Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-02 / 40. szám

Egy vérbeli újságíró általában csalódást érez, ha kiderül, hogy az ügy, amelyről írni készült, időközben megoldódott. Úgy látszik, nem vagyok vérbeli újságíró, mert csak megkönnyebbülést és örömet érzek, amikor Borsos Lászlóné, a zselizi Szlovák nemzeti felkelés utcai óvoda dolgozója azzal fogad, hogy megszűntek a magyar óvoda körüli bonyadalmak. Az ügyről, amely, úgy látszik, megszűnt ügy lenni. Marta Gulisová, a szlovák tagozat igazgatónője tájékoztat:

— Három óvoda van a városban, közülük a miénk vegyes, magyar osztályaink is vannak. A magyar lakosság már régebben kérelmezte egy külön magyar igazgatóság létrehozását, ezt azonban a járási nemzeti bizottság nem akarta tudomásul venni. November 17-e után aztán megadta az engedélyt, pályázatot hirdethettünk az igazgatói posztra.

— Nem magyarázták félre a külön magyar igaztóság kérelmezését? Nem láttak benne olyasmit, ami esetleg nemzetiségi súrlódásokhoz vezethet?

— Voltak szórványos hangok, melyek igyeztek így magyarázni a különválás igényét, de ez nem jellemző. Nem mondhatnám, hogy nemzetiségi szempontból itt különösebben kiéleződött volna a helyzet november után. Mindesetre jobb lett volna, ha a kettéválás már hamarabb megvalósul. így most két igazgatóság lesz lesz egy fedél alatt, de mindent megteszünk, hogy jól kijöjjünk egymással.

— Úgy tudom, sokan azzal számoltak, hogy a magyar óvoda átköltözik az állomás melletti lakótelep eredetileg is óvodának készült épületébe. Nem így történt és ez nem kis csalódást okozott.

— így van, de ezzel kapcsolatosan semmi pontosat nem tudok mondani. Állítólag készül egy törvény, amely elrendeli a bölcsődék és az óvodák kettéválasztását. Amennyiben hatályba lép, azt hiszem, a vitatott épületből elköltözik a bölcsőde, és helyét a magyar óvoda foglalhatja el. Mindenesetre nagyon örülnénk, ha megoldódna ez a probléma.

— Most hány osztály van ebben az óvodában?

— Ez a város legnagyobb ilyen létesítménye, három szlovák és négy magyar osztályunk van. Eredetileg úgy volt, hogy három magyar osztály nyílik az idén, de aztán annyi volt a jelentkező, hogy négy osztályt nyitottunk. Most, hogy létrejött a magyar óvoda külön igazgatósága, saját segédeszközöket kellene kapnia. Amíg nem kapja meg, közösen használjuk a meglevő segédeszközöket. Nehezebb a helyzet a költségvetéssel. Az alig 150 ezer koronával most közösen kell gazdálkodni. Csak a villany, víz, fűtés vagy 50 ezerbe kerül, körülbelül ugyanennyi megy el tüzelőanyagra, úgyhogy segédeszközökre — amelyek nagyon drágák — és játékokra nem sok pénz jut. Vannak húszéves játékaink is, vigyázunk rájuk.

Szép ez az óvoda, a helyiségek tágasak, világosak, minden derűt sugároz. Látom, külön hálótermük is van, nem kell naponta szétszedni és összerakni az ágyakat, mint sok helyen. Az udvar is jó nagy, van hol játszani a kicsinyeknek.

— Néha mégis nosztalgiával gondolunk vissza a régi helyünkre, a kastélyra. Ott volt a hatalmas park, a levegő is tisztább volt. Itt velünk szemben egy tehergépkocsi-parkoló áll. Reggelente a beindított motorok rendkívül szennyezik a levegőt, épp akkor, amikor óvodába jönnek a gyerekek. Sokat panaszkodtunk emiatt, beadványokat küldözgettünk az illetékesekhez. Egy szép napon megjelent egy szakember, itt, az udvaron mérte a levegő szennyezettségét. Persze, akkor már egyetlen teherautó sem állt a telepen.

Mondtam neki, hogy reggel kellett volna jönnie. Azt válaszolta, hogy megbízói nem mondtak pontos órát, mikor jöjjön. Ö, úgymond, a megadott napon végezte a méréseket, ezzel a maga részéről megtette a kötelességét.

— Hány gyerek van egy osztályban?

— Körülbelül harminc.

