Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-16 / 42. szám
Már megint ez a bak, megint, meint ... Azt írja az újság, hogy negyven vig volt sztálinizmus-brezsnyevizmus a ízovjetunióban. Hát igen, gondolom, ki ezt írta, biztosan soha nem hallotta, ogy a Szovjetunióban voltak huszasarmincas évek, sőt második világháorú alatti évek is... Biztosan nem állottá, hogy meghalt Lenin, s utáa ... Nos és azt sem hallotta, hogy mi ártént mondjuk a harkovi írókongreszzuson, hogy hány millió szovjetföldi mber pusztult el a háború előtt, meg iztosan nem tudja, mit jelent a Gulag, s nem látta a Vezeklés című filmet... átran, a szókimondás és a demokrácia jgyében írja az újság a baklövéseket. 1ert hát aki belegondol, az tudja, a ztálinizmus nem a legutóbbi negyven sztendö, hogy Sztálin apánk sokkal jgebben kitalálta azt, és azt is tudja, ogy ami nálunk 1968-at követően olt, az legfeljebb neosztálinizmusnak agy brezsnyevizmusnak nevezhető. Máskúlönben: sztálinizmus nálunk is olt, még akkor is, ha most úgy tűnik a ozhangulat és a közirás alapján, hogy álunk nem volt sztálinizmus, mert nem oltak ötvenes évek ... Ha netán mégis oltak, ezek legfeljebb csak gazdasági onalon, föld-bolt-mühelyelvételekkel, /en kis apróságokkal ... Ki vallaná be iá már, hogy bizony nálunk is fújtak és últak a fényes szelek, s hogy nálunk is jlforgatták és megforgatták az egész lágot ?! Valahogy kiment a divatból, zaz inkább a jótékony hallgatás és ilejtes fátylába burkoltatik mindaz, mi 1968 előtt volt. Új időszámítás azdödött, most már nem i. e. meg i. u., 5 nem is Kr. e. meg Kr. u., hanem 968 e. és 1968 u. az ügyeletes Origó, s hallgatólagosan rábólint az ország ipraja, de nagyja is), hogy a rehabilitás is e ponttól kezdendő ... A mi jó kis rtálinista éránk áldozatai meg .. . Hát akkor hogy is állunk? Azt írja az újság, hogy Józsi bácsit is habilitálták végre erkölcsileg, nyugdíjavonulása előtt egy esztendővel „alfőáköt" csináltak belőle, mert amikor 970-ben kirepítették a kommunista artból. akkor is alfőnök volt. Húsz év án hat visszakerült arra a posztra, ami önmaga és sorstársai szerint megiltte ... Igaz, hogy az egész munkahely ingosan zúgolódott az ilyen „rehabilició" ellen, merthogy Józsi bácsi az óbbi tíz évben már csak a vérnyomásai foglalkozott, s azt sem tudta, mi n terem a tengeriherkenytyű-gyárs ... De ha rehabilitáció, akkor legyen >vér! (Igaz, Husák elvtárs sem volt már ilami túl friss uralkodása utolsó eszndejében, bár ö húsz évvel tovább jzta Józsi bácsinál, pedig annak iden még mint fényes szellők együtt izdték ...) Ábel bátyámat meg vagy tíz éve iserem. 1968 e. ö is elég magas helyen It, akadtak, akik egyszerűen csak nkcisnak hívták. A konszolidáció sepje aztán őt is elseperte, s beletelt gy tíz-tizenöt év, míg osztályvezetö-FOTO: PRIKLEfí LÁSZLÓ ségig vihette... Most a tiszták jogán kéri számon ezt a bizonyos húsz esztendőt még olyanokól is, akik az ügyeletes 0. esztendőben eppen kiskamaszok voltak ... Azelőtt, ha beszélgettünk, szívesen mondogatta, ő bizony még most is kommunista, s reméli, eljön az idő, amikor újra párttag lehet, nem fogják többé visszautasítani a kérelmét. Még azt is elárulta, minden fizetéséből félreteszi a pártbélyeg árát, hogy együtt legyen az összeg, ha eljön az ő napja ... De hát régen volt az, amikor Ábel bátyám még így beszélt. Lassan egy éve! Mert most ő is a rahabilitálását sürgeti, az anyagit (dehogyis akar most már a kommunista párt tagja lenni). Benyújtotta a számlát: húsz évre visszamenően kéri a titkári fizetését... Mondom neki a múltkor: „De Ábel bátyám, hisz magát abba a funkcióba úgy választották meg 1968- ban, miért olyan biztos benne, hogy a következő húsz évben is biztosan mindig megválasztották volna ? Hátha találtak volna jobbat?" „Olyan nincs, válaszolja, olyan itt nem volt az elmúlt húsz évben, hogy valakit, aki ott volt egy funkcióban, ne választottak volna meg!" No hát ilyenkor szokta bennem eldanolgatni a kisördög, hogy „trallalla" ... Meg ilyenkor szokta megkérdezni, hogy: Hát akkor hogyan is állunk a rehabilitációval? Először rehabilitáljuk a Józsi bácsit meg Ábel bátyánkat, s aztán amikor ők már megkapták a magukét, akkor jöhetnek azok is, akiket annak idején — azokban a nálunk soha nem is volt ötvenes években — ők vettek fel a kuláklistára, ők írtak össze mint politikailag megbízhatatlanokat, mint bigott klerikálisokat; akiknek a gyerekeiről ők írtak olyan kádervéleményt, hogy még csak véletlenül se kerülhessenek be az egyetemre ?... A józanabbik eszem meg ilyenkor kérdezi meg: „Né, hát eddig — tavaly decemberig, mert ez meg a még másabb mostani időszámítás — akkor miért a pártot, a pártba való újrafelvételt emlegették ezek az urak, amikor tulajdonképpen csak az elveszett jó meleg es nyugdíjig kitartónak remélt székecskéjüket sajnálták?!" És gondolkodom, gondolkodom ... Excentrikusnak is nevezhető barátom sokszor elmesélte, hogyan temette ő harmadikos kisiskolásként Sztálin apánkat Ipolyságon (ha meghallja, ezúton üzenem neki: nem temette elég mélyre), miközben fényes szellők fújdogáltak és forgatták a világot ... S az a világ fordult egyet, mint a kerék szokott: ma fönn, holnap lenn. De mondhatnék színuszgörbét is akár. Más jót keveset. Legfeljebb annyit még: a sztálinizmus temetésére még nem mentünk el, s mindaddig nem is lesz eltemetve, amíg be nem valljuk az ötvenes éveket is. így: mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa ... Ugy-e, Ábel bátyám és Józsi bácsi(K) ?-ts-
