Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-25 / 39. szám
KUCKÓ Németh György Megfejtés (34. szám) Mindannyiotoknak köszönjük a beküldött megfejtéseket. Az óvodások is ügyesen elvezették egérmamát a kicsinyeihez! Könyvjutalmat ezúttal Soltész Beátának küldünk Ágcsernyőre. Rejtvény Melyik gyümölcshöz melyik árnyék tartozik? Mesék Thészeuszról Görögországban igen hevesen süt a nap, ezért az emberek délben abbahagyják a munkát, és a házakban hűsölnek. Este aztán megbolydul a város, mint a méhkas, és a beszélgetők késő éjszakáig álldogálnak az utcákon, a fiatalság pedig a cincogó zene hangjaira körtáncot járt a lugasokban. Csodálkozott hát Thészeusz, hogy Athén egészen más képet mutatott, amikor a házak közé ért. Sehol egy ember, de ha mégis találkozott valakivel, az a fejére' húzott köpenyben osont a falak mentén. És a köpenyek sem fehérek voltak, mint másutt, hanem sötétek, barnák és feketék. Bezörgetett a királyfi egy házba, hogy lepihenjen éjszakára. Töpörödött öregasszony nyitott ajtót, de az idegent megpillantva be is zárta volna mindjárt. — Engedjen be, néne, mert nincs hol aludnom. Nem akarok én rosszat, hacsak nem rossz, hogy kicsit horkolok. — Az uram is horkolt, mégse bántam — legyintett az anyóka, és beeresztette a királyfit. A vacsoránál — sajtot ettek szőlővel és fügével — megkérdezte Thészeusz: — Mondja már meg, néne, mit gyászol a város! — Messziről jöhetsz, fiam, ha nem tudod. Kréta szigetén él egy hatalmas király, úgy hívják, hogy Minósz. Ez a Minósz tizennyolc esztendeje elfoglalta a városunkat, és azóta szörnyű adót kell fizetnünk. Kilencévenként hét fiút és hét leányt küldenek Kréta szigetére, ahol Minósz király fia, a bikafejű Minótaurosz várja őket, és felfalja mindet. Zegzugos útvesztőt, labirintust építettek ennek a szörnyek, hogy ki ne szabaduljon valahogyan. Oda lökik be az áldozatait. Eltelt újra kilenc esztendő, és holnap viszik a hét fiút és hét leányt Kréta szigetére. Már készen áll a fekete vitorlás hajó. —■ És semmi remény sincs, hogy megmeneküljenek? — kérdezte a királyfi. — Remény az mindig van, a szegény emberek eledele meg éppen a remény. Beszélik a városban, hogy él valahol egy fia Aigeusz királynak, aki megmenthetné a gyermekeinket, de soha senki se látta még ezt a Thészeuszt. Talán már meg is ölték a király ellenségei, a Pállasz fiák. Thészeusz egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét, csak forgolódott az ágyában. A holdfényben ingadozó villás faágakat bikaszarvaknak látta, és a lombok neszei azt suttogták a fülébe: Mi-nó-tau-rosz, Mi-nó-tau-rosz. *** Apjától kapott kardját tartotta a jobbjában Thészeusz, amikor belépett a labirintusba. Óvakodva haladt a kacskaringós folyosókon, miközben baljával szorgosan gombolyította Ariadné fonalát.* — Kopp-kopp — visszhangoztak a léptei, és a vére dobolt a fülében. Sokáig bolyongott a zegzugos épületben, amikor irtózatos morgást hallott. A Minótaurosz állt előtte. — Most meghalsz! — bődült rá a szörny. Azonnal rárontott, és bika módjára föl akarta öklelni a szarvaival. Thészeusz sem volt rest, a kardjával védekezett. A bikafejü szörnyeteg rájött, hogy így nem győzhet, ezért fölkapott egy hatalmas sziklát, és Thészeusz felé hajította. Az ifjú félreugrott a kő írtjából, amely mellette zuhant a földre. A dübörgéstől megremegtek a labirintus falai. — Ezt elhibáztad! — rikkantotta Thészeusz, és azonnal szúrt a kardjával. A Minótaurosz hörögve zuhant a földre. Az Athéni királyfi levágta a súlyos bikafejet, és szarvánál fogva vonszolta a kijárat felé. Közben a fonalra is ügyelnie kellett, hogy el ne tévedjen. Amire a gombolyagot teljesen föltekerte, már látta is a kijárat fényét. Hunyorogva ért a napvilágra, ahol izgatottan várta Ariadné. — Meneküljünk, Thészeusz, mert apám mindent megtudott! Szörnyű haragra lobbant öcsém halála miatt, és most mindkettőnket halálra keres. Jaj lesz nekünk, ha a kezébe kerülünk! — kiáltotta, és megfogta a hős kezét. — Meneküljünk — sóhajtotta Thészeusz elcsigázottan, és az erős fénytől sajgó szemét beárnyékolta a tenyerével. Ariadné fürtös haja felragyogott a napfényben, mintha lángkoszorú övezte volna a fejét. Pedig csak a Thészeusztól kapott aranykoszorú nyugodott a homlokán. A palota melletti dombokon rázendített a kabócák kórusa. Ciripelésük hol fölerősödött, hol elhalkult, mint a ten-, ger hullámverése. 'Ariadné, Minósz leánya beleszeretett Thészeuszba. Féltette Thészeuszt szörnyeteg öccsétöl, Minótaurosztól. Tudta, hogy az útvesztőből eleven ember még ki nem talált. Szövögetés közben azonban hirtelen eszébe jutott valami, s ilyen tanáccsal látta el Thészeuszt: — Ne legyen gondod az útvesztővel, büszke Thészeusz! Amikor belépsz az útvesztőbe, kezdjed legombolyítani ezt a fonalat, és akármerre fordulsz, mindenhol jelezni fogja, merre haladtál. Amikor pedig visszafelé jössz, csak tekerd föl újra a gombolyagot, és mire kész leszel vele, engem is meglátsz a bejáratnál. nő 17