— Nem sok ez?

— Sajnos, nagyon sok. Lehet, hogy a közeljövőben ez az előírás is megváltozik, s az engedélyezett maximális létszám nem haladja majd meg a huszonötöt. Eddig a gyakorlat olyan volt, hogy szükség esetén még tíz százalékot fel lehetett venni.

— Hogy győzték ezt az óvónők?

— Áldozatkész, tapasztalt óvónőink vannak, így, szerencsére, győzték. Összesen huszonötén dolgozunk itt, ebből tizennégy óvónő. Óriási megterhelést jelentenek a nagy létszámú osztályok, szenvednek tőle az óvónők, de még jobban a gyerekek.

— Ezek szerint a magyar óvoda ügye mégsem rendeződött teljesen. Miért nem költözhet át abba az épületbe, amely állítólag eredetileg is magyar óvodának készült? — kérdezem Dobrocky Lászlót, a zselizi helyi nemzeti bizottság elnökét.

— Ez téves felfogás. 1983-ban felépült az állomás melletti lakótelep, 570 lakásegységgel. Ehhez épült aztán a vitatott létesítmény amely 1987-ben készült el. Tehát lakótelepi létesítmény volt, nem pedig magyar vagy szlovák. Annak idején hibát követett el a nemzeti bizottság, amikor bölcsődét nyitott az új épületben. Fölösleges volt, hisz már működött a városban egy bölcsőde, amelynek egy részét épp ezért be is kellett zárni. Közben meg problémák voltak a szlovák iskolával, ahol helyhiány miatt váltott műszakban folyt a tanítás. Magyar vagyok, a feleségem magyar óvónő, de nevetséges lenne azt állítani, hogy a felépült létesítmény eleve magyar óvodának készült. Ez nem igaz. Mi a magyar óvodát támogatjuk, a járás sincs ellene. Vagy ötször tárgyaltuk az ügyet március óta. Először úgy állt a dolog, hogy 78 jelentkező van a szlovák és ugyannyi a magyar óvodába. Ha mindkét

óvodába ugyanannyi gyerek jelentkezet, nem tehetjük meg, hogy az egyikben három, a másikban pedig négy osztályt nyitunk. Azt mondtuk, ennyi gyerek elfér hat osztályban, de ha lesz több jelentkező is, nyitunk még egy osztályt, hogy mindenkinek jusson hely. Aztán amikor a magyar óvodába jelentkező gyerekek száma csaknem kilencvenre nőtt, meg is tartottuk, amit ígértünk, újabb osztályt nyitottunk. Sikerült kiharcolni a külön magyar igazgatóságot is. De a magyar szülök azért az épületért harcolnak, ahol még működik a bölcsőde és a szlovák iskola két osztálya. Mi a bölcsődét nem költöztethetjük ki onnan, csakis abban az esetben, ha kijön az óvodák és bölcsődék szétválasztását előíró törvény. Akkor a lakótelepi bölcsőde átköltözik a városi bölcsődébe, oda meg elfér húsz-huszonöt gyerek. Ha a magyar óvodának lesz négy osztálya, a magyar, ha a szlováknak lesz négy osztálya, a szlovák óvoda költözik a felszabadult helyiségekbe. Mert így igazságos, nem pedig azért, mert ilyen vagy olyan nemzetiségű gyerekekről van szó. De amíg a szétválasztásról szóló törvény nem lép érvénybe, nem tehetek semmit. Ráadásul a magyar óvoda egyik osztálya más helyen, a Schubert-lak, az úgynevezett Bagoly-ház melletti épületben van. Ez sem tetszik. De eddig is így volt, s ez az egykori közös óvoda igazgatónőjének sem okozott különösebb problémát, holott neki hét osztálya volt, az új magyar igazgatónőnek meg csak négy. Az az egy osztály már vagy tizenöt éve ott működik, de most egyszerre nem tetszik néhány embernek, akit „felhúztak".

— Ki húzta fel őket?

— Én nem, az biztos. De hát rólam azt is terjesztik, hogy elleneztem a négy osztályt. Természetes, hogy elleneztem, amíg úgy látszott, nincs, elegendő gyerek, ami indokolná a negyedik osztály megnyitását. Ebben a városban több mint negyven éven át nem volt nemzetiségi viszálykodás, még a legrosszabb időkben sem. És nem szeretném, ha ennyi békésen együtt eltöltött év után most erre az óvoda szolgáltatna űrügyet.

w