Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-23 / 43. szám
KUCKÓ Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Minden reggel kimentek az irtásra, fát vágni. Ahogy kitették a lábukat a házból, leereszkedett a portájukra egy hattyú, ledobta a szárnyait, fiatal lánnyá változott, befűtötte a kemencét, megfőzött, kimosott, mindent tisztára sikált, aztán újra elszállt. Az öregeknek nem volt a házra semmi gondjuk: mindig mindent megcsinált helyettük. Csodálkoztak is nagyon, hogy ugyan ki lehet a jótét lélek. Egyszer aztán az öregember otthon maradt, befeküdt a nagy dézsa alá és leste, mi lesz. Látja ám, leszáll egy hattyú, leveti a szárnyait, fiatal lánnyá változik, s megy vízért a kútra. Mire az öreg fogta és elégette a szárnyait. Jön vissza a lány a vízzel, látja — a szárnyai sehol. Zokogásban tört ki, keserves könnyeket hullatott: sajnálta apját, szülöanyját, sajnálta kedvesét. Ilyenformán kénytien volt ottmaradni a lány az öregeknél. Egy ízben a király a közelben vadászott, s meglátta a lányt. Nagyon megtetszett neki, s ezért így szólt az öregemberhez: — Egymilliót is fizetek érte, ha nekem adod. Mit tehetett az öreg, fogta és neki adta. Hazavitte a király, aztán feleségül vette, s egy kis idő múlva fiuk született. Egy napon kisétált a királyné a fiacskájával a kertbe. Látja, hattyúcsapat száll arra, elöl repül édesapja, s így dalol: Látom, látom — Lányom látom. Kisfiát ringatva. Selyemkendőbe bugyolálja, Aranygyűrűt húz az ujjára, Aranykönyvböl olvas fel neki! Ledobom, lányom, a szárnyadat. Hagyd ott fiadat kínkeservben! Összeszorult a királyné szive, keserű könynyeket hullat, dalolva Így felel apjának: Ne dobd le. apám, a szárnyamat, Nem hagyom fiam kínkeservben. Jön a király és kérdi: — Miért könnyes a szemed? Mire azt feleli: — A fiam sírt, s én vele sírtam. Másnap ugyanaz: az édesanyja száll arra, s ugyanúgy dalol. Aztán a testvérbátyja, húga következett, s mindegyik ugyanazt fújta. A királyné azonban egyikre sem hallgatott. Végül látja — kedvese röpül az égen, és Így dalol: Látom, látom — Lánykám látom. Kisfiát ringatva. Selyemkendöbe bugyolálja. Aranygyűrűt húz az ujjára, ’ «Aranykönyvböl olvas fel neki! Ledobom, lánykám, a szárnyadat, Hagyd ott fiadat kinkeservben! Nem bírta tovább a királyné s így felelt: Dobd le szárnyamat, kedvesem. Itthagyom fiam kinkeservben. A legény ledobta a szárnyakat, ö meg elrepült. Nem sokkal ezután a lepény meghalt. A királynő újra gyámol nélkül maradt, a király pedig, miután nem győzte visszavárni, feleségül vett egy gonosz boszorkányt, aki nem szívelhette a hattyúkirálynő fiát. Az meg mindennap elrepült a palotába, ledobta szárnyait, megfürdette fiát, majd visszarepült. miközben Így dalolt: Urak, hölgyek Mind alszanak. Mind alszanak. Asszony, férfi, Örök, dajkák Mtid alszanak. Kicsiny éji fiam Lábuknál heverve Keserű könnyet ont. A gyermek pedig, mikor elaludt, egyfolytában addig aludt, amíg csak az anyja újra meg nem érkezett. Csodálkozott nagyon a király a gyermek ilyetén aluvásán, egy ízben aztán megpillantotta a hattyút, amint leszállt a fiához, s hallotta, mit dalol neki távoztában. Töprengett a király, törte a fejét Így is, úgy is, hogyan lehetne a hattyút elkapni. Beállított közben a palotába egy öregapó. A király az ö tanácsát is kikérte. Az apó kitanította : — Lesd ki, melyik ablakon röpül ide, az ablakpárkányt kend be szurokkal, s beleragad a lába meg a szárnya; akkor aztán húzd magadhoz a jobb kezeddel, taszítsd el a bal kezeddel — s nyomban azzá a királynévá változik, aki azelőtt is volt. A király úgy is tett. Kiöntött egy kis szurkot, a hattyú lába és szárnya beleragadt, jobb kézzel magához húzta, ballal eltaszította — s ahogy királyné volt azelőtt, megint az lett. A király elűzte a háztól a gonosz boszorkát, és háromnapos vigadalmat rendezett. Én is ott voltam, sört és mézbort ittam, a szakállamon folyt le, a számba semmi nem jutott; ahogy az erdőn át mentem haza, a csizmaszáramba dugtam a pénzt, minden pénzem elgurult, tekegyelmed összeszedted, ezt a sapkát belőle vetted, add vissza! (Litván népmese) \ ■ «V / \ Megfejtés: — Lapunk 38. számában megjelent rejtvényünk beküldéséért (a várépítés befejezéséért) Juhász Ákos lénártfalvai olvasónkat jutalmazzuk ajándékkönyvvel. A somorjai Álló Editkének pedig köszönjük a szép rajzokat! Rejtvény Két madár teljesen egyforma. Melyek azok? nő 17
