint az ésszerűség. Az csak a lélektanra hallgat. Néha az Egy-nek is van többes száma. Ebben egyek vagyunk: mi ketten, mi százan, mi ezren.

HA MÁS NYELVEN beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában azt tapasztaltam, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgokat — fölmondani egy régi hű alkalmazottnak, vitatkozni egy szerződés kétes pontjairól, gorombáskodni a pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot — könnyebben mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.

Nő 19